Varró Ágnes
A Mária kongregációk és a Mária-lányok társulatának erkölcsnevelő törekvései és hatása a székesfehérvári egyházmegyében

Esküvői menet c. kép:
Esküvői menet Perkátán a Mária lányokkal 1930 körül.

A vallás közösségi jellegének, kollektív gyakorlásának jellegzetes hordozói a különféle jámbor társulatok, vallásos egyesületek. Lehettek helyi jellegűek vagy országos hálózattal bírók, tagjaikat vallási felekezet, nem, kor, foglalkozás, társadalmi helyzet szerint integrálók. Működésük vizsgálata feladatot ró a vallási néprajz iránt érdeklődők számára is, számos kutatási szempontot kínálva a feldolgozáshoz. Jelen munkám a vallásos társulatok talán legnagyobb, legerősebb közösségét, a Mária tiszteletére buzgólkodó kongregációt illetve a Mária lányok csoportját kívánja bemutatni a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltárban végzett kutatások és a terepen folytatott interjúk alapján a székesfehérvári egyházmegyében. Megpróbálom körülhatárolni a kongreganisták és a Mária lányok közösségének megkülönböztető ismérveit, jellemzőit is.
A 19.század végének magyar katolikus egyházára a megújhodás, a fellendülő hitéletjellemző. XIII. Leó pápa Rerum Novarum című körlevelében meghatározott program, amely szerint a társadalmi gondok megoldásának hathatós ellenszere a megújhodó katolikus hitélet ezen belül pedig Szűz Mária tiszteletének előtérbe kerülése kell legyen, Magyarországon is jó táptalajra talált. A századforduló éveiben és a 20. század első harmadában a középkori eredetű és azóta hol megerősödő, hol pedig meggyengülő, sőt II. József által meg is szüntetett Mária kongregációk ujjászerveződése, elterjedése figyelhető meg. A székesfehérvári egyházmegyében 1903 és 1945 közötti időszakban több mint harminc Mária kongregáció kérte átlagosan 50 taggal a római anyakongregációba történő beiktatását. Egyházmegyénkben is lökést adott a szerveződésben a magyarországi Mária kongregációk országos szövetséggé alakulása 1926-ban, a VIII. kerületi Horánszky utca 18 - 20. alatt működő kongregációs otthon és könyvkiadó pedig motorja és összefogója volt az országban lévő valamennyi kongregációs közösségnek. Csak Székesfehérváron nyolc kongregáció működött ebben az időben: Szent Erzsébet, Boldog Margit, Szent Ágota, Kis Szent Teréz, Szent Borbála, Szent Ágnes védelme alatt álló, nők részvételével alakult társulatok, valamint férfiak részére az iparosok Mária Kongregációja és a Székesfehérvári Urak Mária Kongregációja. Külön kongregációk működtek a középiskolákban: a ciszterci rend gimnáziumának 1903-ban, az Árpádházi Boldog Margit leánygimnáziumnak 1926/27-ben alakult saját kongregációja. Mindkét kongregáció történetének alapos, rendszerező feldolgozását megtalálhatjuk a püspöki levéltár kéziratai között Dunai Rita és Szarka Piroska kutatásai összegzéseként. (1)

A kongregációk megalakulásukkor automatikusan elfogadták és átvették a római első kongregáció szabályzatát, természetesen a helyi adottságoknak és az adott kongregáció tagsági összetételének megfelelően további szabálypontokkal ki is egészíthették azt, elsőrendű forrást nyújtva ezzel a kutatás számára. Kutatásaim során négy, a kongregációk működését szabályozó helyhez kötött alapszabályt találtam: 1912-ből az ercsi, 1916-ból a rácalmási, 1926-ból a bicskei és 1932-ből a váli Mária kongregációk életének lokalizált irányelveinek rögzítése történt és nyújtatott be a megyéspüspök felé jóváhagyás végett. A kongregációs szabályok aktualizálásának fontosságát a váli dokumentum bevezetője indokolja lényegretörően: „Az általános szabályokban él a Mária kongregáció. Ezektől eltérni annyi, mint magát a kongregáció eredeti, éltető szellemét gyengíteni. Mindazonáltal helyi viszonyok határozzák meg, mi módon alkalmazzuk az általános szabályokat sikeresen." (2)
A kongregációk célja Mária tisztelete, az Ő nevében való buzgólkodás, miként ezt az ercsi alapszabály bevezetője leszögezi: ”A boldogságos szűz Mária kiváló tisztelete, erényei követése a ker. kath. szellem ápolása és Isten szolgálatában való buzgóság képezi a társulat célját. E nagy cél elérésére első és főkelléknek tartják szűz Máriát gyermekded módon tisztelni és szeretni; e tiszteletet éls szeretetet jámbor áhitatgyakorlatokban ki fejezni, ügyes bajos dolgokban hozzá folyamodni és kivált állhatatos kitartással gyakorolni minden erényeket, melyek egy ker. hajadon életviszonyainak megfelelnek s a szűz Anya méltó gyermekévé tesznek. A társulat tagjai kötelességükké teszik, mint ezt a társulatba való felvételnél megigérik, szűz Máriát tisztelni, szeretni, erényeit követni s tiszteletét tehetségük szerint másoknál előmozdítani.” (3)
A kongregációk két nagy általánosan érvényes célja fogalmazódik itt meg, az önmegszentelés és az apostolkodás.
