Dr. Darai Lajos Mihály
HIßMANN MIHÁLY, A FILOZÓFIA MINDEN RÉSZÉNEK VÁLOGATOTT IRODALMÁBAN VEZÉRLŐ KALAUZ

Az előadás elhangzott: A magyar felvilágosodás és a kortárs oktatás - Ratio educationis című nemzetközi konferencián. Szent István Egyetem, Gödöllő, 2002. június 17.

I. Hißmann a filozófia útmutatója
II. Hißmann életművének modellje
III. Eligazítás filozófia-kedvelőknek
IV. A filozófiai szakirodalom ismerete
V. A filozófiai tudományok
VI. Függelék - Nachtrag
1. Hißmann paragrafusai
Bevezetés: Előkészítő ismeretek.
Első szak: A filozófia irodalomtörténete.
Második szak: A filozófia története.
Harmadik szak: A történelem filozófiája.
Negyedik szak: A filozófia egyáltalában.
Ötödik szak: A pszichológia vagy a logika filozófiája.
Hatodik szak: Az esztétika irodalma.
Hetedik szak: A metafizika irodalma.
Nyolcadik szak: A természetes teológia irodalma.
Kilencedik szak: Az általános gyakorlati filozófia irodalma.
Tizedik szak: A természetjog irodalma.
Tizenegyedik szak: A politika irodalma
Tizenkettedik szak: A filozófiai erkölcstan irodalma.
Tizenharmadik szak: A pedagógia irodalma.
2. Névmutató
3. Hißmann Mihály (1752-1784) Bibliográfiája
Über Michael Hißmann
A. Hißmann művei
B. Hißmann munkásságával kapcsolatos irodalom

I. Hißmann a filozófia útmutatója

Hißmann egész munkásságát az e címben foglalt kiemelkedő oktatási feladat jegyében valósította meg. Husserl késői filozófia felfogásának elődjeként, aki megfelelően szerény volt a tudományos kritikai belátás érvényesítéséhez. Hißmann kiváló tehetsége és a göttingai egyetemi környezet lehetővé tette számára a magasfokú tájékozódást nemcsak - Leibniz méltó híveként - a filozófia minden részében, hanem több tudományágban is, amint későbbi tanulmányai jelzik. Felvilágosult lángelméje - igen fiatalon - képes volt a szükségszerűen adottnak tartott filozófiai tárgyakra vonatkozó színvonalas irodalmi feldolgozások kiválogatására és bemutatására, ha talált megfelelőt; és bírálatára, valamint pótlására, ha nem. Ha tehát a filozófiai tudományok valamely fejezete számára nem talált megfelelő színvonalú írásművet, csak középszerűt, Hißmann ezeket ideiglenesen megismerendő filozófiai műveknek tartotta, melyeket csak azért ismerünk meg, hogy elfelejtsük őket, ha jobbat találunk. A nem eredeti gondolkodókon kívül viszont kiemelte azokat az interpretátorokat, még a fordítói tevékenységüket csupán kommentárokkal ellátókat is, akik kiegészítése révén az eredeti gondolatmenet előnyösen megváltozott. Hiszen úgy gondolta, hogy üdvös a tervező fej mellett a tudományok nagy épületeinek kivitelező kezét is megismerni. S még hasznosnak tartotta az ismeretséget a tudományos segédmunkásokkal is, akik úgymond a homokot, a fát, a követ és egyéb építőanyagokat összehordták.

II. Hißmann életművének modellje

Életműve és módszertana modelljeként már korán, A filozófia minden részének válogatott irodalmában vezérlő útmutató címmel foglalta kötetbe iránymutatását, melyre utalok jelen dolgozatom címével. E jól használható művét, mint mondja, azért írta, mert vele olyan hasznos munkát teljesített, amit őelőtte nem végzett el senki. Segíteni szerette volna vele a hallgatókat, az ismerősöket, barátokat, hogy ne vásároljanak, ne olvassanak érdemtelen munkákat, könyveket. E Hißmann saját filozófiai előadásaihoz ajánlott kézikönyv nem tartalmazza mintegy katalógusszerűen az egész göttingai királyi könyvtár - egyébként általa átolvasott - filozófiai anyagát, hanem csak azt az 1654 művet, amelyek fennmaradtak szigorú tudományos rostáján. S a fiatal filozófus kalauz panaszkodik, hogy nem egy témánál kellett csupa középszerű, olykor egészen rossz könyveket is bevennie, mert jó munka nem fordult elő a tárgyban. Ahonnét egyenesen következett, hogy e témákat ajánlotta kutatásra, feldolgozásra tanítványainak, vagy talán inkább önmagának. Vagyis a közepes vagy rossz könyvekkel bíró rovatokat „nem mindig szabad olyannyira biztos közlésnek tartani, hogy a filozófia ilyen fejezeteiben ne lennének hézagok, mik kitöltését a lángész még mindig ne tudná a szükséges módon folytatni.”
Nemcsak ezen oktatási segédletére, hanem a filozófia általa történt oktatási metodikájára is vonatkoztathatók azok a szavai, amelyekkel „a filozófia minden részének enciklopédiáját” igyekszik használható formában előadni. Könyvét mintegy csontváznak tartja, amely „bizonyos rovatok szerint elrendezett könyvek jegyzéke. De a csontváz visszariasztó, és látványa többnyire szörnyűséges. A kiaszott csontokat izmokkal, idegekkel, inakkal stb” ruházta fel ezért, és ellátta az egész testet divatos öltözettel. Ezen kívül a könnyebb áttekinthetőség kedvéért az érintett egyetemi tanoncok számára 1-240-ig tartó, folyamatos számozású paragrafusokkal, még ma is inkább csak angolszász művekben használt könyvi megoldással, jelölte az általa tizennégy tudományszakra osztott filozófia egyes oktatandó témáit. Így akarta növelni a könyv olvashatóságát, ezzel jelezvén a bemutatott írások tartalmát. A legfontosabb anyagokat, a csúcsgondolatokat sem kerüli meg, akármilyen nehéz is azokat tömören előadnia. És gyakran érint olyan főkérdéseket is, amikről a filozófusok még vitában állnak. Az egyes paragrafusokba pedig gyakran összezsúfolta egy-egy tételről mindazt, amit eddig a témáról a filozófusok kifejtettek, mint ahogy például a 144. §-ba, amely Isten létének bizonyításáról szól.
Csupán a változatosság kedvéért ad kissé részletesebb magyarázatot erről vagy arról a tárgyról, inkább irodalmi jegyzetekkel operál, s főként minden nagy gondolkodó sajátos gondolatait és kijelentéseit kitüntető figyelemmel kezeli. Hißmann szándéka hallgatóit, olvasóit a nagy filozófiai művek olvasására előkészíteni, de nem titkolja, hogy az ő segítségével a művek olvasása meg is takarítható. Ám szerinte nem csak a hivatásos irodalmároknak, filológusoknak van szükségük az általa vezetett filozófiai bevezető stúdiumra, hanem még azoknak is, akik a kiváló akadémiai intézeteknél sajátítják el a tudományok teljességét, hogy maguk tanulmányozhassák az írások javait, azok használata által, s éljék át megfogalmazott tartalmait, írásművészetét, amit az ismertető előadások koránt sem tudnak közvetíteni.
A könyvek megismerése szükségességének Hißmann több indokát is adja. Először is az ő idejében, azaz 1778-ban a tudás köztársaságának polgárai közül, csak azokat voltak kötelesek széles értelemben véve tudósnak nevezni, akik a régmúlt és az újabb idők sok írását ismerték. Ez az ismeret volt a mérce, amivel a tudósságot mérték. Mennél kiterjedtebb volt ez az ismeret, annál nagyobbnak tartották a tudóst. S még a legjobb koponyákat sem nevezték nagy tudósnak, ha kiderült, hogy olvasmányaik korlátozottak voltak. A legsürgetőbb oknak azt tartja, „amiért keresnünk kell az ismeretséget az összes évszázad felvilágosult emberfőivel”, hogy az olvasott írásműveket rendszerükben tanulmányozhassuk. És „olyan írásokat is kell ismernünk, amik olvasóiknak csak igen kevés alapvető vagy új ideát nyújtanak. Egy írás ugyanis lehet igen középszerű, és ettől még ezer okunk van hasznosnak tartani a megismerésre”, mert „benne szerzője kincsesbányát nyithat, új utakat fedezhet fel, amelyeken kezdetben őt az utánzó gyengébbek hada szeretné követni, anélkül, hogy további előrehaladásra képes lenne”. S Hißmann egy, a szókratészi tudatlanságra utaló érvet fogalmaz meg: Visszarettennénk-e másként tudatlanságunktól, ha nem tudnánk, hogy az ilyen közepes vagy rossz írások korábban a közönség figyelmét magukra vonták? Tudnunk kell, miért történet ez meg. Továbbá ha egy írás célja jelentős és nagy, de a cél kivitelezése, a szóbanforgó írásművel, a szándék nagyságának és méltóságának nem megfelelő, akkor is ismernünk kellhet, ha mint kísérlet, más kísérleteknél sokkal jobb, vagy ha csupán az elsőség ténye miatt fontos. Néha még egy sekélyes írás is utalhat más, jobb írásokra, „amelyek hibáikat maradék nélkül feltárják”, vagy pár célzás segíthet megérteni a vitázók indítékait. Veszély végül, hogy a cím becsap, mert nem arról szól a mű, amit a cím ígér.

III. Eligazítás filozófia-kedvelőknek

Mivel azonban a tudományos vagy a filozófiai irodalom mégannyi művének megismerése sem tesz tudóssá vagy filozófussá, s a tudomány egésze, vagy az összes filozófia szak tanulmányozására az emberi élet nem elegendő, s „az egyes filozófiai tudományok a nagy emberek fáradozásai nyomán bizony évezredek óta annyira kidolgozottakká és továbbfejlesztettekké váltak, hogy ritkán lehet őket teljes kiterjedésükben és ugyanazzal a világossággal áttekinteni, s úgyszintén a filozófiai irodalom tanulmányozása egész tartalmában és abban a szellemben, amelyben valóban űzve kellett legyen, kiváltképp kiterjedt és nehéz”, e nagy terjedelem ismerete az általános irodalmárok, filológusok feladata, „mintsem a filozófia kedvelőié, akik megelégednek mindegyik filozófiai tudomány és annak minden egyes főfejezete fontosabb, választékosabb, alaposabb írásainak ismeretével”. Hißmann maga is csak „a hasznos, vagy méginkább jelentős filozófiai irodalom bemutatásának” szentel teret: „Mennyiben használhatók az egyes bemutatandó írások? Miben áll jellegzetes előnyük? És mik azok a hasznos dolgok tulajdonképpen, amiket tartalmaznak? - Mindezeket nem lehet általános ítéletek alapján meghatározni. Ha minden jelentősebb filozófiai írás fő tartalmát és sajátosságát részletes kivonatban szóbeli előadásban kívánjuk megadni: úgy ugyanabban az időben kell kifejteni az előnyeit is a legtanulságosabb módon.”
„A filozófiai írat értékei” Hißmann szerint „éppoly mértében nőnek, mint amennyivel fontosabb annak tartalma, alaposabb a tárgykezelése és kifejtése, s filozófiailag világosabb és érthetőbb az előadása. - A tartalom annál súlyosabb, mennél szorosabban érintkezik a tárgyalt dolog az emberiség érdekével. Hiszen az igazságok annál fontosabbak, mennél inkább az általános jólétre avagy a jajokra vonatkoznak. A kifejtés alapossága nem büszke dogmatizmusból vagy könnyelmű szkepticizmusból áll; hanem pontosságból és rendből a mondatok elrendezésében, s a bizonyítékok előhívásában és továbbvitelében; ameddig az aprólékosan iskolás forma a kifejtést és a meghatározást fárasztó és felhígított értelmességgé nem csavarja ki. Egyáltalán az előadás értékeit annak a nyelvnek a helyessége és szépsége szerint lehet megbecsülni, amelyen az előadás történik. Ezenkívül a filozófiai előadás értékei még két fő szélsőség szerencsés el, vagy szerencsétlen el nem kerüléséből állapíthatók meg a legkönnyebben, melyekbe a legtöbb filozófus beleesik. A filozófiai nyelv ugyanis akkor sem jó, ha szögletes egyformasággal mindig egyben megy tovább; sem akkor nem jó, ha fantasztikus ugrásokkal elbódító szavalattá válik, mely a fantázia feltüzelésével lepi meg az olvasót, anélkül, hogy a nyugodtan kutató lelket meggyőzné.”
Bár Hißmann óvatosságra int az író tehetségének megítélésében, de meg is nyugtat, hogy ebben azért nagyot tévedni nehéz. Mint szellemesen megjegyzi, „csak az értékek és értéktelenségek fokának számbavétele bír nehézségekkel amiatt, hogy a bemutatott mércén nincsenek fokok megjelölve”. Szerinte azonban „alapvetően elegendő a lehető legnagyobb méltányosság az ismeretlen művek megítélésében.” Ugyanakkor a zsenit nem lehet valamely rossz pillanatában született művéről felismerni, s inkább ezek a pillanatai gyakoriak.
Hißmann felteszi a kérdést: „Hogyan kell a filozófiai írásokat olvasni?” Válasza: „Attól függ, mit kívánunk elérni az olvasás révén. Nem a közepes írásokat kell az alkalmazás igényével olvasni, hanem a jobbakat. Jók a nyelv értékeitől, amelyen írták őket, vagy az éleseszű megfigyelésektől és a tartalom fontosságától. Előbbi révén képezhetjük saját írásművészetünket, utóbbi révén saját írói éleselméjűségünket - az egyes megfigyelésekben és eszméink egésszé kapcsolásában egyaránt.” A cél jelöli ki az olvasásmódot: „a jelentős filozófiai művek olvasására a vizsgálat és cáfolat kimondott szándékával jöjjünk,” bíztat Hißmann, mert ekkor nem fogjuk a fontos dolgok megfigyelését elszalasztani, sőt arra magunk jövünk rá. Azaz itt a kiemelkedő gondolatokat emeljük ki, s nem az a célunk, hogy a „jó szerző színeit és öltöztetőművészetét elsajátítsuk.” Abból a nézőpontból olvashatunk tehát, amelyből akarunk, s a hasznos célkitűzés érdekében célszerű friss elmével olvasni, mert „a filozófiai művek olvasása … éppen olyan sok figyelmet és törekvést kíván, … mint minden más szellemi munka.”
Hißmann három módszert gondol ki a filozófiai irodalom tárgyalására: „A műkedvelő részére ugyanis a válogatott írásokat vagy kiváló értékeik szerint; vagy életkoruk szerinti időrendi sorrendben; vagy tartalmuk szerint lehet ismertetni. Az első ezer nehézséggel jár, mert ugyanazon könyv más-más ismertetője saját egyéni ízlése szerint különböző álláspontot foglal el. Az individuális kritika olyan fogalmak és alapelvek szerint határozza meg az írások sajátos értékét, amik már minden korábbi kritikusra benyomást gyakoroltak.” A nehézségeket fokozza a nem alapvető művekben szereplő pár éleseszű megfigyelés egyes tételekben, vagy ha kitűnő nyelven vannak írva, s „ebben jobbak, mint azok, amelyek egészében nagy alapvetést tettek.” Ugyancsak „más alig ismert írók közhasznú igazságokat adnak elő céljaikhoz mért módon. Ki tudja rangsorolni ezen írókat?” - teszi fel Hißmann a költői kérdést, s megállapítja, hogy „könnyebb a könyvek életkora szerint útmutatást adni róluk, mert a kiadási év szerint fáradság nélkül lehet besorolni őket.” Csakhát ez szerinte nem lenne eléggé hasznos és tájékoztató, mert „lenne ugyan egy könyvtörténetünk, de a könyvekről való tudás, a tartalmuk óriási különbségei miatt, rendkívül zavaros lenne, mert egyedül a címük után menne”, s a cím gyakran megcsal, mint már említette. „Tehát minden a harmadik módszerhez vezet, különösen ha azt összekapcsoljuk a másodikkal. A használható filozófiai írásokat fő tartalmuk szerint osztályozzuk, és abban a sorrendben soroljuk fel őket, amely az életkoruknak megfelel. Ha e módszer szerint próbálunk egy ismeretet a legjobb filozófiai írásoknak tulajdonítani: úgy ugyanakkor szert kell tennünk az egyes filozófiai tudományok előrehaladása és fő tárgyaik fejlődése történetére.” Ez annyira előnyös, hogy Hißmann maga is ezt a módszert alkalmazta.

