Tápai Rita
Magyar Kiberpunk- Jake Smiles: 1 link

Bevezető

Az általam bemutatni kívánt mű (Jake Smiles – 1 link) és hozzákapcsolódó életérzés és életforma és nem utolsó sorban a mindennapjainkat jellemző technikai szárnyalás egy igen speciális területre engednek betekintést, és mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy akarja-e ezt a miliőt, vagy sem.

A témakör (melyet igazán behatárolni sem tudok: Internet, világháló, kibertér / életforma?) egy igen kis szeletét próbáltam kiragadni, szem előtt tartva annak egyediségét. Az anyaggyűjtés módja, a felhasznált források, az idézett emberek sokak számára talán nem tűnnek hitelesnek, de azt hiszem egy a XXI. században igen aktuálissá váló új életformát nem lehet a szokásos módon körbejárni.

A dolgozat írásakor a kor szellemének megfelelően az Internetet hívtam segítségül. Nemcsak azért, mert hű akartam maradni a dolgozatom tárgyához, melynek egyik és talán legmeghatározóbb színhelye a világháló, hanem azért is, mert úgy gondoltam, hogy a mű speciális jellegéből (online regény pályázat nyertes műve) adódóan igen kevés információhoz juthatok a hagyományos forrásgyűjtési módokon.

Nem kellett csalódnom.

Már az első, keresőbe (Google) beírt szóra (smiles) több száz találatot jelzett ki a gép. Ha ebből leszámítom azt, hogy a találatok között számos, a virtuális érzelmek kifejezésére szolgáló „szmájli”-ra vonatkozott (ezeket több helyen használja a szerző is művében), valamint, hogy a találati lista az oldalszámok növekedésével egyenes arányban hígul, azt hiszem, igen szép számú dokumentumra tettem szert. Mindemellett kiemelném azt is, hogy nem csak nagy mennyiségű és hasznos információt találtam, hanem igen színes képet kaptam a magyarországi „net-irodalom”-ról és annak megítéléséről.

A nagyító alá vett regény kapcsán elöljáróban talán annyit lehet elmondani, hogy akik gyakran barangolnak szerte a világhálón, biztosan találkoztak már a magyar online irodalmi rejtéllyel.

Az egész 2000-ben kezdődött, amikor az [origo] meghirdette az első magyar online regénypályázatot. A 126 beérkezett szinopszisból a zsűri és a közönség három szerzőnek adta meg a lehetőséget, hogy hétről hétre újabb regényfejezetekkel folytassa művét. Az alkotási folyamatba a neten keresztül az olvasóknak is lehetőségük volt beleszólni. A versengés 2001 tavaszán zárult le. A pályázat két nyertese Garaczi László MetaXa és Jake Smiles 1 link című műve lett. Mivel az elektronikus levélben leadott közönségszavazatok száma minimális eltérést mutatott a döntőbe jutott három műnél, a Morcsányi Géza, Závada Pál és György Péter alkotta zsűri úgy döntött, hogy a közönségdíjat is megosztják az említett két szerző és a harmadik, Majoros Sándor (Hazatérés) között.

De, hogy miért is online, és főleg miért irodalmi rejtély? Erről szólnak a következő oldalak.

 A magyar online regény piac 

A bestseller írók világhálón való megjelenése mellett létezik az ellentétes irányú folyamat is, amikor is tehetségkutatás a cél. Hazánkban is jelen van-e jelenség:

­          A Magyar Nemzet Online meghirdette az olvasóknak Dúlalav online regénypályázatát. A kísérlet lényege az volt, hogy egy röviden vázolt alaphelyzetből indulva mindenki elkezdhette írni a folytatást. A legsikerültebb változatokból egy ismert író, Temesi Ferenc rakta össze a regény történetét. A kezdeményezés a fiatalabb korosztályt szólította meg.

­          Ugyancsak ilyen kezdeményezés volt az első magyar online regénypályázat, a Fókusz online és Magvető Kiadó közös kezdeményezése 2000 májusában. A díjnyertes munkát nyomtatott könyv formájában lehetett megvásárolni. Az 1 link-et a zsűri hat másik induló próbálkozásával együtt folytatásra érdemesnek talált. Ők heten aztán hetente közzétehették a neten regényük egy-egy fejezetét, augusztusban pedig a közönség két héten át szavazhatott kedvencére. Többen kihasználták az Internet adta lehetőségeket, és képeket, hangokat, linkeket fűztek műveikbe. Az olvasók és a háromtagú szakmai zsűri (György Péter esztéta, Závada Pál író és Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója) végül kiválasztotta azt a három szerzőt, akik a következő év február közepéig folytathatták a heti online alkotást. Talán a nagyobb médiafigyelem érdekében, győztest csak április végén, a Könyvfesztiválon hirdettek.

        Jake Smiles regénye az Interneten született, hétről hétre új fejezetét ismerhette meg a webet látogató közönség. Az írás az Első Magyar Online Regénypályázaton a közönség és a zsűri díját egyaránt kiérdemelte. A Jake Smiles az Interneten használatos becenév, vagy ha úgy tetszik írói álnév, a mögötte rejtőző valós személyről nincsenek hiteles információk, csupán e-mailben lehet vele érintkezni: kiléte máig irodalmi rejtély. Regénye kalandos utazás a kibertérben, érdekes elegyítése a virtuális és a valós világnak.

Jake Smiles és az online regény 

Az alábbi idézet egy Jake Smiles-szal készült interjúból származik:

Magyar Narancs: … Interaktív regényben amúgy sem lehetsz rutinos, ez a műfaj még nagyon új. Szerinted miben különbözik a hagyományos regénytől az online?

Jake Smiles: Érdemes ott kezdeni, hogy ami online, az nem feltétlenül interaktív, és viszont. Vannak olyan e-szövegek CD-n, flopin, mittomén, amiket nem lehet folytatólagosan olvasni, nonlineárisak, és meg sem nyílnak anélkül, hogy a "befogadó", aki inkább user, azaz felhasználó vagy alkotótárs, ne tenne ezt-azt, ne kellene a puszta olvasáson kívül dolgoznia, mérlegelnie, választania, de ezek a művek még nem feltétlenül vannak a neten. Az ilyen, néha "ergodikus"-nak nevezett irodalom évezredek óta létezik, nem mai találmány. Más, a neten elérhető szövegek viszont egyszerűen be lettek szkennelve. Mint amikor valaki telefonba beolvassa a Háború és békét, a másik oldalon hümmögnek, és akkor az online is meg interaktív is. Aztán vannak dolgok, amik létrejönnek a neten, MUD-okban, szerepjátékokban, IRC-n, de nem minősülnek még csak szövegnek sem, mert szerkesztetlenek, ad hoc jellegűek, és nem őrződnek meg, ráadásul hiányzik a szándék, hogy igazi szöveggé váljanak. A baj az, hogy önmagában az online és interaktív regény, mint műfaj paradoxon, mert a regény kialakulása Cervantes meg Defoe óta arról szól, hogy úr ír, a többi meg olvassa. Néha helyet cserélnek. Ebből a nemes hagyományból is fakad, hogy az önjelölt kulturális elit *** az évezred legizgalmasabb médiumára, aki meg használja a netet, az általában "programozó" címkével fut, és gyakran kikérik a tanácsát számítástechnikai kérdésekben, például hogy milyen számítógépet érdemes vásárolni. Szerintem az interaktív alkotás non plus ultrája az, amikor a "szerző" világot gyárt, megszabja a kereteket, a korábbi "befogadók" pedig szereplőkké, ágensekké válnak, és ő, ha akar, lehet Isten, vagy beállhat a pórnép közé. Ezt pedzegeti Peter Molyneux Black and White-ja, de még jobb példa Richard Garriott, aki üldögél a hipergiccses kastélyában az Ultima Online-ban, a New York Times riportere meg jön, és kezet csókol neki. Online, real-time. Én azt gondoltam, hogy ebben a gémeskutas közegben az igazi interaktív cucchoz még nincs meg a kritikus tömeg: főleg itthon ember nem olvas képernyőn, mindenki printel mint az őrült, a szerző felolvasóestekre jár, dedikál, az olvasó döglik a kanapén. Néha lapoz. Az esőerdők közben pusztulnak ezerrel.

Ki Jake Smiles?

A kérdést nem lehet egyszerűen megválaszolni, mert több személyre is vonatkozhat. Jake Smilesra az 1 link szerzőjére, Jake-re a könyv főszereplőjére, valamint az ő kiber térben létező alakjára.

A szerző Jake Smiles

Ha egy álnéven írott szöveg megnyer egy regénypályázatot, és főleg ha az az első magyar online regénypályázat, sok olvasónak óhatatlanul nyomozhatnékja támad, megnő a társadalmi igény a leleplezés iránt.

Bodoky Tamástól származik több írás is, amelyekben Jake Smiles személyét boncolgatja. Titokzatos médihackernek titulálja a Viszkis homepage és a linknet gazdáját.

Az irodalmárok és esztéták maroknyi csoportja azt állítja, Smiles kortárs beltag. A belterjeseknek több név is van a tarsolyában: Zalán Tibor, Új Péter, György Péter is hírbe van hozva.

Teljesen érdektelen, ki kreálta Smilest. J. S. már önálló entitás, saját allűrökkel, gondolatokkal és életművel.

