Sinka Judit
IWIW - Ismerős?


Az IWIW szó hallatán, kevés ember kérdezi meg, hogy eszik vagy isszák. Kis túlzással azt mondhatjuk, két internetező embertípus létezik: aki már IWIW-tag, vagy szeretne az lenni, és aki egyáltalán nem szeretne iwiw-tag lenni.
A Magyarországon elsőként, világviszonylatban az elsők között létrejött kapcsolatépítő portál pillanatnyi tagszáma meghaladja a kettőmilliót. A magyar lakosság kisebb százaléka (kb. 30-40%) rendelkezik azzal a kompetenciával (digitális írástudás), hogy aktívan részt vehessen az információs társadalomban. A digitális megosztottságot tovább erősíti a motiváltság és az erőforrás hiánya. Az információs társadalomban való részvétellel párhuzamosan következik az IWIW-ben való részvétel, avagy az IWIW-en kívül maradás.
Az effajta kapcsolatépítés internet nélkül évekbe telne. Az internet, IWIW adta lehetőségek kihasználásával 2-3 aktív nap eltöltése szükséges a számítógép előtt és máris óriási kapcsolati hálóval rendelkezünk.
Érdekes a jól megkülönböztethető, kétfázisú kapcsolatteremtési sebesség. (1.) korai, aktív fázis, melyet aktív keresés jellemez és a még rendszerben nem található ismerősök meghívása. Majd egy jól érzékelhető váltást követően a (2.) passzív fázis következik, amikor a felhasználó, már csak visszaigazol, és nagyon ritkán keres új kapcsolatot.

IWIW-es böngészésem alkalmával elcsodálkoztam egy ismerősöm kapcsolatainak számát látván. Több mint 1500 ismerőse volt (most már meghaladja a 2000-et). Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy lehet valakinek ennyi ismerőse. Felmerült a kérdés: Ki számít ismerősnek? Az „ismerősnek jelölöm” gesztus egyúttal bizalmi viszonyt is jelöl? Vajon minden kapcsolatnak van valóságtartalma? Van aki számára esetleg egy játék, hogy a legtöbb ismerőssel büszkélkedhessen?
Szerettem volna megtudni, hogy az IWIW-tagok miként definiálják az ismerős fogalmát.

Kérdőíves kutatás

Valós helyzetet teremtve, az IWIW-en keresztül egy üzenetet indítottam el ismerőseimnek, melyben egy kérdőív kitöltésére kértem őket. Valamint arra, hogy a kérdőív kitöltésére való felhívást továbbítsák saját ismerőseik felé is. Fontosnak tartottam az IWIW-en elküldeni a kérdéssort, hogy a körülmények emlékeztessék a vizsgált személyeket a választásaik helyzeti hátterére, hisz így erősebb a hiteles választás motivációja, kisebb a valószínűsége a spontaneitásnak és a sztereotípiák jobban érvényesülnek. Az 5. napra közel 1200 kitöltött kérdőív állt rendelkezésemre.
A kérdőívet kitöltők ismerős fogalmára adott definíciói, a következő szintek, minőségi különbségek szerint csoportosíthatóak:


1. köszönőviszony
2. beszélőviszony
3. állandó életterek
4. egyéb meghatározás

Egyértelműen leszögezhető, az iWiW-tagok definíciói alapján, hogy a valóvilágban született kapcsolatok kerülnek át a virtuális térbe. A leghangsúlyosabb – a definíciók alapján – a beszélőviszony megléte, 60%. Hangsúlyos az aktív beszélgetés a köszönőviszonyon és a találkozáson túl. Egyébként a kérdésre válaszolók 11% tartja elegendőnek a köszönőviszonyt az ismerősséghez.
Fontosnak tartják a kölcsönösség meglétét a kapcsolatban. (köszönök és visszaköszön; bemutatkoztam és aki bemutatkozott nekem; kölcsönös ismeretségen alapuló kapcsolat). A köszönőviszonyon és a találkozáson túl a személyes beszélgetés is hangsúlyos. Szintén sokan nyilatkoznak úgy, hogy a gyakoriság és az időtartam egyfajta kapcsolat-erősítő tényezőként van jelen. (legalább 3x találkoztam; 4-5 alkalommal találkoztam; 2-3 órát már beszélgettem). Második legnagyobb százalékban az állandó élettérből kerülnek ki az ismerősök a definíciókban. A rokonok, barátok, osztálytársak, munkatársak, szomszédok stb., minden embernél jelen vannak csak a kapcsolatok intenzitása változó. Így nem meglepő, hogy a kérdőívet kitöltők 25%-ának az ismerősei innen kerülnek ki.
Tehát a kérdőívet kitöltők szerint lehet szó a szomszéd néniről, akinek csak köszönünk nap, mint nap, vagy az évfolyamtársunkról, akivel összefutunk időnként a buszon és beszélgetünk, vagy az unokatesóról, aki időnként beállít hozzánk, hogy bemutassa új barátnőjét, mind-mind ismerőseink. A múltba visszatekintve sokan szívesen emlékeznek az iWiW oldalain óvodás-társaikra és azokra, akikkel együtt táboroztak, bújócskáztak, de ma már személyes kapcsolat nincs közöttük.