IV. A filozófiai szakirodalom ismerete

Hißmann szerint „akkor ismerjük teljes mértékben a filozófiai szakirodalmat, ha a következő szakágakkal tisztában vagyunk: a pszichológia irodalmával, az esztétikával, a metafizikával, a természetes teológiával, mint az elméleti filozófia részeivel. A gyakorlati filozófia felöleli az általános gyakorlati filozófia irodalmát, a természetjogot, a politikát, az erkölcstant, a pedagógiát.” E a tudományszakok még egy pár más általános címet tartalmaznak: „filozófiai irodalomtörténet, filozófiatörténet, történetfilozófia és a filozófia egyáltalában”. Ezekbe a főrubrikákba a jelentősebb filozófiai iratokat besorolhatóknak tartja, és amely szerint ezt a válogatott filozófiai könyvtárát is elrendezte. A filozófia felosztásáról, lehetséges részeiről szólva hangsúlyozza, hogy „a tudást és a vágyóképességet az emberi lélek egymástól elválaszthatatlan alaperő párosának tekinthetjük; vagy mindkettő a rendszer kényszerében közös alaperőből származtatható: így azok a filozófiai fogalmak, amelyek az értelmi képességekből és az akaratból vannak levezetve, mégis annyira ismeretként jellemzettek, hogy az egész filozófiát jogosan oszthatjuk fel az elméleti és gyakorlati filozófia főbb részeire. Az emberi értelemmel foglalkozó elméleti filozófia fogalmai önmagukban általában annyira egyneműek, hogy nincs okunk őket ismét új részekre bontani. Eközben az összefoglaló kézikönyvekben, némileg terjedelmes mivolta miatt, joggal különítenek el egy pár részt az észtanból vagy az elméleti filozófiából, amelyek a pszichológia vagy a logika, az esztétika és a metafizika elnevezések alatt tárgyalandók. Ugyanis majdhogynem általánosan megegyeznek abban, hogy az érzelmek széleskörű elméleteit a lélektanból emelték ki.” A kellemes érzésekről szóló tan, az esztétika fő tárgya esetében Hißmann úgy látja, hogy a szép természetével nem tisztában lévők „a szépséget az érző és ítélő emberi lélekkel összekeverik”, és így „a fogalmazási feladat és a versfaragó munka összecserélődik”. Hißmann szerint továbbá „az erkölcsi érzésekről szóló tant az általános gyakorlati filozófia kebelezi be, részben mert a gyakorlati filozófiában közvetlenül szükség van rá, részben mert pontosan összefügg a hajlamokról és szenvedélyekről szóló elmélettel. A valódi elmetan vagy logika a pszichológiához tartozik, amennyiben az hasznos szabályjegyzék az emberi lelki erők legjobb használatáról.” Mert Hißmann szerint „e szabályok nem egyebek, mint gyakorlati következtetések abból a tanból, amelyet az emberi lélekből és erőiből bizonyossággal vettek; vagy inkább olyan pszichológiai tételek, amelyek gyakorlati formába vannak öntve. Ezért szintén egyedül és kizárólag azok a logikai szabályok hasznosak, melyeknél joggal mondhatjuk: így van ez az emberi értelem működésével és törvényeivel; aki tehát értelmesen akar gondolkodni, e törvények szerint kell gondolkodnia. E szabályok teljesen elhagyhatók lennének,” teszi hozzá Hißmann, „ha a gyengébbek kedvéért nem kell őket csatolnunk, noha könnyen belátható, hogy általuk bizonyosan nem válnak a tanulók felvilágosultabbakká és okosabbakká, akik számára az elméleti tételeknek, amik szerint az emberi értelem természetét megismerték, nincs módjuk azonnal a gyakorlatban vagy az emberi értelem törvényeiben megváltoztatni a helyzetet.” Hißmann ezek után a még „hátralévő részek tartalmáról, amit néha az elméleti filozófiához sorolnak, a metafizikáról, a fizikáról és a matematikáról”.
A metafizikáról szólva Hißmann kiemeli, hogy az általános fogalmak eredetének kikutatása saját tudományra vezetett, mivel helyük a pszichológiában látszik lenni. S bár ezt ritkán kezelték e gyümölcsöző meghatározás szerint, Hißmann vitathatatlanul az egyedül helyes útnak tartja. Mert egyébként „a metafizika többnyire a szőrszálhasogatások gyűjteményéből áll, amely minden tudomány talpköveként, és minden emberi tudás kútforrásaként lett kibocsátva.” Hißmann elismeri, hogy „a metafizika egyes fogalmai és tételei kiváltképp fontosak”, de egyedül fontosként „bizonnyal csak egy kóros rohamban filozofáló lélek viharában lettek” meghatározva. Hißmann megállapítja továbbá, hogy „a metafizika olyan kincseket rejt, amelyeket jogtalanul zsákmányolt, és éppen ezért vissza kell azokat szolgáltatnia.” Felteszi a kérdést, hogy „például a vallás legtiszteletreméltóbb fogalmai; a világ bajainak eredetéről szóló tételek; az emberiség rendeltetésének tana; stb nem olyan fogalmak, tételek és tanok-e, amelyek sajátlag az erkölcshöz tartozók?” Szerinte „a fennmaradó általános ontológiai, kozmológiai és teológiai fogalmakat; a mód kikutatását, amelyen hozzájuk eljutunk; a legközelebbi következtetéseket ugyanazokról, nagyrészt a pszichológia és a logika kell szolgáltassa, mert ezek az általános fogalmak keletkezését tanítják és előállítási módjukat nyomozzák. Azok a filozófusok, akik a logikát joggal alaptudománynak tartják, az ontológiai fogalmak átültetését a logikába részben már elfogadták. A kozmológiából a legtöbb a fizikába tartozik; és a teológia legnagyobb részét az erkölcstan ama fejezetével kell összekötni, amelyben az ember erkölcsi kapcsolatáról van szó teremtőjéhez és fenntartójához.” Ezek után Hißmann szerint „a metafizika maradék részét terméketlen névjelentés magyarázatok, vagy üres okoskodások teszik ki, és ezért sem jelentős tudományt alkotni, sem tartalmas tanulmányt szolgálni képtelenek.” Ugyanakkor „ha a metafizika valamilyen használható felosztására vetemednénk: úgy mint eredeti diszciplínát kellene, teljes mértékben felléptetni. Metafizikai hóbortjaink nagy részét ezen elrendezéssel száműznünk kellene a filozófiából, anélkül, hogy emiatt egyetlen fontosabb filozófiai fogalom vagy tantétel feledésbe menne.” Viszont „okvetlen akarunk olyan tudományt, amelyet metafizikának kell nevezni; ilyenformán kidolgozhatjuk Locke példája nyomán. A fontosabb általános ideák s a legszigorúbb tételek táraként formálhatjuk meg, amik származásuk kikutatásából következnek.” Hißmann e véleményeit a metafizikáról egyébként e művében nem érvényesítette, és a róla szóló írásokat „a metafizikai tankönyvekben szokásos felosztásuk szerint” mutatta be.”

V. A filozófiai tudományok

Hißmann a filozófiai tudományokat egész tartalmuk és lényegük szerint különbözőknek tartja a matematikaiaktól. Véleménye szerint „éppen emiatt lehetetlen utóbbit a filozófia részének tekinteni. A matematikai fogalmak annyiban igazak, amennyiben nem foglalnak magukban ellentmondást, s ennyiben lehetségesek. A filozófusnak ellenben előzőleg meg kell valósítania fogalmait, úgyis van-e bennük filozófiai igazság; azaz meg kell tudja mutatni, hogy általános fogalmához azok az alkotóelemek, vagy definíciójához ama dolgok közös tulajdonságai valóban hozzá tartoznak-e, amelyeket külső és belső érzékelésünk segítségével a tapasztalatból megismertünk. Ha önkényes, bizonyítatlan, megvalósítatlan magyarázatok felvetéséből, mégha a legélesebb matematikai szigorúsággal filozofálunk is, az azt jelenti, hogy képtelenségből filozofálunk.” Vagyis a matematika önmagában áll fenn, s régóta vizsgált. „Egyetlen, a régi filozófusok történetének és rendszereinek a történetírója sem keverte össze a filozófusok életleírását a matematikusok életrajzával. A matematika területe manapság egyébként is túlságosan óriási ahhoz, hogy egy filozófus vele sajátjaként s egyszersmint megfelelően ismeretségre jusson.” Hißmann eljátszik a gondolattal: bármily nagy filozófus, ha nem matematikus, csak félfilozófus, és nem nevezhető nagy matematikusnak, aki otthonos ugyan a tiszta, magasabb matematikában, de tájékozatlan a gyakorlati matematikai tudományokban. Végső következtetése újabb költői kérdés: Ha a terjedelmes matematikai tudományokat „a legnagyobb elmék egész életükben sem tudják feldolgozni; hogyan lehetne a filozófusoktól a méréstan pontos ismeretét megkövetelni, hogyan lehetne a matematikát a filozófiába átvinni?”
Szerinte „ugyanilyen kevéssé lehet a fizikát a filozófiai tudományokban számba venni. A fizika a matematika nélkül egyáltalán nem áll meg, és viszont a matematika a fizikában a leginkább érdekelt; éppen mivel a fizikában a testi világot kutatják, ahol a matematika tanítása alkalmazható és szükséges. A matematika az az életszer, amely ha a fizika csatornáiban mozog, ennek a testnek szilárdságot és tartósságot ad. A fizika és a matematika ezért olyan tudományos testpár, amelyet a filozófiától, ám egymástól sem, jelentős kár nélkül nem lehet elkülöníteni.”
A másik nagy terület, „a gyakorlati filozófia ama tudományokból áll, melyeknek az emberi vágyóképességgel vagy a szabad cselekedetekkel van a legközelebbi dolguk.” Hißmann az általános gyakorlati filozófián kívül ide számítja még „a természetes jogtudományt, a politikát és az erkölcsöt.” Szerinte „az általános gyakorlati filozófia az emberi akarat természetét kutatja, törvényeivel együtt. Ahogy ma látszik,” mondja 1778-ban, „a legszebb és leghasznosabb tudomány. Nincs se törvényhozó, se erkölcstanító, se semmilyen más üzlettárs, aki segítsége nélkül, az emberi akaratot emberien, azaz nem zsarnokian tudná irányítani és rendezni.” Ezen belül „a természetjog az emberek jogainak és kötelességeinek egészét tanítja, amiket az igazságosság legszigorúbb követelményei szerint a polgári társadalom előtt és benne tőlük meg lehet követelni.” És „amint a természeti szigorú jog a természetjog tárgyát jelenti: éppen úgy a teljes lelkiismereti jog és kötelességek, jóravalóság és erény, s a természetes, értelmes eszközök az élet erényes vezetésére, a filozófiai erkölcstan fő tárgyai.” Hißmann szerint „nem oly szilárd, nem a főanyag ilyen elkerülhetetlen különbsége által megalapozott a különbség e két tudomány és a politika között. A politika, amennyiben a polgárok és a kormányzók kölcsönviszonyát határozza meg, az általános államjog része.” Hißmann az államvezetés művészetének maradék részét történetinek tekinti, „amely épp olyan kis mértékben tartozik a tulajdonképpeni filozófiához, mint a statisztika, a közgazdaságtan, a közrendészet, a kamarai és a pénzügytudomány.” Tehát ezeket jogosan kivenné „a filozófiai tudományok jegyzékéből, ha a legnagyobb filozófiai testet az államművészet mint jellegzetes filozófiatudományt nem dolgozta volna ki.” Végül Hißmann arra a megállapításra jut, hogy ha a politika épp annyi, mint a bölcsességtan, „az eszközöktől a bölcsességig szóló tudományt jelenti: úgy kiteszi az erkölcs fő részét, mert nincs erény bölcsesség nélkül. Az erényes jellem ugyanakkor bölcs jellem, azaz legtöbbnyire az erkölcstan maximáit minden körülmények között alkalmazza.” És hozzáteszi még, hogy az újabb időkben „az erkölcs főbb részeinek szorgalmas kidolgozása által, amely a szülői viszonyt érinti, felnőtt a gyakorlati filozófia új része, a neveléstan.”

VI. FÜGGELÉK - NACHTRAG

1. HIßMANN PRARAFUSAI (TARTALOMJEGYZÉK) - INHALT:

Anleitung zur Kenntniß der auserlesenen Literatur in allen Theilen der Philosophie. Von Michael Hißmann. Göttingen und Lemgo, im Verlage der Meyerscchen Buchhandlung, 1778.
Előszó

Bevezetés: Előkészítő ismeretek.
1. §. A könyvismeret szükségessége.
2. §. Alkalmazás a filozófiai irodalomra. (Anwendung…)
3. §. A filozófiai irodalom közelebbről.
4. §. A filozófiai írás értékei. (Die Güte euner philosophischen schrift)
5. §. Az író tehetsége.
6. §. Az olvasmányok.
7. §. A filozófiai irodalom feldolgozási módjai.
8. §. A filozófia részei.
9. §. A metafizika.
10. §. Fizika és matematika.
11. §. Eredmény. (Resultat)

Első szak: A filozófia irodalomtörténete.
(Erstes Fach. Litteraturgeschichte der Philodophe)
12. §. Általános körű írások. (Schriftwen von allgemeinern Umfang)
13. §. A filozófia történetének irodalma. (Litteratur deg Geschichte der Philosophie)
14. §. Filozófiai könyvtárak. (Philosophische Bibliotheken)
15. §. Egyebek mellett filozófiai könyvekről tudósító írások. (Schriften, worinnen nebstandern, auch philosophische beurteilet werden Bücher)
16. §. A filozófiai irodalom specifikus folyóiratai. (Specielle Journale für die philosophische Litteratur)

Második szak: A filozófia története.
(Zweites Fach. Geschichte der Philosophie)
17. §. Előzetes az ún. barbár népek és a filozófiatörténet kapcsolatáról szóló vitából. (Vorläufige Verübrung des Streitpunkts; ob die sogenannten barbarischen Völker in der Geschichte der Philozophie aufsestellt werden dürfen?)
18. §. A filozófiatörténet periódusai. (Perioden der philosophischen Geschichte)
19. §. Az egész filozófiatörténet írói. Első osztály (Schriftsteller über die gaznze Geschichte der Philosophie. Erste Klasse)
20. §. Az egész filozófiatörténet írói. Második osztály. (Schriftsteller über die gaznze Geschichte der Philosophie. Zweite Klasse)
21. §. Filozófiatörténeti kézikönyvek és kompendiumok. (Handbücher und Kompendien über die philosophische Geschichte)
22. §. Vegyes filozófiatörténeti gyűjtemények. (Vermische Sammlungen zur philosophischen Geschichte)
23. §. Az első periódus általános történetírói. (Allgemeine Historiker für die erste Periode)
24. §. Egyiptomi filozófia. (Aegiptische Philosophie)
25. §. Káldeus filozófia. (Berosus írt róla, de belekever későbbi irányzatokat.) (Chaldische Philosophie)
26. §. Perzsa filozófia (Zoroaster tanai, vö. Meiners kutatásai). (Philosophie der Perser)
27. §. Indiai filozófia. (Philosophie der Indier)
28. §. Kínai filozófia (Laokinus, Confucius). (Philosophie der Sienesen)
29. §. Japán filozófia (sintoizmus, buddhizmus). (Philosophie der Japaneser)
30. §. Föníciai filozófia (Philo Biblus - Sanchoniatons: Esusebius írt róla). (Philosophie der Phönizer)
31. §. A kelta nép filozófiája (izlandi Edda). (Philosophie der keltischen Völkerschaften)
32. §. A görög filozófia vagy második periódus történetírói. (Über die Geschichtsschreiber der griechischen Philosophie, oder der zweyten Periode.)
33. §. Források. (Quellen)
34. §. Régi kompilátorok. (Alte Kompilatoren)
35. §. Az egyes filozófiai iskolák kölcsönhatása a görögöknél. (Auseinandersetzung der Systeme einzelner philosophisecher schulen bey den Griechen)
I. A hét bölcs története (a 20-58. Olümpiász ideje). (Die Geschichte der sieben Weisen)
II. A ión iskola története. (Die Geschichte der jonischen Schule)
III. A püthagoreus filozófia története. (Die Geschichte der pythagoräischen Philosophie)
IV. Az eleáta filozófia története. (Die Geschichte der eleatischen Philosophie)
V. A szókratészi filozófia története. (Die Geschichte der sokratischer Philosophie)
VI. A platóni vagy akadémiai filozófia története. (Die Geschichte der platonischen oder der akademischen Philosophie)
VII. Az arisztotelészi filozófia története. (Die Geschichte der aristotelischen Philosophie)
VIII. A sztoikus filozófia története (Seneca, Epikthétosz, Marcus Aurelius, Justus Lipsius). (Die Geschichte der stoischen Philosophie)
IX. Az epikuroszi filozófia története. (Die Geschichte der epikurischen Philosophie)
X. A szkeptikus filozófia története. (Die Geschichte der skeptischen Philosophie)
33. §. Sextus Empiricus. (Sextus Empiricus)
36.(!) §. A harmadik periódus története (Kr. e. 50-1450). (Über die Geschichte der dritten Periode)
37. §. A harmadik periódus specifikus története. (Über die spezielle Geschichte der dritten Periode)
I. Az eklektikus vagy újplatonikus vagy alexandriai filozófia. (Geschichte der ekklektischen, oder der neuplatonoschen oder der alexandrinischen Philosophie.)
II. A többi görög filozófiai szekta története. (Die Geschichte der übrigen friechischen philosophischen Sekten in dieser Periode)
III. A zsidó filozófia története. (Geschichte der jüdischen Philosophie)
IV. Az arab filozófia története. (Geschichte der arabischen Philosophie)
V. A skolasztikus filozófia története. (Geschichte der Schilastischen Philosophie.)
38. §. Az utolsó periódus története. (Über die Geschichte der letzten Periode)
39. §. Az utolsó periódus specifikus története. (Über die spezielle Geschichte der letzten Periode)
I. A kartéziánus filozófia története. (Geschichte der cartesianischen Philosophie)
II. A leibnizi-wolffi filozófia története. (Geschichte der leibnitzisch-wolfischen Philosophie)
III. A newtoni filozófia története. (Geschichte der newtonischen Philosophie)
40. §. Híres világbölcsek életrajzai. (Lebensbeschreibungen berühmter Weltweisen)