Az 1 linkkel kapcsolatban valóban nem tudjuk, hogy ki írta. A korábbi álneves irodalmi vállalkozások vagy nem vették igazából komolyan a rejtőzködést, vagy komolyan vették, de kudarcot vallottak: a szövegek végül is kivétel nélkül, minden egyes esetben be-, illetve visszaillesztődtek egy-egy már ismert írói életműbe. Jake Smiles azonban nem tréfál.

A Magyar Narancsban így nyilatkozott Jake Smiles az arctalanság kérdéséről:

Magyar Narancs: Miért izgat az anonimitás lehetősége a neten?

Jake Smiles: Ez a médium egyik természetes adottsága: van, akit ijeszt, és van, akit vonz. Van, aki egyáltalán nem is él vele, és haláláig azt az egy szerencsétlen ID-t használja, amit az első munkahelyén kiosztott neki a rencergazdi. A jelszavakról nem is beszélve. A klasszikus anonimitás leginkább arra szolgál, hogy valakit leplezzen, mentse a vállalhatatlant, és általában csak addig tart, amíg az ember konzekvensen titkolózik, mert pedofilpornós vagy bombagyáros. Attól kezdve, hogy valaki harmadszor jelenik meg valahol Tarzan néven, identitást nyer, amihez utána gyakran ragaszkodik is. Ilyen értelemben Jake Smiles sem anonim, van neki rendes neve, e-mailje, amit olvas is, utalásokkal, kereszthivatkozásokkal tarkított múltja, ilyesmi. Feljön az opció, hogy Create new character?, akarsz új személyiséget?, és akkor klikk a Yesre. Smiles tehát új skin, karakter, aki adekvátabb módon képes kifejezni egyes gondolatokat, mint mondjuk Tarzan. Az fontos kérdés, hogy meddig ragaszkodik az ember egy nagy kínnal összekalapált személyiséghez, mikor veszi le róla a kezét, gyilkolja meg, vagy lesz öngyilkos. Épp ezzel kezdődik a regény is.

Jake, a főszereplő

Jake Smiles nemcsak szerzője, hanem elbeszélője és főhőse is a regénynek, mely két szinten, az úgynevezett valóságban és egy interaktív, többszeplős hálózati játékban játszódik. Az elbeszélő hol első személyben, hol harmadikban meséli a történetet, mely tehát nagy részben e két szintet átjáró identitásproblémáknak is története. Rakétavetővel neveli a gyerekét, szövegszerkesztővel csajozik és webkamerával él házaséletet. Smiles a virtuális világban van otthon, testetlenül, de nem érzéketlenül.

A világhálón rettegett akcióhős és visszaeső liliomtipró, gyilkol vagy szeret, néha mindkettőt egyszerre, brutális kegyetlenséggel.

A szürke valóságban viszont egy senki: egy szerencsétlen, aki végigasszisztálja a mindennapjait. Hétköznapi élete a kibertérben végtelen lehetőségekkel kecsegtető univerzummá tágul, melynek foglyává válik, miközben családapaként és munkavállalóként gyorsan virtualizálódik. A neten könnyen megnyíló lelkekben, rosszul őrzött merevlemezeken, kitalálható jelszavakkal védett elektronikus postafiókokban gátlástalanul turkál. Egy soha véget nem érő Quake-bajnokság háromdimenziós díszletei között váltja valóra agresszív és erotikus álmait. A valóságban viszont sunnyog, bliccel, undorodik, és látványosan rosszul érzi magát. Gyakran hallucinál és elvonási tünetekkel küszködik, ha nincs a közelében egy terminál. A valós világban megveri a szomszéd gyerekét, a neten viszont szexuális kapcsolatba kerül a saját lányával, akinek később a bőrébe bújik, és nőként flörtöl a szeretőivel. A túlburjánzó libidó mellé átlagon felüli intellektussal is rendelkező figura ugyanakkor időről időre tesz egy kétségbeesett értelmezési kísérletet, hogy megmagyarázza, mi történik vele és az őt körülvevő világgal.

A szerepjáték, a világ, amelyben él hardverfüggő, és ha épp rossz a telefonvonal, vagy szétkapcsol a modem, nincs tovább. És akkor Smiles sincs.

A könyvben számos kiber-filozófiai irányzat eszméi felbukkannak, gyakran megszemélyesítve: a kiberpunk fikció pápájának tartott Gibsontól a levélbombázásért életfogytiglani börtönbüntetését töltő luddita Kaczynskin át az emberi chip-implantátumokkal kísérletező cyborg Warwickig. Hősünk lelkiállapota viszont reménytelenül pszichotikus, és ezen a csúcstechnológia sem segít: „a cyberpunk díszletek között freudi élveboncolás folyik”.

A szerző álszent viszonyban van a hősével. Rajta keresztül jeleníti meg vízióit, miközben azok túlontúl hitelesnek és mélyen átéltnek tűnnek ahhoz, hogy harmadik személytől, adatgyűjtésből, megfigyelésből származzanak. Az 1 link azonban az irodalmi, filozófiai, pszichológiai, és nem utolsó sorban naprakész technológiai műveltség mellett személyes tapasztalatokról: virtuálmészárlással és online flörtöléssel töltött éjszakákról, hosszú és nem zökkenőmentes házasságról, gyereknevelésről, és a munkahelyen átélt megaláztatásokról árulkodik.

1 link - A regény

„Jake Smiles egy padon ül, és sír. Tudja, hogy vége, azért sír. Vadonatúj morph pólója cafatokban, két csuklóján zúzódások, az orra vérzik. … Föltápászkodik a konyhaasztalra állított számítógép mellől, felázott szempilláiról kézfejével törli a könnyet … önkéntelenül képmását keresi a sötétben tükröződő konyhaablakban, azután eszmél, nincs ott vér egy csepp sem…”– így kezdődik Jake Smiles regénye, amely már a kezdéskor zavarba ejtő. Első olvasásra azt hihetjük, hogy valami fantasy világban játszódó irományt tartunk a kezünkben. A második bekezdésben már kezdetét veszi a képzavar, amely a munka egészére jellemző, igaz csak egy rövid beszúrás erejéig:

„…- Smiles éppen pszichedelikus látványelemeket szemlél a Teknotronon, amikor a lencse perifériáján megjelennek…”

A laikus, és talán a hozzáértő sem feltétlenül tudja, hogy a Teknotron itt főhősünk otthoni asztali monitorát jelenti. Smiles ez esetben a főhős valódi énje, ellentétben a pár sorral fentebbi Jake Smilessal, aki az ő virtuális alakja. Ez utóbbi az, akit a regény kezdetén csúnyán helybenhagytak és kifosztottak. A valóság és a képzelet világa már itt teljesen összemosódik, hiszen a játékban nem lehet a rosszfiúk után szólni, hogy: „- Dögöljetek meg.” Nem lehet elbúcsúzni a még játékba lévőktől, nincs vér, nem vérezhet az orra. A valóságba való kényszerű visszatérés sokként éri, keresi magán a virtuális sérüléseket, és amikor rájön, hogy „nincs véríz se, semmi se”, akkor józanodik ki végleg.

Pár sor utal csak a főhős által folytatott játék jellegére, a karakteralkotás sajátosságaira. A rövid, tömör játékkép leírásból már sejteni lehet, hogy itt egy technokrata kiber világban játszódó erőszakot sem nélkülöző Internetes game-ről van szó. Egy olyan játékról, amihez jól érezhetően nagyon kötődik Smiles. Érzelmi kitörései, szabályos gyászhangulata azt sugallja, hogy itt nem egyszerű munka utáni időtöltésről van szó, ha nem valami sokkal többről.

Az életbe való visszatéréssel újra kezdetét veszi mind az, ami elől a virtuális világba menekült: a feleség zsörtölődése, az évek óta tartó egymás melletti külön élés, a hétköznapok szürke, mókuskerék módjára ismétlődő napjai.

A második fejezetben tovább folytatódnak a valóság, főhősünk számára kevésbé érdekes mindennapjai.

A groteszk családi kirándulás kapcsán kissé ugyan eltúlzott, de igen érzékletes képet kapunk J.S. valós életéről. Ez a kép a regény végén már nem is tűnik annyira túlzónak.

A családot ért közlekedési baleset közel sem érdekli annyira Smilest, mint a helyi kocsma hátsó sarkában talált játékautomata. Sokan talán érzéketlen tuskónak tartják, amiért nem törődik a megsérült anyóssal. Azonban, ha jobban belegondolunk, ki nem menekülne el egy falusi siserehad, egy pánikoló nej és egy riadt gyerek elől. Ő megteszi.

A talált játékgép beüzemelése után kezdetét veszi a virtuális világ. Újra összemosódnak a síkok. A képzeletbeli meghajlás, amit otthon, a valóságban gyakorolt, már-már beteges elmét sejtet:

„Fontos az előre nyertes póz és a behódolásmentes, kurta meghajlás, Smiles hagyománytiszteletből nyolcfokost engedélyez magának, fikarcnyival se többet. Gyakorolta eleget, hogy zsírkrétával függőlegest húzott az előszobai tükörre, a gyerektől eltulajdonított műanyag szögmérővel kimérte a nyolcat, azt is meghúzta, aztán hajlongott szüntelen”.

Kezdetét veszi a játék. Itt már magára talál Jake, hiszen ebben a közegben képes lelkesedni („vidéken ugyanolyan erőbedobással hajtok, mint egyébként”), futni. Teljes extázisba kerül önmaga és ezáltal képzelet- és játékbeli énje is: „…pulzusa nincs, lélegzete visszatartva”.