Tesztelés

Létrehoztam egy ál-adatlapot. Egy nem létező személy bőrébe bújva, valósnak tűnő adatokkal, fotóval kerestem ismerősöket. Szerettem volna tudni, hogy egy ismeretlen bejelölésére vajon az iWiW tagok miként reagálnak? Vajon visszautasít-e, mert nem vagyunk beszélőviszonyban, köszönőviszonyban és nem vagyok se munkatárs se szomszéd?

Korpás Róbert egy 26 éves, egyetemet végzet budapesti fiatalember, aki szabadidejében szívesen utazgat. Kreáltam Korpás Róbertnek egy e-mail címet, majd meghívót küldtem neki. Adatlapja kitöltésekor gondosan odafigyeltem, hogy hitelesnek, valóságosnak tűnjön. Fényképét az interneten a google, képkereső funkciójának segítségével találtam. Egy ausztrál biciklista fiatalember valójában a kép tulajdonosa. Az e-mail cím mellett még Skype elérhetőséget is kapott. Ismerőseinek csak annyit árul el magáról bemutatkozásképp: „Ismersz, nem? Nem változtam semmit:-)
Ezt követően négy napon keresztül, összesen 80 embert jelöltem ismerősnek Korpás Róbert adatlapján keresztül. A jelöléseket ötletszerűen, a következőképpen tettem:
• bejelöltem minden angolul beszélő Angélát – 17 fő
• bejelöltem minden franciául beszélő Gábort, aki 2006-ban regisztrált és egyedülálló - 7 fő
• bejelöltem minden 2005-ben regisztrált, 30 évesnél idősebb Nórát – 22 fő
• minden házas Kálmánt, aki nem múlt el 25 éves – 5 fő
• minden Rolandot, akinek Roli a beceneve – 14 fő
• találomra jelölgettem embereket, szem előtt tartva, hogy ne legyen még csak közvetve sem közös ismerősünk – 15 fő

A 80 jelöltből, a vizsgálat lezárásáig (1hét), 43-an igazolták vissza ismeretségünket, azaz 43 személy mondta azt, hogy ismeri Korpás Róbertet.
25, a kapcsolatunk eredetét firtató üzenetet kaptam, melyekre nem válaszoltam. A meddő üzenetbeli kérdés ellenére mégis visszaigazolták 8-an kapcsolatunk valódiságát.

