Hajnal Eszter
Versek

Hattyúhalál

Némán bólintok igazadra,
Szememben könnycsepp kuporog.

Véresre tépem két karodat,
Véres álomnak vet véget....az ébredés.

Meredek láncú hattyú-nyakamban
Lebegve vánszorog a Minden...

Szememben kuporgó könnycsepp
Várja, hogy végre megszülessen.

Némán bólintok igazadra, mint
Meredek nyakú hattyú-gyermek.

A Minden sötét és üres karmai közt,
Félve várom a véres reggelt.

Tudathasadásos elme zavargása

Hited rongyos cafatjai hevernek lábaim előtt.
Szinte kérés nélkül feszíted magad keresztre.
Gyermekien pislogsz rám, talán a megváltást várod?
Szeretném megadni, de bűnöd veszett csapdájába estem egymagam.
Akaratlanul térdelek le előtted, akár Istennek hinnélek.

Megijesztesz remegő kezeiddel, ahogy egymás felé
Fordulva térdeplünk legnagyobb kínunkban.
Veszett vadként vicsorgok szemeidbe, mintha
Tudnám, hogy elveszett az ihlet.
Tépelődök tudatlan önmagam, egy kezemen
Meg tudnám számolni víg napjaim.

Most úgy érzem hiábavaló vagyok, van valakim,
Aki az imént meghajolt előttem.
Lassú zongora-billentyű leütésekkel feledem kudarcom,
Belefeledkezek a siralomba.
Fájón hat rám a véres tudat,
Azt hiszem, elvesztettelek.

Képzeletbeli szerelmem tudathasadásba kergetett,
Ülök egymagam a rongyos fövenyen.
Tikkasztó forróság önti el testemet,
Belesápadok az irigységbe.
Megöltél, s talán nekem lett jobb.
Megszépítetted pergő életem.
Hangokat susogtál nekem minduntalan,
Míg én meg nem szültem harcos gyermekem.

Vágytam rád, ha nem voltál, akkor is akartalak.

Kora reggel

Kávé.
Pergő dobok.
Élesre karmolt hátak.
Feszített ritmusú kiégett dallamok.
Belefeledkezett pirosra festett kudarcmentes gondolatok.

Ne aggódj, csak kávét iszok.