Mikor már teljesen átlényegülne önmaga virtuális énjévé, újra visszarántják a valóságba. Nagyon nehezen tér vissza, hiszen gyermekét még a képzeletbeli távcsőben látja:

„- Anya azt üzeni, hogy gyere azonnal, mert itt a mentő - sápadt, kócos folt jelenik meg a távcsőben, csenevész alak, pálcika-karjai szorosan törzse mellett, állva feszeng,… Smilesnak nehezére esik a beszéd, … közben tüzel kétségbeesetten…”.

A főhős valós és kiber világának összemosódásai közül az egyik legélesebbek azok, amikor saját tulajdonságokkal ruházza fel az ellenfelek karaktereit. Még a legegyszerűbb kocsmai játékgépen szereplő ellenséget is hús-vér emberként képzeli el, aki emberi mivoltának megfelelően akár szakállat is növeszthet vagy kipocakosodhat.

A játéktól még a leghétköznapibb helyzetben sem tud teljesen elvonatkoztatni, például: amikor a mentős elköszön a baleset után Jake a „plafonra képzeli a beleit”.

Már azt gondolhatjuk, hogy elég árnyalt képet kaptunk Smilesról, véleményünk is van róla, amikor újabb színhellyel ismerkedhetünk meg. A főszereplő valós életében kényszerűségből helyet kapó munkahellyel.

Az egyik talán „leg emberközelibb” vonások egyikét itt találtam: azt, hogy a monitort igen megfontoltan helyezte el a „teniszpálya méretű hodály egyik sarkában”. Igaz, hogy az átlag munkavállaló nem csak azért próbálja munkaeszközét kevésbé ráláthatóan elhelyezni, hogy egész nap játsszon vagy chateljen.

Ez utóbbi is igen lényeges színtere a történetnek. A negyedik fejezetben chatel először Jake, és mindjárt bianca21-gyel, akinek a valós személye a regény folyamán még fontos szerepet fog betölteni.

Az író narrátorként röviden jellemzi a chatelés egyik fő jellegzetességét, a személytelenséget:

„Egy bianca21 nevűvel csetel, fogalma sincs, ki az a bianca21, ilyen névvel nem ritkán identitászavaros hentesek logolnak be.”

Az 1 link talán leginkább ellentmondásos része a chaten szerzett ismeretségből kibontakozó szerelmi jelenet. Maga a párbeszéd csupán pár szavas, de először a főhős képzelgései, majd a narrátor alapján részletes képet kapunk a kibontakozó jelenetről, mind a valóságban, mind Jake képzeletében.

„…kapualjban állnak, földszagú az este, bianca21 pamut bugyija már a jobb bokájára csúszva, a magas sarkú cipő pántján akadt meg, lk_Smiles megragadja a nő bal combját, megemeli annyira, hogy szinte derékszöget zár be a törzsével, ő pedig egész súlyával rádől…”

A történet során Jake Smiles mindenkivel folytat nemi életet. Feleségével a legritkább esetben. Az egyik későbbi fejezetben titkárnőjével az asztalon, majd egy idegen anyukával a bank automatán, s ez esetben pedig, saját szigorúan kiskorú lányával a neten keresztül. Hiszen mint az a későbbiekből kiderül bianca21 nem más, mint saját gyermeke.

Kérdés, hogy igazi szexnek tekinthető-e a kiberszex. A felek nem találkoznak, egymás testét legfeljebb a webkamerával rendelkezők tudják megmutatni a másiknak. Talán leginkább a telefonszexhez lehet hasonlítani, hiszen a felek ott sem látják egymást. Kizárólag a vonal másik végén lévő egyén hangja, és persze az, amit mond, kelti fel a vágyat. A hangunkkal persze sok minden kifejezhető és elérhető, ezt bizonyítja a szexvonalak kihasználtsága is.

De neten még ez sincs. Képernyő van és billentyűzet, és a saját kezed és képzeleted. De az Internetes kalandoknak megvan az a nagy előnye, hogy közben az ember anonim maradhat. Igaz, J. S. története ennek az ellenkezőjét példázza, hiszen kiderül a regény folyamán, hogy bizony saját lányának szövegelése közben, illetve hatására jutott el több ízben is az orgazmushoz.

Mivel ezek a „beszélgetések” általában – s nem csak a regényben! – kielégüléssel végződnek, tényleges szexuális eseménynek kell tekinteni őket, akár a maszturbációt. Hogy a másik képernyő előtt ki ül? Ez az Internet titka.

Arra a kérdésre, hogy Jake a saját gyermekével folytat-e szexuális életet, a válasz egyértelmű nem. Fogalma sincs róla, hogy kit rejt a név. Ezt az is alátámasztja, hogy ő maga is egy pár gondolat erejéig elmélázik az ismeretlenség kérdésén, valamint, hogy mikor fény derül bianca21 személyére komoly lelkiismereti válságba kerül.

Az olvasó már a negyedik fejezetben részletes leírás kap a Smiles képzeletében élő határtalan világról:

„Arányait tekintve a képernyő ógörög színpad, biztonságos, megnyugtatóan zárt, de benne minden ígéret”.

Itt él igazán Jake, hiszen mint azt a következő sorok is mutatják a valós életben mint látogató van jelen:

„mindenféle dimenziók rémisztik, másfelé van az erre meg az arra, … a teste valaki másé.”

Ő is érzi, hogy különbözik embertársaitól. Tudja, hogy mi lenne a normális. A társadalom szerint elvárható: beszélgetni hétköznapi semmitmondó témákról, egyszerű emberi emberekkel, mint például egy éjjeliőr.

Egyre közelebb kerülve J.S. valós karakteréhez, sok olvasónak támadhat az a véleménye, hogy egy zsíros állású, nemtudokmitkezdeni magammal fickóról szól a könyv. Eme gondolatokat jól alátámasztják az írótól kapott információk: „halszálkás a Boss” nadrág, céges 626-os Mazda. Mindez azonban csak a felszín. Pontosan az, amit Smiles annyira utál, ami miatt az lett, olyan lett, aki.

A mindennapok és a kibertér összemosódása állandósul:

-          A hosszúra nyúlt munkanap után újra a monitor előtt talál nyugalmat és felüdülést. Ez utóbbit a bianca21-től kapott „napocskás képernyővédő”-től.

-          A villamoson való utazás során egy ismeretlen férfit e-mail címről igyekszik beazonosítani. Sikertelenül.

Számára a valós a valótlan, a kibervilág az élet valódi síkja. Ezek hiányában elveszettnek érzi magát. Folyamatosan saját képzelete szülte világában él. A földön tett rövid látogatásai során is vissza-visszanyúlik a biztonságot ígérő képzelgésbe. Gondolataiban egy percre sem tud elszakadni a saját maga teremtette világtól. Ha valaki vagy valamilyen számunka valós, hétköznapi dolog mégis kizökkenti az agresszió kezdődő tüneteit produkálja. De vajon teljesen alaptalanul borítja be a lila köd? Vajon hányunk adrenalin szintje emelkedik meg amikor a bürokrácia útvesztőibe keveredünk? Elítéljük azért, mert megfordul a fejében, hogy felgyújtja a könyvtárat? Ezek csak kósza gondolatok, hiszen nem teszi meg, mint ahogy Isten nyilai sem csapnak abba, akire a jól ismert átkot szórják.

Egy teljesen hétköznapi szituációban tűnik fel bianca21 újra. Pontosabban először csak a nevét találja meg a főhős egy olvasójegyen. A regény egyik csúcspontjaként pedig megvilágosodik, kit is takar a nicknév. Egy teljesen ártatlannak induló rövid párbeszéd végére kiderül, hogy az az ismeretlen, akivel virtuálisan szeretkezett, a saját lánya. A bomba robban. De hogy hol is pontosan? Ennek megválaszolása egy egész fejezetnyit várat magára.

Ahelyett, hogy az igen izgalmasnak tűnő szálat vinné tovább az író Jake Smiles, egy látszólag teljesen érdektelen fejezetbe kezd. A hirtelen téma, helyszín és szereplőváltással egy repülőtéri váróban találjuk magunkat. A főhős éppen gonosz fricskát enged meg magának, miközben várja három hozzá igen hasonló kollégáját. Az érkezőket röviden, de annál találóbban mutatja be a szerző:

„Érkeznek a gépek egymás után, először a napközis mosolyú Warwick Londonból, majd a szigorú-szálkás Gibson, meg az eszelős Kaczynski, ők New Yorktól együtt, bár nem nagy egyetértésben.”

Kisvártatva az is kiderül, hogy mindannyian valamiféle konferenciára érkeztek, de igazából semmi jelentősége. Amiért ez a fejezet mégis megszületett, véleményem szerint az, hogy:

-          A külföldi kockafejűek által rávilágít Smiles arra, hogy nem egyedi esetről van szó a számítógépfüggést illetően. „Warwick máris feltápászkodik, … de sokáig elmarad, Smiles aggódni kezd, … nyugtalanul tekintget hátrafelé, s rögtön meg is nyugszik: Warwick a sarokba állított gépen játszik.”

-          Mindenki, aki már ilyen szintre jut a gépek terén, egyre távolabb kerül a hétköznapi élettől: „Az esti fogadáson Smiles az erkélyen találja hármójukat: elhagyatottak, tanácstalanok és unatkoznak…”

A valós élet azonban könyörtelenül zajlik.

