„Minden megoldás érdekel”

Székesfehérvár és lakossága a II. világháború alatt sokat szenvedett, népessége a háború után újra 40 ezer alá süllyedt. Az újjáépítés után nőni kezdett a népesség (1952-ben 52 ezer), majd újra stagnált. 1960-1966 között már jelentős növekedés indult meg, elsősorban bevándorlásból (sokan érkeztek Veszprém megyéből és Budapestről is). 1975-ben 93 ezer fővel számoltak. A lakosság száma a csúcspontot az 1980-as évek elején érte el. 1996. január 1-jén még meghaladta a 108 ezer főt, azóta enyhén csökkenő az állandó népesség /1/, 2004-ben már a 103 ezret sem érte el. A csökkenés az 1990-es évtized második felétől a városból való kiköltözéssel függ össze: a népességnövekmény súlypontja az elővárosokba tevődik át /2/. Mindezzel párhuzamosan egy fordított irányú mozgás jellemző, a bejárás fordítottja, ezzel azonban kétségtelenül nő az agglomeráció és a város szoros kapcsolatrendszere.

A kétközpontú megye

A II. világháborút követően a város megítélése, a neki szánt szerepek jelentősen megváltoztak. Mindez természetesen politikai döntés volt, amelynek középpontjában az áll, hogy a várost „reakciósnak” kiáltották ki, és az, hogy Sztálinvárost kívánták erőltetetten fejleszteni. A törvényhatósági jogú városok között példátlanul 1950-ben, a tanácsrendszer bevezetésével járási igazgatás alá rendelték a megyeszékhelyet, s csak 1953-ban lett járási jogú. Ekkor még a megyeszékhely funkció is kérdésessé vált /3/. A tudatosan kétközpontúvá fejlesztett megyén belül, de az országos erőforrások szempontjából is figyelembe kell venni azt, hogy Dunaújváros erőltetett fejlesztése pénzforrásokat vont el többek között Székesfehérvártól is.
Az új gazdasági és nagyipari fejlesztéspolitika szempontjából is határkőnek tekinthető az 1956-os forradalom és szabadságharc. Ezután a hatalmi tömbben, de Fehérváron sem történhettek már ugyanúgy a dolgok, mint annak előtte. Az 1956-os eseményekben Székesfehérvár regionális és dunántúli kapcsolatrendszere jól megmutatkozott. A Székesfehérvári Nemzeti Bizottság javaslatára hozták létre a Dunántúli Nemzeti Tanács mellett működő Dunántúli Forradalmi Katonatanácsot, s ebben Fehérvárnak, mint a Hadtestparancsnokság központjának meghatározó szerepe volt. Élén Mikes József, majd Kemendi Béla állt /4/. Másrészt azonban ugyanennek a szervnek kezdeményezésére jött létre a városi ipari üzemek ügyeinek összehangolására az Egyesült Munkástanács /5/ . Ez az önszerveződő jelenség hozzájárult ahhoz, hogy a város nem szenvedett nagyobb veszteségeket. Meg kell jegyezni, hogy ekkor országos szerepkör is kapcsolódott Székesfehérvárhoz: itt rendezkedett be ugyanis az osztrák államszerződés megkötése után az Ausztriából kivont szovjet Különleges Hadtest parancsnoksága /6/.
Székesfehérváron az 1950-es években az infrastrukturális fejlesztés és a lakásépítés messze elmaradt nemcsak az igényektől, hanem Dunaújváros, a másik járási jogúvá emelt városétól is /7/.
Székesfehérvár háttérbe szorulását mutatja, hogy a területrendezési feladatokat az 1951. évi I. sz. tvr. határozza meg /8/, Székesfehérvár települési adottságainak átfogó felmérésével és az új városrendezési tervvel azonban csak viszonylag későn, 1954-ben foglalkozik a VÁTI által kidolgozott rendezési terv.

A királyok városa, mint nagyipari munkásszállás

A városrekonstrukciós munka a nagy háborús károk miatt már 1950-52-ben elkezdődik. Számolni kell ekkor azzal, hogy az 1930-as években átlagon felülinek mondható közművesítettség a háborúban nagy károkat szenvedett, és azzal is, hogy vannak a lakóterületekbe ékelt ipari üzemek (bár a háború előtti ipartelepítés stratégiai okokból a nagyüzemeket a peremre szétszórtan helyezte). A város forgalmi rendszerének sugaras szerkezete a forgalom növekedésével egyre több problémát okoz. Az újjáalakuló város tehát mind a lakóterületek, mind az iparterületek, mind a közművek, mind pedig a forgalomszervezés szempontjából teljes átépítést igényel /9/.
Az 1950-es években mindez együtt már felvetette a városrekonstrukció igényét. A nőtt városokra jellemző kettősségben – abban, hogy a jól körülhatárolható és már a 40-es terv óta védettséget élvező belváros körül heterogén városrészek szervesültek – a háború nagy pusztítást okozott, s már az 1950-es években kiderült, hogy a nagy népességnyomást, és a társadalmi változást egyszerre nem képes kiszolgálni. Közepes nagyságú modern városból nem lehet egy csapásra nagyipari munkásszállás. Illetve ha csupán az lesz belőle, az nemcsak a történelmi szerepek sérülését, hanem magát a működést is akadályozza.
A legfeltűnőbb aránytalanságot a lakóterületi fejlesztés túlsúlya teremtette meg. Pozitívumnak tekinthető azonban az, hogy a város beépített területének növekedésével egyre inkább középpontba került a városmag (pontosabban a középpontot nőtte körül a város). Mindez a forgalomtechnika szempontjából egyre fokozottabban vetette fel a középpont felé sugaras forgalmi hálózat hiányosságait: előbb az átkötő utak, majd a városközpontot kikerülő utak hiányával kellett számolni /10/.
A városmag körbeépítése során elveszett a látványt évszázadokig meghatározó város-sziluett szépsége. Még akkor is így történt, ha a középmagas építést sikerült zsinórmértékül tartani. (Szerencsére a megtervezett 18 szintes Belváros közeli lakóházak építése csak terv maradt /11/.)
A városépítés az első két évtizedben a romos területek, és a bontandó területek beépítéséhez alkalmazkodott. Az építkezések erőltetett ütemben és egyszerre több helyszínen folytak. Nem volt lehetőség az egységes térkompozícióra, többnyire az építészeti együttesek létrehozására sem. A nagyvárosi fejlesztés a környező régiókból beáramló emberek tömegeinek letelepítését tűzte ki célul. Emiatt szinte elfelejtődött a város és környékének együttes fejlesztése: e kettő lényegében az 1980-as évekig nem működött együtt. Ugyanilyen egyensúlytalanság látszott mintegy kicsiben a nagyra nőtt városközpont és a külvárosok között: a külvárosok egy részét az építési tilalommal szinte halálra ítélték, akkor is, ha az ítéletet nem hajtották végre. Végrehajtották azonban a Palotaváros esetében, ahol a szanálás egy lepusztult városnegyedet söpört el, de a Felsőváros és az Öreghegy sem kapott szinte semmilyen fejlesztést. Fejlesztésüket, újjáépítésüket tiltották.
Székesfehérváron a lakótelepek építésének tehát négy periódusa különböztethető meg:
1. a romterületek helyén való építkezés (a károk természetéből adódóan elsősorban a vasút környékén) az 50-es években. Az ekkor épített házsorok általában még nem szervesülnek lakóteleppé.
2. a romterületek után az új térigénynek megfelelően újabb és újabb lakott városi területek újjáalakítására volt szükség: a 60-as évek elejétől általában nagyon lepusztult, a romoktól éppen megszabadított területeket érintett a feszített lakótelep-építés
3. a városias, elővárosi jellegű lakóterületek szanálására és a zöldterületek beépítésére jobbára a 70-es években kerül sor
4. a kisvárosi-iparos városrész, a Palotaváros lebontására a 80-as években. Tervezik ekkor a falusias beépítésű Felsőváros szanálását is, de arra már nem kerül sor, mára spontán épült át.