A szabályzatok rögzítik a társulat nevét, védőszentjét vagy pártfogóját aki legtöbbször női szent, gyakran Boldog Margit, szent Ágnes, szent Erzsébet vagy Kisszent Teréz.
Pontosan körülírják a szabályzatok a tagság helyzetét is. A váli megkülönböztet jelentkezőt, aki belépési szándékát kinyilvánítja a kongregációt vezető papnak, a prézesnek, jelölt az, akit a prézes legalább három gyűlés látogatása után a jelöltek közé felvesz, rendes tag, aki a heti gyűléseken, közös áldozásokon és minden összejövetelen hűségesen megjelenik, távollevő tag pedig, aki Válból elköltözött ugyan, de évente legalább egyszer, lehetőleg december 8-án megjelenik és megújítja fogadalmát, renóvót ad. Részletesen olvasható a helyi kongregáció szervezetének felépítése, belső hierarchiája is, a tiszségviselők feladatai és kötelességei. Az első vezető mindig a prézes, rendszerint a helybéli plébános, akit a megyés püspök nevezett ki. Ő vezette a tanácsgyűlést, vette fel és bocsátotta el a tagokat, őelőtte tétetett a fogadalom illetve annak megújitása.
A lelki vezetőjéhez nagyon ragaszkodott a kongregáció tagsága. 1935. Augusztus 8-án kelt az a levél, amelyet Székesfehérvár - Felsőváros Kis Szent Teréz leánykongregációja nevében Lits Mária titkár írt gyöngybetűkkel a püspökhöz, melyben arra kéri, hogy a sajnálatos módon elhelyezett prézesük, legalább az átmeneti fehérvári tartózkodása alatt még elláthassa a társulat vezetését: ”A múlt tapasztalata, hogy minden egyes prézes változás alkalmával olyan erős visszaesés tapasztalható, hogy ilyen esetekben a kongregáció fennállása is veszélyben forog. A mi tagjaink a konzervatív Felsőváros leányaiból tömörülnek, akik a megszokott emberekhez és szokásaikhoz görcsösen ragaszkodnak, a változást vagy nem, vagy csak igen nehezen tűrik. Hála a jó Istennek, a mostani lelkivezetés alatt a tagok oly busgók és olyan színvonalra emelkedtek, hogy az egyszerű leányok, nem kimélve fáradtságot önmagukat képezve társaik épülésére saját maguk által buvárkodott és megirt előadásokat tartanak s a kongregációt kifogástalan buzgósággal látogatják.” (4)
A kongregáció hivatali testülete a tanács vagy magisztrátus volt, élén a prefeketával, aki előimádkozó, felolvasó, lefolytatta a gyűléseket, hitelesített. Helyettese az alprefekta, aki a jelöltek felkészítésével foglalkozott. Aztán a titkár, aki összekötő szerepet játszott a prézes és a tagok között. A jegyző a jegyzőkönyveket vezette illetve őrizte azokat. A pénztáros, mellette két ellenőrrel a kongregáció költségvetéséért, anyagi biztonságáért felelt. A háznagy olvasta fel gyűlések előtt a névsort, ő osztotta ki a tennivalókat, feladatokat, felelt a terem rendbetételéért. A bicskei kongregáció szabályzata részletesen kitér a társulat tulajdonát képező felszerelésre, érmékre bélyegzőre, bélyegzőpárnára, jegyzőkönyvekre, alapító okiratra, valamint könyvtárra. Általánosan jellemző volt, hogy tagdíjat nem kellett fizetni a kongreganistáknak, de egész évre előre elkészítették a költségvetést, s az egy főre jutó összeget kiszámolták és elosztották. Jelentős mértékben elősegítették a működést az adományok, ajándékok, alkalmi gyűjtések. A székesfehérvári Boldog Margit leánygimnázium Mária kongregációja a városi Caritas boltot üzemeltette, s az innen befolyt jövedelemmel is a társulat rendelkezett. A szabályzatokban olvasható még a kongregációk által kötelezően megtartott ünnepek, a tisztújítás menetének részletezése, a társulaton belül alakult különféle szakosztályok feladatinak és kötelességeinek a leírása. A