Lelkiismerete nem hagyja nyugodni. Vívódik, hogy mit is kezdjen a véletlenül meglelt bianca21-gyel. Végül aztán úgy dönt, hogy a virtuális dolgokat a kibertérben kell elintézni.

„Ehhez a gyereknek semmi köze, bármennyire is Biancának nevezi magát.”

Úgy dönt, nem mond semmit a gyereknek, pedig tudja, hogy ez lenne a legegyszerűbb. Még nem tudja, hogy hogyan s miként, de le akarja zárni a dolgot. Retteg tőle, hogy milyen lesz újra a gép elé ülni, és csevegni Biancával. Azzal a képzeletbeli dívával, „akinek előző este még a házi feladatát ellenőrizte”. Riasztó gondolatai elől az álom világába menekül. Az egyszerű, hétköznapi jelenetekben is érezni, hogy a főhőst mennyire megviseli a gyermekével kapcsolatos tény. A gyermekkori félelemre tett utalással az olvasó számára még szánni valóbbá válik Smiles. Már majdnem sikerülne nyugalmat találnia az álmok között, mikor újra visszarántják a keserű ébrenlétbe. Nem bírja a valóságot elviselni, és benne az asszonyt. Utóbbi valljuk be teljesen normális igényeinek ad hangot, amikor házastársi kötelezettségére próbálja rábírni a főhőst, aki inkább kimenekül a számára kínos szituációból. Eljut egészen a konyháig, ahol újra elmerülhet a képzelet világában. Belép a játékba. A résztvevők a már jól ismert karakterek, egy kivételével. Természetesen ez utóbbi kelti fel Jake érdeklődését. Próbálja egy hús-vér személyhez kötni, de hogy ennek mennyi a valóságalapja nem tudni. A könyv egyik legdurvább jelenetének lesznek szereplői ők ketten: Smiles, „a chibai bajnok” és „ebihal, aki igencsak emlékezteti valakire a bérszámfejtésről.” Az, ami elől pár perccel korábban a konyhába menekült, most megtörténik a kibertérben, de sokkal puritánabbul („a torony mögött a füvön”) és sokkal durvább véget ér. Egyszerűen az aktust követően rakétavetővel szétlövi áldozata fejét. Beteges? Talán… Hogy lehet az, hogy az asszonyi csábítást zaklatásnak veszi, és inkább egy képzeletbeli nő karjaiba menekül? Erre talán csak az képes, aki egyre jobban elrugaszkodik a létező világ talajától. Az, akit már semmilyen szinten nem elégít ki a valós lét adta lehetőség. Befordul? Nem teljesen. Kívülről, felületes szemlélőnek talán úgy tűnhet, de gondoljunk csak bele, hogy micsoda lehetőségeket kap (és nem feltétlenül a gyilkolásra gondolok!) a virtuális lét által. Az lehet, aki szeretne lenni: egy határozott, öntörvényű, kemény férfi, akinek hírneve van és akitől még tartanak is. Mindaz lehet a képzelet világában, ami a valóságban nem. Ezek alapján Smiles nem befordul, hanem inkább kinyílik. Nyitottá válik, csak pont a hétköznapival ellenkező irányban. Éppen ezért nem szabad őt úgy szemlélni, és főleg meg- illetve elítélni, mint egy hétköznapi embert. Ennek megfelelően nem mindennapi a problémamegoldó módszere sem. A fejezetek óta húzódó központi probléma: mi legyen bianca21-gyel? A megoldás talán a legfrappánsabb, amit csak lehet tenni, egy ilyen kínos szituációban. Mindkét fél jól jöjjön ki a helyzetből. De hogyan? Pontosan úgy, ahogyan egy gyermeket bírunk rá egy veszélyesnek ítélt játék feladására. Adunk neki egy másik elfoglaltságot. Smiles is ezt teszi. Először elülti a bogarat a gyerek fejében:

„Egy hete mesélt először a gyereknek, kézen fogva a villamoson, az x-Tech-be meg morph-ba öltözött világról, a patkányokról, a parkokról, Pacifistről, Chibáról, s remélte, hogy megfogan.”

Bízik benne, hogy a gyerek a ráharap, és az iskolából elkezd játszani. Van némi kétsége afelől, hogy helyesen cselekszik-e, de ahogy végiggondolja már sokadszorra újra a másik eshetőséget, továbbra is jó megoldásnak találja a virtuális tér segítségül hívását. Új karaktert alkot, csak sietősen, minden különösebb gondolkodás nélkül. Nincs szüksége egy jól megalkotott személyiségre, hiszen csak rövid életűnek szánja. Megteszi az első lépéseket, és máris átlényegül, belebújik a sebtében készült harcsabajuszos alak bőrébe. Furcsamód szenved ebben a figurában. Ez nem ő:

„Bután bolyong. A lelke, mint az öngyilkosé, aki a temetés után egy héttel úgy dönt, mégis, inkább, új életet kezd: kikaparja magát, sőt, eladja a hantra hányt gazhalmazt, meg a drága pénzen csináltatott hamismárványt.”

Az érzés nem véletlen, hiszen alig néhány napra kényszerült önmaga elpusztítására a virtuál térben. Most újra itt van, igaz csak „azért, jött vissza, mert alkalmat akar adni Biancának, hogy leszámoljon vele.” Némi keresgélés után meg is találja a keresett személyt. Ahhoz azonban, hogy meglelje egy illegális segédprogramot futtat végig a játékon. A program készítésére utaló pár sorból kitűnik az olvasó számára, hogy J.S. nem egy hobbi internetező. Ilyen programot sokan tudnak írni, de olyan megszállottsággal, mint Jake, csak a velejükig megszállott programozók képesek.

Meg van Bianca. Szebb a játékos karakter, mint azt a főhős képzelte volna. Pár gondolat erejéig elképzeli egy erotikus szituációban a lányt, de gyorsan kijózanodik, és jövetele céljára koncentrál. Egy rövid, igazából lényeg nélküli beszélgetés után, Smiles bedobja a virtuális csalit. Egy végtelenített chipkártyát, amelynek segítségével a gyerek hosszú ideig tud majd játékban maradni. A csel sikerül. Bianca ráharap a kártyára és nem átalja Smilest sem megölni érte. A terv sikeresen befejeződött, a kényes téma így lezárva.

A Bianca-ügy megoldása után sem sokkal vidámabb. Talán nem is tud igazán felszabadult lenni az élők világában. Chatelni próbál, de már a bejelentkezéskor egy problémába ütközik. Szüksége lenne egy új linkre. Ennek megoldása egy mozdulat, de nem Jake számára. Neki önmagát jelenti a link. Az igazi kiteljesedésének bőrét, melybe belebújva önmaga lehet. Miután sikeresen bejelentkezik, kezdetét veszi az unalmas, érdemtelen társalgás. Egyszerre öt partnerrel beszélget. Mindegyiket lekezelően, rezignáltan kezeli. A hosszú órák alatt megszerzett rutin segítségével saját kénye-kedve szerint irányítja a beszélgetéseket. Megalázóan és felháborítóan lekezelően éli meg a lefolytatott társalgásokat. Ostobának, idiótának nevezi magában partnereit. Ennek ellenére nem lép ki és keres más szórakozási lehetőséget. Sőt! Egy találkozót beszél meg az egyik áldozatával. Az egész randevúra a méla közöny jellemző a főhős részéről. A helyet, a hamburgerest utálja. A nőt sem lehet szépnek nevezni, és még buta is. Hogy mindezek ellenére miért nem köszön el Smiles hamar? Mert az ilyen találkozók által bizonygatja önmaga számára, hogy létezik, van. „… csak a letudandó kör számít, a bizonyosság, hogy életben van…”

A realitás világa tovább folytatódik. A munkahelyi konfliktus, mely J.S. felelősségre vonásának indul, végül az ő diadalával végződik. Ő a bűnös munkavállaló, mégis végig kézben tartja a beszélgetést. Határozott és folyékonyan hazudik. Elhiteti a feljebbvalóival, hogy a rendszeres obszcén levelezése egy tudományos kísérlet. Kutatásait hosszan ecseteli.

„… Az az idő, amelyet ebben a társadalomban a gépezetekre fordítunk, és velük töltünk, nem teljes egészében munkaidő,… a gépek révén megtakarított energia sem teljes egészében munkaerő… a gépesítés libidót… is megtakarított, vagyis elzárta realizálásának korábbi útjait.”

Részletes mellébeszélésének végére meggyőzi főnökeit munkája szükségességéről, és még felkérést is kap a folytatásra.

Az író csak egy rövid betekintést enged a főszereplő munkakörülményeibe. Ez azonban elég ahhoz, hogy már itt megállapíthassa az olvasó: a kiber világ sem mocskosabb a reális világnál.

