Darai Lajos
Friedrich Hayek alkalmazott nevelésfilozófiája II. rész

Azonos tudományos módszerrel alkotott egységes világkép a természet–, az ember– és a társadalomismeretek oktatása számára





III. A fizikai és a fenomenális rend

9. A szubjektív és az objektív világ

   A világról, mint egészről és önmagában valóról, nem érhetjük el az előfeltevés–mentes távlati képet, hangsúlyozza Hayek, mert nem tudunk hozzá elegendő mértékben eltávolodni emberi nézőpontunktól. A minket körülvevő világ Hayek felfogásában két rendszer szerint osztályozható. Az egyik az érzettapasztalatok rendszere, melyben a dolgok érzékleti tulajdonságaik (színek, hangok, szagok stb.) szerint osztályozódnak. A másik az érzékletileg osztályozott és az egyéb, érzékleti tulajdonságaik szerint még nem osztályozott dolgok együttes rendszere, melyben az érzékleti tulajdonságaik szerint osztályozott dolgok hasonlítanak az egyéb dolgokra, amennyiben ezek az egyéb külső dolgok – amiket számunkra (az összehasonlításban) az előbbiek produkálnak – hasonlók, és eltérnek, ha eltérők az egyéb külső dolgok is. A két rendszer elemei között Hayek nem talál olyan egy az egyben megfelelést, ami azt eredményezhetné, hogy bizonyos tárgyak vagy dolgok, amennyiben az egyik rendszerben ugyanahhoz az osztályhoz vagy fajhoz tartoznak, akkor a másik rendszerben is ugyanahhoz fognak tartozni. Az egyik rendszer a mikrokozmosz, – a szubjektív érzéki, mindennapi, érintkezési (viselkedési), fenomenális vagy jelenségvilág. A másik rendszer a makrokozmosz, – az objektív, tudományos, földrajzi, fizikai vagy konstrukciós világ.
   A fenomenális és a fizikai világ közötti megkülönböztetés nem azonosítható azzal, mutat rá Hayek, ami a fenomenális és a között a világ között tevődik, amit a köznapi nyelv valóságos világként ragad meg. Az ellentétet Hayek nem a látszat és a valóság között látja, hanem azokban a különbségekben, ahogyan a dolgok egymásra, és ahogyan miránk hatnak. Szerinte nem a magánvaló világ, hanem a fizika (a tudomány) világa áll szemben a jelenségvilággal. Jelenség és valóság közötti megkülönböztetés azért kerülendő, mert nem azonos a mentális vagy érzékelési rend, és a fizikai vagy materiális rend közötti megkülönböztetéssel. Nincs képességünk arra, hogy úgy ismerjük meg a dolgokat, amint azok vannak, illetve a világot, amint az létezik. És ez a felfogás nem agnoszticizmus, mert a szellemi rendszer végső soron része a fizikainak, csakhogy a kisebb rész pontos pozícióját sosem leszünk képesek meghatározni a nagyobb rendszerben. Ebből azonban Hayek arra következtet, hogy szakítani kell a kanti kritikai filozófia döntő elemével: az alapvetően fontos különbségtevéssel a között, hogy miként látszanak a dolgok számunkra, és hogyan vannak önmagukban. Ezzel Hayek a kantiánus szellemiség Kantnál következetesebb megvalósítójaként vél fellépni, az emberi szellem jobb megismerésével törekedve az agnoszticizmus feloldására.
   Szerinte a fizikai és a fenomenális rend elmélete két nagy probléma leküzdését követeli meg: 1 A fizikai tudományoknak a dolgok azon osztályozását, amely érzékeinket kialakítja ugyan, de inadekvát a dolgok szabályszerűségeinek leírására, olyan osztályozással kell helyettesíteniük, amely elvégzi ezt a feladatot. 2 Az elméleti pszichológiának meg kellene magyaráznia, hogy azok a dolgok, amik az egymáshoz való kapcsolódásaik bázisán bizonyos (fizikai) rendszerekbe rendezhetők, miért nyilvánulnak ettől eltérő rendet képezőknek érzékeinkre gyakorolt hatásaikban. Hayek hozzáteszi: "A fizikai tudományok problémája így abból a tényből ered, hogy azok a tárgyak, amelyek fenomenálisan hasonlítanak egymásra, nem kell, hogy fizikailag hasonlók legyenek; és hogy néha azok a tárgyak, amelyek teljességgel különbözőknek tűnnek számunkra, fizikailag nagyon hasonlóaknak bizonyulhatnak."2 Részletezve a dolgot, Hayek egyenesen azt állítja, hogy magát az eseményeket és dolgokat megjósoló tudományt is a fenomenális és a fizikai világ szükségszerű ellentéte építi fel. Ez a tudomány pedig tökéletesebben felel meg a tárgyakat és dolgokat felidéző hatásoknak, mint maguknak a dolgoknak és tárgyaknak (a fizikai rendben). És ezért bizonyíthatták Hayek szerint a fizikai tudományok, hogy a külvilág tárgyai nem ugyanolyan szabályszerűséggel különböznek egymásra gyakorolt hatásaikban, mint ahogyan érzékeinkre gyakorolt hatásaikban. A jelenségek általunk felfogott hasonlóságai vagy különbségei ugyanis nem egyeznek meg azzal, amit dolgokként, eseményekként megnyilvánult egymással való kapcsolataikban érzékelhetünk.
   Így aztán nincs jogunk kijelenteni, hogy a világ olyannak látszik számunkra, amilyenként létezik, mondja Hayek, – csak azért kijelenteni, mert amilyennek számunkra látszik, az hasonlít a létező világra. Ha pedig tapasztalással tanulunk valamit a külső világról, akkor az, amit megtudtunk, még nem lehet része a külső világról szóló tudományos képünknek, de Hayek szerint nincs is rá mód, hogy tudományosan megmagyarázzuk ezt az új minőséget. Azaz amikor a tapasztalataink közötti minőségi különbségeket vizsgáljuk, lelki, s nem fizikai dolgokat tanulmányozunk. Ezért lesz Hayeknál annak többsége, amit a külső világról tudunk, valójában tudás önmagunkról. Hiszen a fenomenális rendnek nevezett sajátos dologi rendszer csak a szervezet reá adott bizonyosfajta válaszaiban nyilvánul meg. S Hayek arra következtet, hogy ezáltal a rendszer magyarázatát nyilván ennek a szervezetnek bizonyos strukturális jellegzetességeiben kell kutatni. Erre – azaz az érzéki percepció alaposabb vizsgálatának hasznosságára – mutat az a tény is, hogy e szervezetek vagy organizmusok képesek felépíteni önmagukból a dolgok között környezetükben fennálló viszonylatokról mintázott modelleket.