Harmadik szak: A történelem filozófiája.
(Drittes Fach. Philosophie der Geschichte)
41. §. Elöljáró beszéd. (Vererinnerungen)
42. §. A történeti művészet. (Über die historische Kunst)
43. § A filozófiailag feldolgozott világ- és államtörténet. (Philosophisch behandelte Welt- und Staatengeschichte)
44. §. A világesemények filozófiai alkalmazása. (Philosophischer Gebrauch der Weltbegebenheiten)
45. §. Természettörténet. (Naturgeschichte)
46. §. Az emberiség története. (Geschichte der Menschheit)
47. §. Az ember természettörténete. (Physiche Geschichte des Menschen)
48. §. A természet állapota. (Stand der Natur)
49. §. A polgári társadalom története. (Geschichte der bürgerlichen Gesellschaften entstanden)
50. §. A polgári társadalom történetének egyes részei. (Über einzelne Theile der Feschichte der bürgerlichen Gesellschaft)
51. §. Filozófiai reflexiók a jelentősebb államok szokásairól és történetéről. (Philosophische Reflexion über die Gebräuche und die Geschichte merkwürdiger Staaten)
I. Régi híres nemzetek története. (Über die Geschichte akter berühmter Nationen)
II. A népek szokásai. (Über der Gebräuche der Völker)
52. §. A természetes állapotok összehasonlítása a politikailag polgárosult állapottal. (Verglechung des Naturstandes mit dem polizirten bürgerlichen Zustand)
53. §. A nyelv eredete. (Ursprung der Sprache)
54. §. Az emberi értelem története. (Geschichte des menschlichen Verstandes)
55. §. A művészetek és tudományok története. (Über die Geschichte der Künste und Wissenschaften)
56. §. Történelemfilozófia. (Philosophie der Geschichte)

Negyedik szak: A filozófia egyáltalában.
(Viertes Fach. Philisophie überhaupt)
57. §. Elöljáró beszéd. (Vorläufige Anmerkungen)
58. §. Az enciklopédiák. (Von den Encyklopädien)
59. §. Pótlás az enciklopédiákhoz. (Nachtrag von Betrachtungen über die Encyklopädie)
60. §. Írók az általános, és különösen a filozófiai enciklopédiákról. (Schriftsteller über die allgemeine Encyklopädie, und über die philosophische insbesondere)
I. Általános enciklopédiák. (Über die allgemeine Encyklopädie)
II. A filozófia enciklopédiái. (Encyklopädien der Philosophie)
61. §. Az újabb leghíresebb világbölcsek gyűjteményei. (Sammlungen der Werke der berühmteten neuern Weltweisen)
62. §. Ugyanezen szerzők rövidebb tanulmányainak gyűjteményei a filozófia egyes tárgyairól. (Sammlungen kürzerer Abhandlungen derselbigen Verfasser über einzelne Gegenstände der Philosophie)
63. §. Több szerző egyes filozófiai tanulmányainak vegyes gyűjteménye. (Vermischte Sammlungen einzelner philosophisches Aujsätze mehrerer Verfasser)
64. §. Olyan írások, amelyekben általános cím alatt a filozófia több része, vagy még különböző filozófiai tudományok főbb darabjai is előadatnak. (Schriften, in welchen, unter einem gemeinschaftlischen Titel, mehrere Theile der Philosophie, oder doch mehrere Hauptstücke verschiedener philosophischer Wissenschaften ausfeführet sind)
65. §. Szellemiség (leibnizé, Hume-é). (Die Esprits)
66. §. Tudományos akadémiák évkönyvei. (Jahrbücher der Akademien der Wissenschaften)
I. A Londoni Tudományok Társasága. (Der Sozietät der Wissenschaften zu London)
II. A Tudományok Párizsi Királyi Akadémiája. (Der königliche Akademie der Wissenschaften zu Paris)
III. A Tudományok Berlini Királyi Akadémiája. (Der königliche Akademie der Wissenschaften zu Berlin)
IV. A Tudományok Stockholmi Királyi Akadémiája. (Der königliche Akademie der Wissenschaften zu Stockholm)
V. A Tudományok Göttingai Királyi Társasága. (Der königliche Sozietät der Wissenschaften zu Göttingen)
VI. Az Edinburgi Társaság. (Der Edinburger Sozietät)
67. §. Pályaművek. (Preisschriften)
68. §. Filozófiai szótárak. (Philosophischer Wörterbücher)
69. Filozófiai tanköltemények (írók: Richardson, Fielding, Rousseau, Marmontel, Sterne, Wieland, Gothe; költők: Lukretius, Young, Pope, Ogilde, Haller, Schlosser). (Philosophische Lehrgedichte)
70. §. Filozófiai mindenfélék (pl. Linné). (Philosophische Allerley)
I. A filozófia hasznáról. (Über der Nutzen der Philosophie)
II. Az ízlés és a filozófia kapcsolatáról. (Über die Verbindung des Geschmachs mit der Philosophie)
III. A filozófia tanítási módszeréről. (Über die Lehrmethoden der Philosophie)
IV. A filozófiai tudományok oktatási rendje. (Über die Ordnung der philosophischen Wissenschaften in der Erlernung derselben)
V. Filozófiai gondolatok. (Philosophische Gedanken)

Ötödik szak: A pszichológia vagy a logika filozófiája.
(Fünftes Fach. Litteratur der Psychologie oder der Logik)
71. §. Elöljáró beszéd. (Vorerinnerungen)
72. §. Segédtudomány. (Schriften über die ganze Psychologie)
73. §. Írások a pszichológia egészéről. (Schriften über die ganze Psychologie)
74. §. Logikai írások. (Logische Schriften)
75. §. Az érzetek és az érzékek. (Über die Emofindióungen und die Sinne)
76. §. A fizikai mindkét nemes érzék érzeteinek mechanizmusában. (Über das Physische im Mechanism der Empfindungen der beyden edleren äußere Sinne)
77. §. Az érzetek és törvényük elmélete. (Theorie der Empfindungen und ihre Gesetze)
78. §. Az eszmék. (Von den Ideen)
79. §. Az eszmetan története. (Geschichte der Lehre von der Ideen)
80. §. A többi megismerőképesség. (Von den mehreren Erkenntnißvermögen, als Vorbereitungzu den folgenden Rubriken)
81. §. Gondolkodás. (Gedächtniß)
82. §. Képzelőerő. (Einbildungskraft)
83. §. Lelkesedés és ábrándozás. (Enthusiasmus und Schwärmerey)
84. §. Alvás és álom. (Schlaf und Träume)
83.(!) §. Az alvajárás. (Vom Nachtwandeln)
84.(!) §. Értelem és ész. (Verstand und Vernunft)
85. §. Téboly és őrület. (Verrückung und Raserey)
86. §. Következtetés. (Syllogistik)
87. §. Sejtések. (Ahndungen)
88. §. Zseni. (Genie)
89. §. A zseni vizsgája. (Prüfung des Genies)
90. §. Tudat és önérzet. (Bewustsein und Selbstgefühl)
91. §. A nyelv filozófiája. (Philosophie der Sprache)
92. §. Filozófiai grammatika. (Philosophische grammatik)
93. §. Az artikulált nyelvek hatása az emberi bölcsességre, balgaságra. (Einfluß der artikulirten Sprachen auf die menschliche Weisheit, Thorheit)
94. §. Általános nyelv. (Allgemeine Sprache)
95. §. Dekódolás. (Deschiffrirkunst)
96. § Igazság és hamisság. (Wahrheit und Irrthum)
97. §. Kételkedés. (Zweifelsucht)
98. §. Ésszerű szkepticizmus. (Vernünftiger Skeptizismus)
99. §. Idealizmus. (Idealismus)
100. §. A szkepticizmus cáfolata. (Widerlegung der Skeptizismus)
101. §. Evidencia. (Evidenz)
102. §. Valószínűség. (Wahrscheinlichkeit)
103. §. Gyakorlati logika. (Praktische Logik)
104. §. Találékonyság. (Erfindungskunst)
105. §. Általános választási képesség. (Allgemeine Auslesungskunst)
106. §. Kritika. (Kritik)
107. §. Megfigyelő képesség. (Kunst zu Beobachten)

Hatodik szak: Az esztétika irodalma.
(Sechtes Fach. Litteratur der Aesthetik)
108. §. Elöljáró beszéd. (Vorerinnerung)
109. §. Az esztétika. (Über die Ästhetik)
109.(!) §. A szépművészet és a széptudományok különbsége. (Unterschied unter den schönen Künsten und unter den schönen Wissenschaften)
110. §. Íók az egész esztétikáról, vagy még annak nagyobb részéről. (Schriftsteller über die ganze, oder doch über größten Theil Der Ästhetik)
I. Németek (A. G. Baumgarten, F. J. Riedel, J. G. Sulzer). (Unter den Deutschen)
II. Franciák (Du Bos, Batteux). (Unter den Französen)
III. Angolok (A. Pope, H. Home). (Unter den Engländern)
111. §. A szépségről (E. Burke, W. Hogart, Johann Winckelmann, Ch. G. Heyne). (Über die Schönheit)
113.(!) §. Kritikák a szépelmék munkáiról. (Kritiken über die Werke schöner Geister)
114. §. A poétika. (Über die Theorie der Poesie) 115. §. A költészet vegyes tárgyai. (Über vermischte Gegenstände der Dichtkunst)
I. A költői ábrázolás és hasonlat. (Über die dichterischen Gemälde und Gleichnisse)
II. A drámatikus költészet. (Über die dramatische Poesie)
III. Az epikus költészet. (Über die epische Poesie)
IV. A többi költői művészet. (Über die übrigen Dichtungsarten)
V. A többi versfajta. (Über die übrigen Dichtungsarten)
116. §. Az ékesszólás elmélete. (Über die Theorie der Beredsamkeit)
117. §. A festészet elmélete. (Über die Theorie der Malerey)
118. §. A szobrászat, a kőfaragás és a rézmetszés elmélete. (Über die Theorie der Bildhauer, Steinschneider und Kupferstecherkunst)
119. §. Festők, szobrászok stb életleírása, e művészetek történetének írásaival együtt. (Lebens-beschreibungen der Maler, Bildhauer sc. nebst den Schriften zur Geschichte dieser Künste)
120. §. A zene elmélete. (Über die Theorie der Musik)

Hetedik szak: A metafizika irodalma.
(Siebentes Fach. Litteratur der Metaphysik)
121. §. Elöljáró beszéd. (Vorerinnerung)
122. §. Írások a metafizika általános köréből, beleértve a természetes teológia nagyrészét. (Schriften über die Metaphysik von allgemeinem Umfanf, die naturliche Theologie mehrentheils mit inbegriffen)
123. §. Egyes tanulmányok és gondolatok gyűjteménye a metafizika vagyes tárgyairól. (Sammlungen einzelner Abhandlungen und Gedanken über vermischte Gegenstände der Ontologie)
124. §. Írások az Ontológia egészéről. (Schriften über die ganze Ontologie)
125. §. Az ontológia egyes tárgyai. (Über einzelne Gegenstände der Ontologie)
I. Általános alapelvek. (Über die allgemeinen Naturgesetze)
II. Az erő és a nagyság. (Über das Gesetz der Stätigkeit)
III. Tér és idő. (Ueber Zeit und Raum)
IV. Azonosság. (Über die Identität)
V. Egyszerű létezők. (Über die einfache Wesen)
126. §. Kozmológia. (Kosmologie)
127. §. A kozmológia egyes tárgyai. (Über einzelne Gegenstände der Kosmologie)
I. Általános természettörvények (tehetetlenség, takarékosság [megmaradás?]) . (Über die allgemeinen Principien)
II. A csoda. (Über die Wunder)
III. A világ végtelensége. (Über die Unendlichkeit de Welt)
IV. A legjobb világ tana. (Über di Lehre von der besten Welt)
V. A világok sokasága. (Über der Mehrheit der Welten)
128. §. Légnyomástan. (Pneumatologie)
129. §. Általános körű írások. (Schriften von allgemeinen Umfang)
130. §. Metafizikai lélektan. (Metaphysische Seelenlehre)
131. §. Az emberi lélek nem anyagi mivolta. (Ueber die Immaterialität der menschlichen Seele)
132. §. Tud-e az anyag gondolkodni vagy nem tud? (Kann die Materie denken, oder kann sie es nicht?)
133. §. Visszaélés a lélek anyagiságának tanával. (Mißbrauch der Lehre von der Materialität der Seele)
134. §. Az emberi lélek metafizikai szabadsága. (Über die metaphysische Freyheit der menschlichen Seele)
135. §. Egyéb pszichológiai tárgyak. (Über andere psychologische Gegenstände)
I. Az emberi lélek eredete. (Über den Ursprung de menschlichen Seele)
II. A test és a lélek kölcsönhatása (Über die gegenseitige Verhältnisse der Seele und des Körpers)
III. A pszichológiai tantételek története. (Geschichte der psychologichen Lehrsätze)
136. Az állatok lelke egyáltalában véve. (Über die Seelen der Thiere überhaupt)
137. §. Az állatgépek. (Die Thiere Maschinen)
138. §. Az állati lélekről szóló fejezetek egyes anyagai.(Über einzelne Materien des Kapitels, von den Thierseelen)
I. Állatismeret. (Über die Kenntniße der Thiere)
II. Az állatok nyelve. (Über die Sprache der Thire)
III. Az állati ösztönök. (Über die Treibe der Thiere)
IV. Összehasonlító pszichológia. (Psychologia comparata)
V. E tanrészek története. (Geschichte dieses Lehrstücks)
139. §. Démontan. (Dämonologie)