A kivitelezők

A Budapesthez közeli helyzet és a tervutasításos központi gazdaságpolitika következménye, hogy a kivitelezésben döntő szerepe a helyi cégeknek volt, míg a várostervezést általában fővárosi vállalatok végezték.
A kivitelezési munkák nagy részét az Alba Regia Építőipari Vállalat végzi: fő feladata előbb a háborús károk helyreállítása (ez az 50-es években befejeződik), majd a komplex lakásépítés.
Fontos tudnunk az Építőipari Vállalt előtörténetéhez, hogy 1947-ben a Péti Nitrogéngyár építkezésén dolgozó fehérvári építőiparosok egy panamabotrány miatt szakadtak el, és felélesztették az 1938-ban alakult Fehérvári Munkásotthon Szövetkezet nyomán az Építőipari Munkavállalók Termelő és Értékesítő Szövetkezetét. Az államosítás után 1949-ben beolvadtak a Székesfehérvári Magasépítő Nemzeti Vállalatba, amely a Székesfehérváron székelő Dunántúli Magasépítési Ipari Központhoz tartozott. Központja a Dózsa György tér 11. szám alatt volt. 1951-ben átszervezik az építőipari szövetkezeteket, ezután területi trösztöket alakítanak ki. Fejér megye a 71. sz. Állami Építőipari Tröszthöz kerül 71/1. Állami Építőipai Vállalat néven. Munkásszállójuk kezdetben a strand öltözőbarakkjában volt, majd véglegeset építenek 1952-ben az Irányi Dániel utcában (most a Kodolányi János Főiskola B épülete). 1955. január elsejével a tröszt 4 fehérvári vállalatából alakul meg a Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat. A városépítés komplex feladatai miatt fontos, hogy minden munkát el tud vállalni, nincs szüksége alvállalkozókra (központja: Ady u. 13., alegységei szétszórtan romos épületekben).
1954-ben épül a 323-as Vörösmarty Mihály Ipari- Építőipari Szakmunkásképző Intézet – melyet az ARÉV sajátjának tekint. A vállalat 1980. január 1-től vette fel az Alba Regia Építőipari Vállalat /12/nevet, 1991. december 31-vel alakult részvénytársasággá. (Bár a városépítés feladata döntően az ARÉV-re hárult, mellette mások is részt vettek a kivitelezésben, mint pl. a FETÉV.)
A lakótelepek növekedésével a városi ingatlankezelés ügyeit vállalati rendszerbe szervezik. 1949. szeptember 8-án adja ki a város a Székesfehérvári Ingatlankezelő Községi Vállalat alapító levelét, ekkortól városi cég: az állami tulajdonú lakások kezelésével, felújításával foglalkozik.
A kezelt ingatlanok száma 1958-tól folyamatosan növekszik, ezzel nő a létszám, az állóeszközök száma és értéke. Már 1952-ben kialakítják a javítóműhelyt, s ezt folyamatosan fejlesztik /13/ . Központi telepüket Szárazréten alakították ki.

A tervezők

Az átalakítás első nagy rendezési tervét a Városterv készítette 1952-ben. Ezt a tervet utóbb azért kritizálták, mert kiragadta a várost a regionális kapcsolati hálóból, és igen mérsékelt fejlesztését javasolta /14/. Tehát éppen megfelelt a politikai kurzus akaratának. Már az 50-es években megfigyelhető azonban a tervezőasztalokon a változás Székesfehérvár jövőbeni szerepével kapcsolatban: 1955-ben (Székesfehérvár, módosítás és ütemterv, Városterv) már nem visszafejlesztésével, hanem hosszú távon regionális felsőfokú központtá való fejlesztésével számoltak /15/(30 évre, 75-80 ezres lakosságszámra /16/).
A legkorábbi várostervezés leszögezett néhány alapelvet, melyeket a későbbi rendezések igyekeztek betartani. Tiltották a pályaudvartól délre lakóterület kialakítását, itt hosszú távon iparterületet írtak elő (Déli iparterület rendezési terve, VÁTI, 1968, Sajó). A Belvárostól keletre csekély szanálással, attól nyugatra teljes szanálással többszintes lakóépületek és alközpontok létrehozását tervezték. Hangsúlyozzák a zöldterületek védelmét és növelését, valamint az ekkor épülő M7-es (átadták 1975. július 3.) és a 8-as úthoz való kapcsolat kiépítését, illetve a várost elkerülő szakaszok megépítését. Bátran mondhatjuk tehát, hogy ezek az alapelvek megvalósultak, tudjuk, a Palotaváros leradírozása árán.
Nem valósult meg viszont, amit a déli iparterület feltételeként hangsúlyoztak, hogy a pályaudvartól keletre vasúti felüljáró épüljön /17/. Nem tudtak érvényt szerezni a beépítési tiltásnak sem: megindult a családi házas beépítés a legdélebbi területeken. A déli iparterület tehát, úgy, ahogyan többször megtervezték, nem valósult meg. Annak ellenére sem, hogy a területek fogyásával egyre nagyobb értéke lett a termőföldnek. Már az 1978-as városi tanácsi beszámoló sajnálkozik azon, hogy az iparterületet a város dél-keleti részére telepítik ki, holott ezek a legjobb földek, a déli iparterület pedig, ahol nem is épül ki az ipar, mezőgazdasági hasznosításra nem alkalmas /18/. A déli iparterület a börgöndi és a budapesti vasútvonal között létesített rendező pályaudvar és iparvágány /19/, valamint a felüljáró hiányában máig beépítetlen, csak a Váralja ipari fejlesztése történt meg. A beépítetlen rész mára értékelődik fel a börgöndi repülőtér új hasznosításának, illetve a Technopolis tervnek a függvényében.
Beépítendő területként írják le elsőként a pályaudvartól északra elterülő romos területet, majd a pályaudvar, Köztársaság út (Prohászka út és Várkörút), Lövölde út, Engels út, Május 1 tér közötti területet. Itt három új alközpontot akarnak kialakítani (a Berényi út és a Május 1 tér; a Vöröshadsereg út – a mai Budai út és az Olaj utca, illetve a Vöröshadsereg út és a Sztálin út, ma Deák Ferenc utca találkozásánál). Ez a széles sáv a Belvároshoz zöldövezettel csatlakozna.
A városrendezési tervhez az 1954-es beépítési javaslat (VÁTI, Ilonczai Nándor) csatlakozott, amely a fejlesztési területen nagyarányú bontást irányozott elő. A szanálást a Nagy Imre kormányprogram megakadályozta, s csak a Sztálin úton történtek bontások /20/.
Javaslatot tettek a Búr-telep átépítésére is (Bur-telep rendezési terve, 1960. VÁTI, Ilonczai Nándor), ez a vasúti felüljáró halasztása miatt nem épült át, ma is lényegében családi házas övezet, csak a tömbbelsők feltárása és beépítése történt meg. Családi házas beépítést javasoltak a Stiegler-kert (a Mártírok útja és a kórház közötti utcák) és a Jezsuita-dűlő (a Kadocsa utcától az Aszalvölgyi árokig) még beépítetlen részére. Ezek a családi házas településrészek ma is annak köszönhetik létüket, hogy a tervezők akkor elképzelhetetlennek tartották Fehérvár olyan rohamos fejlesztését, ami utóbb megvalósult. Ezt a tervek készítője, Ilonczai Nándor így le is írta./21/