10. Az érzéki percepció

   "A pszichológiának úgy kell kezelnie a fizikai világot, mint amely a modern fizika által reprezentáltan adott," hangsúlyozza Hayek, "s meg kell próbálnia azon folyamat reprodukálását, amelyben a szervezet a tárgy fizikai eseteit osztályozza, s mely osztályozás az érzetminőségek rendjeként hasonlít ránk."3 Hiszen különböző ingerek megkülönböztetése csupán annak eredménye lehet, hogy ezek hatásai különbözőképpen érintik a szervezetet. És Hayek az ingerek megkülönböztetésének függését a szervezetre gyakorolt hatásaitól soha meg nem szüntethetőnek tartja, mert a külső dolgokról szóló minden ismeretünk érzéki tapasztalatból ered. Lehetséges azonban bizonyos függetlenség a tekintetben, teszi hozzá Hayek, hogy nemcsak érzékeinkre gyakorolt közvetlen hatásaik szerint osztályozhatjuk az ingereket, hanem olyan hatásaik szerint is, amit más dolgokra kifejtenek, amennyiben ez utóbbiak hatnak ingerként érzékeinkre.
   A vizsgált probléma Hayek szerint ebből az egyszerű kérdésből ered: Miért vált ki rendszerint hasonló érzékelést a különböző személyek receptorainak fizikailag azonos ingerek általi ingerlése? A kérdést Hayek azért tartja jogosnak, mert az inger keltette idegi impulzustermék általában összekapcsolódik olyan speciális receptorszervek szelektív akciójával, melyek bizonyosfajta ingerekre válaszolnak, másokra nem. Bár ez a szelektivitás nem teljes, mert némely dolog gyakran másként indíthat el impulzusokat adott idegkötegben, mint az adekvát ingerek. A szemgolyóra mért ütés is okozhat például impulzust a látóidegben és az azt követő fényérzékelést ("csillagokat látunk"). Már a receptorszervek teljesítenek tehát ingerkiválasztást, s így nincs szigorú megegyezés ingerek és impulzusok (ingerületek) között. Hayek fontosnak tartja itt rámutatni, hogy környezetünkben a fizikai dolgoknak csupán kicsi hányada képes ingerként hatni ránk, illetve impulzusok révén regisztrálódni idegrostjainkban. Az elektromágnese hullámok folyamatos hatóköréből például csak igen kis csoport hat ránk, a sokkal nagyobb rész ingerként képtelen hatni idegeinkre.
   Mindebből Hayek arra a következtetésre jut, hogy "az impulzusok az egyedi érzékelő idegben hasonló vagy különböző ingercsoportok bármelyike által elindulhatnak. Ha azonban az adott ideg bármelyik ilyen ingerre válaszol, az átvitt impulzus karaktere mindig ugyanolyan lesz, függetlenül az inger természetétől." Vagyis "az inger hatása annak az impulzusnak az egyedi fajtatermészetétől függ, amely előhívta, s bármely jellegzetes hatás, ami egyedileg kialakul, annak köszönhető, ami az impulzussal, s nem annak, ami az inger bármely tulajdonságával kapcsolatos."4 Az individuális impulzusok különbségei pedig nem magyarázzák mentális megfelelőik különbségeit, mert egymással való kauzális kapcsolataik bármilyen különbsége éppúgy köszönhető strukturális viszonyoknak, mint minőségi rokonságnak. Ezért aztán az impulzusoknak a különböző idegrostokban keltett hatásai okát és az előbbi kérdésre adandó választ Hayek nem az individuális impulzusok tulajdonságaiban találja meg, hanem a rostnak az idegrendszer központi szervezetében elfoglalt pozíciójában. Két érzetminőség akkor egyforma, állapítja meg Hayek, ha más lelki dolgokra vagy viselkedésre gyakorolt hatása mindkettőnek minden tekintetben ugyanaz. Ha képesek vagyunk megmagyarázni, mondja, hogy az összes különböző érzetminőség miért tér el egymástól az előfordulásai által eredményezett hatásokban, akkor mindent megmagyaráztunk, mert az érzetminőségek rendje kimerítően leírható a közöttük levő összes kapcsolat kifejezésével, illetve semmi egyéből nem áll, csak ezekből. Az érzetminőségek problémája nem megy túl azon, állítja Hayek, miként különböznek egymástól a különböző minőségek. E különbségek pedig csupán más minőségek létrehívásában szerepet játszó hatásaik különbségeiként létezhetnek, vagy meghatározott viselkedésként.
   A különböző érzékekre ható minőségek közötti viszonyok vagy kapcsolatok azokban az elvárásokban fejeződnek ki, magyarázza Hayek, amelyeket előfordulásuk ébreszt. Ezen a módon a minőségek bizonyos csoportjai egymáshoz tartozóknak mutatkoznak, s az egyes minőségek előfordulása azzal jár együtt, hogy közben bizonyos más minőségekre is gondolunk. Némely vonatkozásban például egy egyedi szín vagy hang kölcsönösen a legszorosabban kapcsolódhat a más körülményekhez tartozó minőségekhez. Közvetlenül vagy közvetve minden mentális minőség hozzákapcsolódik a többihez, következtet Hayek, méghozzá annyira nagy mértékben, hogy bármely kísérlet közülük csak egyetlen egyre is kimerítő leírást adni, szükségelné az összes fennálló kapcsolat leírását.
   Így az érzékelési percepciót Hayek osztályozási aktusnak tekinti, mondván, hogy amit érzékelünk, az sohasem egyedi tárgyak egyéni tulajdonsága, hanem mindig olyan tulajdonság, amivel a tárgyak más tárgyakkal összefüggésben rendelkeznek. A szervezet megkülönböztetett válaszaiként szereplő érzéki percepció tehát idegrendszerünk osztályozási eljárása, szükségszerű absztrakt interpretációja a valóságról: valaminek a dolgok egy vagy több osztályba helyezése. És Hayek tovább vizsgálja ezen emberi idegrendszert, amely az érzetminőségeket osztályozza, sőt ezt az osztályozást tökéletesíteni és átörökíteni is képes.