A mindennapok árnyoldalára világít rá a könyv egyetlen, teljes chatelésből álló tizenkettedik fejezete is. Itt Jake egy Laura nevű nővel beszélget hétköznapi témákról. Valójában ez nem is egy igazi párbeszéd, hiszen Smiles alig nyilatkozik. Ő inkább mesterien irányítja a kommunikációt. Szépen folyamatosan halad a nő felé. Először csak általános kérdéseket tesz fel (kor, külső), majd fokozatosan halad az intim személyes zónák felé. Érdeklődik Laura családi állapota felől, gyermekei után. Folyamatosan kérdez. A visszakérdezésekre nem válaszol, ügyesen kitér előlük. Tulajdonképpen néhány egyszerű kérdés után eljut partnere talán legszemélyesebb problémájáig, a házastársi hűségben való megingásáig. J.S. rövid tőmondatokkal van jelen a beszélgetésben, Laura viszont hosszú sorokat ír. Ő beszélni akar. A nő elmondja egész történetét. Nagyon személyes magánügyeibe avatja be a főszereplőt. Talán sokan elítélik Smilest, hogy ennyire kifaggatja az idegen asszonyt, de csak arról lehet megtudni belső dolgokat, aki azt el is akarja mondani. A neten való személytelen vallomásról soha nem lehet tudni, hogy ki is áll mögött valójában. Itt mindenki elmondhatja búját-bánatát anélkül, hogy kiderülne ki is ő. Persze a másik véglet, amikor azzal szórakoztatják magukat sokan, hogy kitalációkat osztanak meg a nagyérdeművel és ha ráharap egy valóban érző lélek, közprédává teszik a beszélgetést a világhálón. Ez utóbbi kategóriába tartozik J.S. is. Véleményem szerint nem túl szép dolog faggatózni, de elítélni semmiképpen sem szabad Jake-et, hiszen ő semmire sem kényszeríttet senkit, és ki tudja, hogy Laura sztorija valós volt-e.

Miután kielégítette perverz kíváncsiságát, tovább halmozza az élvezeteket. „Jöjjön a vér.” Bejelentkezik a játékba, de nem a jól megszokott és sokak által ismert néven. Ezt a mostani fordulót csak könnyed szórakozásnak szánja. De nem úgy sikerül, ahogy Jake eltervezte. Az unaloműzőnek indult kaland rövid idő alatt véresen komoly harccá válik. Eleinte egykedvűen lövöldözi a kevésbé rutinos játékosokat. Egy pár alkalommal ő maga is végzetes találatot kap, ami velejárója egy ilyen játéknak. A sokadik halálos lövés után azonban egyre feszültebb lesz. Itt már nem egyszerű hobbiról van szó:

„… ideges, érzi azt a csillagokháborújás erőt, azt a felsőbbséges szakértelmet, amivel ölik.”

Kisvártatva az is kiderül, hogy Smiles gyanúja nem volt alaptalan. Egy igazi nagy nevű játékos lövöldöz rá, Haw_king. Ez már igazi kihívás, „… Smiles a helyi erő a világbajnok ellen. Isten léte a tét…” Már indulna megküzdeni a bajnokkal, amikor becsap a villám. Karbantartás miatt nem lehet tovább a hálón létezni. Eme Jake számára szörnyű tény hatására forgószélszerű őrjöngésbe kezd. Először a rendszergazdával rúgja össze a port, majd a taxist hajszolja át a fél városon. Célja, hogy még azelőtt visszaléphessen a játékba – már az otthoni gépéről –, mielőtt Haw_king távozna. Végül épségben hazaér, de az aznapra rendelt csapásoknak még nincs vége. Ezt jelzik a konyhai állapotok is:

„… A klaviatúra félretolva, helyén torta, aprósüteményes tálak… maroknyi, vékonyra huzagolt gyertya, a monitor kihúzva, a fal felé bámul, az egér a hűtőszekrény tetején, árván.”

És az apró jelek nem hazudnak. Születésnapi összejövetel van. Egy olyan meglepetésparti. Az ünnepelt pedig, maga Jake Smiles. E tényt minden jelenlévő tudja, csak épp az ünnepelt nem. Ő elfelejtette. Számára nincs jelentősége. Jake inkább a virtuális lényével kapcsolatos dolgokat tartja számon. És most pont ettől fosztották meg. Attól, hogy újra átlényegüljön, hogy elrugaszkodjon a valóságtól. A meghívott vendégsereg arra kényszeríti, hogy részt vegyen egy pár óra erejéig a valódi életben. Mint egy durcás kisgyermek úgy csatlakozik az ünneplőkhöz. Bosszút forral. Ha már elrontották az estéjét, akkor más se szórakozzon jól. Főleg ne az ő otthonában. Zavarja, hogy a szerinte hívatlan vendégsereg betolakodott a személyes közegébe, és összekuszálta azt. A jelenlévőket be tudja azonosítani, de igazán mind személytelenek maradnak. A többséget ruházatuk alapján jellemzi, és ez alapján sorolja kategóriába őket. Vannak a zoknisok és a harisnyások.

A regényre jellemző túlfűtött, közönséges, érzelemmentes szexualitás a születésnapi összejövetel kapcsán is előtérbe kerül. Először csak szóban, viccelődve utal rá a siserehad. Később azonban J. S. és az egyik, talán legjelentéktelenebb „harisnyás anyuka” lesz a szereplője egy ilyen jelenetnek. Smiles önmagát nem meghazudtolva, teljesen higgadtan, jól megfontoltan vesz részt a szexuális aktusban. Arra is odafigyel, hogy az esemény színhelyéül szolgáló ATM kamerája ne az ő arcát mutassa. Valahol nagyon mélyen azonban még pislákol benne az emberség szikrája. „Zavarja, hogy a képernyőben, a nő mögött, tükröződik saját arca, kéjes vigyora, hamiskás tekintete.”

A bulinak ugyanolyan hirtelen lesz vége, mint amilyen váratlanul Jake belecsöppent. Végre kiürült a lakás és L. a feleség is nyugovóra tért, jöhet a oly áhított számítógép és általa a főhős igazi élettere. A gép összeszerelését a szerző Jake Smiles érzékletesen jeleníti meg. Annak, aki már csúszott-mászott kábelek között azért ismerős a helyzet, akinek viszont idegen ez a művelet most átérezheti azt.

„… látni nem lát, sötét van… térdel a konyhaasztal alatt, az egyik kezével támaszkodik, a másikkal vizslatja a lyukat, hogy ez most vajon soros, párhuzamos, PS-2, SCSI, esetleg USB, vagy maga a vastag táp…”

A főhős lelki állapotának egyik legmélyebb pontjára kerül. Próbál játszani, de nem sikerül és ez teljes dührohamot vált ki belőle. Annyira kiborul, hogy tehetetlen dühében szétveri a klaviatúrát. Kitépi a gépnek életet adó tápkábelt, majd teljesen összeomolva sírva fakad az asztal alatt.

A következő oldalak, mintha egy másik regényből származnának. Hosszú, talán már rekord hosszúságú sorokon keresztül mutatja be a szerző a várost, annak minden árnyoldalával együtt. A főszereplő egy egyszerű szombat reggeli sétát tesz az éjjel-nappaliba. Az ő szemén keresztül láthatja az olvasó a borongós eget, a kutyát sétáltatókkal teli parkot. Már azt hihetnénk, hogy a kiborulás új embert csinált Smilesból. De ez nem így van. Egy átlagos sorban állóban véli felfedezni az egyik játékbeli karaktert: „… a nőt odabent, a városban látta többször, egy patkánnyal futott annak idején…” Az élelmiszer és bérletvadászat egy teljesen mindennapi tevékenység. A szürke hétköznapokba azonban már olyan jelenetek is beleférnek, mint amilyennek Jake is tanuja volt sorban állás közben. A piros lámpánál félholtra vernek egy hajléktalant. Senki sem siet a segítségére, senki sem fogja meg az autós kezét, hogy hagyja abba. J.S. is méla közönnyel szemléli az eseményeket. Az emberek és benne a főszereplő nemtörődömsége sajnos az egyik legjellemzőbb vonása korunk társadalmának. Az, hogy ma már koldulók, hajléktalanok nélkül nincs utcakép teljesen megszokottá vált. A regény egésze tükröt tart a világ és benne az olvasó elé is. Vajon hányan láttunk már hasonló brutalitást fényes nappal? Hányan segítettünk volna a szerencsétlennek a piros lámpánál? Hibázott Jake, hogy végignézte?

A magányos lakásba visszatérve az általa kialakított rend fogadja: „…becsukta a becsukhatót, elhúzott, reteszelt…”. Az egész hétvégét a gép előtt szeretné tölteni, de a játék most valahogy nem köti le. Nincsenek igazi ellenfelek, így nem olyan élvezetes az ölés.

Az élet újra közbeszól. Egy mail, majd egy telefonhívás visszarántja a valóságba. A gyerek beteg. Vidéki kórházban fekszik és „be van csukva a szeme.” A kórházba érve, miután a nővért megvesztegetve feljut az emeletre, egy rokonsággal teli folyosó fogadja: „… zsivaj, fél falu nyüzsög a folyosón…”. A beszéd témája természetesen a gyerek állapota és jó magyar szokás szerint mindenki okosabb az orvosnál. A lóhalálában érkező apával senki sem törődik. Smiles kelletlenül autózott le vidékre, de mégis aggódik a gyerekért, még ha ezt önmagának sem vallja be.

„Smiles nem megy közel a gyerekhez… beszél hozzá halkan, félig magának töpreng…”.

Mélázásából a gyerek halk hangja zökkenti ki. Megszólal és kér. Szívességet az apjától. Ez egy olyan kérés, ami újabb krízishelyzetbe hozza Jake-et. Bele kell bújnia Bianca bőrébe. A fagyi visszanyal. Ő vette rá a gyereket a játékra, és most neki kell rajta segíteni. Biancaként kell újra visszatérnie a városba.