Nyolcadik szak: A természetes teológia irodalma.
(Achtes Fach. Litteratur der naturlichen Theologie)
140. §. Elöljáró megjegyzések. (Vorläufige Anmerkungen)
141. §. E tudományszak írásainak osztályozása. (Klassifikation der Schriften dieses Fach)
142. §. Írások a természetes teológia egészéről)
143. §. Írások a természetes teológia egészéről, összefüggésben az erkölccsel. (Schriften über die ganze natürliche Theologie, in Verbindung mit der Moral)
144. §. Isten meglétének bizonyítása. (Beweis des Daseyns Gottes)
145. §. Írások, ahonnét Isten létének egyes bizonyítékai elfogadhatók vagy elvethetők. (Schriften, worinnen einzelne Beweise der Existens Gottes bestätiget oder veworfen werden)
I. Tény, ami tény: van Isten. (Daß der daß: - Es ist ein Gott)
II. Az Isten létezése bizonyítékainak súlya, ugyanannak az általánosan összeegyeztetett elismerésből minden nép részéről, az ő máskülönben teljesen különböző szokásaik és vélekedéseik mellett. (Gewicht des Beweis für das Daseyn Gottes, aus der allgemeinen zusammenstimmenden Anerkennung desselben von allen Völkern, bey ihren anderweitigen ganz verschidenen Sitten und Meinungen)
III. Egyéb demonstrációk. (Andre Demonstrationen)
IV. A következtetés súlya a legtökéletesebb létezőről annak valóságára. (Gewicht des Schlusses von der Möglichkeit des allervollkommensten Wesens auf dessen Wirklichkeit)
146. §. Fiziko-teológiai istenérv. (Physikotheologie)
147. §. Ateista tanrendszerek. (Atheistische Lehrsísteme)
148. §. Az ateizmus tagadásai. (Bestreitungen des Atheismus)
149. §. Egyes ateista tanrendszerek kétségbe vonásai. (Bestretungen einzelner atheistischer Lehrsysteme)
I. A spinozai rendszer elleni írások. (Gegen das spinizistische System sindfolgende Schriften gerichtet)
II. A Természet rendszere (Systéme de la Natur) ellen, amely napjainkban a vallási fogalmakat összezavarta. (Gegen das Systéme de la Natur, welches in unsern Tagen die Religionsbegriffe verworren hat)
150. §. Az ateizmus trténete. (Geschichte des Atheismus)
151. §. A teremtés. (Über die Schüpfung)
152. §. A rossz eredete, engedése a világban. (Ursprung und Zulassung des Bösen in der Welt)
153. §. A lélek halhatatlansága. (Üeber die Unsterblichkeit der Seele)
154. §. Egyéb teológiai művek. (Andere theologische Betrachtungen)
I. Vélekedések a lélek halál utáni állapotának természetéről. (Vermuthungen über die Beschaffenheit des Zustandes der Seele nach dem Tod)
II. Az eljövendő büntetésekről és jutalmakról. (Über die künftige Strafen und Belohnungen)
III. Az isteni gondviselés. (Üeber die Fürsehung Gottes)
IV. A természetfölötti kinyilatkoztatás. (Über die übernaturliche Offenbarung)
V. A lélek halhatatlansága tanítás története. (Geschichte der Lehre von der Unsterblichkeit der Seele)
155. §. A természetes teológia története. (Geschichte der natürlichen Theologie)

Kilencedik szak: Az általános gyakorlati filozófia irodalma.
(Neuntes Fach. Litteratur der allgemeinen praktischen Philosophie)
156. §. Elöljáró beszéd. (Vorerinnerung)
157. §. A gyakorlati filozófia egészének rendszeréről írók. (Systematische Schriftsteller über die ganze praktische Philosophie)
158. § Általános körű, rendszertelen írások. (Schriftsteller von allgemeinen Umfang, ohne System)
159. §. Általános gyakorlati filozófia. (Allgemeine praktische Philosophie)
160. §. Az általános gyakorlati filozófia rendszerének írói. (Systematische Schriftsteller über die allgemeine praktische Philosophie)
161. §. Az általános gyakorlati filozófia egyes anyagairól író régi írók. (Ueber die ältern Schriftsteller über einzelne Materien der allgemeinen praktischen Philosophie)
162. §. Az általános gyakorlati filozófia egyes anyagairól író újabb írók. (Neuere Schriftsteller über mehrere einzelne Materien der allgemeinen praktischen Philosophie)
163. §. Az erkölcsi tapasztalat. (Über die moralischen Empfindungen)
164. §. Hajlamok és szenvedélyek. (Neigungen und Leidenschaften)
165. §. Az álhatatosság alapvetése. (Gründung der Festigkeiten)
166. §. Vérmérséklet. (Ueber die Temaperamente)
167. §. Arctan. (Physiognomik)
168. §. Az erkölcsi érzés. (Über das moralische Gefühl)
169. §. A vádaskodás. (Ueber die Imputation)
170. §. Az élvezet. (Vom Vergnügen)

Tizedik szak: A természetjog irodalma.
(Zehntes Fach. Litteratur des Rechts der Natur)
171. §. Elöljáró beszéd. (Vorerinnerung)
172. §. Írások a természetjog egészéről. (Schriften über das ganze Recht der Natur)
173. §. A természetjogi tárgyú egyes tanulmányok gyűjteménye. (Sammlungen einzelner Aufsätze über Gegenstände des Naturrechts)
174. §. Kommentár. (Kommentare)
175. §. A természetjog története. (Geschichte des Naturrechts)
176. §. A természetjog elmélete. (Bibliotheken über dss Naturrechts)
177. §. A természetjog részei. (Theile des Naturrechts)
178. §. Van-e természetjog? (Giebt es Naturrecht?)
179. §. A természetjog alapelve. (Prinzipium des Naturrechts)
180. §. A természetjog forrásai és keletkezése. (Ursprung und Quellen des Naturrechts)
181. §. A természetes állapotú természetjog egyes tárgyai. (Ueber einzelne Gegenstände des Naturrechts im Zustand der Natur)
I. Az ember természetes állapotú tökéletes egyenlősége. (Von der vollkommenen Gleichheit der Menschen im Stand der Natur)
II. Az egyenlőség. (Vom Erwerb des Eigenthums)
III. A tulajdonszerzés. (Von den Verjärung)
182. §. Általános közjog. (Allgemeines Gemeinschaftsrechts)
183. §. A kisebb társaságok. (Ueber die kleineren Gesellschaften)
I. A házassági életközösség. (Die eheliche Gesellschaft)
II. A szülői viszony. (Das elterliche Verhältniß)
184. §. Általános államjog. (Allgemeines Staatsecht)
185. §. Írók az általános államjogról. (Schriftsteller über das allgemeine Staatsrecht)
186. §. Egyesülési cél az államokban. (Absicht der Vereinugung in den Staat)
187. §. A kormányformák. (Ueber di Regierungsfirmen)
188. §. Felség, felségjog és kötelesség. (Majestät, Majestätsrechte und Pflichten)
189. §. A polgári büntetések és az általános büntetőjog. (Ueber die bürherlichen Strafen und das allgemeine peinliche Recht)
190. §. Általános egyházjog. (Allgemeines Kirchenrecht)
191. §. Az általános államjog vegyes anyagai. (Vermischte Materien des allgemeinen Staatsrechts)
I. A polgári szabadság. (Ueber die bürgerliche Freyheit)
II. A gondolat- és szólásszabadság az államban. (Von der Freyheit zu denken und zu reden im Saat)
III. A jövedék. (Von den Regalien)
IV. A régensjog, családja tekintetében. (Recht der Regenten, in Ansehung ihrer Familien)
V. A szabad állapot. (Ueber die Freystände)
192. §. Népjog. (Völkerrecht)
193. §. Írások az általános népjogról. (Schriften über das allgemeine Völkerrecht)
194. §. Európai népjog. (Ueber das europäische Völkerrecht)
195. §. A követek jogai. (Ueber dieRechte der Gesandten)
196. §. A hajózás szabadsága. (Freyheit der Schiffart)

Tizenegyedik szak: A politika irodalma
(Eilftes Fach. Litteratur dr Politik)
197. §. Elöljáró beszéd. (Vorerinnerung)
198. §. A politika részei. (Theile der Politik)
199. §. Írások a politika egészéről. (Schriften über die ganze Politik)
200. §. A törvényalkotás tudománya. (Wissenschaft der Gestzgebung)
201. §. Igazságügy. (Justitzwesen)
202. §. Rendőrség. (Polizeywesen)
203. §. Gazdaságügy. (Oekonomiewesen)
204. §. A francia gazdaság. (Die französischen Oekonomie)
205. §. A gabonakereskedelem. (Ueber den Kornhandel)
206. §. Kereskedelemtudomány. (Handlungswissenschaft)
207. §. Pénzügy. (Finanzwesen)
208. §. Állami számvitel. (Kameralwesen)
209. §. Politikai regények. (Politische Romane)
210. §. Politikai kommentár. (Politische Kommentare)
211. §. A politikai emlékiratok és végrendeletek. (Die politische Memoires und Testamente)
212. §. Vegyes politikai írások. (Vermischte politischen Schriften)
213. §. A politika vegyes tárgyai. (Ueber vermischte Gegenstände der Politik)
I. Lakosság. (Ueber die Bevölkerung)
II. Fényűzés. (Ueber den Luxus)
III. Az államtest egyes tagjai erkölcsi fogyatékosságainak haszna. (Ueber die Vortheile einiger moralischer Gebrechen einzelner Glieder des Staatskörpers)
IV. Rendőrintézmények a szipirtyók ellen. (Polizeyanstalten gegen das Vetteln)
V. A parasztok sajátossága, a közbirtok és a robot megszűntetése. (Ueber das Eigenthum der Bauern, die Aufhebung der Gemeinheiten und des Herrndienstes)

Tizenkettedik szak: A filozófiai erkölcstan irodalma.
(Zwölftes Fach. Litteratur der philosophischen Sittenlehre)
214. §. Elöljáró beszéd. (Vorerinnerungen)
215. §. Írók a filozófiai erkölcstan egészéről. (Schriftsteller über dir ganze philosophische Sittenlehre)
216. §. A keresztény és a filozófiai erkölcs kapcsolata. (Verbindung der christlichen und der philosophischen Moral)
217. §. Erkölcsi hetilapok. (Moralische Wochenschriften)
218. §. Vegyes erkölcsi írások. (Vermischte moralische Schriften)
219. §. Figyelmen kívül hagyott erkölcsi tárgyak taglalása. (Erörterungen unbeachteter moralischer Gegenstände)
220. §. Erkölcsi maximák. (Sittenmaximen)
221. §. Az erkölcs egyes tárgyai. (Ueber einzelne Gegenstände der Moral)
I. Az öngyilkosság. (Ueber der Selbstmord)
II. A játékerkölcs. (Ueber die Moralität der Spiele)
III. Színházi erkölcs. (Ueber die Moralität der Schaubühne)
IV. Egyéb élvezetek erkölcse. (Ueber die Moralität andrer Vergnügungen)
V. A társasági erények. (Ueber die gesellschaftlichen Tugenden)
VI. Egynejűség és többnejűség. (Ueber Monogamie und Polygamie)
VII. A párbaj. (Ueber die Duelle)
VIII. Az eskütevés és a lelkiismeret. (Ueber die Eidschwüre und das Gewissen)
IX. Megelégedettség. (Ueber die Zufriedenheit)
222. §. A filozófiai erkölcs története. (Geschichte der philosophischen Moral)

Tizenharmadik szak: A pedagógia irodalma.
(Dreyzehntes Fach. Litteratur der Pädagogik)
223. §. Elöljáró beszéd. (Vorerinnerung)
224. §. Közelebbi adatok a nevelésügy történetéhez. (Nähere Data zur Geschichte des Erziehungswesen)
225. §. Írások a nevelésügy történetéről újabb időkben. Iskolakönyvtárak, iskolai újságok. (Schriften zur Geschichte des Erziehungswesens in den neuern Zeiten. Schuhbibliotheken. Schulmagazine)
226. §. Periodikák nevelőknek és a fiatalságnak. (Periodische Schriften für die Erziher und für die Jugend)
227. §. Írások a nevelésügy teljes köréről. (Schriften über die Erziehung, nach ihrem ganzen Umfang)
228. §. A gyermek fizikai nevelése. (Ueber die physische Erziehung der Kinder)
229. §. A pszichológiai nevelés. (Ueber die psychologische Erziehung)
230. §. A fiatalság nyilvános nevelése, különösen az iskolaügy. (Ueber die öffentliche Erziehung der Jugend, insbesondere über das Schulwesen)
231. §. A vallás oktatása. (Ueber den Unterricht in der Religion)
232. §. A gyermekeknek és ifjaknak szükséges beszélgetések. (Nützliche Unterhaltungen für Kinder und Jünglinge)
233. §. Iskolai tankönyvek. (Lehbücher für die Schulen)
234. §. Iskolarend és tanrend a nyilvános tanítás számára. (Schulordnungen und Plane für den öffentlichen Unterricht)
235. §. Híradás pár tanintézet állapotáról. (Nachricht von Zustand einiger Lehranstalten)
236. §. Házitanári és házi informátori magánnevelés. (Ueber die Privaterziehung durch Hofmeister und Hausinformatoren)
237. §. Előkelők nevelése. (Ueber die Erziehung vornehmer Personer)
238. §. Polgárok nevelése. (Ueber die Erziehung des Bürgers)
239. §. Lányok nevelése. (Ueber die Erziehung der Töchter)
240. §. Kisebb közlemények a nevelésügyről. (Miscellanien zum Erziehungswesen)
I. Vegyes nevelésügyi írások gyűjteményei. (Sammlungen vermischter Schriften zum Erzirhungswesen)
II. A basedov nevelésintézet. (Ueber das basedowsche Erziehungsinstitut)
III. Egyéb írások az iskolai tanítás szükségességéről. (Andre Schriften zum Gebrauch der Schullehrer)
IV. Akadémiák (Ueber die Akademien)

2. Névmutató (Das Register Der Nahmen):
 

3. Hißmann Mihály (1752-1784) bibliográfiája - Bibliographie
Über Michael Hißmann. Hißmann-művek és utalások tartalmi kivonataival készítette: Dr. Darai Lajos Mihály
A. Hißmann műveiI - Hißmanns Werke

I. Könyvek - Bücher

1. Vom Flor Siebenbürgens unter Theresien und Joseph. In der Königlichen Deutschen Gesellschaft zu Göttingen bey der Aufnahme in Dieselbe abgelesen von Michael Hißmann aus Hermannstadt in Siebenbürgen den 24. Febr. 1776. Göttingen, gedruckt mit Barneischen Schriften.
2. De infinito. Dissert. metaphys. prima. Göttingen 1776. 23 oldal, 4°
3. Geschichte der Lehre von der Association der Ideen nebst einem Anhang vom Unterschied unter associirten und zusammengesetzten Begriffen und den Ideenreihen. Göttingen 1776. 144 oldal, 8°
4. Psychologische Versuche ein Beytrag zur esoterischen Logik. Frankfurt, Leipzig, 1777. 280 oldal.
5. Briefe über Gegenstände der Philosophie, an Leserinnen und Leser. Gotha, bey Carl Wilhelm Ettinger. 1778. 8°.
6. Anleitung zur Kenntniß der auserlesenen Litteratur in allen Theilen der Philosophie. Goettingen und Lemgo, im Verlage der Meyerschen Buchhandlung, 1778. 477 oldal. 8°
7. Untersuchungen über den Stand der Natur. Im Verlag der Buchhandlung der Realschule. Berlin, 1780. 112 oldal.
8. Versuch über das Leben des Freyherrn von Lebnitz. Münster, 1783.

II. Nagyobb tanulmányok - Größere Abhandlungen

9. „Ueber die Eleusinischen Geheimnisse.” Hannoverisches Magazin. Vierzehnter Jahrgang. 55 Stück. Den 8. Jul. 1776. 865-890.
10. „Ueber den Ursprung des Sprache.” Hannoverisches Magazin. 14 Jg. 72-75. Stück. Aug.-Sept. 1776. 1146-1200.
11. „Bemerkungen über die alte Geschichte von Indien.” Hannoverisches Magazin. 15. Jg. 75-80. Stück. Sept.-Oct. 1777. 1169-1272.
12. „Bemerkungen über einige Regeln für den Geschichtsschreiber philosophischer Systeme; über Dutens Untersuchungen; - und über die angeborene Begriffe des Plato, Deskartes und Leibniz.” Der Teutsche Merkur. Viertes Vierteljahr. 1777. October. 22-55.
13. „Ueber den Hauptzweck der dramatischen Poesie.” Deutsches Museum. Zweyter Band, Zwölftes Stück. 1777. Dez. 553-564.
14. „Betrachtung über die Naturgesetze.” Deutsches Museum. Zweiter Band. Zwölftes Stück. Dezember, 1778. (In der Weyganschen Buchhandlung. Leipzig.) 529-543.
15. „Ueber die Shanscrita.” Göttingisches Magazin. Ersten Jahrgangs. Fünftes Stück. 1780. 269-293.
16. „Versuch über das Fundament der Kräfte. Bey Gelegenheit der von der Königlichen Akademie der Wissenschaften in Berlin für das Jahr 1779 aufgegebenen Preisfrage.” Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. Sechster Band. I. Kapitel. Göttingen und Lemgo 1783. 5-110.