11. Az érzetminőségek rendje: az ész

   Hayek tehát az érzetminőségeket – vagyis azon osztályokat, melyekbe a különböző dolgokat helyezzük – nem olyan sajátosságokkal jellemzi, amiket az elme a dolgok révén ragad meg (illetve ezek a dolgok a legcsekélyebb mértékben sem közölhetik az elmével azokat), hanem lényegében a szervezet megkülönböztetett válaszaiból állóknak tartja őket, mely válaszok által ezeknek a dolgoknak a minőségi osztályozása vagy rendje megteremtődik. Nem tudhatjuk, miként vannak a dolgok a világon, hangsúlyozza Hayek, csak azt tudhatjuk, miként rendezi, rendszerezi elménk a maga tapasztalatainak összevisszaságát. Mert az érzetminőségek rendjén belül nincsen minden egyes ingernek vagy ingeregyüttesnek ugyanolyan, a részletes válaszok által közvetített fontossága. Hayek az érzékelési rend megteremtésében közreműködő osztályozás vagy klasszifikáció ugyanazon folyamatának más–más formájaként tekinti a szellemi jelenségek széles körét: a diszkriminációt, az inger-egyenértékűséget, az általánosítást, az átvivést vagy asszimilációt, az elvonatkoztatást és magát a fogalmi gondolkodást.
   A fiziológiai vagy anatómiai változások számára Hayek fontos következményeket lát abban, hogy az osztályozást az egyes vagy a csoportingereknek a kapcsolatok komplex struktúrájában, hierarchikus szinteken keresztül kiterjesztett pozíciója határozza meg. Szerinte az érzetimpulzusok osztályozása, mely más érzetminőségek rendszerével szigorúan analóg rendszert teremt, befolyásolható a kapcsolatoknak az impulzusokat idegszálról–idegszálra átvivő rendszere által. A kapcsolatok ilyen rendszere, mely strukturálisan egyenlő az érzetminőségek rendszerével, akkor épül fel, ha a faj vagy az egyed fejlődésének menetében a kapcsolatok ama idegrostok között, ahol az impulzusok ugyanakkor fordulnak elő, megalapozottak. Hayek logikája szerint mindaz, amit a külső dolgokból felfogni képesek vagyunk, csupán olyan tulajdonsága lehet ezeknek a dolgoknak, amit múltbeli kapcsolódások által kialakított osztályok tagjaként már ismerünk. "Azok az érzetminőségek," mondja, "melyeket szubjektív tapasztalatainkból ismerünk, egy önmagát tartalmazó rendszert alkotnak, úgy, hogy bármelyiket ezek közül a minőségek közül csak a minőségekhez való kapcsolatainak terminusaiban tudjuk leírni, és a kapcsolatok közül sok maga is beletartozik a minőségi rendszerbe." Ez Hayek számára "azt jelenti, hogy ha kísérletet teszünk a magyarázatra, akkor nem körben fogunk mozogni, hanem a magyarázatban követjük a minőségek eme rendjének kapcsolódást a fizikai világhoz. Magyarázatunk tárgya azon kapcsolatok teljes komplexitása kell legyen, amik meghatározzák az érzet– (vagy inkább a mentális) minőségek rendszerének rendjét."5
   Hayek szerint az onto–, illetve filogenezis során olyan kapcsolatrendszerek alakultak ki, melyek megörökítik azt a viszonylagos gyakoriságot, ahogyan a külső és a belső ingerek különböző csoportjai együttesen a szervezetre hatnak. Minden inger vagy ingercsoport előfordulását más ingerek jelenléte kíséri, amelyek megfelelnek azon ingereknek, amik az inger vagy ingercsoport előfordulásával a múltban együtt jártak. Megvalósult kapcsolatain keresztül tehát az elsődleges inger olyan másodlagos ingerek csoportját hozza létre, melyek a primér ingert követik. Az osztályozás különböző formáit a követő ingereknek a követettel való totális vagy részleges azonossága határozza meg.
   Annak bizonyos része, amit bármely pillanatban a külső világról tudunk, hangsúlyozza Hayek, nem érzéki tapasztalat által tanult, hanem benne foglaltatik az ilyen tapasztalatot megszerző eszközökben, vagyis az osztályozás előzőleg megalapozott apparátusának rendszere által van meghatározva. Tudásunknak minden szintjén található ugyanis olyan tudásdarab vagy tudásrész, ami a rendező elveket alkotó tapasztalat eredményeként ellenőrizhetetlen a tapasztalat által. Specifikus jelentőségük van a környezet jellegzetességeinek, ahol az osztályozás vagy tájékozódás apparátusa felépül, hiszen a percepciós kapcsolódások nem csupán az egyéni életben formálódnak ki, hanem a filogenezis során is. Hayek szerint az osztályozás eszközhalmaza az e környezet elemei közötti viszonylatok egyfajta térképét vagy reprodukcióját valósítja meg. Így a környezeti tényezők Hayeknál színezik, sőt szabályozzák a rendezés elveit.
   Annak érdekében, hogy a szellemi és a fizikai dolgokról szóló tudásunkat leírhassuk, állítja Hayek, fel kell tárni a fiziológiai ingereknek a központi idegrendszer különböző részeiben funkcionális jelentőségük szerinti egymástól elkülönülését, valamint ezen ingerek hatásainak egymástól való eltérését. Az egyes fiziológiai és lelki dolgok megfelelésének felderítéséhez tehát ki kell mutatni annak a két rendszernek az azonosságát, amely egyrészt az egyes fiziológiai dolgok és a többi (fiziológiai) közötti viszonyokat, másrészt a nekik megfelelő lelki dolgok és a többiek (lelkiek) viszonyait rendszerezi. Mert néhány dolog a fizikai rendben (például az elektromos áram, amit csak következményeiből ismerünk) nem egyezik meg a fenomenális rend dolgaival, és csak a fenomenális rend némely dolga (például az illúzió, ami nem külső ingerek terméke) nem rendelkezik alakmással a fizikai rendben.
   "Így az, amit 'értelemnek' hívunk," állapítja meg Hayek, "dolgok sorozatának ugyanazon szervezetben és ugyanazon tárgyban helyet foglaló egyedi rendje; a dolgok fizikai rendjéhez kapcsoltan a környezetben, kivéve, ha nem azonosak vele."6 Az értelem, illetve az ész a vonatkozások komplexuma, illetve a kapcsolódásoké, ahol kiemelkedő a jelentősége a tapasztalatnak és a tanulásnak. Hayek hangsúlyozza, hogy csupán az objektív tudás módozatai léteznek, állandó vagy fix objektumok nem. Ez a tudás pedig csak viszonylagosan stabil, mert a rendező elvek alávetik magukat változásnak. Így a fogalmi gondolkodás a jelenségvilág feltehetően állandó elemeinek folyamatos újra elrendeződési folyamata. Amit a világról tudunk, az elméletszerű, és minden tapasztalat arra szolgál, hogy megváltoztassa ezeket az elméleteket.7
   Azért nincs éles különbség Hayek számára a gondolkodás absztraktabb folyamatai és a közvetlen érzéki percepció között, mert nála a jelenségvilágot alkotó minőségek együttese, illetve az érzetminőségek egész rendszere folyamatos változásokban ölt testet. És ama tény ellenére, hogy elménkben szerinte minden a filogenezis vagy az ontogenezis során megalapozott kapcsolódások eredménye, az újraosztályozás elvont folyamatát nem tudja kizárni. Ezért az érzékelési rendszerben jellegében minden absztrakt, fogalmi és elmélettel megterhelt. Minden érzéki percepció szükségszerűen elvont tehát, mert az adott szituációból mindig kiválasztódnak bizonyos aspektusok, illetve vonások a percepció során. Így aztán a dolgok interpretációjának kell tekinteni a legtisztább érzékelést is. S az érzetminőségek egésze az egyed vagy a faj tapasztalatán megalapozódott interpretáció. Vagyis az az apparátus, amelynek segítségével a külső világról értesülünk, egyfajta tapasztalat terméke. Környezetünk feltételei alakítják ki. Reprezentálja a környezet elemei között a múltban tapasztalt kapcsolatok egyfajta általános reprodukcióját, miközben a környezet minden új dolgát, eseményét a tapasztalat fényében interpretáljuk. Mivel akcióit az őt felépítő elemek egymásoz való kapcsolata és kölcsönös igazodása határozza meg, Hayeknál az organizmus agya, amely mint az organizmus irányító központja ténykedik, több központú rendszer. Különbséget tesz az agy mint központi szerv irányítása révén létrejövő rend(szer) és a struktúra elemeinek egymásra irányuló kölcsönös tettei szabályozása által meghatározott rend(szer) között.
   Hayek összegzése szerint a tapasztalat folyamata nem érzékelésekkel vagy percepciókkal kezdődik, hanem szükségszerűen megelőzi azokat: használja és olyan struktúrába vagy rendszerbe rendezi a fiziológiai dolgokat, amely mentális vagy szellemi jellegzetességük alapjává válik. Az érzetminőségek közötti különbségtevés – olyan terminusokban, melyek révén egyedül a tudatos ész képes megismerni valamit egyáltalán a külső világból – az ilyen érzetet megelőző tapasztalat (kapcsolat–, illetve kapcsolószerkezet) eredménye. A tapasztalat így nem az ész vagy a tudatosság funkciója, hanem az ész és a tudás a tapasztalat produktuma.
   Hogy egy dolgot lehet-e egyáltalán percipiálni, vagyis kaphat-e megkülönböztetett pozíciót az érzetminőségek rendszerében, azt tehát Hayek szerint azok a kapcsolatok határozzák meg, amikkel – minddel – a megfelelő impulzusok rendelkeznek, – ugyanazon impulzusokkal reprezentálva dolgok más osztályait is. "Így ha maguk a különböző érzetminőségek közötti különbségtevések, amelyekből – úgy látszik – tudatos tapasztalatunk felépül, érzetet megelőző tapasztalatok (kapcsolatstruktúrák) által determináltak, akkor új arcszínt ölt fel a tapasztalat és a tudás közötti reláció egész kérdése."8 És a külső világban lévő dolgokról szerzett minden érzettapasztalat valószínűen olyan sajátosságokkal bír, amiknek a külső világban hasonló tulajdonságok nem felelnek meg. E tulajdonságok olyan jellegzetességek, amiket a szervezet annak alapján tanult meg besorolni a dolgok egyik osztályába, hogy ennek az osztálynak a dolgait a múltban asszociálta más dolgok osztályaival. Ez azonban csak akkor mehet így, ha az idegrendszer megtanulta az egyedi ingert úgy kezelni, mint dolgok bizonyos osztályának a tagját. Hayek ezért megállapítja, hogy "amennyiben a szűk értelemben vett tapasztalat, vagyis a tudatos érzettapasztalat értelmes dolog, akkor világos, hogy az összes tudásunk az ilyen tapasztalatnak köszönhető. Ez a fajta tapasztalat leginkább csak az után a tapasztalat után válik lehetővé, amit az érzetminőségek azon rendszerét teremtő kapcsolódások széles értelmében fogtunk fel, mely rendszer meghatározza a tudatos tapasztalat alkotóinak minőségét."9 Hayek megoldja a minden ismeretet megelőző kiinduló tudás problémáját, amennyiben az nála akkumulált tudás ugyan, az akkumulálás maga azonban szerinte megismételhetetlen, mert az akkumulált bázis már nem teremthet, illetve nem hozhat létre újabb akkumulációt. Ebből arra következtet, hogy "az érzettapasztalat előfeltételezi egyfajta összegyűjtött 'tudásnak' a múltbeli együttes előfordulására alapozott érzéki impulzusok megvalósult rendszerének létezését; s bár e tudás érzetet megelőző tapasztalatra alapozott, általa sohasem tagadható, és meghatározza mindama tapasztalat formáját, ami lehetséges."10
   Léteznek tehát bizonyos általános alapelvek, mondja Hayek, amelyekhez minden érzettapasztalatnak igazodnia kell (például két megkülönböztetett szín nem lehet ugyanazon a helyen). S az ilyen kapcsolatok részei között léteznek olyan kapcsolatok, amiknek mindig igazaknak kell lenniük. "Így minden, amit fel tudunk fogni," hangsúlyozza Hayek, "azon érzetminőségek rendje által meghatározott, melyek olyan terminusokban adják a 'kategóriákat', amilyenekben egyedül az érzettapasztalat képes megvalósulni. A tudatos tapasztalat részben mindig utal azokra a más dolgokhoz fűződő terminusokban meghatározott dolgokra, melyek abban a partikuláris tapasztalatban nem fordulnak elő."11
   Hayek végső konklúziói szerint az általunk a világról alkotott kép a világgal történő interakciónkból származik és mindig elvont. És a világról alkotott képünk (térképünk, illetve modellünk) a végtelen sok aspektus közül, amit a világ tartalmaz, csupán néhányat választ ki, mialatt a világ végtelenül sok aspektusát – mint számunkra érdektelent – átugorni kényszerülünk. Az általunk a világban talált rend saját elménk szervező struktúrája révén adott. Érzettapasztalatainkat is áthatják az emberi elme rendező fogalmai. Az agynak hatalmas teremtő ereje van. Az agy nem tartály a múlékony érzékelés passzív elnyelésére, és nem tükör, melyben a világ szükségszerűségei visszatükröződnek.