Lakótelepek a romok helyén

A szükségletnek és a terveknek megfelelően az új vasútállomással szemben épülnek az első lakóházak 1952-ben, illetve 1953-ban (27 lakásos ház).
1952-ben készül el az első ház (39 lakásos) az úgynevezett gyorsépítési módszerrel. Ekkor előre gyártott szerkezeti elemeket készítettek az Építőipari Vállalat Sztálin úti telepén (a szakszerű gyártást Tóth Ferenc főmérnök dolgozta ki) /22/.
Itt a MASZOBAL és a Motorjavító vállalat dolgozói számára készültek lakások. Új házak épültek a Lenin úton (Prohászka út), a Horvát István utcában és Schönherz (Gyümölcs) utcában is. A Lenin úton a „megbízhatatlan, osztályidegen” fiatalokból szervezett munkaszolgálatos alakulatok is dolgoztak 1956-ig. Az 1955-re elkészült házat az akkor itt berendezkedő szovjet hadsereg foglalta le tisztjei számára /23/.
1954-ben a Béke téren és a Lenin úton építkeztek: 36 lakásos és 52 lakásos épületet emelnek (átadják 1955-ben). 1955-ben épül a Teleki Gimnázium melletti két 33 lakásos ház.
Ebben az ütemben a FÁÉV mellett az építésben a Fejér Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, és a Dunavölgyi Építőipari Vállalat is részt vett. Helyben habarcsgyárat hoztak létre, a habarcsot szivattyúcsöveken juttatták a kőművesekhez /24/.
A korszakban különösen nagy érdeklődést váltott ki, hogy a Lenin út Horvát István utca kereszteződésében 1958-ban épült kétemeletes háztömbben nyílt meg az első önkiszolgáló élelmiszerbolt /25/.
A lakásépítés üteme 1955 végére lelassult, éppen a megszorítások következtében. 1957-ben a tanácsülés 1200 jogosult lakásigényről számolt be, s a lakásviszonyokat katasztrofálisnak minősítette /26/. Pedig ha összefoglaljuk a háború utáni építés hőskorát, jelentős számot kapunk: a Lenin úti részen 877 lakás, a Béke téren pedig 420 lakás épült 1955-ig.
Az említettek hagyományos technológiával készültek, a Lenin úton három négyszintes, lapos tetős ház épült, a Béke téren sávos és pontszerű beépítéssel, 5-10 lakószintes házak épültek.
A Marx (III. Béla király) téren ugyanebben az időben 260 lakás épült, és az évtized végére, 1958-ban elkezdődött az Ybl lakótelep építése is. Ez a lakótelep már némi bontás árán épült: 30 lakás lebontása után készült el 760 lakás 1963-ig. Itt már megjelent a középblokkos technológia is.
A korszak építési elveinek jellemzésére Molnár Tibor, akkor városi mérnök visszaemlékezései /27/ lehetnek segítségünkre. Molnár Tibor némi elégtétellel számol be arról, hogy a fővárosból érkező tervezők „túlságos szoc. reál elkalandozását” a székesfehérvári építészet jellegzetességei akkor még megakadályozták. Így amit terveztek, és ami megépült, az mind magasságban, mind technológiában illeszkedett a helyben megszokott háború előtti modern város elképzelésébe, ezért „társadalmi vita nem keletkezett, a kritika legfeljebb a kivitelezés minősége ellen szólt.” /28/

Kevés bontással járó lakótelep-építések az 1960-as években

Az 1960-as években kezdődő újabb jelentős fejlesztési periódus azt a döntést tükrözi, hogy a város stratégiai szerepe, útcsomóponti helyzete, képzett munkássága, kiépített infrastruktúrája és meglévő gyáripara a szocialista nagyipar szempontjából is előnyös. Arra építették tehát az újabb fejlesztési korszakot, ami az 1940-es évekre kialakult, csakhogy most mindez egy keleti hatalmi tömb nyugati szélén helyezkedett el.
Az új tervezési periódust az 1957. évi tervfelülvizsgálat alapozta meg, melyet az 1957. március 18-ai VB. ülés Molnár Tibor előterjesztésében tárgyalt. Az előterjesztés igyekezett a tervezők és a városiak érdekeit összehangolni. Szorgalmazzák az öreghegyi és ráchegyi építési tilalmak feloldását, engedélyezik a Tátra, Mátra, Fátra utcák, a Hosszúsétatér, a Homoksor környékének, a Rácszürük útja környékének, és a Maroshegynek a családi házas beépítését. Intézkednek a Móri út melletti építési tilalmak feloldásáról és a Gellért utca, illetve a Danuvia-házak újjáépítéséről /29/. Az új terveknek ezekkel a városi intézkedésekkel számolniuk kell.
1959-ben készül el a korszakot megalapozó terv, Székesfehérvár általános rendezési terve, melynek első ütemét 1960-ból datálják (VÁTI, Ilonczai Nándor) /30/. A terv konkrét javaslatot tett a lakóterületek kiegészítésére és az avult területek átépítésére. Ennek alapján készültek a részletes beépítési tervek: a Horvát István utcától délre és északra, az akkori József utca (a mai Deák és József utcák) teljes hosszára, a Dózsa György tér környékére (VÁTI, 1960. Vinkovits), a Vöröshadsereg úttól északra (VÁTI, 1966. Vinkovits), illetve a Szeder útra, és a Fecskeparti temetőtől északra. Javasolták, s utóbb meg is valósították a Nefelejts és a Kisteleki utcák tömbbelsőinek feltárását és beépítését (Fáy András lakótelep) /31/ .
A törekvések jól mutatják, hogy a Belváros körüli rossz állapotú és avult, de viszonylag sűrűn lakott területek jelentős szanálási költségeit igyekeztek csökkenteni úgy, hogy ugyanakkor haszontalan területek beépítését is elkezdték. Ilyenek voltak a Szedreskerti kubikgödrök és a Hosszúsétatér környéki mocsaras szeméttelep. Erre azért volt szükség, mert a bontási arányt központilag maximálták /32/. A számokkal való bűvészkedés, a tervezési idő csökkentése, a kivitelezők igényeinek kizárólagossá válása a tervek szakadatlan átdolgozását, sőt rögtönzéseket, végső soron tehát koncepcionális hibákat eredményeztek.
Molnár Tibor is úgy látta (ekkor már nem városi mérnökként, tehát kissé kívülről), hogy nem a tervekben, hanem azok önkényes változtatásaiban volt a hiba. Ő ugyan egyenesen botrányt emleget, sőt beruházói kapzsiságot, illetve kivitelezői egyszerűsítéseket. Ellenpéldaként elemzi a Münnich lakótelep esetét, ahol a zárt négyszögű beépítetlen rét komplett egység kialakítására is csábíthatott volna, ehelyett a végeredmény „ötlettelen panel” lett, amit ebben az esetben a tervezői ötlettelenség magyaráz /33/.
Az említett telep, a Horvát István úttól délre történő lakótömb építését a légoltalmi hatóság egy ideig nem engedélyezte.
A terv II. üteme tartalmazza már ezt a beépítést. Az újabb terv 1964-ben készült el, jóváhagyták 1967-ben (VÁTI Ilonczai Nándor) /34/. Ezzel tehát a mai Horvát István lakótelep kialakítását tervezték meg, és kiegészítésként szerepel a Münnich (mai Tóvárosi) lakótelep építésének, valamint a Piac tértől nyugatra eső terület átépítésének javaslata /35/. Ez utóbbi javaslat irányozza elő a Lenin lakónegyed (Palotaváros) részletes rendezési tervét (VÁTI, 1977, Molnár Attila) és a Piac tér környékének rendezését (VÁTI, 1966. Darnyik) /36/. Foglalkoznak az Öreghegy déli részének átépítésével (VÁTI, 1967. Darnyik). Ide is magas házakat terveznek, hiszen akkor már számolnak a KÖFÉM lakótelep Budai út mellé épített magas házaival, s azok tükörképét kívánják megépíteni. Szerencsére hiába. Egyébként városszerkezeti megfontolásból nem javasolták a KÖFÉM lakótelep építését sem, eddigre azonban annak első üteme megépült /37/.
A terv a realitásokkal számolva már javasolta a Feketehegy belterületbe vonását, hiszen itt már jelentős családi házas építkezés indult meg, az eddigi tiltások ellenére.
A Gugásvölgy beépítéséről is ekkor tettek javaslatot: családi házas beépítést írtak elő. Itt éppen a Városi Tanács bírálta fölül a tervet, és 1968-ban a területet házgyári technológiával épülő többszintes lakókörzetté minősítette. A tervezők a 8-as út miatt ezt továbbra is ellenezték, s tudjuk, nekik lett igazuk /38/.