szabályzatok és különösen a kongregációk által mindennaposan használt káték, kézikönyvek is hosszan kitérnek a kongreganisták felé támasztott erkölcsi elvárásokra, magatartásmódokra, viselkedési szabályokra, külsőségekben és egyéni lelkiismereti kérdésekben egyaránt. Fiedler Lipót jezsuita által írt kongregációs káté elsősorban a jelöltek oktatásához nyújtott útmutatást. A legfőbb kongreganista erények között említi az önfelajánlást, a jámborságot, a feddhetetlen erkölcsöt, a szelídséget és a műveltséget, valamint a példaadó életvitelt. Bizony negatív kategóriákat is alkot, a leggyakoribb kongreganista magatartáshibák tapasztalataiból. Elsőként az álomkóros kongreganistát jellemzi:”Hogy milyen az? Eljár ugyan a kongregációs gyűlésekre, de a kongregáció gondolatával nem táplálkozik: csak ül, ül, de a kongregáció nem fog rajta, s lelke egyre soványodik.”
Aztán a süket kongreganista leírása következik:”Neki ugyan beszélhet a prézes, ő ugyan láthatja társai jó példáját, nem fog rajta semmi!”
Majd az úgynevezett B-listás kongreganisták kritikája: ”Ezek olyan kongreganisták, akik valamiképpen becseppentek a kongregációba, emberi tekintetből, stréberkedésből, számításból állottak be, de csak minden 3.,4. gyűlésre mennek el, arról is elmaradnak, ha tehetik, persze kimentő okot mindig találnak, egész hangzatosat. Nem is érnek semmit.”
Ez után következnek a tériszonyban szenvedők: ”Mi az a tériszony? Egy furcsa idegbaj: az orvosok agoraphobiának nevezik. Nincs a betegnek semmi különösebb baja, otthon nagyszerűen megvan, csak az utcára kimenni? Brr. Azt nem! A tériszonyban szenvedő kongreganista is jól megvan a kongreganistateremben, buzgón imádkozik, vallásos. Csak emberek közé ne kerüljön!”
Végül az angolkóros kongreganista jellemzése:”…a kongreganista üléseken csak megvolna valahogy, de mikor más felfogású társak közé kerül s azok csipkedik, vagy pláne bántják szent vallását az iskolában, a műhelyben, a társaságban gerinctelenül lapul, hajlong és nem tud férfias bátorsággal védelmére kelni támadott elveinek.”(5)
A mindennapi életmóddal kapcsolatosan a káté is és a szabályzatok is szigorú elvárásokat fogalmaznak meg az öltözködésre és a másnembeliekkel való érintkezésre vonatkozóan. Az ercsi kongregáció helyi szabályzata e képen rendelkezik:”…kerülni fogják a könnyelmű és erkölcsveszélyeztető társalkodást és kivált a titkos és bizalmas érintkezést a másneműekkel. A társulati tag ajkáról kétértelmű, tisztátalan beszéd el ne lebbenjen. Vonuljon vissza a táncmulatságoktól, vagy legalább ritkán menjen és soha kíséret nélkül. A társulati tagnak nem szabad az időt hivalkodva vagy világias mulatságokkal elfecsérelni. Legyen házias és visszavonult, szorgalmas a munkában és hű a szolgálatban.” (6)
A kongregáció tárgyi világát vizsgálva is a helyi szabályzatok szolgálnak információkkal. A kongreganisták összetartozását jelképezte a zászló, amely fehér színű volt, egyik oldalán Szűz Máriával, a másikon a kongregáció nevével hímezve. Nagyünnepeken, körmeneteken, búcsúba menet e zászló alatt vonult a kongregáció. A zászló helye a társulat oltára mellett volt a templomban. A szabályzatok kitérnek arra is, hogy a plébániatemplomokban melyik mellékoltár a kongregációé, amelyet a tagok díszítettek, hímezték az oltárterítőt, gondoskodtak a friss virágokról. A zászlón kívül az összetartozást volt hivatva jelképezni a kongregáció tagjainak legfontosabb ismertetőjele, az érme is. A váli szabályzat a következőképpen írja: „A kongregációk jelvényei: Jelölteké: kongreganista érem zöld szalaggal. Rendes és Távollevő tagoké: érem kék szalaggal. A Magisztrátus tagjaié: érem fehér szalaggal. A kongregációs érme vallásos jelvény, azért a tagok csak akkor viselhetik szalagon, mikor testületileg jelennek meg.” (7)