12. A társadalom struktúrája

   Azokból az ismétlődő elemekből, amiknek ismeretét az emberi szellem, illetve agy vagy elme struktúrája – az a közös alapelv, mellyel a külső dolgokat, eseményeket osztályozzuk – nyújtja, Hayek szerint különböző társadalmi struktúrák épülnek fel, s ezek leírására és magyarázatára egyedül ezen elemek terminusai alkalmasak. Vagyis ameddig elmondható, hogy a fogalmak vagy eszmék csak az egyes elmékben képesek létezni, és különböző eszméknek csak az egyedi értelemben van egymásrahatása, addig azt kell mondani, hogy a társadalmi struktúra valódi elemeit azok az egyes fogalmak formálják, amiket az emberek egymásról és a dolgokról alkotnak, és nem valamiféle, az egyes elmékből kiteljesedő komplex egész formálja.
   Ennek megfelelően az egymást követő nemzedékek nem azért maradnak fenn, hangsúlyozza Hayek, mert egyedeik teljes mértékben azonosak, hanem azért, mert sajátos viszonyokban, attitűdökben következnek és figyelmeznek egymásra. Tárgyaiként sajátos nézeteknek, amiket róluk más emberek vallanak. Az egyének csupán gyújtópontok a kapcsolatok hálózatában, s egymás iránti különböző, a fizikai tárgyak iránti hasonló vagy különböző attitűdjeik formálják a struktúra ismétlődő elemeit. Ebből azonban nem következik, Hayek számára, hogy az elemek kombinációs jellegzetességeit fel lehet ismerni a különböző egyénekhez kapcsolódó sajátos mintában.
   Továbbá, mivel csak az képes tudatos cselekvésünket motiválni, amiről tudunk, amit ismerünk, a társadalmi viszonyok különböző mintáinak vagy sablonjainak rekonstruálása az egyéni cselekedetekhez kell kapcsolódjon, s nem a személyek és a megmunkált dolgok objektív minőségeihez. Azaz a társadalomban az emberek elkülönült és kölcsönhatásos tettei szándékolatlan és gyakran fel sem ismert következményeinek, megvalósulási formáinak meglátása és megértése csupán a meghatározott nézeteket valló sok–sok ember implikációinak szisztematikus és türelmes nyomon követése révén lehetséges.
   A társadalmi jelenségeknek ezt a rendszerét nem fejezhetjük ki fizikai terminusokban, mondja Hayek, mert az elemek ilyen terminusokkal történő definiálása esetén eltűnne rendszerük. Az az egység pedig, amibe a rendszer összeáll, nem szükségel közös fizikai tulajdonságokat. A rendszerben pedig a dolgok azért viselkednek ugyanúgy, mert ugyanazt jelentik az embereknek. Ha ahelyett, hogy hasonlókként és nem hasonlókként tekintenénk a dolgokat (ahogyan a cselekvő ember számára látszanak), hangsúlyozza Hayek, pusztán csak azt fogadnánk el egységeink vonatkozásában, amit a természettudomány hasonlónak vagy nem hasonlónak mutat be, egyszerűen nem találnánk felfogható rendet a társadalmi jelenségekben.
   Csak nagyon egyszerű esetekben lehet – gyorsan, technikai apparátust mellőzve – kimutatni, figyelmeztet Hayek, hogy miként eredményezik az egyének független, elkülönült tettei azt a rendet, amit nem is szándékoltak. Ekkor azonban a magyarázat is annyira nyilvánvaló, hogy nem is vesszük figyelembe érveit. Például ilyen az az eset, amikor és amiként gyalogutat taposnak addig járatlan helyen. Az ott haladó emberek eleinte valami halvány mintához (a kezdődő ösvényhez) igazodnak, bár ez a sokuk révén meghatározott döntési eredmény senki által nem terveztetett meg. A konkrét esetből elméleti szintre lépve Hayek megállapítja, hogy annak magyarázata, mindez hogyan történik, elemi elmélet alkalmazása lesz a sajátos történések eseteinek százaira, ezreire. Az esetek komplexitásainak elemei ismerősek ugyan mindennapos tapasztalatainkból, de csak határozottan erre irányuló gondolkodási erőfeszítés segít meglátni a sok ember által végzett cselekvés kombinációjának szükségszerű hatásait. Mintegy a módját értjük meg, ahogy a megfigyelt eredmény produkálható, bár sosem figyelhetjük meg az egész folyamatot s nem jelezhetjük előre eredményét. És ebből a társadalmi jelenségeket magyarázó ismeretelméleti megállapításból Hayek meghatározott társadalmi alapelvekre következtet, melyeket majd e következtetéssel is igazolódni lát.


IV. Társadalmi alapelvek

13. A tudás eloszlása: spontán rend

   Az ismeretelmélet alkalmazása Hayek részéről a társadalmi folyamatokra, szükségszerűen szüli a társadalmi alapelveket. Ezeket az elveket viszont feltevéseknek tekinti, s nem is annyira lehetségeseknek, mint inkább valószínűen igazaknak tartja őket. Hogy partikuláris esetekben is igazak, azt Hayek szerint demonstrálni kell. S ezt nem teszi meg a tény, hogy az emberek tanulhatnak a tapasztalatból, hanem az demonstrálja, ahogy megszerzik és kommunikálják a valóságos világról szóló tudást. Feltevései vagy hipotézisei ezért a társadalmi folyamatok magyarázatára, az egyén gondolkodásának a külvilággal való viszonyára vonatkoznak. Arra a kérdésre válaszolnak, hogy az egyén tudása milyen mértékben és miképpen egyezik meg a külső tényekkel. Hayek e feltevései szükségszerűen okozati összefüggésekről szóló állításokban jelennek meg, és az ismeretelmélet társadalomelméleti eredményei. Arra vonatkoznak, hogyan teremti a tapasztalat a tudást.
   Ezzel szemben a tiszta választásos logika hipotézisei közismert tények, axiómák, melyek meghatározzák azt a területet, amelyen belül a másik ember gondolkodása megérthető. Ezen a területen aztán egyetemesek, de hogy hol van e terület határa, az empirikus kérdés. A tiszta választásos logika feltevései leginkább tudatos, racionális emberi tettekre vonatkoznak, s nem azokra a viszonyokra, melyek megléte esetén e tetteket felvállalják. Míg a tiszta választásos logika terén az elemzés kimeríthetővé tehető, azaz kifejleszthető formális apparátus minden elgondolható szituáció lefedésére, addig Hayek kiegészítő hipotéziseit szükségszerűen szelektíveknek tekinti, vagyis olyanoknak, melyek a lehetséges szituációk végtelen változatosságából olyan ideáltípusokat válogatnak ki, amik különösen relevánsak a való világ viszonyai számára.
   Ennek megfelelően emeli ki, hogy az emberi értelem nem az egyéni partikularitásban, nem mindenki számára adott szinguláris folyamatban egzisztál, hanem abban az interperszonális folyamatban, ahol mindenki működését mások ellenőrzik és korrigálják. Az emberi adottságok és jártasságok pedig a végtelenségig változatosak, s ennek következtében a legtöbb olyan ismerettel nem rendelkezünk, amivel a társadalom–együttes többi tagja. Ez azonban Hayek szerint nem jelenti azt, hogy természetes képességeit tekintve minden ember egyenlő. Hanem csupán annyit jelent, hogy a többiek által gyakorolt vagy birtokolt képességekről senkinek sincs joga definitív ítéletet mondani.
   Az emberi tudást és érdeket Hayek organikusan korlátozottnak tartja, ami azt jelenti, hogy az ember csupán parányi részét ismeri a társadalomegésznek, s ezért saját motivációit azokból a közvetlen hatásokból meríti, amiket cselekvése az általa belátható szférában kivált. Az ember csak szűk kört képes átlátni a társadalom tényei közül, s ama társadalmi szükségletek, melyekről az egyes ember gondoskodni képes, a társadalom minden tagja részéről felmerülő szükségletek óriási nagyságához képest szinte elhanyagolható hányadot képeznek.
Az egyéni tudás határai azzal járnak, hogy senki – sem egyvalaki, sem személyek kisebb csoportja – nem képes tudni mindarról, amit a társadalom–együttes egy–egy másik tagja ismer. Így azonban mivel az emberek nem egyformák, Hayek szerint szerepüket anélkül meg lehet különböztetni, hogy néhány önkényesen elhatározott rendezőelv szerint kellene meghatároznunk azt. Ezért a társadalomban mindenki megtalálhatja a saját szintjét, cselekvési színterét, ha megteremtődnek, létrejönnek azok a szabályok, amelyek ugyanazon esetben mindenkire kötelezők, azaz formálisan előttük mindenki egyenlő. "Számtalan ember – mindegyiknek csak tudásdarabkái vannak – spontán interakciója a dolgok olyan állását eredményezi," mondja Hayek, "ahol az árak megfelelnek a költségeknek stb., s amit csak olyan valaki vagy valami átgondolt irányításával lehetne létrehozni, aki vagy ami rendelkezik mindazon egyének egyesített tudásával."12
   Az egyéni cselekedetek egyesült hatása Hayek szerint azt tanúsítja, hogy tervező és irányító gondolkodás nélkül keletkeztek azok az intézményeink, melyeknek az emberiség teljesítményeit nagyrészt köszönhetjük. A nemzetek például mintegy önkéntelenül, spontán módon kezdték el működtetni intézményes szervezeteiket, amelyek attól még valóságosan az emberi cselekvés eredményei, ha nem is az emberi tervezésé. Szabad emberek spontán együttműködése így nagyobb eredményekre vezet, mint amit ők egyáltalán felfogni képesek. S így lesznek az emberi dolgok az emberi tetteknek nem előrelátható eredményei.
   Ezért az ember nem felfokozottan intelligens és racionális, hangsúlyozza Hayek, hanem éppen hogy csalatkozó és irracionális. Mert egyedi tévedéseit csak a társadalmi folyamat menetében lehet kijavítani. Ahol, és amikor az embert saját választása és mindennapi meghatározottságai a lehetséges mértékben tehetik közreműködővé az összes többi ember szükségleteinek kielégítésében. Hayek továbbmegy és általánosan is megállapítja, hogy "kifejlődvén a piac mint olyan hatékony módja lett az ember olyan folyamat részesévé tenni, mely komplexebb és kiterjedtebb az általa átláthatónál… S a piac révén az embereknek olyan eredményekben közreműködőkké tétele valósult meg, melyek szándékuk fikarcnyi részét sem képezték."13 Ezzel azonban a társadalom olyan egyensúlyban marad, ami viszont mindenkinek kívánatos.