III. Folyóiratcikkek, recenziók - Aufsätze in Journalen, Rezensionen

17. „Jo. Seivert (Hrsg.): Joannis Lebelii de Oppido Thalmus, Carmen Historicum. Hermannstadt 1779.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 135. Stück. Den 5. Nov. 1781/II. 1087-1088.
Diesen Angeblich aus dem Jahr 1542 stammende Werk hält der Rezensent nur für anzeigenswert, weil Lebel der erste siebenbürger Sache war, der sich mit der Geschichte seines Landes befasste. Sonst sei es weder literarisch noch historisch von Wert und enthalte grosse Mengen von Fehlem.
18. „Josephus Pap de Fogaras: Diss. de vi substantiali, ejus notione, natura, et determinationis legibus. 60 Seiten groß Quart. Berlin 1780.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 36. Stück. Den 24. März. 1781/I. 282-288.
19. „Jo. Seivert: Die Sächsischen Stadtpfarrer zu Hermannstadt. Hermannstadt o.J.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 36. Stück. Den 24. März 1781/I. 282-288.
Das Verzeichnis reicht bis zum Jahr 1327 (sic!) und enthält neben biographischen Notizen auch Nachrichten aus der Kirschengeschichte.
20. „Franz Joseph Sulzer: Geschichte des transalpinischen Daciens, das ist, der Walachey, Moldau und Bessarabiens, im Zusammenhange mit der Geschichte des übriges Daciens, als ein Versuch einer allgemeinen Dacischen Geschichte, mit kritischer Feryheit entworfen. 1., 2. Band. Wien 1781.” Zugabe zu den Göttingischen Gelehrten Anzeigen. 40. Stück. Den 6. Oct. 1781. 625-638.
In der Rezension wird Siebenbürgen erwähnt.
21. „Michael Hißmann (Hrsg.): Abhandlungen und Auszüge der königl. Akademie der Inschriften und der schönen Wissenschaften zu Paris, in Classen gebracht: Alte Geschichte und Zeitrechnung Asiens (Aus dem Französischen übersetzt und mit Anmerkungen begleitet vom Herausgeber) 1. Band. Leipzig 1782.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 53. Stück. Den 2. May 1782/I. 425-428.
22. „Michael Hißmann (Hrsg.): Neue Welt- und Menschengeschichte: Alte Geschichte (Aus dem Französischen. Mit Zusätzen und Anmerkungen versehen vom Herausgeber). 2. Band. Münster, Leipzig 1782.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 108. Stück. 7. Sept. 1782/II. 865-868.
23. „L. Gebhardi: Geschichte von Hungarn, und der mit diesem Königreich verbundenen Staaten älterer und neuerer Zeit. 4. Abtheilung (Gray Gutrie: Allgemeine Weltgeschichte, 15. Band) Leipzig 1782.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 112. Stück. Den 16. Sept. 1782/II. 905.
Diese Abhandlung enthält die Geschichte des Reiches Bulgarien, der Walachei und der Moldau.
24. „Michael Hißmann: Magazin für Philosophie und ihre Geschichte. 5. Band. Göttingen, Lemgo 1782.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 128. Stück. Den 21. Oct. 1782/II. 1033-1035
25. „Michael Hißmann (Hrsg.): Neue Welt- und Menschengeschichte: Alte Geschichte. (Aus dem Französischen. Mit Zusätzen und Anmerkungen versehen vom Herausgeber). 1. Band. Münster, Leipzig 1781.” Zugabe zu den Göttingischen Gelehrten Anzeigen. 5tes Stück. Den 2. Februar 1782. 72-77.
26. „Franz Joseph Sulzer: Geschichte des transalpinischen Daciens. 1. oder geographischer Theil, 2. Band. Wien 1781.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 15. Stück. Den 13. April 1782. 225-237.
Neben den Walachen behandelt das Werk auch die anderen im transalpinischen Dacien lebenden Nationen. Erwähnt werden die Siebenbürger Sachsen und die Székler.
27. „Franz Joseph Sulzer: Geschichte des transalpinischen Daciens. 1. oder geographischer Theil, 3. Band. 705 Seiten, gr. Octav. Wien 1782.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 8. Stück. 13. Jan.1783/I. 76-80.
Der Rezensent erwähnt Sieberbürger Sachsen, die sich in der Walachei niedergelassen haben. (S. 79)
28. „Neue Welt- und Menschengeschichte. Aus den Französischen. Mit Zusätzen und Anmerkungen versehn von Michael Hißmann. Alte Geschichte. Dritter Band; mit einer Charte. 1782. 484 Seiten, gr. Octav, ohne das Register. Münster und Leipzig.” Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen. 25. Stück. Den 13. Febr. 1783. 241-243.
29. „Franz Joseph Sulzer: Altes und Neues, oder dessen litterarische Reise durch Siebenbürgen, den Temeswarer Banat, Ungarn, Oesterreich, Bayern, Schwaben, Schweiz und Elsaß, in drey Sendschreiben an Herrn Prediger Theodor Lange zu Kronstadt in Siebenbürgen. 168 Seiten, Octav. o.O. 1782.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 38. Stück. Den 8. März. 1783/I. 369-372.
Sas Werk behandelt vor allem der Zustand der Wissenschaften und des Schulunterrichts in Siebenbürgen. Der Rezensent teilt verschiedene Einzelheiten aus dem Inhalt, mit kritischen Anmerkungen versehen, mit.
30. „Michael Hißmann (Hrsg.): Neue Welt- und Menschengeschichte: Alte Geschichte. (Aus dem Französischen. Mit Zusätzen und Anmerkungen versehen vom Herausgeber). 4. Band. Münster, Leipzig 1781.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 1783/II. 1178-1181.
31. „Michael Hißmann: Magazin für die Philosphie und ihre Geschichte. 6. Band. 372 Octavseiten. Göttingen, Lemgo o.J. (1783.)” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 170. Stück. Den 20. Oct. 1783/II. 1705-1708.
Kiemelve benne: „ismeretlen” szerző névtelen cikke (valószínű Hißmanné!).
32. „Wolfgang de Bethlen: Historia de Rebus Transsylvanicis. 2 Bände (Editio II) Hermannstadt 1782.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 176. Stück. Den 1. Nov. 1783/II. 1764-1768.
Der Rezensent begrüsst den Neudruck dieses Werkes. Es sei auserordentlich selten und für das Studium der ungarischen und siebenbürgischen Geschichte des 16. Jahrhunderts unerlässlich. Da der Herausgeber dies im Vorwort unterlassen hat, liefert der Reuensent ausführliche Angaben zum Verfasser und zur Entstehungsgeschichte. Er nedauert, dass die Berichtigungen und Vergleichungen zu diesem Werk von Schwarz aus Rinteln hier nicht verwertet wurden. Der Inhalt der rände wird vorgestellt. Sie umfassen die Zeit von 1526 bis 1609. Das Erscheinen eines weiteren Bandes, der bisher nur in handschriftlicher Form vorliegt, wird angekündigt.
33. „Ioannus Bethlenius: Historia rerum Transiuanicarum, ab A. MDCLXII ad A. MDCLXXIII producta et concinnata. Hanc plurimis mendis recognouit, et Praefatione de progenie vita et ingenii monumentis eiusdem Scriptoris auxit Alexius Horányi de CC. R. R. Scholarum piarum, AA. Pars I (1782), Pars II (1783) Wien.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 1783/II. 1964-1967. Vö.: „(Gebhardi:) Joannes Com. de Betlen: Commentarii de rebus Transsilvanicis, proximis ab obitu Gabrielis Betlenii triginta quatuor annis gestis. 1. Band 1779. 2. Band 1780. Wien.” Göttingische Gelehrte Anzeigen 112. Stück. Den 11. Sept. 1780/II. 920-922.
Ohne Behinderung durch die Zensur konnte die Fortsetzung der Annalen hier erstmals im Druck erscheinen. Der Rezensent lobt sie als Werk eines Zeitzeugen, der bei allen beschriebenen Ereignissen zugegen war, weist aber auch darauf hin, dass sie Fehler und Ungenauigkeiten enthalten.
34. „Michael Hißmann: Versuch über das Leben des Freyherrn von Leibnitz. 80 Octavseiten Münster 1783.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 199. Stück. Den 11. Dez. 1783/II. 1993-1996.
35. „Christian Wilhelm Dohm: Ueber die bürgerliche Verbesserung der Juden. Berlin und Stettin.” Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen. 50. Stück. Den 27. März. 1784. 489-491.
36. „Georgius Aloys Szerdahely: Ars poetica generalis ad Aestheticam seu doctrinam boni gustus conformata. Ofen 1783.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 81. Stück. Den 20. Mai. 1784. 1784/I. 814-815.
37. „G. A. Szerdahelyi: Poesis narrativa ad Aestheticam seu doctrinam boni gustus conformata. Ofen 1784.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 81. Stück. Den Mai. 1784/I. 815-816.
Das Werk gibt eine allgemeine Klassifizierung der Dichtung. Dem theoretischen folgt ein literarischer Teil, in dem sich der Verfasser hauptsächtlich den ungarischen Dichte zuwendet. Von diesen werden Gyöngyösi, Mészáros, Dugonics, Báróczi und Faludi genannt.
38. „Essai sur les oblats sur les moines - lais, sur les lettres de pain, Panisbriefe, par un Jurisconsulte de Baviere. 1783. 40 Seiten, Octav. München” Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen. 102. Stück. Den 26. Jun. 1784. 1019-1021.
39. „Michael Hißmann (Hrsg.): Neue Welt- und Menschengeschichte: Alte Geschichte. (Aus dem Französischen. Mit Zusätzen und Anmerkungen versehn vom Herausgeber). Fünfster Band. Münster und Leipzig 1784.” Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen. 107. Stück. Den 3. Jul. 1784. II. 1073-1076.
40. „Neue Welt- und Menschengeschichte. Aus den Französischen. Mit Zusätzen und Anmerkungen versehn von Michael Hißmann. Alte Geschichte. Viertel Band. Mit einer Charte; bey Ph. Heinrich Perrenon, 1783. XVI und 497 Seiten, ohne das Register, gr. Octav. Münster und Leipzig.” Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen. 118. Stück. Den 24. Jul. 1784. 1178-1181.

IV. Társszerzői munkák - Mitarbeiter

41. Professor Rudolph Wedekind: Hauslehrer: oder Beitr. zur häusl. Beförderung d. Wahrheit der Religion u. d. Geschmacks. Mitarbeiter Michael Hißmann. Göttingen, 1775-1776.
42. Professor Wedekind: Heilsamen Vorträgen. Mitarbeiter Michael Hißmnann. Göttingen, 1775-1776.
43. Ch. Fr. Dan. Schubart’s Kurzgefaßtes Lehrbuch der schönen Wissenschaften. Zwote ganz umbearbeitete und vermehrte Auflage. Mit Churfürstl. Sächs. gnädigsten Privilegio. Münster, Osnabrück und Hamm, Bey Philipp Heinrich Perrenon, 1781. 216 oldalon.

V. Szerkesztői munkák

44. 1776-1777.: Frankfurter gelehrten Anzeigen, Lemgoer auserlesenen Bibliothek, Gothaer gelehrten Zeitungen.
45. President von Brosses: Über Sprache und Schrift. Theil 1-2. Aus dem Französischen übesetzt und mit Anmerkungen begleitet von Michael Hißmann. Leipzig, in der Weyganschen Buchhandlung. 1777. 8°.
46. Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. Erster Band, Zweitel Band. 1778, Dritter Band, Viertel Band. 1780, Fünfter Band, Sechstel Band. 1782. Aus den Jahrbüchern der Akademien angelegt von Michael Hißmann, der Weltweisheit Doktor in Göttingen. Göttingen und Lemgo, im Verlage der Meyerschen Buchhandlung.
Tartalom - Inhalt
III. kötet:
I. Anquetil du Petton: Prüfung der französischen Übersetzen, der den Zoroaster zugeschriebenen Werke. 7-52.
II. De Guines: Über die Samanischen Philosophen. 53-110.
III. De Guines: Untersuchungen über die altes indisches Buch, Bagarzdam betitelt, ein von den achtzehn Puranam oder heiligen Schriften der Inder dessen Uebersetzung im Jahr 1769den Herrn Bertin, Minister und Staatssekretär zugeschiht worden. 111-152.
IV. Abbe le Batteur: Das System der Homoiomerien des Anaxagoras. 153-190.
V. Abbe le Batteur: Entwicklung eines Hauptgrundsatzes der alten Physik, aus welchem die Antworten auf die Einwürfe fließen, die Aristoteles, Lukrez und Bayle gegen das System des Anaxagoras gemacht haben. 191-246.
VI. Abbe Fucher: Ueber des System des Evhemerus. 247-292.
VII. Abbe Garnier: Untesuchungen über den Plato. - Erste Abhandlung. Charakter der Sokratischen Philosophie. 293-341.
VIII. Abbe Garnier: Untersuchungen über den Plato. - Zweite Abhandlung. Vom Gebrauch, dem Plato von den Fabeln gemacht hat. 341-382.
IV. kötet:
I. J. G. Sulzer: Ueber die Unsterblichkeit der Seele, in so fern die physisch betrachtet wird. 7-106.
II. J. G. Sulzer: Zusatz zu einer Abhandlung über einige Eigenschaften der Materie, zur Prüfung des Systems des Materialismus. 107-110.
III. L. Cochius: Untersuchung der Frage: Ob eine jede Folge einen Anfang haben müsse? 111-152.
IV. L. Cochius: Über die Analogie unter der Ausdehnung und der Dauer. 153-176.
V. L. Culer: Betrachtungen über Kaum und Zeit. 177-194.
VI. De Burigny: Leben des Proklus; nebst einer Nachricht von einer Handschrift, worinnen einige noch ungebundete Schriften dieses Weltweisen enthalten sind. 195-220.
VII. Abbe Batteur: Entwicklung der Moral Aristipps, mit Rücksicht auf die Erläuterung einer Stelle im Horaz. 221-236.
VIII. Capperonier: Über den Cynischen Weltweisen Peregrinus. 237-262.
IX. Abbe Sevin: Über das Leben und die Schriften des Weltweisen Panätius. 263-286.
X. De Burigny: Leben des Stoischen Weltweisen Musonius. 287-300.
XI. De Burigny: Über den Weltweisen Sertius. 301-308.
XII. Abbe Sevin: Über das Leben und die Schriften Athenodors. 309-330.
47. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Erster Band. Mit Landcharten. Aus dem Französischen. Mit [5] Zusätzen und [32] Anmerkungen versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon.
1781. 732 oldal + a térképek (733-738) és magyarázatuk (739-).
Hißmanns „Vorbericht” (II-X),
Zusätze des Herausgebers:
„Ueber die Denkwürdigkeit, und den universalhistorischen Werth der Nationen” (9-
„Ueber den historischen Skeptizismus” (32-47), 24),
„Bemerkungen über die Culturgeschichte der Menschheit” (141-162),
„Ueber Platon’s Atlantis” (173-187),
„Geschichte des caspischen Meeres” (366-402).
48. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Zweyter Band. Aus dem Französischen. Mit [41] Anmerkungen versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon. 1782. 694 oldal.
49. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Erster Band. Dritter Band. Aus dem Französischen. Mit Anmerkungen versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon. 1782. 446 oldal.
50. Abhandlungen und Auszüge der königlichen Akademie der Inschriften und der schönen Wissenschaften zu Paris in Classen gebracht. Alte Geschichte und Zeitrechnung Asiens. Erster Band. Aus dem Französischen übersetzt und mit Anmerkungen begleitet vom Michael Hißmann. Leipzig, bey Weidmanns Eden und Reich. 1782.
51. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Erster Band. Vierter Band. Aus dem Französischen. Mit [24] Anmerkungen [über die Perser] versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon. 1783. 491.
52. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Fünfter Band. 1784. Aus dem Französischen. Mit [74] Anmerkungen [über die Phönizier und Karthager] versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon.
53. 1783-1784: Göttingische Gelehrte Anzeigen: 1783-ban hatvan, 1784-ben ötven recenzió filozófiai, történettudományi stb tartalmú új külföldi kiadványokról.

164. Demeunier: Über Sitten und gebräuche der Völker. Beyträge zur Geschichte der Menschheit. I-II. Band. Hrsg. u. mit einigen Abhandlungen vermehrt von Michael Hißmann, Prof. der Weltweisheit in Göttingen. Nürnberg, in der Felßeckerischen Handlung. 1783-1784. 8°.
165. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Sechster Band. Aus dem Französischen. Mit Anmerkungen versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon. 1785.