Apa és lánya viszonyát jól tükrözi a köztük lezajlott párbeszéd: „- Nem féltelek, felnőttél…”. A főhős is képes emberi érzelmekre, érzésekre. Tud szeretni, gyűlölni a valós életben is, de ekkor sem szakad el teljesen a virtuális világtól. Beteg gyermekét megérti, úgy gondolja, hogy egy általa jól ismert gonddal küzd a kórházban. Ez a számítógép hiány. Úgy tűnhet, hogy Smiles csak e közös vonás miatt vállalja be a számára sok problémával járó küldetést. De ez nem teljesen igaz. Megtehetné, hogy ráhagyja a gyerekre, hogy jól van, persze, csak gyógyulj meg. De nem így tesz. Amit megígér azt be is tartja. Megpróbál Bianca lenni. E feladat pedig, annyi problémát vet fel, mint amennyit előre sejtett, de lehet, hogy még többet.

Teljesen gondolataiba merülve teszi meg a hazafelé vezető autóutat. Ideges, feszült. Most teljesen úgy viselkedik, mint egy hétköznapi ember, aki nehéz feladat előtt áll: gyorsan hajt az autóval, „lendületet akarna szerzi”, egy lendülettel parkol. Mire azonban felér a lépcsőn elszáll a lendülete, és éppen csak betántorog a lakásba. A regény során most először J. S. nem kapcsolja be a gépet.

Smiles jogosan tart küldetésétől. Irányítani más karakterét nem egyszerű dolog. Főleg, ha valaki olyan átéléssel játszik, mint Jake. A legnagyobb gondot az okozza neki, hogy nem ismeri igazán a karaktert alkotó gyereket, és nem ismeri az ő virtuális alakját Biancát sem. E kettő hiányában komoly gondokra számíthat.

A játékban bizonytalanul indul útjára Biancaként. Úgy érzi, hogy nem tud járni, a nőiesség legkisebb nyomát sem véli felfedezni önmagán. Persze, hiszen a játékos Smiles férfi. Minden félelmét átvetíti a játékra:

-          „ Attól fél a legjobban, hogy kiüt rajta a félelem.”

-          „… ki fognak nyírni, meg fogják ölni Biancát…”

Nem tud megbirkózni a feladattal. Nem bírja a folyamatos üdvözléseket, nem tud a gyerek helyett válaszolni rájuk. Megteszi azt, ami talán a legszentségtörőbb. Elmenekül a játék elől. Egyszerűen megnyomja a reset gombot. Hagyja, hogy újrainduljon a gép. Ez a megoldás a legradikálisabb:

-          a gépezetnek, mert egy pillanatra megfosztják az életet adó áramforrástól, megszakad minden futó alkalmazás, így az Internetes kapcsolat is,

-          Jakenek, mert elbukott és gyáván, gyorsan elinalt a feladat elől. Még arra sem volt képes, hogy szabályosan hagyja el a várost, a játék helyszínét.

Mindezek ellenére nem adja fel. Nem futamodhat meg. Eljátszik a gondolattal, hogy Bianca bőrébe bújtatja Smilest, vagyis a gyerek karakterét úgy irányítja, mint saját, antiszociális, brutális virtuál lényét. Az ötletet azonban hamar elveti, mert rájön, hogy így biztos a lebukás. Mindenki számára világossá válna a csalás. Kiderülne, hogy más tollával ékeskedik. A gyerek nem térhetne vissza a játékba, megbélyegzett lenne, hiszen a játék íratlan szabályai szerint, más karakterével játszani bűn. Smiles hírnevén is csorba esne.

Visszatér a játékba, de óvatosan. Csak a legszükségesebb dolgokat végzi el Biancaként. Kerül minden kontaktust a többi karakterrel. De bekövetkezik az elkerülhetetlen. Megszólítják. Először fogalma sincs róla, hogy mit tenne a helyében a gyerek. Próbál elmenni a csenevész alak mellett, de kísérlete sikertelennek bizonyul. Ezután Smiles ráérez Bianca igazi énjére. Vérszemet kap. Újra magára talál. „Binaca Smiles”. Belemegy a játékba, szokásához híven előre megfontolt szándékkal. Ennek ellenére egy még önmaga számára is meglepő szituációba keveredik.

„Smiles nem bírja ülve, meredten áll a képernyő előtt, szeme a monitoron, nem meri teljesen kinyitni, kipattannának a szemgolyói, rémisztő látvány, ahogy sorakozik az aktus betűkbe szedve, a crescendóba tartó, 12 pontos Times New Roman-ból alkotott gyönyör, kevés szeretettel.”

A szituáció igazi Smilesosan ér véget. A szerencsétlen, aki szemet vetett Biancára egy rakétavető által távozik a virtuál életből. Bianca Smiles pedig minden különösebb lelkiismereti probléma nélkül kifosztja a hullát. A már nem kedvetlen főhős újra magára talál a játékban. Most már újra él a kiber térben és nem is igen tér vissza belőle, ha mégis, akkor csak rövid időre, például amikor „…májkrémért indul az éjjelnappaliba, át a parkon.”

A boltig vezető út valahogy teljesen olyan, mit a játék helyszíne. Hogy ez a véletlen műve-e vagy még mindig képzelete világát láttatja az olvasóval az író, mindenki döntse el maga. Talán már a Földön járunk, mert nincs vérbefagyott hulla az étterem teraszán.

A valós létezés újabb gondokat okoz Smilesnak. Mivel teljesen a játéktól átszellemülten indult vásárolni, pénzt nem vitt magával. Próbál automatából hozzájutni, de a keze ügyébe akadó kártya nem működik, pedig szerinte pont úgy néz ki, mint a játékban jól működő fizetőeszköz.

Igyekszik visszatérni a valóságba, de ez mint már megszokhattuk igen nehezen megy neki. Mielőtt végleg feladná próbálkozását, nem várt segítség érkezik a vidékről hazatérő asszony személyében.

Boldogan és kelkáposzta főzelékkel várja a főszereplőt, aki persze fele annyira sem lelkes. Ő már éppen visszatalált a játékba. Megfejtette Biancát. Vérszemet kapott. Muszáj játszania. Az élet azonban a valóságban is kegyetlen. Sokszor nem tehetjük azt, amit szeretnénk. Várnia kell, amíg elkészül az ebéd. Valahogy túléli az étkezés kínjait és újra Bianca lehet. A síkok újra összemosódnak: „… a városban kelkáposzta szag terjeng.” Oda kell figyelnie, hogy ne Smiles legyen, hiszen a két karakter a sok hasonlóság ellenére sem azonos:

­          Smiles a kikötőben érzi otthon magát, kocsmákba jár, ahol patkányok nyüzsögnek ↔ Bianca perzsaszőnyeges bárokban bukkan fel, a város jobb negyedeiben

­           Smilest nem zavarja, ha áldozatai vére napokon át bőrére-ruhájára tapad ↔ Biancának fenn kell tartania a tisztaság látszatát, hiszen egy „tehetős nő a királyi alomból, vérprofi”

­            Bianca nem dohányzik ↔ Smiles viszont igen

­           Bianca egy újonc, nincs komolyabb ismeretsége ↔ Smiles rutinos, sok kapcsolattal rendelkező játékos

Ez utóbbiról való elfelejtkezése okozza a feszültséget.

Egy mondat erejéig Bianca átváltozik Smiles-á. Hibázott és ezt azonnal tudja. Tisztában van vele, hogy ebből már nem lehet jól kijönni. Hiába próbál egy gyenge kitérő válasszal szabadulni, nem sikerül:

„- Volt valaki, egy valaki, aki így mert beszélni velem, galambom, ahogy te most. Nem ismerted. Már nincs közöttünk.

- Emlékszem valakire. Jóban voltatok. Azt beszélik, kiszállt. Leszokott.

- Leszokott volna? A város heroin.”

És utóbbi tényt a való világban élő Jake is tudja. Ez miatt ül újra a gép előtt, és ezért került ebbe a baljós szituációba. Érzi, hogy nagyot hibázott. Tehetetlenül „az asztalra borul”.

Egy hirtelen képváltással a gyerek Jake szobájában találja magát az olvasó. Először furcsa, kissé érthetetlen miért is került pont ide ez a pár bekezdés. A folytatás azonban fényt derít rá. Miután hazaérkezik a család teljes létszámban a kórházból, Smiles leül a gép elé és egy egyszerű játék után kutat. Kisvártatva rá is lel a gyermekkorából jól ismert játékra. A „mászkálós-lövöldözős” azonban már nem ugyanaz, mint gyermekkorában. A korábbiakból megismert „fekete-fehér, de piros Junoszty készülék” nem azonos a színes Technotron monitorral és az ultramodern hangfalrendszer sem „tud mit kezdeni az évtizedes midivel”. A főszereplő mindezek ellenére szívesen eljátszadozna ezzel az özönvíz előtti game-mel. A család csodálkozik is rajta, sőt kigúnyolják miatta. Hogy a további élcelődéseknek elejét vegye, beleegyezik az L. (feleség) által kezdeményezett szexuális játékba.