14. Társadalmi egyensúly

   A tudás megszerzéséről szóló feltevések Hayek számára empirikus elemet szolgáltatnak a gazdaságelmélethez is, míg a formális logikai gazdaságelemzést nem tartja elegendőnek az oksági folyamat kutatására. Szerinte, amikor azt állítjuk, hogy az emberek bizonyos körülmények között megközelítik az egyensúlyi állapotot, meg kell magyaráznunk, milyen folyamatban szerzik meg a szükséges tudást. Mivel hipotetikus folyamatról van szó, a tiszta egyensúlyi elemzések tautologikus feltevéseinek alkalmazása nem elég ezen társadalmi folyamat magyarázatára. Ha viszont az egyes egyén cselekedetére alkalmazza, az egyensúly fogalmának Hayek világos jelentést tulajdonít az egyénnek minden más egyénhez való egyensúlyi viszonyát illetően. A gazdasági egyensúly fogalma viszont szerinte csak az előrelátással kapcsolatos feltevések terminusaiban tisztázható, valamint ha elvégezzük az egyéni tetteknek és a többi egyén interakcióinak vizsgálatát.
   Abban az esetben létezik az egyensúly, állapítja meg Hayek, ha a társadalom minden tagjának a tette saját egyedi terve egyazon periódusban való megvalósulása, és a terveket a periódus elején készítették. Az elszigetelt egyén vagy csoport előre elgondolt terv szerinti cselekvésével nincs Hayeknak gondja, hiszen a tervnek semmi köze ahhoz, hogy a terv megvalósítása elgondolható-e vagy sem, mert minden terv esetében elgondolhatók olyan külső események, amik a tervet megvalósítják. Az elszigetelt csoportban a terv végrehajtása számára a külső események ugyanazon sorát kell elvárni, mert ha különböző személyek ellentétes elvárásokra alapoznák terveiket, nem lenne a külső eseményeknek olyan sora, mely lehetővé tenné ezen tervek végrehajtását. A problematikus, vizsgálandó szituációnak Hayek azt tartja, amikor a terveket bizonyos számú személy egyidejűleg, de egymástól függetlenül határozza meg. Ebben az esetben – a változásra alapozott társadalomban – a tervek nagyrészt olyan cselekedetekkel foglalkoznak, amelyek feltételezik a más személyek részéről bekapcsolódó tetteket. Így aztán, ilyen tervezéssel különböző egyének tervei sajátos értelemben összeegyeztethetők kell legyenek, abban az értelemben, hogy megvalósításuk egyáltalán elgondolható.
   Az olyan személyek által ismert dolgokat, akiknek viselkedése magyarázatul szolgál az egyensúlyban lévő társadalom fogalma értelmezéséhez, Hayek szubjektív adatoknak, a megfigyelő közgazdász által objektív, reális és közismertnek feltételezett tényeket pedig objektív adatoknak nevezi. Szerinte kettős értelemben lehetnek egyetértésben vagy egyensúlyban a különböző személyek számára adott szubjektív adatok és a belőlük szükségszerűen következő egyéni tervek: Először a tervek kölcsönösen összeegyeztethetők, s következésképp létezik külső események olyan sora, ami megengedi a tervek végrehajtását. Ha az invenciók kölcsönös összeegyeztethetősége nem lenne adva, s ha nem léteznének az elvárásainkat kielégíteni képes külső események, akkor egyértelműen kijelenthetnénk, hogy az nem az egyensúlyi állapot. Másodszor kérdéses, hogy a tények igazolják-e az objektív adatoknak megfelelő egyes szubjektív adatsorokat, valamint azokat az elvárásokat, amikre a terveket alapozták. Ha az adatok ilyetén megfelelését megkövetelték, akkor semmiképp nem lehet előre eldönteni, hogy a kezdet kezdetén a társadalom egyensúlyban van-e, csak utólag, visszamenőleg, annak a periódusnak a végén, melyet az emberek megterveztek.
   Az objektív adatok előre nem látható fejlődése Hayek szerint szétrombolhatja az egyensúlyt. Ennek a rombolásnak a felismerését az teszi lehetővé, ha az objektív adatok változásában megkülönböztetjük a külső fejlődést és az elvárttól eltérő fejlődést. Az adatok változásáról csak akkor beszélhetünk, ha létezik az első értelemben vett egyensúly, vagyis ha elvárásaink megegyeznek az adatokkal. Ha ütköznének, akkor a külső tények bármilyen fejlődése bárkinek az elvárását igazolná s megdöntené a másokét, s nem lehetne eldönteni, mi változott az objektív adatokban. Az egyensúly addig áll fenn, mondja Hayek, amíg a külső adatok megfelelnek a társadalom minden tagja közös várakozásainak. És az egyensúly fennmaradása nem függ az objektív adatok abszolút állandóságától. Azaz nincs statikus, mozdulatlan folyamatra kárhoztatva. Az egyensúlyelemzést Hayek alapvetően alkalmas módszernek gondolja a progresszív társadalom számára, s az árviszonyok válságciklusai elemzésére ugyancsak. Ezért lát jelentős kapcsolatot egyensúly és előrelátás között.
Az egyensúly tehát azt jelenti, hangoztatja Hayek, hogy a társadalom tagjainak sajátos értelemben helyesek az előrelátásai. Abban az értelemben, hogy mindenki terve mások akaratlagos tetteinek elvárásán nyugszik. S e tervek annyira a külső tények egyazon sorának elvárására alapozódnak, hogy bizonyos feltételek között senkinek se lesz oka, hogy megváltoztassa a tervét. Az előrelátás ugyanakkor nem az egyensúly elérésének előfeltételeként funkcionál, hanem csak az egyensúlyi állapot meghatározott jellegzetességeként. Természetesen nincs itt szó minden előrelátásról, szögezi le Hayek. Az egyensúly fennállását csak addig látja biztosítottnak, ameddig az anticipációk helyeseknek bizonyulnak. Ám csak ott kell helyeseknek lenniük, mutat rá Hayek, ahol meghatározók az egyének döntéseiben. Különböző emberek szubjektív adatai bár megegyezhetnek, mivel ugyanazoknak az objektív tényeknek a tapasztalatából származnak, ugyanakkor "az egyensúlyelemzést nem lehet pusztán objektív tényekből levezetni, mert annak elemzése, hogy az emberek mit fognak tenni, csak abból indulhat ki, mi az ismert számukra." Viszont "pusztán szubjektív adatokból nem lehet levezetni az egyensúlyelemzést, mert különböző emberek szubjektív adatai összeegyeztethetők is lehetnek, meg nem is, vagyis már eleve meghatározottak, ha létezik egyensúly, ha nem."14
   A Hayek által felvetett egyensúly felé vivő tendencia szerint bizonyos körülmények között a társadalom különböző tagjainak tudása és intenciója mind jobban összhangba kerül, vagyis az elvárásaik egyre inkább helyesek lesznek. A kérdés itt az, milyen feltételek mellett létezhet ez a tendencia, és mi a természete annak a folyamatnak, melyben az egyéni tudás megváltozik. Mindezt persze Hayek tiszta logikai konstrukciónak tekinti, hiszen nincsen olyan tökéletes piac, ahol mindenki mindent tud. Azt azonban Hayek elképzelhetőnek véli, hogy a közösség minden tagja automatikusan felismerje, mi a releváns a saját döntéséhez. Ha újra kísért is a régi ökonómus ember alakja, a mintegy mindentudó ember alakjában teszi.
   S bár az adatoknak eléggé bizonytalan fogalmat határoz meg, Hayek az egyensúlyt az adatok állandóságára alapozza, ami sem nem szükséges, sem nem elégséges feltétel szerinte. Hiszen az állandóságot csak az elvárásokkal kapcsolatosan tudjuk meghatározni. Ezért lenniük kell felismerhető szabályszerűségeknek a világban, nyomatékosítja Hayek, melyek lehetővé teszik az események helyes predikcióját. S ha nem vagyunk bizonyosak abban, hogy az emberek megtanulták-e már a helyes előrelátást, akkor az adatok állandóságát még mindig abszolút értelemben kell vennünk. Az adatok állandósága azonban senki számára sem jelentheti a tőle független összes tény állandóságát, mivel legföljebb a többi ember hajlamai vagy ízlése, de nem tettei tehetők fel állandóknak. A folytonos változások folyamatai sosem érnek véget: az emberek megváltoztatják döntéseiket, mihelyt új tapasztalatot szereznek a külső tényekről és más emberek tetteiről.
   Az egyensúlyt tehát csak azok a feltételek teszik lehetővé, mondja Hayek, melyek meglétekor az emberek a vizsgált folyamatokban megszerzik a szükséges tudást. További probléma, hogy mennyi és miféle tudása legyen a különböző egyéneknek ahhoz, hogy egyensúlyról beszélhessünk. Mert ha az egyensúly fogalmának bármiféle empirikus töltése van, nem képzelhető el, hogy mindenki mindent tud. Az egyes egyén releváns tudása ugyanis Hayek szerint nem a tettei egészét befolyásoló tudás. Hiszen döntései akkor is megváltozhatnak, ha helyes, és akkor is, ha helytelen, de még akkor is, ha más területről szerzett a tudása. Így a tudás megoszlásának, eloszlásának problematikáját Hayek szinte párhuzamosnak tekinti a munkamegosztás kérdéseivel, bár az előbbit a közgazdaságtan – mint társadalomtudomány – központi kérdéseként szerinte teljesen elhanyagolták, míg utóbbi első helyen kutatott a tudomány kezdeteitől.