VI. Kéziratok - Handschriften
166-172.

VII. Fordítások - Überzetzungen

173. President von Brosses: Über Sprache und Schrift. Theil 1-2. Aus dem Französischen übesetzt und mit Anmerkungen begleitet von Michael Hißmann. Leipzig, in der Wegganschen Buchhandlung. 1777. 8°.
174. Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. Erster Band, Zweitel Band. 1778, Dritter Band, Viertel Band. 1780, Fünfter Band, Sechstel Band. 1782. Aus den Jahrbüchern der Akademien angelegt von Michael Hißmann, der Weltweisheit Doktor in Göttingen. Göttingen und Lemgo, im Verlage der Meyerschen Buchhandlung.
175. Versuch über Ursprung der menschlichen Erkenntniß. Aus dem Französischen des Abbé Condillac. In Zweilen Theilen übersetzt von Mag. Michael Hißmann in Göttingen. Leipzig in der Weyganschen Buchhandlung. 1780. 412 oldalon.
„Vorbericht des Herausgebers.
Ich würde dem philosophischen Leser bekannte Dinge sagen, wenn ich ihm Condillac’s Verdienste um die Einführung eines bessern Geschmacks in der Behandlung der Psychologie weitläuftig aus einander setzen wollte. (Condillac starb am 2ten August 1780.) Bekanntlich ist dies Werk die erste aus Beobachtungen gegründete Seelengeschichte, die sich unter andern auch dadurch auszeichnet, daß der Verfasser gerade die wichtigsten Phänomene der menschlichen Seele, und ihrer Operationen aushebt, und die Erklärung derselben aus einer Menge eigenthümlicher Grundsätze...”
176. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Erster Band. Mit Landcharten. Aus dem Französischen. Mit [5] Zusätzen und [32] Anmerkungen versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon.
1781. 732 oldal + a térképek (733-738) és magyarázatuk (739-).
Hißmanns „Vorbericht” (II-X),
Zusätze des Herausgebers:
„Ueber die Denkwürdigkeit, und den universalhistorischen Werth der Nationen” (9-
„Ueber den historischen Skeptizismus” (32-47), 24),
„Bemerkungen über die Culturgeschichte der Menschheit” (141-162),
„Ueber Platon’s Atlantis” (173-187),
„Geschichte des caspischen Meeres” (366-402).
177. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Zweyter Band. Aus dem Französischen. Mit [41] Anmerkungen versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon. 1782. 694 oldal.
178. Abhandlungen und Auszüge der königlichen Akademie der Inschriften und der schönen Wissenschaften zu Paris in Classen gebracht. Alte Geschichte und Zeitrechnung Asiens. Erster Band. Aus dem Französischen übersetzt und mit Anmerkungen begleitet vom Michael Hißmann. Leipzig, bey Weidmanns Eden und Reich. 1782.
Hißmanns Vorbericht.
Sevin: die assyrische Geschichte.
Freret: die Gesch. u. Chronologie der Assyren zu Ninive.
Freret: die in Babylon, vor und nach der Eroberung dieser Stadt durch Alexander, gebräulichen Jahre.
de Brosses: die Geschichte der Theilung des assyrischen Reichs, und über die Epoche der ersten Belagerung der Stadt Ninive.
de Brosses: die Monarchie von Ninive. Geschichte des Bel-Nimrod, ihres Stifters.
Bougainville: Vereinigung des Herodots mit Ktesias, die Monarchie der Meder betreffend.
Freret: der astronomischen Kanon, welcher sich in den Handschriften des Theon von Alexandrien befindet, und worinnen die Folge der Könige von Babylon, Persien, Aegyptien, und der römischen Imperatoren, nach ägyptischen Jahren der Aere Nabonassars angegeben ist.
Gibert: die Regierungen einiger babylonischen und persischen Könige.
de Gaignes: Inschrift aus Sardanapals Grad.”
179. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Erster Band. Dritter Band. Aus dem Französischen. Mit Anmerkungen versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon. 1782. 446 oldal.
180. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Erster Band. Vierter Band. Aus dem Französischen. Mit [24] Anmerkungen [über die Perser] versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon. 1783. 491.
181. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Fünfter Band. 1784. Aus dem Französischen. Mit [74] Anmerkungen [über die Phönizier und Karthager] versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon.
182. Demeunier: Über Sitten und Gebräuche der Völker. Beyträge zur Geschichte der Menschheit. I-II. Band. Hrsg. u. mit einigen Abhandlungen vermehrt von Michael Hißmann, Prof. der Weltweisheit in Göttingen. Nürnberg, in der Felßeckerischen Handlung. 1783-1784. 8°.
183. Neue Welt- und Menschengeschichte. Alte Geschichte. Sechster Band. Aus dem Französischen. Mit Anmerkungen versehen von Michael Hißmann. Münster und Leipzig, bey Philipp Heinrich Perrenon. 1785.

B. HIßMANN MUNKÁSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS IRODALOM
BIBLIOGRAPHIE ZUSAMMENHANG MIT HIßMANNS WERKE

VIII. Korrajz a közép-európai felvilágosodásról - Über die Aufklärung der Mittel-Europa
184. Johann Georg Heinrich Feder: Grundriß der Philosophischen Wissenschaften. 2. Auflage. Coburg, 1769.
185. „Moses Mendelssohn: Schreiben an den Herrn Diaconus Lavater zu Zürich. Berlin und Stettin. 1770. Zwey Bogen in 8.” Göttingische Anzeigen von Gelehrten Sachen. 53. Stück. den 3. Mai 1770. 43-44.
186. „Ioannis Severini: Conspectus historiae Hungariae. Leipzig, 1769. 8. 7Bogen” Göttingische Anzeigen von Gelehrten Sachen. 53. Stück. den 3. Mai 1770. 461-462.
187. Ch. Meiners: Revision der Philosophie. 1 Theil. Göttingen und Gotha, 1772.
188. Pütter: Versuch einer academischen Gelehrten-Geschichte von der Georg-August-Universität zu Göttingen. Zweyter Theil von 1765 bis 1788. Göttingen, 1788. 64-65.
189. J. J. Engel: Der Philosoph für die Welt. Leipzig, I. Band 1775, II. Band 1777, III. Band 1800. Dyckischen Buchhandlung. Neue Auflage, Berlin. 1801.
190. Allgemeine deutsche Bibliothek. 35. Bd. 1. Stück. Berlin und Stettin, verlegts Friedrich Nicolai, 1778.
191. Hermann Samuel Reimarus: Abhandlungen von den Vornehmsten Wahrheiten der natürlichen Religion. Fünfte Auflage. Hamburg 1781. 6-7.
192. Christian Wilhelm Dohm: Ueber die bürgerliche Verbesserung der Juden. Berlin und Stettin, bei Friedrich Nicolai, 1781. „Vorerinnerungen,” 1-154., „(Moses Mendelssohns Vorrede) I-III.” 1-64.
193. Menasseh Ben Israel: Rettung der Juden. Berlin, 1782. 10-17.
194. „CCCXXXII. Nachricht zur Rezension von Mendelssohns Jerusalem: zu S. 70-72.” Johann David Michaelis: Orientalische und Exegetische Bibliothek. Zwey und zwanzigster Teil. Frankfurt am M., 1783.165-170.
195. Johann Georg Heinrich Feder: Ueber Raum und Causalität zur Prüfung der Kantischen Philosophie. Göttingen, bey Johann Christian Dietrich, 1787.
196. Philosophische Bibliothek von J. G. H. Feder und Chr. Meiners. Göttingen, bey Johann Christian Dietrich. I. Band 1788, II. Band 1789, III. Band 1790, IV. Band 1791.
197. Chr. Garve: Beyträge zur Beforderung der populären Philosophie. Halberstadt, 1791.
198. „Hr. Prediger Greiling: Ueber die Popularität in der Philosophie.” Philosophisches Journal einer Gesellschaft Teutscher Gelehrten. Hrsg. von Johann Gottlieb Fichte u. Friedrich Immanuel Niethammer, der Phil. Doctoren, und Professoren in Jena. Jahrgang 1798. Viertes Heft. I. Kapitel. Jena, Leipzig 1798. S. 201-302.

IX. Kortársak Hißmannról - Die Zeitgenossen über Hißmann
199. Georg Christoph Lichtenbergs Aphorismen, Drittes Heft: 1775-1779. Deutsche Literaturdenkmale des 18. u. 19. Jh.s. No. 135. Dritte Folge No. 15. Berlin, 1906. 271-274, 320, 497, 519-520, 828, 834, 1102.