Kizárás esetén a volt tag köteles volt az érméjét visszaadni. A kongreganisták ruházatára vonatkozóan is mértékletességre int a káté:”Kongreganista leányaink és asszonyaink először is adjanak maguk jó példát. Mutassák meg, hogy az igazi urinő máskép öltözködik, mint a Lipótváros vagy a fővárosi kabarék chanteuse-i és komédiásnői s az utca szemetje. A nyak kivágása helyes, de a mellé és a háté nem. S olyan blúzok, melyek minden meghajlásra mélyen szétnyulnak, nem valók tisztességes nők, leányok számára. Általában: a keresztény nő az előkelő lelkületben keresse a szépséget, nem meztelenkedésben, s gondolja meg, hogy aki nagyon szeret mutogatni a testéből, annak már a lelki szépsége sem ér sokat, s az ilyen nőre, ha mégolly ragyogó a bőre, lenézéssel s belső megvetéssel tekint a férfi, ha nem mondja is meg neki.” (8)
A ruházat színére a váli szabályzatban találunk utasítást: „A kongregáció tagjai közös-nyilvános kivonulásuk alkalmával, ha az időjárás megengedi, fehér ruhát viselnek.” (9)
A fehér ruha és fátyol ünnepeken való felvétele a Mária-lányok legfontosabb külső ismertetőjele volt. A Mária kongregáción belül működő Mária lányok társaságáról Perkátán sikerült adatokat gyűjtenem. A társulat megalapítása az irgalmas nővérek szervezőtevékenységéhez kapcsolódott. 1878. Augusztusában érkeztek Perkátára a Paulai Szent Vincéről elnevezett irgalmasnővérek, a szent vincések vagy kalaposnővérek. Már 1879-ben megalakították Perkátán 12 felvett taggal a Mária lányok társulatát, akiket a grazi tartományfőnöknő vett fel.
A Mária lányok társulatának neve Szűz Mária Gyermekeinek Társulata, alapítója a jámbor emlékezet szerint a franciaországi Labouré Szent Katalin volt. 1830. November 27-én jelent meg a szűzanya az imádkozó irgalmasnővérnek és bízta meg őt a Szűz Mária Gyermekeinek Társulatának megszervezésével, valamint a csodás erejű érem terjesztésével is. A Mária lányok által viselt érmén Mária olyképpen van ábrázolva, ahogyan Szent Katalin nővérnek megjelent. 1947-ben szentté avatásakor XII. Pius a következőképpen méltatta:”Ki tudná elszámolni a Mária-gyermekek sorát! Ezt a szent sereget! Akiknek ruhája hófehér, mint a liliom s akiknek neve a tisztaság illatával suhintja meg az emberek arcát!” (10)
A Mária lányokról szólva Bárth János kiemeli, hogy „… az ország különböző területein más-mást jelentett a Mária lány kifejezés.” (11) A Néprajzi Lexikonban nagyon leegyszerűsítve olvasható a Mária-lány szócikk magyarázata: „a Mária kongregáció tagja.” (12) Kutatásaim és főleg a terepen folytatott beszélgetések alapján nem tűnik ilyen egyértelműnek a megállapítás, inkább Bárth János véleményét látom igazolódni. Ha kongregáció tagoktól kérdeztem, hogy Mária lány volt-e, mindig azt a választ kaptam, hogy nem, ő kongreganista volt. Perkátán az egykori Mária lányoktól, amikor azt kérdeztem, hogy a kongregációhoz tartoztak e, azt a választ kaptam, hogy ők a Mária lányok, a kongreganisták pedig az iparos lányok voltak. Egyik adatközlőm rövid ideig tagja volt az iparos lányok kongregációjának, de elmondása szerint nem érezte ott jól magát és hamar átlépett a Mária lányokhoz. „Az iparos lányok társulatának nem volt egyenruhájuk, de a céljuk ugyanaz volt” – fogalmazott egy idős asszony. A külső megjelenésben, a fehér ruha viselésében megvalósuló