Surányi Gabriella
Versek


Zárda

… tiltja a hitem, az én vallásom:
nem gyújthatok tüzet senkiben,
nem vethetem le meztelen félelmem!
eggyé váltam a kereszttel, mely az ágyam felett feszül:
magam nézek le onnan, rendületlenül.
makacs oltalom, hogy vízzel oltottak csecsemőként.
szabadulni lehet innen, de csak koporsóként…
álmaimban hajam tépem s bilincsem,
eztán egy mezőn szaladok, csakúgy, meztelen.
erre vágyom! ezt akarom! és megteszem:
összehúzom testem, amíg a levegő elfogy belőlem.
lám, koporsó levén testemnek üvege –
most oly törékeny, anyám könnye is tör bele!
nevetnem kell, nem rajtuk, de miattuk:
ringyónak nevezvén, kislányként zavart ide a szavuk.
mindezt azért, mert kézen fogott a szabadságom vágya,
és fénylett énnekem a szerelem homálya,
az, amely korán megtalált egy ifjú lelkében,
s mi együtt hittünk az örök élet létében…
De már kint vagyok! holt voltam – koporsóként szabadulok,
és innen egyenest a mezőmre szaladok!
Levetem szürke undorom, lefekszem fűszálakkal,
simogatjuk egymást, s énekelek a bogarakkal!
Így kell élni? Akkor többé nem kulcsolom a kezem,
inkább mindig kitárva azt sétálunk, én és a szemem.
Milyen szép ez a virág! Miféle szín az övé?
A Nap sugara ilyen – hogy kerül most őfölé?
Van egy szó, mely mondásához kitépték a nyelvem,
s hogy halljam, ólom tömte a fülem:
„imádat”. Ma csak ezt mondogatom:
Imádat! Imádat! imádom!
Lám, így hamar vége egy hosszú napnak is.
Holnapig izgatott leszek, várom, lábam merre visz!
Mosolygok! Élek! Nevetek! Lélegzem!
Én tudom, most már jó leszen!


tudományok színfoltjai

színek kooperációja.
az életek hányadosa.
kenyérmorzsák halmaza.
1 kerek sajt egyharmada.
a kutyaszőr repülési sebessége.
a csaholás hangfekvése.
kicsi hangyák teherbírása…
Egy bomló elme szállongása,
szabadságos boldogsága,
mosolygós gondolása,
szapora kuszasága!


Fénykép

Szemem játékos mozgása, héja futkározik a tiéden.
Te fényt csinálsz neki, fénnyel örökséggé teszed,
örökséggé neked s nekem.
Idillnek nevezed, melyben eleddig nem volt részed neked.
A kép utólag is árulkodik
(pedig féltem, hogy megváltozik):
adja a mosolyod, a köszöneted.
Érintem az arcod kézzel, tartalak.
Szemem héja pillákkal futja be a tiédet…
(Gyönyör és hála nálad, nálam.)
Egy szerda este a magasban teveled…


Fél óra

Tűpárna lett én ágyam, pihenni térek:
mellkasomból kegyetlen, apró fények…
Bekötöm egy vérző érzés sebét,
ami tán hamis… Aztán látom ő kezét,
finom kezét: tartom, és felfedezem.
Mély bánat, mosoly magasan… Nehezen
lélegzem, mert a Kedves köve a torkomban
ütközött az Angyal sziklájával. Számban
a törmelékek, amiket örömmel nyelek le (és rágok):
„Tovább már nem várok!” – határozok….
…Az életi érzések minden népe zászlaját
döfte az arcán fél órán belül. Gyomrát
szűkké húzza a kétely: rajong egy lélek virágáért,
és rajongva kötné fel a sajátját egy szépségért…


 
¤ lap tetejére