200. „(Kästner:) Michael Hißmann, aus Hermannstadt: Vom Flore Siebenbürgens unter Theresien und Joseph, in den königl. deutschen Gesellschaft bey der Aufnahme abgelesen. 20 Quartseiten. Göttingen o.J.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 35. Stück. Den 21. März 1776/I. 289.
„Der Redner vergleicht den ältern Zustand seines Vaterlandes mit dem, welchen es jetzo weisen und gütigen seinen Ausdruck. Des Hrn. Hofr. Kästners Anrede bey der Aufnahme ist beygefügt.”
Bei dem Werk handelt es sich um die Drucklegung einer Arbeit, die Hissmann bei seiner Aufnahme in die Königliche Deutsche Gesellschaft in Göttingen verlesen hat.
201. „(Feder:) Michael Hißmann: De infinito. Dissert. metaphys. prima. 23 Seiten in 4to. Göttingen”. Göttingische Gelehrte Anzeigen 77. Stück. Den 27. Junii 1776. 1776/I. 649-650.
Diese Schrift legte Hißmann zur Erlangung des Magistergrades an der Göttinger Universität vor.
202. „(Kästner:) Michael Hißmann: Geschichte der Lehre von der Association der Ideen. Göttingen 1776.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 1776/II. 1257-1258.
203. „(Feder:) Michael Hißmann: Anleitung zur Kenntniß der auserlesenen Litteratur in allen Theilen der Philosophie. Göttingen, Lemgo o.J.” Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen unter der Aufsicht der Königl. Gesellschaft der Wissenschaften. 61. Stück. Den 21. May 1778/I. 489-491.
A Göttingai jelentések a tudományos dolgokról a Kir. Tudományos Társaság felügyelete alatt ekkor Feder tollából születtek. (Ennek ugyan magában a korabeli folyóiratban nincsen nyoma, ám mégis biztosan tudhatjuk.) Feder a következőket tartja szempontunkból közlésre méltónak: „A Mayersche Buchhandlung könyvét Hißmann Mihály magiszter úrtól, A filozófia minden részéből válogatott irodalomismereti kalauz. 477 oldalas nyolcadrét kötetét, biztosak lehetünk benne, a filozófiai könyvbarátok nagyban fogják üdvözölni. 1740, a Struvische Bibliothek Kahle-féle új kiadása óta a filozófiai irodalom helyzete mind terjedelmét, mind rendjét tekintve oly nagyon megváltozott, hogy ama kézikönyv, ha nem is vált teljesen hasznavehetetlenné, az olvasók felének igényét jó, ha felerészt ki tudja elégíteni. Abból néhány érdekes könyv ki is lett felejtve. Ezen új kalauz a fizikát hagyja el; jó okkal, mert egészen saját, túl nagy kiterjedésű szakot tölt be ahhoz, hogy a filozófia maradék részével együtt sok tudós áldozni tudna neki. A filozófiai irodalom története 24-30. oldal, a filozófia története 31-90. oldal, a történelem filozófiája 91-121. oldal, a filozófia egyáltalán 122-148. oldal, a pszichológia egyáltalán és logika 149-199. oldal, esztétika 200-234. oldal, metafizika 235-266. oldal, természetes teológia 267-298. oldal, általános gyakorlati filozófia 299-320. oldal, természetjog 321-364. oldal, politika 365-403. oldal, erkölcstan 404-419. oldal, pedagógia 420-462. oldal. Ezen főbb részeken fut végig a szerző tervezete. Hogy az alosztályokra példával szolgáljunk, a történelemfilozófiai szakrészt szeretnénk választani, mint olyat, amely nem nagyon gyakran kifejtett eszmére vonatkozik. Az alosztályok: a történelem(írás) művészete; filozófiailag vett világ- és államtörténet; a világesemények filozófiai felhasználása; természettörténet; az emberiség története; az ember fizikai története; a természet állása; a polgári társadalom története; ugyanannak egyes részei; filozófiai reflexiók a jelesebb államok szokásairól és változásairól; a természeti állapotok összevetése az átpolitizált polgári állapotokkal; a nyelv eredete; az emberi értelem története; a művészetek és a tudományok története; a történelem filozófiája. (Egy pár írás ezzel a címmel.) A könyvek, amelyeket a szerző, ameddig szükséges, teljes címmel és időrendi sorrendben idéz, ugyan nem mind jók és hasznosak; ám néhány rossz vagy közepes mű közlése, ahogy a szerző maga mondja, részben szükségszerű pár szakrésznél, amelyek még hiányolják a jó írásokat, s talán mindig is hiányolni fogják; részben szükségesek abban a tekintetben, hogy a könyvből előadásokat tartsanak. A jókat igen kevéssé hiányoljuk. Azon kívül, hogy az elején néhány általános észrevétel található a filozófia és részei meghatározásáról; minden paragrafus először egy rövid megfontolást tartalmaz a rákövetkező írások tárgyáról, ami nemcsak a könyv elolvasásához nyújt kellemes változatosságot, hanem egyfajta kalauz is a könyvek megítéléséhez és használatához. Ezekbe az előszókba általában az elsőrangú írók neve is bele van foglalva. A kétféle mutató, a név- és tárgymutató sincs kifelejtve. Így a könyv jelen állapota persze adhat a szerzőnek több alkalmat a javításra; és a recenzens biztos benne, hogy ő a nyilvános és a bizalmas figyelmeztetéseket a javára fogja fordítani. Ám aki ismeri az ilyen munkákat, bizonyosan meg lesz elégedve az első kísérlet ilyen teljességével, és hálás lesz ezért a szerzőnek.”
204. „(Meiners:) Michael Hißmann: Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. 1. Band. Göttingen, Lemgo o.J.” Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen unter der Aufsucht der Königl. Gesellschaft der Wissenschaften. 90. Stück. Den 27. Julii 1778/II. 721-722.
A Göttingai jelentések ekkor Meiners tollából születtek. Ő a következőket látta érdemesnek közölni: „A filozófia és történetének tára. Az akadémiák évkönyveiből összeállította Hißmann Mihály, a világbölcsesség doktora. (Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. Aus den Jahrbüchern der Akademien angelegt von M. Hißmann, der Weltw. Doctor) I. kötet, 364 oldal. A szerző azon elhatározása, hogy a filozófia és történetéhez tartozó legjobb tanulmányokat a különböző európai tudományos társaságok értékes műveiből fokozatosan összegyűjtse és lefordítsa, kétségtelenül sikert érdemel, mert ezáltal a tudás elhanyagolt vagy eltitkolt kincseit bányássza elő és hozza forgalomba. Ebben az első részben tíz tanulmányt nyújt át, amelyből öt az elméleti világbölcsességhez, a maradék öt pedig a filozófiatörténethez tartozik. Igen kételkedünk azonban abban, vajon H. úr tudja-e majd tartani ezt az arányt az elméleti és a történeti tanulmányok között a következő kötetekben; és vajon nem hoz-e kedvesebb áldozatot korunk uralkodó ízlésének, ha egyedül vagy legalább nagyrészt történelmi tanulmányokra korlátozza magát. Ámde tudjuk is már, hogy a szerző a jövendő darabok kiválasztásánál ettől az észrevételtől fogja magát vezettetni, ami szükségszerűen eszébe kellett jusson a mű folytatásához való anyagok kiválogatásánál. Az első tanulmány Pristley Bevezető esszéjének fordítása, mely a rövidített Hartley-hoz készült, s melyről ebben a Jelentésben már tudósítottunk. A második Maupertuis-tól az eszmék jelöléséről, és a harmadik és negyedik Merian úrtól az appercepcióról ismert adatok. Achards értekezése a matematikai végtelenről üdvös világossággal és fogalom meghatározással jelentkezik. Boivius történeti tanulmánya a 16. századi filozófusok vitájáról több előtte ismeretlen tudósítást tartalmaz, egyébként azonban puszta kompiláció, és távolról sem olyan filozófiai szellemben írták, mint a rákövetkező vizsgálatot: a kabbala koráról és születéséről de la Nauze-tól. Az abbé sokkal későbbre teszi ennek a filozófiának és írásmagyarázatnak a keletkezését, mint az általános vélekedés. Mind a kabbala keletkezése, mind Jetzira könyvének korszaka, tudósítása szerint, csak a Krisztus születése utáni tizedik századra esik. Még fiatalabbnak látszik számára Sohar könyve. A kabbala először a szaracénok között keletkezett, és innét azok tanítványaihoz, a zsidókhoz ment át. Sevin abbé tanulmánya Kalliszthenész életéről és írásairól jobban kidolgozott, mint a másik ugyanettől a férfiútól Evhemerus életéről és írásairól, ettől azonban, tökéletlensége miatt, aligha sajnáljuk a helyet jelen gyűjteményben. Canage abbé tanulmánya Thalész filozófusról ugyan szintén nem teljes; az a mód azonban, ahogy benne Thalész az arch-t magyarázza, teljes tetszésünket bírja. - Nem látjuk be egyébként, a szerző úr miért írja úgy a görög szavakat, ahogy azokat a franciák kiejtik avagy megcsonkítják: pl. Trebizonde. A 317. oldal első bekezdés utolsó részében egy sajtóhibát vagy tévedést gyanítunk; azért jegyezzük ezt meg ilyen pontosan, mert egyébként a jól sikerült fordítás összes maradék részében hasonló homályosságok nem bukkannak fel.”
205. „Abhandlungen Sinesischer Jesuiten über die Geschichte, Wissenschaften, Künste, Sitten und Gebräuchen. Leipzig”. Göttingische Anzeigen von gl. Sachen u. d. Aufsicht d. k. Ges. d. Wiss. 115. Stück. Den 24. September 1778. 929-933.
„Kínai jezsuiták tanulmányai a kínaiak történelméről, tudományairól, művészeteiről, erkölcseiről és szokásairól. I. kötet. Franciából fordítva. Jegyzetekkel és kiegészítésekkel ellátta C. Meiners. 806 nyolcadrét oldal. Minthogy az eredetiről már tudósítottunk; úgy most olvasóink számára csak keveset fogunk hozzátenni a kiegészítések tartalmáról és a tanulmányokról, valamint a fordítás szerzőjéről. Ez egy fiatal tudós, Bergmann úr, aki eddig Franciaországban élt, és önmaga iránti szerény bizalmatlanságból munkáját Hißmann magiszter úrral nézette át, akinek szorgalma és jártassága a közönség előtt már több próbatételből közismertté vált. Meiners professzor úr az előszóban magyarázatot ad, mi volt a fő célja a kiegészítésekkel: A munka azon javainak és okmányainak lelkiismeretes átvizsgálása, amelyek a kínai nemzet tudományának értékét és történetének régiségét meghatározzák. A 46-88. oldalakon a kínai csillagvizsgáló természetéről van szó, az arra szolgáló eszközről, amivel pótolni akarják a jezsuiták előtt a csillagjóslásban kimerülő, a kicsinyes, despota uralkodókat szolgáló csillagászati tudásukat. A szerző kimutatja kínai írók bizonyságtételéből és más tudósításokból, hogy a kínaiak a Kr. e. II. sz. közepén a legszorosabb közösséget tartották fenn Baktria lakosaival és uralkodóival, amely még sok emberöltővel azután is a görög tudományok legkeletibb fészke volt Ázsiában, hogy továbbá a következő időkben a görögöktől felvilágosult brahminák, keresztények és arabok érkeztek Kínába, sokáig és nagy számban letelepedve, és nemcsak tanították a kínaiakat, hanem számukra asztronómiai munkákat írtak; és végül mindezen adatokból, amelyekhez ő azokat a már Bayertől megjegyzett hasonlóságokat a Meton-féle [görög matematikus a Kr. e. 5. sz.-ban] és a kínai időszámítás között hozzáfűzte, [kimutatja,] hogy a kínaiak asztronómiájukat idegen népektől vették, és a görögök közvetlenül és közvetve maguk is a legkeletibb Ázsia felvilágosítói. A 121. sk. oldalakon M. prof. úr nyilvánvalóvá teszi, hogy a kultúra és a tudományok Kínában nem kell oly nagyon régiek legyenek, mint általában hiszik, és Konfuciusnál éppen oly keveset lehet a nagy világbölcsességből találni, mint amilyen kevés csillagismeretet a kínaiaknál. Maga arra következtet ama híradásból, hogy a kínaiak a legáltalánosabban Konfuciusban hisznek és ezért őt a leginkább csodálják, hogy Konfucius nem lehet világbölcs (e szót európai jelentésben véve). Konfuciust istenítették, de nem rögtön halála után, hanem sok évszázaddal azután, csak a Han (dinasztia) alatt, nem mint nagy világbölcset (hiszen a világbölcs sosem istenített), hanem egy öntelt nép legrégibb hagyományának összegyűjtőjét, és egy bizonyos fajta jövendőmondás megalapítóját; nem azért, hogy erkölcsi írásokat akarjanak, melyeket halála után neki tulajdoníthatnak, hanem magyarázatai miatt a titokzatos vonalakról avagy Juhi Kuaról, amelyekből a kínaiak a mai napig jósolnak. A szerző aztán kikutatja minden elpusztításának igazi okait, különösen a történeti iratokét Chi-hoang-ti alatt a Kr. e. III. sz.-ban, és megvizsgálja a legrégibb Kinget, avagy a kínaiak nemzeti művét (197-227. oldalakon), a Schu-Kinget, melyet a kínaiak történetírásuk alapjának és a legfenségesebb tudás foglalatának értékelnek. Kivált kétséges (mondja M. prof. úr), hogy vajon Konfucius előtt oklevelek és történetírók lettek volna; ha azonban csak hasonlót is találni akarnánk, nem tudnánk, milyenek voltak. A jobbak és a balok történetíróinak létezését, ahogy őket a kínaiak és a jezsuiták leírják, nemcsak a legrégibb, hanem minden időkben is tagadja. Ha azonban a külsők történetíróit vesszük, tőlük nem várható el pártatlanság, mert ők teljesen az udvartól függtek és kaptak fizetést. M. úr csodálkozik azon, hogy az uralkodó dinasztiát érintő összes gyűjteményt, és minden, a szent kasztról szóló tudósítást s azoknak a rákövetkező első [uralkodó] család alatti feldolgozását, még Európában is, Konfucius gyűjtő képessége és hűsége biztos bizonyítékának is tartották, s bizonyítéknak arra is, hogy az okmányokat ő dolgozta ki. A legrégibb iratok valós helyzetét mutatja maga a Su-king. Előbb azonban a következő két feltevésre van szükség: Konfucius sem nem szerzője a Su-Kingnek, sem nem akkora nagy ember; és a legrégibb kínai történelem nem olyan minőségű (alkatú), mint előadják. Ha a Konfucius évkönyveket és archívumokat vesszük szemügyre, meg kell magyaráznunk azt a nyomorúságos kontármunkát, ami nem egy alkalommal a meglehetősen kivonatos állapotból fakadt. Hiszen a Su-Kingben nincsen rend, nincs helyes időrend és nincsenek az események megfelelő módon válogatva; nincsenek a legfontosabb dolgok megkülönböztetve és velük szemben a felesleges kicsinységek megjelölve. Ha Konfucius tisztességét meg akarjuk menteni, el kell fogadnunk, hogy nem történelmet vagy okmányokat tervezett, hanem csak összegyűjtötte a megelőző időszak szétrombolt hagyományait. Aztán megmagyarázhatjuk magunknak, miért árad olyan terjengősen a három első császár fölé. Ismételten [meg kell magyaráznunk] a Su-King kiközösítettségét és a birodalom nagy évkönyveinek megbízhatóságát, avagy a Histoire generale de la Chine szerzője által előadott tömegnyi ellenvetést és kétséget, amire azonban az olvasókat magukat utaljuk. A tudományok állapotát és a kínaiak felvilágosítását csak az istenítő dicsérő kijelentésekből következtethetjük, mivel azok kezdettől fogva egy kétes, megcsonkított és igen közepes művet, amilyen a Su-King, mint az emberi szellem legnagyobb mesterművét tekintették (933. o.).”
206. ”(Kästner:)Michael Hißmann: Briefe über Gegenstände der Philosophie, an Leserinnen und Leser, von Michael Hißmann. Gotha o.J.”. Götting. Anzeigen von gelehrten Sachen unter der Aufsicht der Königl. Gesellschaft der Wissenschaften. 118. Stück. Den 1. October 1778. 953-955.
A Göttingai jelentések ekkor Kästner tollából születtek. Ő a következőket tartotta ekkor szempontunkból érdekesnek: „Hißmann Mihály filozófiai tárgyú levelei női és férfi olvasóknak. Ettingernél, 294 nyolcadrét oldal. A levelek száma húsz. Az első öt a filozófiával általában véve és fogalmaival foglalkozik. H. M. úr így nevezi ezt: az emberi lélek ésszerűen elgondolt története az összes ismert állapotában, nem merészkedik azonban odáig, hogy róla egészen bizonyos magyarázatot adjon. Hasznavehetetlen metafizikai spekulációkat félretesz, más metafizikai fogalmakat, mint a vallásról, a gonoszról valók, emberi meghatározásként a gyakorlati filozófiához számít, amellyel közelebbi rokonságban vannak. (De nem azért figyelemre méltók, mert a gyakorlati előírások elméleti alapjaiként különösen vizsgálandók; és nem pusztán olyan spekulációk, amelyek szabad cselekvésünk közvetlen előírásai nélkül adottak s szívünkre bizonyos hatással vannak? A filozófus a teremtés birodalmát mérhetetlenül nagyobbnak képzeli, mint a közönséges ember. Ami nem változtat egyikük kötelességén sem semmit, de képes a filozófusnál olyan érzületet felkelteni a Teremtővel szemben, amire a közönséges ember nem képes.) A matematika és a fizika a filozófia birodalmát nem mint annak provinciája látszik szorosan határolni. Így marad neki az elméleti filozófia számára az emberi megismerő képesség tudománya olyan maradék, amelyet szívesebben nevez értelemmel foglalkozónak, azaz dianoétikának, mint logikának, mert az utóbbi elnevezésnél valami alacsonyabb rendűre szokás gondolni. A 6-12. levél foglalkozik az érzettel, az aggyal, az érzékelés központjával és mechanizmusával, az idegrendszerrel. Itt majdnem minden olyan tapasztalatokon nyugszik, amit az anatómusoktól és a fiziológusoktól kell átvennünk. Pl. a madár és az ember viszonylag több aggyal rendelkezik, mint a maradék többi állat. Eközben mégse lehet e körülmény összefüggését az említett állat előnyös lelki képességeivel bizonyosan feltételezni, hiszen az oly tanulékony elefánt óriási tömegéhez képest kis aggyal bír, és a gyerekek maguk viszonylagosan nagyobb aggyal rendelkeznek, mint a felnőttek. Mennél okosabb és rátermettebb egy állat, agytömege annál több velőt tartalmaz. A Bonne és mások szerinti ilyen további vizsgálatok a pszichológia e részét a legkifinomultabb, s talán egyáltalán nem a legbiztosabb fiziológiára alapozzák. (Emellett persze a most szokásos eljárás, legalábbis a természettan e része azért valamivel mégiscsak több, mint a filozófia egy részlete, sőt még ezeknek a pszichológiai ismereteknek alapjánál is több. Úgy látszik ezért, hogy amit H. M. úr kölcsönözni kénytelen, azt több elővigyázatossággal kell használnia, a recenzens emlékszik, más efféle íróknál félreértés és elhamarkodottság volt észlelhető abban, amit csak lemásoltak. Valójában arra lenne szükség, hogy aki ilyenformán pszichologizálni akar, maga anatómus legyen.) A 13-16. levél az érzéki észleletek különbözőségéről szól. Érzékletek és észrevételek. Világos és homályos elképzelések. Vajon a lélek állandóan gondolkodik? És az oszthatatlan pillanatban egynél több elképzeléssel bír? A szavak jelentése a döntő? A 17-20. levél eszméink társításáról, az alvásról, az álomról, az alvajárásról szól. Amit ezekről a H. M. úr által tárgyalt tárgyakról, különösen az újabb időkben írtak, megtalálható, kedvezőbb válogatással összegyűjtve, belátással vizsgálva és leírón tudósítva, és persze e levelek ajánlhatók mind beszélgetésre, mind saját elmélkedő gondolkodás tanulságára és ösztönzésére.”
207. „Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. Aus den Jahrbüchern der Akademien angelegt von M. Hißmann, der Welteisheit Doktor in Göttingen. Erter Band. Göttingen und Lemgo. In der Meyerschen Buchhandlung, 1778.” Der Teutsche Merkur. VIII. Bücher - Anzeigen. Erstes Vierteljahr. Januar 1779. 74-75.
„A doktor úr vállalkozása, hogy számunkra a berlini, londoni és párizsi [tudós] társaságok emlékirataiból a közhasznú értekezéseket kiválogatta, nagyon szükséges, s különösen azért, mert a rokon anyagok egymásra következtetését is elvégezte. A kezdetet J. Priestley pszichológiai vizsgálódásai adják. Az első a rezgések tanának általános áttekintése. Ez nem más, mint Hartley műve: Theory of the human Minde on the principle of association of Ideas. Newton kora óta általánosan elfogadják, hogy a behatás az ideg legkülső végére, az aggyal az ideget megtöltő folyékony szubsztancia révén közöltetik. E célból, mondják, az idegek cső formájúak. Abból a módból azonban, ahogyan e benyomás megfogan, az akár fokozatosan, ezen idegnedv rész rezgő mozgásával, akár pillanat alatt történik, még nem adódik értelmes hipotézis. A szerző Hartley-val együtt úgy véli, a rezgések tana, melyet Newton a Princ. Phil., valamint optikája végén előadott, legyen elégendő, az eszmékről szóló tanítás némiképp megmagyarázott. - A rezgések különbözőségei, amik az agyat afficiálják, túl gazdagok ahhoz, hogy, megfeleljenek azon összes különbségnek, amelyeket eredeti fogalmainkban és érzékeléseinkben megjegyzünk. Jelentős a különbség a rezgés mértékében, ami az erősebb vagy gyengébb tónussal egyezik meg; még jelentékenyebb a különbség a módban, ahogy az a tónus különbségének megfelel. Ehhez jön még: a rezgés az agyban ama hely által tud, ahol az agyban főleg végbemegy, amint az irányvonalai által is, egy másik rezgéstől különbözni, miután ő ugyanis egy különös ideg által használtatik az agyban. Irányítsuk most a rezgések ezen eredeti különbségét, eredeti vagy egyszerű eszméink minden különbsége megfeleltetésére: ekkor szükség lesz azokra a kapcsolatokra is, amelyekre képesek, mindkét esetben azonosak, úgyhogy az asszociált eszmék sokasága semmi különös nehézséget nem tud kelteni. A rezgések eme négy idézett különbségén kívül, amelyek mellett Hartley doktor kiáll, van még egy különbség, amit akár a különböző értelmekhez tarozó ideg hoz létre, akár a sok mellékkörülmény, általa azok rezgései olyannyira módosulnak, hogy egymástól éppoly könnyen megkülönböztethetők lesznek, mint ama különböző emberi érzékek, amelyek a nevezett tónust érzékelik. Könnyen elgondolható, hogy egy olyan szubsztanciában, amely, mint a levegő, nem folyékony, hanem tömött, amely ugyanakkor lágy, mint az agy, a rezgés, amely e szubsztancia egyik részét mozgásba hozza, ezt a részt is könnyen oda hajlítja, hogy inkább így, mint bármilyen más módon oszcilláljon, úgyhogy egy hasonló második benyomás, az elsőktől különböző, maradjon. A rezgésjelenségek szerencsére eléggé megegyeznek a kellemes és a fájdalmas érzések közti különbséggel; mivel ezek az érzékletek csak fokozat szerint különbözők, és csak észrevehetetlenül látszanak egymást meggyőzni. Az eszmék társítása is meg tud állni a rezgések tanánál. Persze a lélek immaterialitásának e hipotézise nem nagyon előnyös, mert szerinte, a gondolat dolgában, oly sok pusztán az anyagtól függ. Csak a szerző hiszi azt is, hogy ezzel nem sokat veszítünk, különösen azok számára, akik a kinyilatkoztatás alapján hisznek a halottak feltámadásában, és a filozófiai kutatásoktól sem várnak semmi továbbit. A szerző nem hiszi, hogy az ember olyan különböző alapokból állna, mint az anyag és a szellem; hanem sokkal több egyforma részből kell állnia: és tartalmazza mind a percepciót, mind azon összes maradék erőket is, amiket lélekerőknek kell nevezni, egy olyan organikus struktúra számára, mint amilyen az agy. Eszerint azt lehet hinni, az egész ember megszűnik a halálban, és nincs reményünk a sírt túlélni, mint amennyire azt a kinyilatkoztatás elhitette. A lélek minden jelenségét és műveletét Hartley csupán az eszmetársítás különböző módjainak és eseteinek tartja. Az érzékelő alap megegyezése egyetlen tulajdonsággal, elegendő számára, hogy hasonló körülmények hatására minden egyes emberből éppen azt hozassa ki, ami ő most. E kutatást a jövőben Priestley folytatja.
208. „Anleitung zur Kenntniß der auserlesenen Litteratur in allen Theilen der Philosophie, von Michael Hißmann. Göttingen und Lemgo, bey Meyer, 1778.” Der Teutsche Merkur. Erstes Vierteljahr. Januar 1779. VIII. Bücher - Anzeigen. 80-81.
209. „(Meiners:) Michael Hißmann: Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. 2. Band. Göttingen, Lemgo o.J.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 1779/II. 817-819.
210. „Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte, aus den Jahrbüchern der Akademien angelegt von Mich. Hißmann, der Weltweisheit Doktor in Göttingen. Zweyter Band. Göttingen und Lemgo in der Meyerischen Buchhandlung, 1779.” Der Teutsche Merkur. Drittes Vierteljahr. September 1779. 281-283.