szűzi tisztaság egyik igen fontos jellemzője a Mária lányoknak. Perkátán térdig érő fehér szoknyát, fehér blúzt, a fejen pedig a szoknya hosszáig leomló fehér, csipkés szélű fátylat hordtak a Mária lányok a vasárnapi miséken, körmeneteken, nagyünnepeken, esküvők, temetések alkalmával. A fehér ruhát a fogadalomtétel, a fölvétel napján, december 8-án vehették fel először, ekkor kapták meg a kék szalagon függő Mária érmet is a templomban megtartott ünnepi avatás keretében. A fátylat is ekkor borították a fejükre, a templomig egy dobozban vitték, majd a sekrestyében egymásnak segítve tűzték a hajhoz. Az ünnepélyes fogadalomtételt körülbelül hat hónapos próbaidőszak előzte meg, ekkor még csak esdők, jelöltek voltak, fehér ruhát még nem viselhettek, csak a Mária érmet zöld színű szalaggal. Az esdők ismerkedtek a Mária lányok közösségével, az erkölcsi tanításokkal, magatartásbeli elvárásokkal. Eljártak vasárnap délutánonként a litániára, az azt követő zsolozsmára, előadásokat hallgattak, a Mária lányok vezetőjének, az elnöknek és az irgalmasnővérnek az irányítása mellett. A 7-8 évvel idősebb Mária lányokat az esdők magázták, csak a férjhez menetel után valósulhatott meg a kölcsönös tegezés. Az iskolából való kimaradás, 14 éves kor után lehetett valaki Mária lány és maradhatott a társulatban az esküvője napjáig, amikor annak elnöknője ünnepélyesen levette nyakából a kék szalagon függő érmet. A Mária lányokon belüli hierarchia is a külsőségekben érvényesült: akik menyasszonyok voltak és abban az évben nyáron tartották az esküvőjüket, a feltámadási körmeneten a lámpát vihették. Dám Ince A hordozó Mária valláséleti szerepe a Mátraalján című 1944-ben Gyöngyösön a magyar katolikus néprajz kiadványsorozatában megjelent kötetében ugyancsak kitér a Mária lányok rangsorára, amelyet az határozott meg, hogy hol helyezkedtek el a Mária szobor vivésekor. (13)
A férjhez nem ment vénlány örökre Mária leány is maradt. Emlékeznek egy asszonyra, aki haláláig viselte a nyakában a templomban a kék szalagot, a fátylat viszont nem. Fiatal házaspár c. kép:
Fiatal házaspár esküvői képe Mária lányokkal. Perkáta, 1950-es évek vége

A Mária lányok jelenléte fokozta az esküvői reprezentációt. Az esküvőre a közvetlen barátnők, 6-8 Mária leány kísérte a menyasszonyt. A vacsorán külön terítettek nekik, a hátsó, kis szobában, őket szolgálták ki legelőször, mert kora este illendő volt hazamenniük. ”Nem ajándékkal menő vendégek voltunk, hanem tiszteletből.”- mondták. Legény temetésekor is szerepeltek a Mária-lányok, a temetőkaputól ők vitték a koporsót a sírig. Ha közöttük volt, akinek a meghalt legény udvarolt, a koporsó mögött ő haladt és vitte egy tányérra helyezve a legény kalapját. Ha Mária lány halt meg, fehér ruhában temették el, fátyolban és az érmét is a nyakába tették. Természetesen őt is társnői kísérték a sírig fehér ruhában. A templomban a Mária lányok elől, a padok előtt állva hallgatták a szentmisét, felemelő látványt nyújtott a 30-40 fehérbe öltözött leány. Nagyünnepeken zászlófogás volt a mise alatt. A Mária lányok fehér zászlóját / amelynek két oldalán az érmével egyező ábrázolás volt valamint Mária Gyermekeinek Társulata felirat/ három Mária lány fogta: kettő a zászló csücskét, egy pedig a rudat tartotta. Karácsonyra a Mária lányok készítették el a betlehemi jászlat a templomban. Húsvétkor részt vettek a szentsír virágozásánál és őrzésénél is. Óránként váltották egymást négyen-négyen. A Mária lányok térdelve, két-két levente pedig vigyázban állva őrizték a sírt.