A világháló nyújtotta újabb lehetőséggel ismerkedhet meg az olvasó. A korábbi oldalakon a chaten való szeretkezésé volt a főszerep, de a huszonharmadik fejezetben az online pornó kerül előtérbe. Webkamera segítségével bárki közszemlére teheti hálószobatitkait. J.S. és L. mint azt megtudhatjuk rutinos szereplői az ilyen jellegű home videóknak. Az effajta szexualitás szinte minden érzelemtől mentes, „… Mindketten a kamerának dolgoznak”. A felvételeket Smiles archiválni szokta, némi utómunka után. Ez is hasonló sorsra vár. Még mielőtt azonban eltűnne a többi videó között, gyanút ébreszt Jakeben. Egy titokra gyanakszik, de „másnap reggel nem mer rákérdezni”. Ébredés után az esetleges félreértés tisztázása helyett inkább megadja magát sorsának és nyakába veszi a piacot. Mantraként mondogatja az ebédhez szükséges hozzávalókat. Valószínűleg ha a virtuális életéhez tartozó fegyvereket kellett volna megjegyeznie, könnyebb dolga lett volna. A zsúfolt piacok különben sem tartoznak a férfiak által különösebben kedvelt helyek közé. Tömeg van, sok az idős ember, akik már nem tudják felvenni a rohanó világ tempóját. Sajnos ez utóbbit sokan nem fogadják el, és ebből gyakran adódik konfliktus. Így jár főszereplőnk is. Miután több mint negyedórát állt sorba és végre kézközelbe került az áhított répához egy „konty bukkan fel a semmiből” és kér. Ekkor végleg elszakad a cérna az eddig szinte már hősiesen kitartó Jakeben. A valóságban talán szóváltás, esetleg tettlegesség útján próbált hangot adni igazának. Saját világában azonban e jelenet már rakétavetővel zajlik le. Dolgavégezetlenül, de mégis elégedetten sétál hazafelé. Ő győzött, legalábbis önmaga szemében. Öröme nem tart sokáig. Egy rövid kikényszerített vasárnapi kirándulás újra elkedvetleníti. Pocsék ebéd, nem túl felemelő házastársi társaság elég ahhoz, hogy visszameneküljön a képzelet világába.

 Az egyik legzavarosabb gondolatmenet az, amely során a főszereplő Afroditéval illetve Calliopéval találkozik. Sétál a görög istennővel, majd együtt végignéznek egy múzeumot. Megkísérelnek beírni a vendégkönyvbe, de „a … két egyforma oldal megkezdhetetlen”. A kiállító terem sarkában talált számítógép segítségével végül mégis sikerül nyomot hagynia maga után. A teljes zavarodottság, a lassan klinikai esetté fajuló identitászavar teljesen elhatalmasodik rajta. Úgy tűnik a gyerekkel kapcsolatos Bianca-problémát sikerült megoldania, és most itt a következő akadály, amit le kell küzdenie. Vívódik, hogy hogyan kezdjen bele a feleség kifaggatásába. Fél, mert már nem csak sejti, hogy párja hűtlen hozzá. Ez az a téma, ami mindenki számára kényes. Bármelyikünknek komoly fejtörést okozna egy hasonló szituáció. J.S. pontosan úgy viselkedik és viseli a terhet, mint bármelyik embertársa. Ebben az élethelyzetben egyáltalán nem meglepő, hogy a fent említett tüneteket produkálja. Méginkább szeretne elbújni a maga által kreált világba, ahol a szereplők olyanok, amilyennek ő elképzelte. Tovább húzódik a probléma megoldása.

Egy éles képváltással Jake munkahelyén találja magát az olvasó. A hangulat olyan, mint általában egy hétfői napon. Mindenki morcos és kedvetlen. A főszereplőnek sem idegen ez az érzés. Ő mindig ilyen állapotban van, ha részt kell vennie az életben és azon belül főleg a munkában. A nap folyamán sem enyhül a rosszkedv, sőt ha lehet, még tovább fokozódik. Ez utóbbi egyrészt annak a párbeszédnek és cselekménysornak köszönhető, amely Smiles és a főnöke között játszódik le. Ez az a jelenet, amely a bianca21-gyel folytatott virtuális szeretkezéssel együtt a legvitatottabb. A főnöki ultimátum (vagy dolgozol, vagy kirúgunk) önmagában még nem borzolná a kedélyeket, de a diskurzus záró jelenete annál inkább. Nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni, hogy a Jake és főnöke között lezajló, a főnök részéről egyoldalú, szexjelenet megtörtént-e vagy sem. Az orális szex részletezése még a legedzettebb olvasó idegeit is felborzolja. Mindenkiét vérmérséklet és beállítottság alapján. Ha a nagy átlagot nézzük, valószínűleg azt mondhatjuk, hogy Jake Smiles az író, a főszereplő nem normális. Ha a jelenet lezajlott azért, ha már megint a főhős képzelgésének vagyunk áldozatai, akkor pedig azért állunk beteg elmével szemben. Döntse el mindenki. Van azonban egy harmadik lehetőség is. A jelenet képzelt, és Jake nem őrült. Ha megnézzük, hogy mi is zajlott le, mi az, amit biztosan tudunk (el akarják bocsátani, látszólag minden ok nélkül), akkor ez a jelenet akár más megvilágításba is kerülhet. Ha valakinek váratlanul bejelentik, hogy kezdhet munkát keresni, az felér egy hidegzuhannyal. Az első döbbenet, majd dühroham után, már csak a megvetés, az undor érzése marad. Jake pedig, mint a heterogén férfiak, az azonos neműek közötti szexuális kapcsolattól undorodik leginkább. Tehát a leírt aktus csupán ezt fejezi ki.

A fejezet azonban még nem ér véget. Az író nem éri be ennyivel. Ha már úgyis felzaklatta az olvasót, akkor bebizonyítja, hogy lehet ezt még fokozni. Fény derül L. titkára. Mint már oly sokszor a történet során, itt is a véletlen játssza a főszerepet. A megalázott férj bandukol hazafelé. Nincs elég baja, a karácsonyi vásáron is átverekedte már magát, és szembe találja magát a feleségével. Ez utóbbi egy félre nem érthető szituációból tart a lakás felé. Zsebében egy pénzzel teli boríték. Hamarosan az is kiderül, hogy a pénz, tartásdíj.

A titok nyitja hidegzuhanyként érte. Önkéntelen reakcióként jutott eszébe egy, a gyerekhez kapcsolódó emlékkép. Valahogy akkoriban is önmagától idegennek érezte az apaszerepet. Az érzés megmaradt, de társult mellé egy másik érzelem is, a szeretet. Mindig próbált hideg és megközelíthetetlen maradni. Ő játszotta a funkcionális apa szerepet. Még önmaga előtt is titkolta, hogy mint minden normális emberben, benne is kialakult a szülői szeretet a gyerek iránt.

Az eddigi életét higgadtan és percek alatt hagyja maga mögött. Leformázza a számítógép winchesterét, ezzel is kitörölve a múltból. Egyetlen fájlt ment meg, a „napocskás képernyővédőt”, amit még bianca21-től kapott. Ugyanerre a sorsra jutott a munkahelyi gépe is.

Kezdetét veszi az agglegény élet. Beköltözik egy teljesen üres bérházi lakásba egy laptoppal és beleveti magát a játékba. Mint azt az olvasó megtudhatja, a verseny utolsó szakaszához érkezett, és éppen a döntő összecsapásra készül Smiles és nagy ellenfele Wanker. Ez utóbbiról kiderül, hogy nem is olyan elérhetetlen. Sőt! Mint a történet során már oly sokszor, most is a véletlennek köszönhetően derül fény Wanker valódi személyére. Egy nyolc éves, rövid hajú kisfiú a szomszéd lakásból. Smilest valósággal sokkolja a felismerés. Talán ennek és a hirtelen kézközelbe került szuper asztali számítógépnek köszönhetően borul lila köd Jake fejére, és űzi el brutálisan a fiút saját lakásában, a saját gépe elől. A mérkőzést természetesen megnyeri, de ahogy ezt eléri, mindenképpen egy eszelős őrültre emlékeztet.

A bajnokságnak vége, így nem marad más elfoglaltsága, mint a chatelés. Itt ismerkedik meg a Croft nicknéven csevegő nővel. Azt, hogy nő rejtőzik a név mögött, csak sejteni lehet. Ismeretségük egy érdekes kapcsolattá kezd válni. Smiles már a kezdet kezdetén megpróbálja a már jól ismert módokon rábírni a nőt a virtuális tér elhagyására, egy valódi találkozóra. Sikertelenül. Lassan kialakul közöttük egy igzai virtuális szerelem. Folyamatosan chatelnek vagy e-maileznek, és mindketten „szerelmesek, mentálisan gerjesztett módon”.

A hosszas beszélgetéseknek végül meglesz az eredménye. Croft maga kezdeményez találkozót.

„Croftra vár. Kíváncsi, nyilván azért. Croft késik. Amikor jön… Smiles messziről felismeri Croftot, Croftban pedig a feleségét…”

Nincs nagyon meglepve. Nem tudta, nem is sejtette, hogy L.-el cseveg hosszasan hónapok óta. Talán csak érezte, valahol mélyen, legbelül, hogy Croft nem lehet teljesen idegen. Jake nem fedi fel magát, a távolból figyeli az asszonyt. Miután az beszáll az érte kisvártatva érkező autóba, csak azután tudatosul benne igazán élete, helyzete nyomora.

„Smiles, az önjelölt, büszke senki,… ráébred a senki vagyok és a nem vagyok senki közötti különbségre; hogy az a senki, akinek ő hitte magát, legalább van, még ha senki is.”