Új technológiák

Az 1960-as évek elején jelentek meg az új építési technológiák. 1961-62 telén készült el az első középblokkos lakóépület, de 1963-ban már használtak nagyblokkot is. 1965-től építenek házgyári technológiával. 1973. februárjában szerelik össze az 5000. paneles lakást.
A csúszózsalus technológiát Székesfehérváron 1962-ben alkalmazzák először a gabonasilónál/39/ .
1960-as évek közepétől, a házgyári hálózat kialakulása után az építési technológia egyoldalúan házgyári (előbb kizárólag dunaújvárosi panelt, 1969-től pedig már a győri, majd 1975-től az újabb veszprémi házgyárak elemeit is használják). A székesfehérvári Királykút, Szeder úti, Vizivárosi, KÖFÉM, Tóvárosi, Palotavárosi lakótelepek házgyári technológiával készülnek. 1964-65-től bevezetik az öntött technológiát /40/. Öntött technológiával készültek a Széna téri, Horváth István- és Lövölde utcai tíz emeletes lakóházak /41/ , melyek lényegében már jelentősen átformálták a környezetet.
1965 után, köszönhetően a technológiai megújulásnak és a választási lehetőségnek, a FÁÉV túlteljesítette a terveit a lakásépítésben, 1965-67 között felépítette központi telepét a Seregélyesi úton /42/. Ez anyagfogadó, és felvonulási terület. Ide kerülnek az üzemek: a betongyár, a habarcsgyár és a termékgyártás. Saját dolgozóiknak (Géza utca, Szeder úti lakótelep) és munkásszállóik céljára is ekkor építkeztek /43/.
Az Építőipari Vállalat közcélú építkezései közül a legfontosabb ekkor az 1962-ben újra fölépített Vörösmarty Színház (Spránitz Tibor). Ekkor épült a Földmérési Technikum, az autóbusz-állomás, a nyomda, az ÉDÁSZ- és DDGáz-székház (Zalka István), a maroshegyi iskola, a gyógyszertári központ, a vízügyi székház, a KÖJÁL-állomás, az Ybl Gimnázium (a mai Kodolányi Középiskola), a Szakszervezeti Székház, a Gyümölcs utcai iskola, a Balatoni úti és a Várkörúti szakmunkásiskola (Schultz István) épülete is.
Ennek az építési korszaknak jellemzője, hogy az építést lényegében a FÁÉV végzi, és a kivitelezés gazdaságossági igényei (pl. daruk gazdaságos telepítése) általában erősebbek az építészi igénynél /44/.
Az 1960-as évek nagy lakótelepei közül a József utca (Deák F. u.) 1960-65 között épült: 1100 lakás, 160 lakás lebontásával. A Horvát István utcai részen 1962-66 között épült: 560 lakás, 50 lakás lebontása után középblokkos technológiával. A Balatoni úton épült 1963-66 között hat négyszintes pontház 96 lakással. 1966-67-ben kezdődött meg a Május 1. (Széna) tér magas házakkal történő beépítése, és ezzel kezdett csökkenni a zöldterületre fenntartott rész. Öt épület készült el (200 lakás) öntött technológiával. 1968-70 között épült a November 24. (Királykút) lakótelep 45 lakás lebontásával (épült 580 lakás). Ekkor épül a Fecskeparti lakótelep pontházaival és blokkházaival, vegyes technológiával/45/ .
Az 1960-as években kezdődik el, de a 70-esben fejeződik be a Münnich lakótelep építése. Ennek két nagy, egymástól elütő területe volt: a Széchenyi utcai részen viszonylag magas szanálással többszintes beépítés kezdődött, míg a mély fekvésű részen csak raktárterületek voltak. Egyébként a beépítés előtt itt korcsolyázott telente a városrész gyerekserege. Most ezen a mély részen is intenzív beépítés kezdődött. A terepviszonyok miatt ez nagyon nehéz és drága építkezés, hiszen az ingoványos terepen vasköpenyes kútalapozással kellett előkészíteni. A módszert az ARÉV mérnökei dolgozták ki /46/. Igen dicséretesen még megpróbálták a várossziluettet megmenteni. A vasút felől tágasan telepítettek öt lakóházat és egyszintes közintézmény központot. Ma már ez az egyetlen látható szelet, amely mögül még élvezhető a városkép.
Az 1960-as évek második felében az új lakótelepeken már jórészt távhő-rendszert építettek ki az IKV üzemeltette házakban /47/. Ekkor még nagy kazánházakból (Lövölde, József, Horvát I. utca, Lenin út) szilárd tüzelőanyaggal állították elő a hőt, de voltak olyan telepek, ahová az ÉDÁSZ-tól vásároltak hőenergiát. A 70-es évek elejétől a kőolajra, illetve a gázra tértek át.
Az 1960-as évek tervezési és városfejlesztési munkáinak nagy erénye a Vidámpark környékének zöldövezeti kialakítása. Kiképezték a csónakázó tavat, magát a Vidám parkot, attól északra erdősávot telepítettek. A környéken tervezett összes magas házas beépítés szerencsére nem valósult meg, így ebben a körzetben ma is sétányok, zöld övezetek alakíthatók.
Szolgálja a városlakókat ma is az 1964-ben megnyitott Hármashidi Vízmű telep, mely új vízbázisból, az iszkaszentgyörgyi bányavízből táplálkozik /48/. Ekkor készült el a biológiai rendszerű szennyvíz-tisztítómű első üteme. 1967-ben helyezték üzembe a földgáz távvezetéket, melyre fokozatosan kapcsolták rá a háztartásokat.