211. „(Meiners:) Michael Hißmann: Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. 3. Band. 384 S. in Octav. Göttingen, Lemgo 1780.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 131. Stück. Den 26. October 1780. 1780/II. 1067-1068.
212. Kant’s gesammelte Schriften. Kant’s Werke. Band VIII. (Abhandlungen nach 1781.) Druck und Verlag von Georg Reimer. Berlin, 1912. 496.
213. „Vorlesungen der öffentlichen und Privatlehrer in dem Sommerhalbenjahre. Göttingen 1781.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 37. Stück. Den 26. März. 1781. 289-303.
„Weltweisheit.
Die Geschichte und Litteratur der Philosophie erzählt Hr. M. Hißmann um 7 Uhr.
So weit es die Kräfte des zunehm. Alters erlauben, wird Hr. Pr. Hollmann Vorless... um 9 Uhr.
Die Logik lehrt der jüngere Hr. H. R. Becmann nach dem Corvin um 10 Uhr.
Die Logik u. Metaphysik zusammentragen Hr. Pr. Feder um 9 Uhr täglich, in eben der Stunde Hr. M. Hißmann vor.
Disputirübungen ausser den der. angez. halten in 2 Stn. d. Woche öffentl. um 7 Uhr Hr. Pr. Feder, u. in einer demn. anzuzeigenden Stunde Hr. Pr. Meiners.
Die Psychologie lehrt Hr. Prof Meiners in einer beliebigen Stunde privatissime.
Das Naturrecht nebst d. Gründen d. Politik lehrt Hr. Pr. Feder in 5 Stn. d. Woche um 5 Uhr, u. Hr. M. Hißmann um 11 Uhr. S. auch oben Rechtsgelarh.
Die Naturgeschichte lehrt Hr. Pr. Blumenbach u. f. Handb. um 5 Uhr.
Die Verschied Erzählungen aus Länder- und Reisebeschreibungen wird Hr. Pr. Büttner Dienst. und Freyt. um 9 Uhr beurtheilen.
Die Experimentalphysik lehrt über sein eigenes Handb. Hr. Pr. Beckmann um 2. Uhr. Die Lehre vom d. Feuer, d. Elektricität u. d. Magneten, verbunden mit der Optik, erläutert Hr. Pr. Lichtenberg mit den nötigen Experimenten Dienst. und Donnerst. um 4 Uhr.
Die hieher gehör. botan., chem., u. mineralog. Vorless. haben wir schon bey der Arzneygel. erwähnt.
Die Landwirtschaft trägt Hr. Pr. Beckmann um 4 Uhr nach seinen Grundsätzen vor, u. wird die ökonom. Pflanzen und ihre Wartung im ökon. Garten zeigen.
Die Vieharzneykunst bey d. Arzneygel. erwähnt.
Die Technologie trägt Hr. Pr. Beckmann über die neue Auft. s. Handb. vor, welches unter d. Titel gedruckt ist: Anl. zur. Kenntniß d. Landwerke, Fabriken u. Manufacturen sc. um 10 Uhr, u. wird d. nötigen Werkstätte selbst m. f. Zuhör. besuchen. Ebenders. liest Mittw. u. Freyt. um 8 Uhr über d. Handlungswissens.”
214. „Hißmann ist zum ausserordentlichen Professor der Philosophie ernennt worden.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 76. Stück. Den 24. Jun. 1781. 609.
„Göttingen. Unser Hr. M. Hißmann ist durch ein gnädigstes Rescript zum ausserordentlichen Professor der Philosophie ernennt worden.”
215. Lavater: Phisiognomische Fragmente. 3. Theil. 336.
216. „(Meiners:) Michael Hißmann: Magazin für die Philosophie und ihre Geschichte. 4. Band. 330. S. in Octav. Göttingen, Lemgo 1781.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 76. Stück. Den 24. Juni 1781/I. 609-610.
217. „Georg Forster an Christian Gottlob Heyne; Kassel, 15. Jan. 1782. Dienstag.” Georg Forsters Werke. 13. Band. Sämtliche Schriften, Tagebücher, Briefe. Briefe bis 1783. Bearbeitet von Siegfr. Scheibe. Akademie-Verlag. Berlin 1978. 367-368.
218. „Georg Forster an Christian Gottlob Heyne; Cassel, 3. April 1783. Donnerstag.” Georg Forsters Werke. 13. Band. Sämtliche Schriften, Tagebücher, Briefe. Briefe bis 1783. Bearbeitet von Siegfr. Scheibe. Akademie-Verlag. Berlin 1978. 447.
219. „Georg Forster an Johann Karl Philipp Spener; Cassel, 5. Juni 1783. Donnerstag.” Georg Forsters Werke. 13. Band. Sämtliche Schriften, Tagebücher, Briefe. Briefe bis 1783. Bearbeitet von Siegfr. Scheibe. Akademie-Verlag. Berlin 1978. 456.
220. „Georg Forster an Johann Karl Philipp Spener; Cassel, 31. Jul. 1783. Donnerstag.” Georg Forsters Werke. 13. Band. Sämtliche Schriften, Tagebücher, Briefe. Briefe bis 1783. Bearbeitet von Siegfr. Scheibe. Akademie-Verlag. Berlin 1978. 466.
221. „Georg Forster an Johann Karl Philipp Spener; Cassel, 4. Sept. 1783. Donnerstag.” Georg Forsters Werke. 13. Band. Sämtliche Schriften, Tagebücher, Briefe. Briefe bis 1783. Bearbeitet von Siegfr. Scheibe. Akademie-Verlag. Berlin 1978. 476.
222. Moses Mendelssohn Gesammelte Schriften. Jubiläumsausgabe. Band 13. Briefwechsel. 1977. 110-112, 188-189, 196-209, 396-398.; Band 6,1. Kleinere Schriften. 1981. XVIII.; Band 8.: Schriften zum Judentum II. 1983. Friedrich Frommann Verlag. Stuttgart - Bad Cannstadt. 99-204, 224 („M. H. M. F” „érdemdús írómunkatársak”: talán H.=Hißmann), 248-250, 255-256.(Vö.: Göttingische Gelehrte Anzeigen 32. Stück. 1770. 257-259.; J. D. [Johann David] Michaelis: Orientalische u. Exegetische Bibliothek, vol. 22. Nr. 326. 59-99., Nr. 332. 165-170.; C. W. von Dohm: Ueber die bürgerl. Verbesserung der Juden. 1781 155-200. Rob. Lowth: De sacra poesi Hebraeorum praelectiones. Cum notis & epimetris Jo. D. Michaelis. Edit II. Goettingae 1769. 2 Tomi. 8.; Raisonnement über die protestantischen Akademien in Deutschland. Von Johann David Michaelis. Frankfurt 1769-1776. 4 Theile, 8.; „Michaelis: Oriental. und Exeget. Bibliothek. 19. Theil. Frankfurt am Mayn”. Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen unter der Aufsicht der königl. Gesellschaft der Wissenschaften. 55. Stück. Den 5. Apr. 1783. 545-548.)
223. „Georg Forster an Therese Heyne; Wien, den 1. August 1784.” Georg Forster Werke in vier Bänden. Hrsg. Gerhard Steiner. 4. Band. Briefe. INSEL, o.O. 1970. 286.
224. „Georg Forster an Sömmering; Wien, den 14. August 1784.” Georg Forster Werke in vier Bänden. Hrsg. Gerhard Steiner. 4. Band. Briefe. INSEL, o.O. 1970. 289.
225. „Georg Forster an Heyne; Wien, den 1. September 1784.” Georg Forster Werke in vier Bänden. Hrsg. Gerhard Steiner. 4. Band. Briefe. INSEL, o.O. 1970. 305.
226. „(Heyne:) Nachricht vom Tod Hißmanns, der im Alter von 32 Jahren verstorben ist, gerade an dem Tag, an dem seine Ernennung zum ordentlichen Professor eingetroffen ist. Göttingen”. Göttingische Anzeigen von gelehrten Sachen. 141. Stück. Den 2. Sept. 1784. 1409.
In der Anzeige werden Hißmanns wissenschaftliche Leistung und seine Arbeit für die Göttingischen Gelehrten Anzeigen hervorgehoben.
„Göttingen. Viele Hoffnungen für Aufklärung der Philosophie und der Geschichte sind uns durch den frühzeitigen Tod unsers Hrn. Professor Hißmanns im zwey und dreysigsten Jahre seines Alters entriffen. Er bafaß Stärke der Denkkraft mit Kühnheit des Geistes in einem, dem Anschein nach festen, Körper. Eine langwierige Auszehrung führte ihr seiner Auflösung entgegen, die in der Nacht vom 14-15 August erfolgte. Ehen den Tag war die Nachricht von seiner Ernennung zum ordentlichen Professor eingeladet. Unsre gel. Anz. erhielten durch ihn in den letzten Jahren verschiedne Beyträge, unter denen die Anzeige von Fests Leiden des Lebens (oben S. 1019) in mehreren Betrachtungen merkwürdig war.”
227. „Georg Forster an Therese Heyne; Wien, den 3. September 1784.” Georg Forster Werke in vier Bänden. Hrsg. Gerhard Steiner. 4. Band. Briefe. INSEL, o.O. 1970. 308.
228. „Georg Forster an Samuel Thomas Sömmering; Wien, 4. Sept. 1784. Sonnabend.” Georg Forsters Werke. 14. Band. Sämtliche Schriften, Briefe 1784-Juni 1787. Bearbeitet von Siegfr. Scheibe. Akademie-Verlag. Berlin 1978. 183-184.
229. „Georg Forster an Johann Karl Philipp Spener; Warschau den 21. October. 1784. Donnerstag.” Georg Forsters Werke. 14. Band. Sämtliche Schriften, Briefe 1784-Juni 1787. Bearbeitet von Siegfr. Scheibe. Akademie-Verlag. Berlin 1978. 204.
230. Verzeichniß der von Prof. Hißmann hinterlassenen Bücher. Göttingen, 1785.
231. „(Heyne:) Johann Filtsch: Siebenbürgische Provinzialblätter. Band 1, Heft 1-2. Hermannstadt 1804.” Göttingische Gelehrte Anzeigen. 195. Stück. Den 7. Dez. 1805/II. 1950-1952.
„- Biographien merkwürdiger Siebenbürger: Teleki, Hißmann.”
232. „Vorbericht des Übersetzers.” Neue Welt- und Menschengeschichte. Sechster Band. Aus Französischen. Mit Zusätzen und Anmerkungen versehen von M. H. Münster, Leipzig. 1785.
233. Briefe von Beguelin, Dohm, Eichorn, Garve, Ewald, Irwing, Meiners, Merian, Loder, Weber; Filtsch etc.

X. Az utókor Hißmann korszakáról - Die Nachwelt über Hißmanns Epoche
234. Heinrich Wilhelm Rotermund: Das gelehrte Hannover. 2 Bde. Bremen, 1823.
235. Fabeldichter, Satiriker und Popularphilosophen des 18. Jahrhunderts. Deutsche National-Litteratur. 73. Band. Hrsg. Dr. J. Minor. Berlin, Stuttgart, 1883-86. 214-252., 334-354.
236. Festschrift zur Feier des hundertfünfzigjährigen Bestehens der Königlichen Gesellschaft der Wissenschaften zu Göttingen. Beiträge zur Gelehrtengeschichte Göttingens. Berlin, 1901.
237. Friedrich Ueberwegs Grundriss der Geschichte der Philosophie. Drittel Teil: Die Philosophie der Neuzeit bis zum Ende des 18. Jh. E. S. Mittler & Sohn, Berlin, 1924.
238. Paul Dahn: Georg Christian Lichtenberg und die exakten Wissenschaften. Göttingen, 1927. 3-87.
239. Max Arnim: Mitglieder-Verzeichnisse der Gesellschaft der Wissenschaften zu Göttingen (1751-1927). Göttingen, 1928.
240. Beyträge zur Göttinger Bibliotheks und Gelehrtengeschichte. Göttingen, 1928. 7-97.
241. Alexander Ihle: Christoph Meiners und die Völkerkunde. Göttingen, 1931. 5-147.
242. Götz von Selle: Matrikel der Georg-August-Universiät zu Göttingen 1734-1837. Hildesheim, Leipzig, 1937.
243. Götz von Selle: Die Georg-August-Universität zu Göttingen 1737-1937. Göttingen, 1937. 300-301.
244. Wilhelm Ebel: Catalogus Professorum Gottingensium 1734-1962. Göttingen, 1962. 133.
245. Oskar Jambach: Die Mitarbeiter der Göttingischen Gelehrten Anzeigen, 1769-1836. Tübingen, 1976.
246. Esoterik und Exoterik der Philosophie. Hrsg. von Helmut Holzhey u. Christoph Zimmerli. Scheabe & Co. Verlag. Basel, Stuttgart, 1977. 102-117.
247. Peter-Eckhard Knabe: Die Rezeption der französischen Aufklärung in den „Göttingischen Gelehrten Anzeigen” (1739-1779). Frankfurt/M., 1978.
248. Wissenschaften in Zeitalter der Aufklärung. Göttingen, 1985. 58-92.
249. Aufklärung und Geschichte: Studien zur deutschen Geschichtswissenschaft im 18. Jahrhundert. Veröffentlichungen des Max-Planck-Instituts für Geschichte 81. Hrsg. von Hans Eric Bödecker. Göttingen, Vandenhöck & Ruprecht. 1986. 9-11.
250. Boockmann-Wellenreuther: Geschichtswissenschaft in Göttingen. Göttingen, 1987. 7-101.
251. Holger Böning: Die Genese der Volksaufklärung und ihre Entwicklung bis 1780. Holger Böning-Reinhart Siegert: Volksaufklärung. Biobibliographisches Handbuch zur Popularisirung aufklärerischen Denkens im deutschen Sprachraum von den Anfängen bis 1850. Band I. Fromann-Holzboog. Stuttgart-Bad Cannstadt, 1990.
252. „Johann van der Zande: In the Image of Cicero: German Philosophy between Wolff and Kant.” Journal of the History of Ideas. Vol. 56, No. 3. July 1995. 419-442.

XI. Az utókor Hißmann életéről és műveiről - Die Nachwelt über Hißmanns Leben und Werke
253. Wurzbach: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Österreich. Theil 9. Wien, 1863. 57-59.
254. Trausch: Schriftstellerlexikon. II. Bd. 1870. 166-168.
255. Allgemeine Deutsche Biographie. Bd. XII. Leipzig, 1880. 503.
256. Szinnyei: Magyar írók élete és munkái. IV. kötet. Budapest, 1896. 909-911.
257. Falkenberg: Geschichte der neueren Philosophie von Nicolaus von Kues bis zur Gegenwart. Verlag von Veit & Comp. Leipzig, 1908. 225.
258. Wener Ziegenfuß: Philosphen-Lexikon. Handwörterbuch der Philosophie nach Personen. 2 Bde. Berlin, 1949-1950.
259. Rudolf Eisler: Philosophen-Lexikon. Leben, Werke und Lehren der Denker. Topos Verlag AG. Vaduz/Lichtenstein, 1977. 270.
260. Ersch-Gruber: Allgemeine Encyclopedie der Wissenschaften und Künste. Sect. II. Teil 9. Graz, 1980. 60.
261. Dina Nägler: Catalogul Transivalnicelor. Vd. II. (sec. XVIII). Sibiu. Biblioteca Muzeului Brukenthal, 1982. 565-570, 590, 619-620, 651, 782-783, 863.
262. Schriftsteller-Lexikon der Siebenbürger Deutschen. Köln, Wien, 1983. 166-171.
263. "Darai Lajos Mihály: Michael Hi?mann, der Philosoph der Aurklärung." Zur Gesichichte der ungarndeutschen Philosophie. Aufklärungsperiode. Budapest, 1998. Áron Verlag, 25-46.
264. "Hißmann Mihály - A felvilágosodás filozófusa". Szabadpart Társadalomtudományi, Művészeti és Irodalmi Online Folyóirat, Társadalomtudományi rovat, Kodolányi János Főiskola Honlap: www.kodolanyi.hu <http://www.kodolanyi.hu/>

XII. Poszthumusz Hißmann-kiadások - Hißmanns Posthumus

265. A filozófia minden tárgya. Hißmann-Breviárium. Előkészületben.