15. A cselekvés szabadsága

   Ha az embernek az a hivatása, hogy annyi sokkal járuljon hozzá a társadalom közös céljaihoz, amennyinek megtételére egyáltalán képes, akkor Hayek szerint az ember szabad kell legyen ehhez a maga tudása és ügyessége teljes körű felhasználása során. Mert "ha az emberek szabadon tevékenykedhetnek," mondja Hayek, "gyakorta többet teljesítenek, mint amennyit az egyedi emberi értelem tervezni és előrelátni képes."15 Ha pedig azt mondjuk, hogy az embert tetteiben a maga érdekei s kívánságai vezetik s kellene, hogy vezessék, akkor nem kizárólag személyes szükségletekről van szó, hanem arról, hogy az emberek hagyják törekvéseiket szabadon abba az irányba terebélyesedni, amit kívánatosnak vélnek. Saját adottságainak kamatoztatásában ugyanis az ember felelősségi körének meghatározóját éppen terveinek és tetteinek eredményeiben kell, hogy lássa. Így tudja az ember formális elvek segítségével kijelölni saját maga és mások felelősségi körét. Felelősségi köréről a törvényes szabadság, vagyis a törvények által történő kormányzás tájékoztatja az egyént. Ezen a kereten belül kell életét alakítania.
   A törvényhozó mechanizmus alkalmazása megszünteti a szabadosságot, hangoztatja Hayek, mert sajátos kötelességeket akaszt az emberek nyakába a rendeletek által történő kormányzással. A legfőbb alapelv az, hogy az emberek a társadalom ügyes–bajos dolgai rendezésének eszközeként egyetemesen elfogadnak általános alapelveket, amelyek nem lefixált célok, mivel az ember nem mindentudó, s csak akkor lehet mégis szabad, ha általános szabályokkal kijelölik számára azt a szférát, ahol döntése még az övé marad. Az absztrakt alapelvek betartása olyan általános szabályok betartása, melyek hosszú ideig érvényesek maradnak, hiszen az egyéni tervezés útjelzői kell, hogy legyenek. A többi ember viselkedését ezek a tradíciókon és konvenciókon alapuló szabályok teszik számunkra előreláthatóvá és kiszámíthatóvá. A kényszereknek és kötelmeknek Hayek szerint ilyen szerepük csak minimális mértékben van.
   Az érvényes viselkedési szabályok betartásával az ember nem egyszerűen csak engedelmeskedik a társadalom vak erőinek, hanem felismervén az életét, a szerencséjét meghatározó változásokat, az ezekhez való igazodással enged a társadalom vak erőinek. Mert az átgondoltan megszervezett és tudatosan irányított hatalom, az állam csupán kicsiny része lehet annak a sokkal gazdagabb organizmusnak, amit társadalomnak nevezünk. Az állam az egyik, s az egyén a másik oldalon, – Hayek számáras nem az egyedüli valóságok a társadalomban. Az egyén például a társadalmi folyamatbeli változásokhoz – mint meghatározóihoz – igazodik akkor, amikor aláveti magát a nem racionálisan tervezett konvencióknak. Hasonlóképpen az egyént a kis csoportok, kis közösségek erőfeszítései erősítik meg; de a családban, a helyi autonómiákban és a szándékos egyesülésekben betöltött saját szerepe is.
   Ha a társadalom életében többségi vélemény dönti el a közös akciót, mondja Hayek, "az nem jelenti azt, hogy a ma többségi nézetének kell az általánosan elfogadott nézetté lennie. Még akkor sem, ha ez szükséges lenne ahhoz, hogy a többség elérje céljait."16 A demokratikus kormányzás kívánalma ugyanis nem jelenti a többségi döntések mindenoldalú illetékességét. Ugyanakkor "a demokrácia minden igazolása azon a tényen alapul, hogy ami ma egy apró kisebbség véleménye, az idővel többségi nézetté válhat."17 Hayek szerint megkülönböztetendő, amikor a többségi nézetnek kell mindenkire kötelező érvényűnek lennie, s amikor a kisebbségi nézetet kell győzelemre engedni, mivel eredményei jobban kielégítik a közérdeket. A különös szakmai ágazati érdekeket tekintve például a többségi nézet mindig statikus, reakciós, és pontosan a verseny érdeme, hogy a kisebbségi nézet esélyt kap az érvényre jutásra.

16. A kozmosz evolúciója

   Hayek hangsúlyozza, hogy "a társadalom csak akkor nagyszerűbb, mint az egyén, ha szabad. Amennyiben ellenőrzött vagy irányított, azoknak az egyes elméknek a kapacitására korlátozott, akik ellenőrzik vagy irányítják."18 A szabadelvűség a kormányzati kényszerítő hatalmat vissza kell, hogy szorítsa a helyes igazgatás szabályainak betartására. Még akkor is, ha ennek érdekében pozitívan kell megfogalmaznia a kötelességeket, azaz alávetni a polgárokat az egységes alapelveknek. S mindezt nem szabályvégrehajtás árán, hanem a kormányzás szolgálati funkciói révén.
   A szabad társadalom védelme számára fontos az a tény, mondja Hayek, hogy "nincs a konkrét célok egységes skálája kikényszerítve, sem a kísérlet, biztosítani olyan partikuláris elképzelések által a társadalom egészének kormányzását, amik szólnak fontosabb, de kevésbé fontos dolgokról is."19 Az ilyen szabad társadalom tagjai felhasználhatják mindazokat a lehetőségeket, amikkel tudásuk révén valóban rendelkeznek. Ám nemcsak tudására, hanem szándékaira és értékeire is áll, hogy az ember civilizációs fejlődés teremtménye. Hayek azonban figyelmeztet arra, hogy "tévedés azt hinni, hogy kikövetkeztethetjük, milyeneknek kellene értékeinknek lenniük, egyszerűen azért, mert felismertük, hogy evolúció termékei. Ésszerűen viszont nem vonhatjuk kétségbe, hogy ezeket az értékeket ugyanazok az evolúciós erők teremtették és változtatgatták, mint amik intelligenciánkat eredményezték."20
   Hayek szerint "jelenlegi értékeink csak mint partikuláris kulturális tradíció elemei léteznek, és csak néhány többé–kevésbé hosszú evolúciós szakasz számára jellegzetesek – akár tartalmaz néhány elődünket e szakasz, akár az emberi civilizáció bizonyos periódusaira korlátozott. Nincs több alapunk örök életet tulajdonítani nekik, mint magának az emberi fajnak. Így van egy lehetséges értelem, melyben törvényesen úgy tekinthetünk az emberi értékekre, mint relatívokra, s további evolúciójuk valószínűségéről beszélhetünk."21
Szemben a nem szervesen, hanem külső célszerűség által fejlődött renddel, a taxissal, Hayek szerint fejet kell hajtanunk a kozmosz rendje, vagyis "az olyan processzusok előtt, melyek révén az emberiség létrehozta az egyetlen egyén által sem tervezett vagy megértett dolgokat, amik igazán nagyszerűbbek, mint az egyes elmék." A nagy kérdés csak az, "vajon megengedtetik-e az emberi szellemnek, hogy folytassa az ilyen folyamat részét képező fejlődést, vagy az emberi értelem önmaga magános cselekvéséhez láncolja magát."22