70-es évek: a befejezhetetlen város

1971-ben a központi akarat ismét Fehérvárt helyezte a régión belül előtérbe. Az elgondolás szerint a városnak felsőfokú szerepkört szántak, 44 település vonzásában vizsgálták. Ehhez kapcsolódnak majd rangemelkedései: 1989-től megyei város, 1990. december 1-jével pedig megyei jogú várossá nyilvánítják /49/. A szerepkörök növekedéséhez 1972-ben a belterületi határ kibővítését is megszavazták: ekkor vonták a belterületbe a Feketehegyet és a három termelőszövetkezet főmajorját, valamint a déli tartalék iparterületet és a MÁV rendező pályaudvar területét.
1970-es évek építkezéseinek középpontjában a város ezeréves fennállásának ünnepségei álltak. 1972-ben csupa olyan dolog valósult meg, aminek célja a Belváros kibontása volt. A Belváros keleti oldalán ezzel egy alközpontot kezdtek kialakítani, melynek részei, az Alba Regia Hotel, a Skála áruház (1978), az 1977-ben átadott Technika Háza (Pordán H. Ferenc, Szigeti Gyula), illetve később a Nemzeti Bank épülete. Ennek mintegy tükörképe volt a nyugati oldalon a várfal kibontása és a Püspökkút elhelyezésével egy nyugodt, szerencsés térképzés, nagyon szép rálátással a Belvárosra.
A figyelem akkor a védett városmag rekonstrukciójára helyeződött, annak részletes rendezési terve 1971-ben készült (VÁTI, Darnyik Sándor). A terv elkészítéséhez a városi tanács azt az igényt támasztotta, hogy a városközponti-hivatali funkció, a történelmi értékek és a városképi elemek védelmét egyszerre biztosítsa. A megoldást a korszakot értékelő szakemberek éppen azért tartották jónak, mert toronyházak nélkül, sőt különösebb városrendezési attrakciók nélkül, csak a foghíjak beépítésére koncentrálva állított elő egy összképet, amelyben megelégedett az újonnan föltárt emlékek jelzésszerű bemutatásával (a Székesegyház előtti téren a négykaréjos templom alaprajzának bemutatása). Megtörtént a romkert térbeli kiterjesztése, s ennek érdekében ekkor helyezték lábakra a biztosító épületét (Koronázó téri irodaház, Roth János, 1963), de kívánatosnak tartották hosszabb távon az úttest kiváltását /50/, illetőleg a bazilika romjait délről határoló háztömb egységes és azonos építészi koncepció szerinti megújítását.
A történelmi városmag igazgatási, kulturális funkcióját hosszú távra építették ki, az igazgatási épületeket és a kulturális intézmények székházait a műemlékekben helyezték el. Leszögezték viszont, hogy a kereskedelmi központi funkciónak hosszú távon ki kell kerülnie a Belvárosból, az ekkor megkezdett Rákóczi utcai alközpontba. Sőt meg kell jegyezni azt is, hogy ide új múzeum, könyvtár és sportcentrum céljaira szolgáló épületeket is terveztek, amelyek nem valósultak meg /51/(viszont a terv árulkodik arról, hogy a kulturális funkciók is kikerültek volna).
A tömegközlekedést ekkor tiltották ki a Belvárosból, bizonyos utcákat egyirányúsítottak a gépjármű forgalom csillapítására. Hosszú távon a teljes forgalom kitiltását tervezték /52/.
Kifejezetten az ünnepre készült a Millenniumi emlékmű az Öreghegyen.
Az 1970-es évekre fejeződött be a korábban elkezdett lakótelepek építése, bennük a közcélú épületek, járdák és parkok kiképzése. A 70-es években kezdett megszűnni a város öröknek hitt befejezetlensége.
A Velinszky lakótelep 1967-74 között épült (2180 lakás, bontás: 168 lakás, Lakóterv, 1969.), 1975-ben fejeződött be a Münnich (Tóvárosi) lakótelepé. Az akkor Pintér Károlyról nevezett Szeder utcai lakótelep teljesen a 70-es években épült 1970-74 között. Itt 110 lakás bontása árán 1480 lakás épült házgyári technológiával.
A FETÉV kivitelezésében készült el 1970-75 között az Almássy-telep és a Jezsuita dűlő egy részén kialakult családi házas övezet tömbbelsőjének feltárásával a Fáy András lakótelep és a Novák Károly lakótelep. A két telepet a Vértanú utca családi házas övezete választja el. (Érdekes, hogy a város felé eső rész mára régebbi nevét, az Almássy-telep nevet kapta vissza, pedig Novák Károly 1924-től a székesfehérvári rádióállomás munkatársa, majd a Rádió Hivatalának vezetője volt /53/, neve tehát nyugodtan megmaradhatott volna.)
A Vorosilovgrád (Gáz u - Budai út – Királysor, ma Viziváros) lakótelep 1974-79 között épült (3600 lakás, bontás: 846). Érdekessége, hogy két lakókörzet nagyságú, melyet forgalmi út választ el. Megőrzi a korábbi utcahálózatot, a házak nullszintjén kereskedelmi és szolgáltató egységeket alakítottak ki /54/.
Az újabb lakótelepekre jellemző, hogy a lakóépületek házgyári, a közintézmények viszont rendszerint CLASP technológiával készültek, sőt a Pintér Károly lakótelepet mintegy lezáró Garzonház egyedi tervezésű (Pordán H. Ferenc 1973.) alagútzsalus technológiával készült.
A könnyűszerkezetes építési elemeket az ARÉV 1967-ben egy olasz cégtől vásárolta. Ebből épült 1968-ban elsőül a Fémmunkás Vállalat üzemcsarnoka /55/, majd nagyon sok ipari csarnok (Hűtőház, Ikarus, Videoton, Nehézfémöntöde, Tejüzem stb.)
A vállalat az 1970-es években kapta meg az angol CLASP rendszer magyarországi honosítását, így jött létre az Alba CLASP rendszer 1975-77-ben. Emiatt bővítették ki a központi telepet éppen egy CLASP rendszerű épülettel. 1978-ben pedig már két 16 tantermes iskola készült a Velinszky lakótelepen. CLASP-rendszerű a Videoton Oktatási Központ (1983), illetve a Seregélyesi úton az Árpád Szakképző (a volt 320-as Szakmunkásképző Intézet (1985).
Ez volt a vállalat életében a legnagyobb vállalkozás: hiszen a rendszer gazdája is az ARÉV lett /56/ .
1970-ben vásárolnak francia szabadalmat, az alagútzsalus rendszert. Ezzel készült pl. az Alba Regia Szálló (1972), és a Garzon ház, illetve a Dr. Koch László utca tízszintes lakóháza (Zalka István, 1972-73).
1970-től a vállalat termékgyártásba kezdett központi telepén (1991-ig tart). 1973-ban kezdték gyártani a gipsz válaszfallapokat /57/ , ez lett az ALBAFAL, később keletkezett a CLASP-rendszerhez szükséges Alba SADI és a műanyag nyílászáró család.
1978-ban a csoportos födémemeléses Lift Slab technológiát vásárolták meg. Ezzel épültek a vállalat dolgozóinak épített Fecskeparti házak, majd a Megyei Kórház új épülete (1991).
A József utcai ARÉV sportcsarnok 1978-ban feszített acélszerkezettel készült: az épületet acél oszlopokra kifeszített acélsodrony háló tartja /58/.
A 70-as években épült ezeken kívül a Váci Szakmunkásképző (1970), a pártoktatási központ (1971, ma a Kodolányi János Főiskola A épülete), az SZTK rendelőintézet (1972), az Ifjúság Háza (Schultz István 1974), az Egészségügyi Szakiskola és a kollégiuma (1975), a Domus Áruház és a SZÜV irodaház (1976), a József Attila Kollégium és a Műjégpálya (1977), az IKV irodaház (1978), a Szeder úti nevelési központ és a Piac téri irodaház (1979).

80-as évek: központban a panel

1980-ban készült el Székesfehérvár és településcsoportjának általános rendezési terve (VÁTI, Farkas Gabriella). Ez a terv Székesfehérvár és településcsoportjának városépítési koncepcióját adta, s először tért ki igen hangsúlyosan az egész településcsoportra, s az agglomeráció együttes fejlesztését tűzi ki célul. 1981-ben jóváhagyták. Jellemzője, hogy az 1967-es terv továbbfejlesztését tűzi ki. /59/
Az 1980-as éveket sokkal mérsékeltebb lakótelep-építkezés jellemzi. A Széchenyi utca házait már 1979-ben kezdték építeni, a frissen vásárolt Lift-Slab technológiát alkalmazva. 1985-ben fejezték be a Velinszky lakótelep építését.
A korszak jellemzője az is, hogy nem is volt olyan lakótelep, amelyen ne folyt volna még valamilyen befejező munka: ekkor épült pl. a Vorosilovgrád konyhája, a KÖFÉM munkásszállója (1980).
1979-ben kezdték a Lenin városrész (Palotaváros) építését. Itt 490 ház bontása árán 6700 lakást építettek fel három ütemben /60/. A tervprogram elveit három évig vitatták, az észrevételeket 1976-ban rögzítették. Az észrevételek bekerültek az 1978-as rendezési tervbe. A dokumentációban pont került az autóbusz-pályaudvar körüli évtizedes vitára: most dőlt el, hogy nem fogják kitelepíteni (2006-ban a régi helyen kezdődött el a felújítása, 2007-ben adták át). A terv már számol a Rác templom környékén „néhány jellegzetes fésűs fogas beépítésű épület” megőrzésével, ez lesz a skanzen. Emellett még két belső tér kialakítását javasolja: az Sziget ásatásait és a tó környékét /61/.
A Palotaváros építése kapcsán Molnár Tibor leírja az egyik tervbemutató hangulatát. A Technika Házában tartott bemutatón a fehérváriak teljesen idegenül álltak a tervek előtt. Az építésznek is az volt a benyomása, hogy a szépen színezett térképek és rajzok csupán a szemet kápráztatták, s azoknak „Székesfehérvár út és égtáj rendszeréhez semmi köze nem lehet: ez mutatós, színes grafika csupán?” /62/
Egyedi épületként épült az autópálya-bázis (1980), a Hétvezér téri iskola és a Nefelejts utcai konyha (1981), a Videoton Oktatási Központ (1982), az új köztemető (1983). a kenyérgyár (1984), a 2. számú posta góchivatala és a hűtőház mirelit üzeme (1986), a Bregyó közi gimnázium és a Garzon Bútorgyár (1987), az Árpád Szakképző Intézet és az ERDÉRT irodaház (1988) és a kórház diagnosztikai épülete (1991).