Stílus és nyelvezet, nyelvi sajátosságok

Az 1 link első pillantásra elég hagyományos regénynek tűnik: 33 rövid fejezetből áll, többféle dialógustechnikával előadott párbeszédek váltakoznak leíró részekkel; van benne minden, amit egy sodró lendületű akció-kalandregénynél megszokhattunk (szex és gyilkolás: ebben a sorrendben és fordítva).

A gyanútlan olvasó az első oldalak után azt hiheti, megértette a regény működését, rájött a szöveget szervező narrációs trükkre: a regény, úgy tűnik, nem tesz mást, mint egymásra vetíti az Internet-függő főhős, Jake Smiles kibertérben mozgó alakját és a valós világban létező férfi képmását, mintegy egybenyitja a két "világot". A gyanútlan olvasónak, mint az irodalmilag jelentős művek esetében oly sokszor, csalódnia kell. „A két "világ" nem nyílik egymásba, mert nincsen, aki egymásba nyissa őket. Nincsen valóság és fikció, sőt nincsen "valóság" és "fikció", mert a szereplők identitása nem rögzített.”

Stílusában van szinte minden: radikalitás, szemérmes érzelmesség, depressziós derű, kiszámíthatatlanság, nyelvanalitikus alulfogalmazás, burjánzó cselekményalakítás, esztétikai agresszivitás. Elmondható, hogy a regény vérfagyasztó, higgadt profizmust tükröz.

A könyv egészére jellemző az ellentétesség:

­          A főhős által megszállottan űzött játékban használatos szakkifejezések (morph, xTech, rail, platform, megakit, frag, stb.) laikusok számára nem mondanak túl sokat. Olvasás közben érdemes segítségül hívni a világhálót, vagy egy olyan ismerőst, aki járatos a hasonló játékok világában. Sőt ha van időnk, megéri legalább egyszer kipróbálni egy hasonló játékot.

­          Éles ellentétben áll egymással a valóság már-már túlzott egyszerűsége és a játék fémesen csillogó világa. Ez már a könyv legelején is jól érezhető:

­                     „dobozhangon nyöszörög a rádió” ↔ „a cérnabajszos szpíker … fémesre mixelt hangon enumerál”

­                     „könnyű nyári, kékvirágos ruha” ↔ „csörög rajtuk a sok kevlár meg titán”

Azokban a részekben, ahol a játék világát ábrázolja sokkal mozgalmasabb képet jelenít meg előttünk, mint a valós lét síkjának jellemzésekor.

Mondatszerkesztésére az igen hosszú, számtalan tagmondatból álló sorok jellemzőek. A tagmondatok hosszúsága változó. A játékról szóló részekben rövidebbek, de szám szerint nem kevesebbek, így az összkép zaklatottabb, lüktetőbb lesz. E módszerrel a szerző jól érzékelteti, hogy igazán ebben a dimenzióban él igazán Jake Smiles.

A mozgalmas, cselekményes részeket megszakító, általában monológok formájában megjelenő elmélkedések, magyarázzák a regényt: Az elbeszélő is személytelen, a narráció harmadik személyű, a regény fejezetei tulajdonképpen a szereplők gondolataiból és tetteiből épülnek fel.

A mű sajátossága és egyben érdekessége is, hogy J.S. tulajdonképpen három alakként van jelen a regényben:

­          mint a mű főhőse,

­          a főszereplő virtuális alakja

­          valamint író/narrátorként is, aki egyes szám harmadik személyben kommentálja az eseményeket.

A három személy alakja a regény során összemosódik. A végtelen hosszúságúnak tűnő mondatfolyamokban számtalan esetben előfordul, hogy mind a három alak egyszerre van jelen. A narrátor szerepe elengedhetetlen, mert sok esetben az író és ezáltal a főhős gondolatmenete igen kicsapongó. A cselekmény vonala első olvasásra nehezen követhető.

A harci jelenetek részletes leírása hűen tükrözi az FPS (First Person Shooter) típusú játékok jellegét. A történetben szereplő számítógépes játék sokban hasonlít a már korábban bemutatott Quake III-ra, de nem teljesen az. Azonos brutalitásában, a véres cafatokban bővelkedő terepeiben, de mind az amit a jelzős szerkezeteiben leír, túlzás.

Az egész könyv nyelvezetére jellemző a szleng és a szabadszájúság. A káromkodás több igen cifra változatával találkozhatunk. A kurta rövid párbeszédek, az obszcén kifejezések rendszeres használata, mind a napjainkra jellemző „stílust” idézik.

Ugyancsak a XXI. század sajátja a személytelenség. Ez szintén igen erősen jelen van a regényben:

­          Nem tudjuk biztosan ki is az író Jake Smiles,

­          a főhős virtuális alakja is csak a képzelet szüleménye

­          a cselekmény során több ízben felbukkanó chaten is ismeretlenek beszélgetnek

­          a szereplőkről (L. a feleség, a gyerek) is kiderül, hogy valójában ismeretlenek, nem azok, akiknek gondolta őket Jake, illetve az olvasó

Az Internet világában használatos szavak sajátos elegyet alkotnak a hétköznapok leírására szolgáló egyszerű szóösszetételekkel.

Szerepel a könyvben négy-öt igencsak áterotizált jelenet, amit a szerző nagyon jó arányérzékkel helyezett el a regény dramaturgiailag is fontos pontjain. A főhős Jake Smiles jelleméről, motivációiról, a családjához és a kollégáihoz való viszonyáról például ezekbő. a szituációkból tudhatunk meg a legtöbbet. Smiles a regény minden fontosabb szereplőjével szexuális kapcsolatba kerül, beleértve a gyerekét és a főnökét is.

A regény másik nagy újdonsága a nyelvezete. A cím, az 1 link, a szerintem nagyon jó szójátékkal már eleve beemeli a szöveg terébe az Internet nyelvét, ami aztán meghatározza a könyvet. Az eredeti, online regényben ráadásul lehetőség volt egyes szavakra kattintva előre-hátra vándorolni a szövegben, linkről linkre egy link körül, ami nem pusztán megtörte a hagyományos lineáris olvasást, hanem, mondhatni, több, párhuzamos regényt hozott létre.

Mindezek által egy igen színes, leírásokban bővelkedő regényt kapunk kézbe a narancssárga- fekete kis könyvben.

Összegzés

A regény főszereplője maga az író, Jake Smiles. Főhősünk egész nap a konzolra ragadva (akár otthon, akár a munkahelyén van) ül, s éli egyre inkább a virtualitás felé tolódó életét. Rendszert épít, levelezik és persze folyamatosan chatel. Hasonló felhasználókkal kommunikál állandóan, s a valóságos libidójának kielégítetlenségét a kibervilág segítségével próbálja kompenzálni. A regény történetének nagy része ugyan a virtuális valóságban zajlik, mégis hagyományos problémákat boncolgat.

A dolgozat elején ígért magyarázat pedig, a fenti oldalakból látszik, vagyis:

­          Irodalmi rejtély, mert pár év elteltével sem tudunk többet Jake Smilesról. Egy arctalan, kontrasztos képről ismert író. A főhősről és a történet többi szereplőjéről sem derült ki teljes bizonyossággal, hogy alakjuk valós személyeket takar-e vagy csak a képzelet szülöttei. Hétköznapi érzésekkel és tulajdonságokkal rendelkeznek, így közel állnak bármelyikünkhöz.

­          Online, mert online regény pályázatra íródott az olvasók közreműködésével. Az ő folyamatos szemmel tartásuk mellett. De nem csak ezért. Olvasás közben szinte a részünké válik a történet, számos epizód akár a mi életünkből is származhatna. Rákapcsolódhatunk, együtt élhetünk a történettel, akár az Internettel.

És hogy miért kiberpunk? Mert a szó jelentése egyet jelent a főhőssel, vagyis megszállott hálózathasználó, a legkorszerűbb számítógépes és egyéb technikák rajongója és alapos ismerője; a kibervilág "őslakosa". Jake Smiles.

Vélemények 

„Az 1 LINK - a Magvető internetes pályázatára született regény - echte ungarishe kiberpunk. Ebből következően a quake, az irc és a videojátékokat nem ismerőknek olyan élményül szolgálhat, mint a paplan alatt felejtett Sokol rádióból szóló D-moll Toccáta és Fúga. Aki viszont járatos a fenti témákban, az minden bizonnyal zseniálisnak fogja tartani a könyvet.

A könyv nem csak a shotgunról és rakétavetőről szól, hanem csetelésről unatkozó háziasszonyokkal, vérfertőzésről, főzelékszagú lakásról, rafinált főnökökről, azaz mindenről, ami szem szájnak ingere.”
Éjfélkapitány 

„A viszkis-honlapjáról elhíresült, titokzatos médiahacker, Jake Smiles totálbrutál ká-európai életérzéssel, virtuál-inceszussal, további info- és erotomán nyalánkságokkal súlyosbított, technikailag korrekt cyberpunk prózája, az 1 link szerény véleményem szerint a legdrótosabb anti-utópia, …”
Bodoky Tamás, Magyar Narancs

A sistergő tehetséggel megírt alkotás a rejtőzködő Jake Smiles, a szellemes szlengben megszólaló „életműgyáros” sajátja, aki maga is „fémesre mixelt hangon enumerál”. Arra int, hogy az ember észrevétlenül lealjasul, s egyre mélyebbre húzza a lidérces realitás és a sötét képzelet határán pörgő internetes örvény.”
Stark R. László, Magyar Hírlap