V. Összefüggések, következtetések

17. Összefoglalás

   Hayek egységes módszere tehát egyúttal a kartéziánus dualizmus kritikája, ami azt jelenti, hogy a társadalom rendje nem lehet az irányító ész terméke. Az ész és a tudás elméletét Hayek szerint a legkövetkezetesebben a társadalomelméletben lehet kifejteni. A társadalomtudományoknak ugyanis nincsenek megfigyelhető tényei, hanem csupán a társadalmi folyamatbeli attitűdök, vélekedések, hiedelmek léteznek. Így a tudás szubjektív jellegű, introspekción alapul. A társadalmi jelenségek összetettek, megfigyelésük nehéz, elemzésük elméletei kevésbé prediktívek. Az a tudás, amitől a társadalom élete függ, nagyrészt gyakorlati jellegű és nem koncentrálódhat egyetlen fejben, mert igen komplex, s mert – ezen kívül – habitusokban és diszpozíciókban ölt testet. Életvezetésünket többnyire tagolhatatlan szabályozásokon keresztül irányítva. Azaz olyan szabályok irányítanak mindannyiunkat, mikről nincs tudomásunk, ezért még az irányító ész is alávetődik az ilyen irányításnak.
   Hayek erős nem–logikai kapcsolatot talál a szerinte hibás módszertanok és bizonyos autoritariánus tendenciák, illetve liberalizmusellenes értékrendszerek között. A szcientizmus a társadalomtudományokban szerinte azt eredményezte, hogy a történelmet egészként kezelték, mintha a történelmi haladás a külső ész által megfigyelhető lenne, ahogy a fizikai tárgyak a természettudományokban. A tudományos kutatásnak azonban sehol sem az a célja, hogy a külsőségek fátyola mögött felfedezze a magában való dolgok természetét vagy lényegét. A hagyományos empirizmussal szemben Hayek azzal érvel, hogy kategoriális fogalmak és elméleti keretek által meg nem fertőzött szenzoros érzékelés sosem lehetséges. Az arisztotelészi felfogással szemben pedig azzal, hogy ezek az apriori kategóriák és elvek felépítik ugyan az emberi értelmet, a természeti világnak azonban nem szükségszerű jellegzetességei. A rend, amit a világban találunk, Hayek szerint az emberi ész kreatív aktivitásának terméke. Az ész a fizikai univerzum sajátos részén uralkodó rend, – ama részén, ami mi magunk vagyunk. Az érzékelés, mint dekódoló mechanizmus, a külső környezeti információt nagyfokúan elvonatkoztatott módon továbbítja felénk. Mentális kereteink, melyek által a világot kategorizáljuk, sem nem egyetemesek, sem nem változatlanok, hanem evolúciós módon változékonyak.
   Mivel az emberi elme evolúciós produktum, Hayek szerint struktúrája is változó: Elménkben az alapkategóriák, illetve alapstruktúrák nem a világ természeti szükségszerűségeinek kartéziánus univerzális és szükségszerű axiómái, hanem az emberi organizmusnak világbeli evolúciós alkalmazkodását megvalósító elvei. Amikor Kant bírálta az empirizmus felfogását az érzettapasztalatról, mert az nem mondja meg, hogy miként egységesül koherens tapasztalattá az emberi elme különböző érzeteiben megragadott igen sokféle, változatos adat, Hayekhoz képest mintegy mechanisztikusan fogta még fel az érzékszerveket. Az elmét azonban olyan hatékony készlettel ruházta fel, ami organizálja az egyetemes és szükségszerű kategóriákat, egységesíti és strukturálja a különben káoszosnak tűnhető külső környezetet. Hayek evolucionista felfogása mind a két végponton módosítja ezt a kanti felfogást: Nála az interpretációs alapelveknek nincsenek rögzített és szükségszerű jellegzetességeik, valamint nincs az érzékszerveknek se tisztán oksági, mechanikus karaktere.
   Hayek – Kant módján – szkeptikusan tekint a világban talált rendre, ami elménk számára saját értelmünk alkotó tevékenysége által adott. "A tény," mondja, "hogy a világ, melyet ismerünk, teljesen rendezett világnak látszik számunkra, lehet pusztán annak a módszernek az eredménye, ami által felfogjuk."23 Ezért "nemcsak azokra a mentális létezőkre, mint amilyenek a 'koncepciók' vagy az 'eszmék', amelyeket közönségesen 'elvonatkoztatásokként' fogunk fel, hanem minden mentális jelenségre, érzéki percepcióra és képmásra … úgy kell tekintenünk, mint az agy által megvalósított osztályozási aktusra."24 Így az általunk percipiált minőségek Hayek szerint nem tárgyak tulajdonságai, hanem olyan utak–módok, melyeken egyénileg vagy fajként a külső ingereket csoportosítani vagy osztályozni megtanultuk. Felfogni, észlelni, érzékelni annyi, mint ismerős kategóriákra utalni. Hiszen képtelenek vagyunk bármit is megragadni, ami teljesen különbözne attól, amit valaha felfogtunk. Az érzékeink vagy az elménk által ugyanazon osztály tagjaiként kezelt tények semmi más közössel nem rendelkeznek azon túl, hogy elménk ugyanazon ügyben vagy dologban szereplőkként regisztrálta őket. Az önmagunk bázisán keletkező tudásunk egyszerre gyakorlati és elvont. Annyira elvont, hogy még érzéki percepciónk is ad egy erősen szelektív, az események, dolgok bizonyos osztályait kiválogató modellt környezetünkről. És annyira gyakorlati, hogy a legtöbb tudás a cselekvés és az érzékelés szabályaiban ölt testet, illetve halmozódik fel újrafelfedezhetetlenül.
   A tudás Hayeknál hajlam az ideig–óráig tartó sikeres tevékenységre, a Darwin–féle próba, szerencse kizárás biológiai folyamatának működése a tudatos tudás birodalmában.25 Mindazonáltal az emberi tudás radikálisan elszakadt az alsóbb evolúciós szintektől, mert elménk az absztraktan létező érzetek, észleletek, fogalmak, ítéletek, elvek, eszmék, elméletek világában működik, s nem redukálható le a fizikai természet világára, sőt még a tudatos elmebéli állapotok világára sem. Így elméleti konstrukcióink adekvát voltát végső soron sem formális tulajdonságaik vizsgálatával, sem a világgal való megfeleltetésükkel nem lehet kideríteni. Amit Hayek úgy fogalmaz, hogy sosem lehetünk olyan helyzetben, hogy a dolgokat önmagukban megismerhetnénk. Hayek radikális szkepticizmusa abban nyilvánul meg, hogy az alapkategóriákat nem tekinti változatlanoknak. Ezzel elkerüli az esszencializmust vagy kollektivizmust okozó objektivizmust. Erősen konvencionalista elképzelése szerint a kategóriák és fogalmak mintegy kisminkelik világról alkotott képünket. S mivel gondolkodásunk kategóriái nem a dolgok változatlan természetére vonatkoznak, csak a többiekkel evolúciós versenyben győztes gondolatirányok tartalmazhatnak bizonyos igazságot a világról. Így a tudáselméletben elsődleges a gyakorlati jelleg. Ugyanakkor Hayek érvei továbbra is tudatlanságunkat bizonyítják: Elkerülhetetlenül absztrakt elméleti konstrukcióink csak igen keveset mondanak el a valós világról, s ezért a konkrétumok tökéletesen sose rendszerezhető gyakorlati tudásában kell bíznunk.
   A kulturális versenyben folyó természetes kiválasztódás anyagát a cselekvés és az érzékelés szabályai jelentik. A kiválasztás mechanizmusa: versenyzés a sikeres viselkedés biztosításában más szabályokkal. Azután sikert hozó szabályok lépnek a környezethez rosszul alkalmazkodó szabályok helyére. A siker végső soron az emberi sokaság növekedését jelenti. A tradíciók versenye általi spontán kulturális fejlődést azonban veszélyezteti, sőt meg is semmisítheti az a Hayek szerint szociobiológiai felfogás, amely az életet változhatatlan ösztönök és tudatos találékonyság keverékének tekinti. Ezért Hayek kifejezetten ismeretelméleti bizonytalanságra törve hangsúlyozza, hogy az emberi ész önmaga számára részben mindörökre ismeretlen marad. Az ember sosem fogja felismerni, mik is természetének változhatatlan aspektusai. Persze az ember Hayek szerint is rendelkezik természettel, illetve lényeggel, de sose ismerhető meg, mi is az: Az ember bármilyen karakterizálása csak ideiglenes és javítandó lehet. Hayeknál az ész autonómiájának forrása nem az értelemről és a tevékenységről szóló filozófiai metafizika, hanem a természetes evolúciójú szellemi élet tévedéseit hirdető ismeretelmélet. Hayek módszertanilag azt gondolja, az emberi ész a tudás területén mindig autonóm kell, hogy maradjon, ha egyszer kulturális evolúció terméke és sosem érthető meg tökéletesen. És az őt teremtő struktúráknál a tudatos gondolkodás mindig kevésbé komplex kell, hogy legyen.
   Hayek hangsúlyozza, az emberi ész további evolúciójához le kell mondani a társadalom és a szellemi élet fölötti tudatos ellenőrzés kísérleteiről. Különösen azért, mert a társadalom helyes megragadásához ismerni kellene az emberi természet alapvető jellegzetességeit, s ez lehetetlen, hiszen nem létezik meghatározott és változhatatlan emberi természet, melynek alapjai véglegesen előírhatók lennének. Az emberi értelem autonómiájából az emberi tudás meghatározatlansága és előreláthatatlansága következik. És az emberi gondolkodás és cselekvés változásainak előreláthatatlansága szabadságot igényel a társadalomban. Az emberi tudás határozatlanságát nem lehet megszüntetni, az emberek mindig hajlamosak lesznek hirtelen megváltoztatni preferenciáikat, reményeiket, elképzeléseiket és hiedelmeiket. Ezt a változást pedig sem őket közvetlenül vizsgálván, sem valami általános törvényt kialakítva nem lehet aktuális megjelenése előtt megismerni. S ez az emberi gondolkodás és gyakorlat alapvető változásainak előreláthatatlanságában megnyilvánuló emberi tudatlanság szerepel Hayeknál központi érvként a szabadságért a társadalomban. S részben emiatt vallja, hogy a történelmi előrelátásban legyőzhetetlen akadályok merülnek fel.
   A társadalmi rendben és a piaci folyamatokban Hayek számára nyilvánvaló az emberi gyakorlat és spontán rend fejlődése. Beszámolóját erről a társadalomban érvényesülő spontán rendről, áthatja felfogása az emberi észről és az emberi tudás formáiról. A spontán rend nagy jelentősége, hogy képes az embereknek a kölcsönös jólétükért való békés együttélését azon a kis csoporton túlra kiterjeszteni, amelynek tagjai konkrét közcélokkal rendelkeznek, illetve közös felsőbbségnek rendelődnek alá, s előidézi a nagy vagy nyílt társadalom megjelenését: "Ez a családi szervezeten, a hordán, a klánon és a törzsön, a fejedelemségeken s még a császárságom vagy nemzeti államokon is progresszíven túlnövő rend végül a világtársadalom kezdetét produkálta. A politikai hatalom kívánalmain kívüli s gyakran velük szembeni törvényalkalmazáson alapszik; amely törvények azért kerültek az élre, mert azok a csoportok, melyek betartották őket, sikeresebbek lettek: megmaradtak és nagymértékben megszaporodtak, még mielőtt tagjaik a törvények létezésének tudatára ébredtek volna, vagy működésüket megértették volna."26 Végsősoron azokat a társadalmi objektumokat (pénz, nyelv, törvény, piac stb.) azaz nem foglalhat el egy helyet önmagán belül. S mivel a társadalmi rend(szer) nem szándékos konstrukció, általánosan semmiféle specifikus célt nem szolgálhat. Nem tartalmaz tervet, hanem elősegíti az emberi tervek megvalósulását. S Hayeknak a kantianizmuson túlmutató felismerése, hogy amint az ész elméletében megállít bennünket a megismerhetetlen végső szabályok régiója, ugyanúgy a társadalomelméletben a társadalmi élet bázisalkotó hagyományrendszere.