Az általános rendezési tervek elhatározásai csak rövidebb távon bizonyultak reálisnak. A részletes rendezési tervek előírásai közül:
• 15 rekonstrukciós területből csak 5 valósult meg, azok is jelentős eltérésekkel
• a legtöbb területre csak beépítési terv készült, s azokat is többször átdolgozták (Münnich, Pintér, Velinszky), előnyére a Vorosilovgrád esetében.
• jelentős a csúszás a Velinszky esetében: a rendezési terv 1960-ban készül el, a beruházási, beépítési pedig csak 1969-ben. Közben a technológia is megváltozott, így az építés is elhúzódott.
A városrendezési tervek nagy részét a VÁTI, a létesítmény-terveket a LAKÓTERV és a Fejér Megyei Tervező Iroda készítette. /63/
A városrekonstrukció elsődleges lakóépítkezési szempontja mellé másodiknak az iparfejlesztés, s ezen belül az iparterületek elhelyezésének ügye lépett /64/.

Iparfejlesztés és az ipari területek

Az 1960-as évek iparfejlesztése a felgyorsított központi nagyberuházások programjához igazodott, de az 1940-es évek fejlesztésére alapozódott.
A megyei apparátus iparfejlesztő kezdeményezései nyomán a megyeszékhely fejlesztésére került a hangsúly. A városban a meglévő ipart az építőipar, a gépipar üzemeivel, illetve regionális élelmiszeripari beruházásokkal bővítették /65/ .
A háború utolsó évében a Vadásztöltény Gyárat és a Danuvia Gyárat német területre kitelepítették. Az Alumíniumgyárat jóvátételként leszerelésre ítélték, de végül szovjet-magyar közös vállalattá alakították.
Az államosítás után profilváltás következett be a gyárakban. A Vadásztölténygyárat a közszükségleti cikkek (fém- faipari és vegyi) gyártása után 1954-től híradástechnikai üzemmé fejlesztették: 1955-ben kezdődött a rádiógyártás, 1959-től a televízió-gyártás, 1967-ben kezdődött meg az első saját fejlesztésű színes televízió gyártása. A gyár a Videoton nevet 1968-ban vette fel, fő profilja a számítástechnikai eszközök gyártása lett.
Az alumíniumgyár 1946 és 1954 között szovjet-magyar vegyes vállalatként termelt. Az alumíniumgyár a félkész áru helyett az ötvözet előállításra tért át. 1954-57 között a hengermű bővítése után a 104 személyes legényszállót a Zentai utcai iskola helyén építették meg, vállalati lakások (417) épültek a Horvát István utcában. 1958-62 között tuskóöntöde, új prés- és húzómű épült és az Adonyi úti KÖFÉM-házak, illetve a Zombori úti szálló. 1965-71 között szélesszalag-hengermű, az öntödei csarnok és újabb lakások, összesen 300 lakás. Állami nagyberuházásként 1984-ben készült el a japán hideghengersor és eloxáló-mű /66/
A Danuvia Gyárat 1950-től a speciális automata szerszámgépek gyártására állították át, majd közúti járműfékek gyártásával, illetve öntödei termékek gyártásával foglalkozott. 1991-ben önállósult öntödéje.
A hadiipari alapú 30-as évekbeli repülőgépmotor javító műhelyt 1950-ben alakították Motorjavító Vállalattá. Profilját a különleges gépkocsik előállítására, elsősorban karosszéria-gyártásra alakították ki. Országosan kiemelt vállalattá Ikarusz Karosszéria- és Járműgyárként vált /67/ .
Jelentős üzemként fejlesztették a Déli Vasúti Járműjavítót is. 1950-től MEKOVÁL-ként ismertük. Változást jelentett a diesel-mozdonyok javítására való átállás.
Az iparfejlesztés az 1950-es évektől két irányban valósult meg: egyrészt a meglevő bázisokat fejlesztették tovább, másrészt új ipari övezeteket alakítottak ki /68/.
Először a város D-DNy-i részén (Váralja) létesült összefüggő iparterület (vasútkörnyék, vasúton túl), kb. 100 hektár. Ide települtek át a korábban a lakóterületbe ékelt üzemek és raktárak, telephelyek. Nem költözött ki a PATEX és a Vágóhíd (ezeket az ezredforduló táján lebontják).
A központon belül megmarad egy összefüggő iparos terület, amely a lakókörzethez kapcsolódik és nem zavaró: az Élmunkás (Királysor) mentén elhelyezkedő villanygyár (korábbi fűtőmű, majd erőmű), a gázfogadó állomás (Gázgyár) és ezek szolgáltató házai, a malom (Akóts), valamint a Kossuth Gyáregység (Bory féle üzem).
Az DK-i ipari területek nagy üzemcsarnokait és irodaházait rendre az ARÉV építette. 1966-ban épült a Hűtőház, 1968-ban a Fémmunkás Alumínium Nyílászáró-szerkezetek Gyára, a Tejüzem, majd a Nehézfémöntöde /69/.
Az 1970-es, 80-as években az ország tíz legnagyobb vállalata közül három fehérvári. Az Ikarus ekkor világviszonylatban is hatalmas autóbuszgyárnak számít, a Videoton pedig a magyar elektronikai ipar legnagyobb cége, 20 ezer főt foglalkoztat. A Köfémmel együtt ezek kiemelt kormányberuházások, közös jellemzőjük, hogy KGST piacokra termeltek.
A piacok összeomlása ezért Székesfehérvár gazdaságának összeomlásával járt, amit csak súlyosbított a Szovjetunió hadiipari megrendeléseinek megszűnése /70/. Az 1992-es mélypontig a hatalmas elbocsátások miatt a városi és a vonzáskörzetben uralkodó munkanélküliség elérte a 30%-os mértéket.
Tőkeerős multinacionális cégek jelentős beruházásaival indult meg a szerkezetváltás. A változást a város önkormányzata sikeresen kezeli: a Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal közösen sikerrel épít a logisztikai szerepkörre, a feldolgozóipar lehetőségeire, a képzett munkaerő és a jelentős infrastruktúra adottságaira, s a vonzáskörzeten belüli települések együttműködésére /71/ .
Az átalakulást segítette az 1991-ben létrehozott Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, amelyet az országban az elsők között hoztak létre a Phare program támogatásával. Egyik legjelentősebb alapítója maga a városi önkormányzat.
A gazdaságfejlesztési stratégia kialakításában a Logisztikai Szolgáltató Központ kialakításának is fontos szerepet szánnak, amelytől az európai és globális áruforgalmi rendszerbe való bekapcsolódást remélik /72/.
A válságba került vállalatok gyors privatizációja után új profilt alakítottak ki. Példaértékűnek tartják a Videoton holding rendszerű átszervezését. A hazai cégek (Albacomp, Karsai) sikere, majd 1990-ben a Ford megtelepedése hitelesítette az új fejlesztési irányt, s így 1992 után sikerült új multinacionális cégek (Alcoa, IBM, Akai, Philips, Denso, Nokia, Stollwerk stb) megtelepítése, persze jelentős kedvezmények árán. Az 1990-es évek elejéhez képest 2001-re több mint háromszorosára növekedett az ipari vállalkozások jegyzett tőkéje /73/.
A Hungalu Tröszthöz tartozó Könnyűfémmű 1991. június 20-án alakult át kft-vé (1992-re csőd közeli állapotba kerül) Az amerikai érdekeltségű Alcoa lesz az 50%-os tulajdonos 1993-ban, majd 1996-ban teljesen megvásárolja.
A vállalatnak 4 gyáregysége van: öntöde, hengermű, présmű, és a kamionok felépítményének gyára /74/ . Zöldmezős beruházásként csatolt az üzemhez 1994-ben egy csavargyárat és 1997-ben egy kerékgyárat Székesfehérváron és egy kábelköteg gyárat Móron.
Erős maradt, sőt erősödött a városnak a pénz- és hiteléletben betöltött szerepe, ma ismét pénzintézeti központ. Ezen intézetek gazdaságra gyakorolt hatása jelentős.
A válságból való kilábalás jeleként az országban az elsők között indult meg az ipari parkok kialakítása. 1997-ben még csupán hat pályázó volt az országban erre a címre, s ezek közül három fehérvári volt. Az első ipari parkok a fő utakhoz kapcsolódnak. A déli kivezető utak mellé az autópálya vonzásában helyezkedik el a Sóstói Ipari Park az egykori repülőtér és a szovjet katonai bázis területén. A Videotonhoz és a 8-as elkerülő úthoz kapcsolódik a Videoton Ipari Park. A Seregélyesi úthoz és az autópályához kapcsolódik az Alba Ipari és Kereskedelmi Zóna. 2000-ben kapta meg ezt a címet a Déli Ipari Park, 2001-ben az Ikarus Ipari Park, 2002-ben pedig a Visteon Innovációs és Ipari Park. A hat ipari park között bizonyos specializáció alakult ki, összterületük megközelíti a 400 hektárt, mintegy 15 ezer embert foglalkoztatnak /75/ .
Összefüggő iparterületként hasznosítják az ipari zónákat: a város nyugati határában a 8-as út mellett alakult ki a Városkapu Ipari és Kereskedelmi Zóna /76/, a Feketehegy Ipari Zóna és a Gugásvölgyi Ipari Övezet /77/.
A nagy átalakulásban a kisvállalkozók segítésére hozták létre inkubátorházként a Székesfehérvári Vállalkozó Központot, s ezzel ismét az elsők között kezdtek bele egy volt szovjet laktanya hasznosításába.