A rendszeres közösségi életet a vasárnap délutánonként tartott zsolozsmák és az azt követő vallásos témájú előadások jelentették. Az előimádkozó a Mária lányok elnöke volt, aki tisztét az esküvőjéig viselte. Az előadásokat vagy a kedvesnővér, vagy a plébános tartotta, a zárda épületében. Elsősorban a keresztény házasság erkölcséről vagy a Mária lányt kötelező viselkedési normákról volt szó. A Mária lányok legfontosabb olvasmánya a Mária gyermeke, a Szeplőtelen Szüz Mária Gyermekei Társulatának kézikönyve volt, melyet a fogadalomtétel alkalmával mindenki megkapott . A vezérkönyv tartalmazza a Mária lánysághoz szükséges ismereteket, a lelki vezetéshez, az erkölcsi tisztaság megőrzéséhez nyújt nélkülözhetetlen útmutatást. Részletes ismertetése, bemutatása kimerítené jelen munkám kereteit. A Mária lányok esetében elsősorban az önmegszentelés kap hangsúlyt, míg a kongregációk másik fontos alapelve, az apostolkodás háttérben marad. A vallásos jellegű vasárnapi együttléteken kívül a Mária lányok jelentették a templomi énekkar legfontosabb bázisát Perkátán. Számos színielőadást is betanultak a kalottos legényekkel, elsősorban szentek életéről szóltak a darabok. A kedvesnővérek hímző szakkört és tánciskolát is működtettek a fiatalok számára. Gyakran tartottak háztartási ismeretekről is előadásokat. A Mária lányok közössége tehát nem csak valláserkölcsi téren irányította a tagjait, hanem a mindennapi élettel kapcsolatos gyakorlati ismereteket is nyújtott számukra. 1948-ban a Mária lányok társulata nem oszlott fel Perkátán. Még körülbelül tíz évig, 1957/58-ig összetartottak, elmentek egymás esküvőjére. A mai napig évente két alkalommal, augusztus 15-én és december 8-án akik még megmaradtak 15-20-an vannak, elmondják a zsolozsmát a templomban a Mária lányok emlékére. A nyakukba a kékszalagos érmet akasztják ilyenkor és áhítatuk végén eléneklik a Mária lányok indulóját.

Jegyzetek

1 Dunai Rita: A székesfehérvári ciszterci rendi gimnázium Mária-kongregációjának története 1903-1948. Egyetemi szakdolgozat. Pécs, 1998. 127 p. Szarka Piroska: A székesfehérvári Árpád-házi Boldog (Szent) Margit leánygimnázium Mária-kongregációjának története. Kézirat. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár (továbbiakban: SzvPL) 1727/1992 10 p.
2 A Magyarok Nagyasszonyáról nevezett és Árpádházi Boldog Margit pártfogása alatt álló váli leányifjusági Mária kongregáció helyi szabályzata. SzvPL 4574/1932
3 A boldogságos Szűz tiszteletére alakuló és Szt.Imre herceg védelme alatt álló Máriagyermekek társulatának szabályai, az ercsi róm.kath. leányiskolában. SzvPL 1074/1912
4 SzvPL 7167/1935
5 Fiedler Lipót: Kongregációs Káté különös tekintettel a jelöltek oktatására. Budapest, 1926.36-37.
6 SzvPL 1074/1912
7 SzvPL 4574/1932
8 I.m Budapest,1926. 43-44.
9 SzvPL 4574/1932
10 Miért vagyok én Mária gyermeke? Hely nélkül, 1947.
11 Bárth János: A katolikus magyarság vallásos életének néprajza. In.: Dömötör Tekla (főszerk.) Budapest,1990. 331-424.
12 Németh Imre: Mária Kongregáció. Mária-lány. Magyar Néprajzi Lexikon 3. Budapest, 1980. 520-521.
13 Dám Ince: A „Hordozó Mária” valláséleti szerepe a Mátraalján. Gyöngyös, 1943. 22-73.