18. Konklúziók

   Hayek emberfelfogásában az emberi ész a társadalmi kapcsolat– és viszonyrendszer összessége. Hasonlóképpen: a dolog abban áll, amiben komplex módon az összes többi dologtól megkülönböztetett. S az államtalan társadalom spontán rendje által Hayek valódi individualizmust szeretne, amit nem korlátoz sem a monopolizáció, sem a protekcionizmus. Ezek az alapelvek szerinte mindenki számára garantálják a megfelelő társadalmi szerepet és jutalmazást, – a lehetőséget mindenkinek saját tehetsége kibontakoztatására és működtetésére. Ám Hayek mindezt – ellentétben a marxistákkal – nem tudja a társadalom egészét meghatározó terv alapján elképzelni. Ő spontán egész fejlődési folyamatoktól várja az emberiség boldogulását, – mely egész különböző részeit, régióit azután az emberek képesek már megtervezni és megvalósítani.
   A helyes megismerési elveket kereső és azokra társadalomelméletet építeni törekvő Hayeknak fontos figyelmeztetése számunkra, hogy nehézségeket jelent és veszélyeket rejt magában a nembeli ember képzetének középpontba állítása a társadalomban a konkrét, különös emberek képviselete helyére. Hiszen az könnyen a társadalomnak – mint természetes folyamatnak – a leszűkítéséhez vezethet egyes emberek elképzelései és képességei szerinti cselekedetekre és viselkedésekre. Egyrészt a termelés irányítóinak képességeire, másrészt a közvetlen termelők cselekvésére. Így az embertelenséggel, kegyetlenséggel vádolt piaci mechanizmus helyén a kollektívum központi szempontjai is merevekké válhatnak. Ezért Hayek szerint a mai világban nem cselekvésfilozófiára van szükség, hanem a cselekvés kereteit, feltételeit kell a filozófiai általánosítás mint módszer eszközével kidolgozni, illetve megteremteni.
   Megfontolandó számunkra, hogy Hayek ugyan, előbb a keynesi beavatkozásos rendszert, majd a teljes – a kapitalista és a szocialista – tervezésre alapozott társadalmat bírálva és elutasítva, hosszú ideig mellőzött filozófus volt a nyugati világban, az újabb gazdaságpolitikák viszont már mérlegelik elveit a fejlettebb ipari országokban.27 Hayek filozófiája bizonyíték arra, hogy a két társadalomelméleti véglet, a kollektív szélsőségek és az egyéni önzés helyett nem valamiféle harmadik utat kell keresni, hanem a tudomány alaposságával kell kutatni az ember, a természet és a társadalom égető kérdéseire a megfelelő válaszokat. Hayek egyúttal filozófiai folytonosságot is képvisel az objektív elvekre hivatkozókkal szemben szubjektív elméleti megközelítésével. Segít eligazodni a globalizálódó világ helyi és regionális szintjein, egyéni és közösségi színterein. Itt ismertetett – egységes megközelítési módszerrel – kidolgozott elmélete kiválóan alkalmas a természetről, az emberről és a társadalomról szóló ismeretek közvetítésére, különösen a felsőoktatásban.

Kapcsolódó írásaink:


1 A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága 2001. évi pályázatán 2. helyezést elnyert tanulmány.

2 F. A. Hayek: The Sensory Order i.m. 1.14. §. A fizikai és a fenomenális világ Hayek-féle jellemzését főként e mű alapján követjük nyomon.

3 Uo. 1.21. §.

4 Uo. 1.31. §.

5 Uo. 2.1. §.

6 Uo. 1.49. §.

7 Vö. Popper indukcióellenességével, a Popper-féle konceptuális sémával és Popper evolúciós tudáselméletével: Karl Popper: Unended Quest. An Intellectual Autobiography. Collins. Fontana, 1976. 98–104, Karl Popper: The Poverty of Historicism i.m. 98, 133–135.

8 F. A. Hayek: The Sensory Order i.m. 8.7. §.

9 Uo.

10 Uo. 8.8. §.

11 Uo. 8.11. §.

12 F. A. Hayek: Individualism and Economic Order. University of Chicago Press. Chicago, 1948. 50–51.

13 Uo. 11.

14 Uo. 44.

15 Uo. 11.

16 Uo. 40.

17 Uo. 44.

18 Uo. 32.

19 F. A. Hayek: Studies in Philosophy… i.m. 165.

20 F. A. Hayek: The Constitution of Liberty i.m. 35–36.

21 F. A. Hayek: Studies in Philosophy… i.m. 28.

22 F. A. Hayek: Individualism … i.m. 32.

23 F. A. Hayek: The Sensory Order: A Inquiry into the Foundations of Theoretical Psychology. Routledge and Kegan Paul. London, 1952. 176.

24 F. A. Hayek: The Counter–Revolution of Science: Studies on the Abuse of Reason. The Free Press. Glencoe, Illinois, 1952. 82–83.

25 Vö. Karl Popper egyenesen egész módszertana alapjává tette az apránkénti vagy fokozatos technikának tekintett próba, szerencse feltevés és cáfolat módszerét. Lásd Karl R. Popper: The Poverty of Historicism. Routledge and Kegan Paul. London, 1972. 75, 87, 95–96, 98, 135.

26 F. A. Hayek: Studies in Philosophy Politics and Economics. Routledge and Kegan Paul. London, 1967. 96. Vö. Karl Popper: The Open Society and Its Enemies. London, 1945.

27 Vö. John Hicks: "The Hayek Story." Critical Essays in Monetary Theory. Oxford, 1967. 215, 283.

 
¤ lap tetejére