A gazdasági tengely mentén

Székesfehérvár gazdaságának átalakítása szempontjából különösen fontos a város infrastrukturális és logisztikai helyzetének kihasználása. A mai közlekedés-földrajzi helyzet az ország legfejlettebb DNy-ÉK-i gazdasági tengelyét használja: így több, csak korszakunkra jellemző újdonságra épít. Ezek közül legfontosabb a Dunaújvárosnál létesített új Duna-híd, az a tény, hogy itt teremtődik meg az M1 és az M7 autópálya közötti kapcsolat, illetve részben már megépült a 8-as főút és az M7 autópálya várost elkerülő összekötő útja (ami mellesleg több ipari zónát is összekapcsol). A vasúti rendszer szempontjából fontos, hogy itt keresztezi az ország sugaras vasútvonalait a gyűrűs rendszer. Az is a tervek hátterében munkál, hogy a börgöndi polgári repülőtér fejlesztése egyéb távlati tervek megvalósulását is segíti.
Az új iparosítás következményeként és a magyar mezőgazdaság válsága miatt is persze – a mezőgazdaságból élők aránya korszakunkra a mélypontra jutott. 2001-ben csupán a népesség 1,5%-a élt a mezőgazdaságból /78/ . A 13 ezer különféle nagyságú ipari vállalkozással szemben mindössze 150 körüli a mezőgazdasági vállalkozások száma. A 90-es években még a város határában gazdálkodó három nagy termelőszövetkezet (Kossuth, Vörösmarty, Szabad Élet) a termőterület 95%-át művelte, ezek mellett mára a kisvállalkozások és az egyéni gazdaságok száma növekedett /79/.

Idővel dacoló város

Az új korszak jellegzetessége és újdonsága az, hogy ezt a modern várost már nem elég a hagyományos középfokú oktatási struktúrával kiszolgálni. Több technikum és a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának kihelyezett tagozata jelezte a műszaki értelmiség képzésének fontosságát, illetve megjelent a felsőfokú képző intézmény. 1969-ben létesült a Földmérési Technikum, amely később az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendező Karaként, ma a Nyugat-Magyarországi Egyetem részeként működik városunkban. 1992-ben a városi önkormányzat közreműködésével önálló alapítványi felsőfokú intézményként jött létre a Kodolányi János Főiskola. Ezzel a város a felsőoktatásba is bekapcsolódott, mégpedig olyan formában, egy nem állami fenntartású alapítványi főiskolával, amely forma az országban először jelent meg. A városi önkormányzat kezdeményezőkészségét jelzi, hogy itt van a legtöbb alapítványi fenntartású óvoda, általános- és középiskola. A felsőoktatási intézmények mellett fontos az 1992-ben alapított Székesfehérvári Regionális Munkaerőfejlesztő- és Képző Központ tevékenysége. Mindezek miatt és a kiterjedt oktatási intézményhálózat miatt (a városnak 26 óvodája, 25 általános iskolája és 24 középiskolája működött 2004-ben) a város a Közép-Dunántúl legdinamikusabb oktatási centrumává vált.
Az élhető jövő keresése közben a városrekonstrukció nehéz, több évtizedes folyamata számos illeszkedési és egyensúlyi kérdést vetett fel. A megoldásokban a kérdés fontosságához mérten (ám a korszakot jellemző fejlesztéspolitikai koncepcióihoz igazodóan) kevés szó jutott a helyi társadalmi akaratnak. Saját hangjukat a fehérváriak csak az 1980-as években, a Palotaváros építésekor, a Skanzen megőrzésekor, és a híres Sóhajok hídja (a városháza tömbjei közötti átjáró) megakadályozásakor kezdték hallatni. Eleinte csak úgy, hogy megakadályozták az új városrész széleinek túl sűrű és túl magas beépítését, a Rác utca lebontását, és a híd felépítését. Tegyük hozzá epilógusként, hogy ilyen társadalmi ellenkezés fogadta a romkerti védőtetőt, amelynek az ezredforduló után a lebontását sikerült elérni.
A közvélemény formálásában, a problémák nyilvános vitatásában jelentős szerepet játszottak a város régi és új építészei, illetve az 1984-ben alakult Városszépítő és Védő Egyesület, mint civil-fórum.
Sajátos, tipikusan korunkbeli jelenség – hiszen mutatja a civil kezdeményezés erejét és fontosságát – hogy műemléki helyreállítás, rekonstrukció képes közösséget erősíteni. Érdekes példa erre az, hogy a megújított és restaurált berendezésekkel felszerelt Rác templomban újra éled a szerb közösségi élet: a Szerb Kisebbségi Önkormányzat újjászerveződött, a görög keleti közösség számban jelentősen fogyatkozva, de újra él és hallatja szavát, havonta egyszer szent liturgiával. A templomkertben Szent Iván napi búcsút tartanak, együtt vesznek részt a grábóci búcsún. Ugyanígy megújult a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjainak részvételével a német misék hagyománya a Ciszterci templomban. A III. Béla Lovagrend őrzi névadó királya emlékét, és felvállalta az itt eltemetett királyok tiszteletét, emlékének ébresztgetését.
Ebbe a sorba csak kevéssé illeszkedik, de az idegenforgalmi vonzerőt biztosítja a királyi esküvők hangulatának felidézése, vagy a történelmi órajáték.
A városépítés egészének áttekintése a városrendezési terv 1991. évi felülvizsgálatakor került fehérvári szakemberek kezébe /80/. A mérnöki csoport egy idővel dacoló várost kapott kézbe, melynek kényszerű átépítésében többnyire persze maga is részt vett. Jól megfogalmazott feladatukként ismerik a tilalmak feloldását, az erőszakos beépítések minimalizálását, a tömbbelsők feltárását, a külvárosok kisvárosias hangulatának megtartását és a zöldövezetek védelmét.
1991-ben felvetik, hogy a szovjet hadsereg kivonulásával megürült laktanya és körzete rehabilitáció után oktatási centrumként, akár egyetemi campusként hasznosítandó. Az ezredforduló után újra felvetődött ez az elképzelés egy műszaki felsőfokú intézmény tervezésekor.
A felülvizsgálati anyag foglalkozik a megépült lakótelepek egészében kedvezőtlen összképének javításával. A József Attila utca környékén hangsúlyozzák a tömbbelsők feltárását, illetve a széleken megmaradt utcák kisvárosias hangulatának megőrzését. Elérendő célnak tartják ezekben az utcákban (Kégl, Távirda, Károly János) nyüzsgő üzleti negyed kialakítását. Mára elmondhatjuk, hogy ez a cél megvalósult, persze úgy, hogy a nyüzsgés a Belvárosból, annak hivatali és bankéleti funkciója miatt kiszorult, igaz, hogy az üzlet maradt.
Szép feladat lenne a zöldövezetekkel kapcsolatos célokat megvalósítani. A felülvizsgálat anyaga megvalósíthatónak tartja a Horvát István lakóteleptől az orosz temetőn keresztül az Aszalvölgyi árok mellett a kórházig kialakított sétányt, a Varga-csatorna partján kialakított zöldövezetet, a Fürdő utca- Malom utca és a Malom-csatorna körzetében, illetve a Bregyó köz felé indított zöldövezetet. Talán még nem késő. Hiszen naponta tapasztaljuk régi, már-már feledett tervek megvalósulását. Jó sikerrel folyik a Sóstó rehabilitálása: védettséget élvez 1990 óta a Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület (121 hektár), amelyen 2000-ben nyílt meg a tanösvény /81/. Itt meglátogathatjuk annak a kiserdőnek a maradványát (Sóstó Kiserdő, Vízmű erdő), amelynek ültetésével Schmöltz Leopold Székesfehérvár szépészeti fejlesztéseit elkezdte 1821-ben.
Román András szavai, melyek 1972-ben még csupán a Belváros védett együttesére vonatkoztak, ma már az egész várost jellemezhetnék: „Mindenki, aki szereti a műemlékeket, szeretettel és tisztelettel övezi az ezeréves várost. Szeretettel, mert szép, harmonikus, bensőséges és magyar. Tisztelettel hősi múltja, s azt ápoló, féltve őrző mai fehérváriak iránt /82/.”
A hősi, tiszteletet érdemlő történelmi Belváros értékelése ma már nem elégséges. Jól jegyzi meg Molnár Tibor azt, hogy közben a gyors növekedés átalakította a várost. Az átalakulás, mint a felnőtté válás, még terhes az öntudatra ébredés, az önismeret kialakulásának folyamatával. „Ez alatt a régi helyes kis Székesfehérvárból gyors növekedéssel nagy kamasz város lett, amely még sután bánik megnőtt végtagjaival és nem heverte ki pattanásos tinédzser korszakát” /83/
Gondoljuk meg: mindezt Molnár Tibor aki büszkén vallotta magáról, hogy Fehérváron minden utcában otthon van – 1986-ban írta le.
Én nem tudom, hogy kiheveri-e valaha a nagykamasz a saját pattanásait.