A vizsgálat lezárását követő két hétben nem várt fejlemény történt, 2 iWiW-tag ismerősének jelölte Korpás Róbertet, azt a Korpás Róbertet, aki a valóságban soha sem létezett, csak az iWiW -en. Egy üzenet sem érkezett, amelyben a jelölő homályos emlékezetét szerette volna Korpás Róbert emlékeivel megtisztítani. Még egy kérdés sem például azzal, hogy: Ismerősnek tűnsz, valóban így van?
Egyikük 20 éves nő, aki egyetemre jár, egyedülálló, szabadidejében szívesen modellkedik. Bemutatkozásában azt írja magáról, hogy „pihizek és keresem a nagy Ő-t!„ Ismerőseinek száma 23. Korpás Róbert és a jelölő között egy közös ismerős van.
Vélhetően az ismerősszám növelése volt a cél a jelöléssel és talán a nagy Ő-t láthatja Korpás Róbertben. Valamint valószínűleg biztonságérzetet ad a jelöléshez a közös ismerős megléte.
A másik jelölő is nő, életkorát nem árulja el. Annyit tudunk róla, hogy gyermekei vannak, és középiskolai végzettséggel ápolóként dolgozik. Családi állapotát szintén homály fedi. A magáról feltett képeken férfi nem található. Vélhetően egyedül neveli gyermekeit. Korpás Róbert és a jelölő között egy közös ismerős található, ami valószínűleg bátorítólag hatott a jelölésnél.
Úgy gondolom, mindkét esetben társkeresés célzatú volt a jelölés. Szimpatikusnak találták az adatlap tulajdonosát, majd egy kattintással megépítették az utat kettejük között, ami járható lett volna, ha létezik Korpás Róbert és visszaigazolja az ismeretséget.
A jelölés visszaigazolása nemek szerinti bontásban:
34 férfiból 24 igazolta vissza az ismeretséget
46 nőből 18 igazolta vissza az ismeretséget
A férfiak 71%-a igazolta vissza az ismeretséget, míg a nők, lényegesen kevesebben, 39% mondta azt, hogy ismeri Korpás Róbertet. A nők vélhetően tartózkodóbbak, ha egy látszólag ismeretlen férfi jelöli őket.
Érdekes azonban, hogy a későbbiekben, pont két nő az, aki ismerősének jelöli Korpás Róbertet.

Ismerős?


Másodrendűvé vált az iWiW ama funkciója, amiért született. Már nem arról szól, mint a kezdetekben. Nem a lázas keresés az óvodáskori szerelem, az általános iskolai osztálytársak, régi kollegák után, inkább egyre több név szerepeltetése a virtuális telefonkönyvben.
Az „ismerősség”, mint kapcsolathálózatot szervező logika eléggé megfoghatatlan.
Talán egyfajta játék, hogy fogadjuk a szembejövő köszönését, akkor is, ha nem vagyunk biztosak az ismeretségben. A mai felhasználók számára az iWiW nem azt jelenti, mint az alapítóknak, nem része az identitásuknak és nem is azonosulnak vele olyan mélyen.

A tesztelés arról tesz bizonyságot, hogy egyesek társkeresésre is használják. Minden adat rendelkezésre áll a potenciális nagy Ő megtalálására.
Vélhetően tudják, hogy nem tartozik bele az ismerős – általuk kreált – fogalomkörének mentális dimenzióiba az új tag felvétele, de mégis visszaigazolnak. Egyre több vállalkozás promotálja magát az iwiw-en.
Magas ismerősszámmal lehet kitűnni vagy figyelemfelkeltő adatlappal (alapértelmezett kép jó megválasztása). Az ismerősszám vadászok kedvelik a fiktív adatlapokat. Valamilyen szimbólum használatával a listázások elejére kerülni a látogatottság növeléséért.
Kiválóan alkalmas leinformálásra, mivel az anonimitás teljes hiánya jellemzi a site-ot. Mindent elárulunk magunkról. Ezek olyan profilokat képeznek, amelyeket jó pénzért el lehet adni a reklámügynökségeknek, vagy nagyon célzatos reklámokat lehet feladni az IWIW-oldalakon.

Gyűlnek a pöttyök a kapcsolati hálón, de nem csak valóvilági, személyes kontaktus útján megismert ismerősök vannak a pöttyök mögött. A visszaigazolt kapcsolat pöttyöt eredményez a térképen, de érzelmi viszonyt nem. Így a szociometriának egy sajátos változatát kapjuk.
Az Internet, az iWiW egy eszköz. Emberek ezreivel találkozunk az utcán nap, mint nap. Az arcokat azonnal elfelejtjük, – hisz tudjuk – egyetlen szót vagy gesztust sem fogunk váltani velük soha. Az utcán nem szólítjuk le a szemben jövőt azzal, hogy „ismerősnek talállak, beszéljünk róla!” A legtöbb emberrel, akivel a mindennapi életben találkozunk, időről időre érintkezünk velük, de ritkán ismerjük meg őket.
Azonban a hétköznapi, valóvilági, offline pszichológiai jelenségek sokszor másként zajlanak online helyzetekben. Sokkal személytelenebb kettőt kattintva ismerősnek jelölni valakit, mint az utcán leszólítani.