Lábjegyzetek

/1/ Farkas Gábor főszerk.: Fejér megye kézikönyve. CEBA Kiadó, 1997. 221.
/2/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 54.
/3/ Csurgai Horváth József: Székesfehérvár történeti szerepe és annak változásai. Acta. Tanulmányok I. 2004. 7-22. 21.
/4/ Demeter Zsófia: „A csodát most is ők vigyázzák”. Dokumentumok az 1956-os forradalom és szabadságharc székesfehérvári eseményeiről. Székesfehérvár, 2006. 10.
/5/ Csurgai Horváth József: „…dicsőség helyén emelendő emlék”. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára. Székesfehérvár, 2002. 47.; Csurgai Horváth József: „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” Az 1956-os forradalom Székesfehérváron. Székesfehérvár, 1996.
/6/ Demeter Zsófia: „A csodát most is ők vigyázzák”. Dokumentumok az 1956-os forradalom és szabadságharc székesfehérvári eseményeiről. Székesfehérvár, 2006. 3.
/7/ Csurgai Horváth József: „…dicsőség helyén emelendő emlék”. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára. Székesfehérvár, 2002. 46.
/8/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 34.
/9/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 35-37.
/10/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 121-123.
/11/ Magasház beruházási program, LAKÓTERV, Borostyánkői László, 1972. Székesfehérvár Megyei Jogú Város levéltára. Sagitarius Kft. tervtára.
/12/ Kreszán Albert szerk.: A magyar kivitelező vállalatok története. Budapest, 2005. 80-92.
/13/ Bányóczky Ferenc szerk.: Jubileumi évkönyv a Székesfehérvár Ingatlankezelő Vállalat 25 éves alapításának évfordulója alkalmából. Székesfehérvár, 1974.. 4-10.
/14/ Tatár Dezső: Székesfehérvár városrendezése. Városépítés 1972/5. 6-9. 6.
/15/ Ilonczai Nándor: Városrendezési tervek Székesfehérváron. Városépítés 1972/5. 10-12.
/16/ Városfejlesztési terv. Székesfehérvár Megyei Jogú Város levéltára. Sagitarius Kft. tervtára.
/17/ Ilonczai Nándor: Városrendezési tervek Székesfehérváron. Városépítés 1972/5. 10-12. 10.
/18/ Menyhárt Gyula: A területgazdálkodás kérdései Székesfehérvárott. Székesfehérvár I. 1.
/19/ Ilonczai Nándor: Városrendezési tervek Székesfehérváron. Városépítés 1972/5. 10-12. 12.
/20/ Farkas Gábor – Szalai Károly: A vasútvidék története. Székesfehérvár, 2006. 115-116.
/21/ Ilonczai Nándor: Városrendezési tervek Székesfehérváron. Városépítés 1972/5. 10-12. 10.
/22/ Farkas Gábor – Szalai Károly: A vasútvidék története. Székesfehérvár, 2006. 117.
/23/ Farkas Gábor – Szalai Károly: A vasútvidék története. Székesfehérvár, 2006. 117.
/24/ Farkas Gábor – Szalai Károly: A vasútvidék története. Székesfehérvár, 2006. 118.
/25/ Farkas Gábor – Szalai Károly: A vasútvidék története. Székesfehérvár, 2006. 120.
/26/ Farkas Gábor – Szalai Károly: A vasútvidék története. Székesfehérvár, 2006. 118.
/27/ Molnár Tibor építész volt városi főmérnök emlékei az 1910-1980. évek Székesfehérvárára. 1986. Kézirat. Szent István Király Múzeum könyvtára.
/28/ Molnár Tibor i. m. 67.
/29/ Általános rendezési terv-felülvizsgálat, 1957, március 18. Molnár Tibor. Székesfehérvár Megyei Jogú Város levéltára. Sagitarius Kft. tervtára.
/30/ Városfejlesztési terv, 1960. I. ütem. Székesfehérvár Megyei Jogú Város levéltára. Sagitarius Kft. tervtára.
/31/ Ilonczai Nándor: Városrendezési tervek Székesfehérváron. Városépítés 1972/5. 10-12. 10.
/32/ Schéry Gábor szerk.: A magyar tervezőirodák története. Építésügyi Tájékoztató Központ. Budapest, 2001. 108.
/33/ Molnár Tibor építész volt városi főmérnök emlékei az 1910-1980. évek Székesfehérvárára. 1986. Kézirat. Szent István Király Múzeum könyvtára. 75-76.
/34/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 97.
/35/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 97.
/36/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 97.
/37/ Ilonczai Nándor: Városrendezési tervek Székesfehérváron. Városépítés 1972/5. 10-12. 11.
/38/ Ilonczai Nándor: Városrendezési tervek Székesfehérváron. Városépítés 1972/5. 10-12. 11.
/39/ Csizmadia - Óvári szerk.: Negyed százada építünk… Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat 1949-1974. Székesfehérvár 1974. 12-14.
/40/ Kreszán Albert szerk.: A magyar kivitelező vállalatok története. Budapest, 2005. 80.
/41/ Schéry Gábor szerk.: A magyar tervezőirodák története. Építésügyi Tájékoztató Központ. Budapest, 2001. 108.
/42/ Csizmadia - Óvári szerk.: Negyed százada építünk… Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat 1949-1974. Székesfehérvár 1974. 9-10.
/43/ Kreszán Albert szerk.: A magyar kivitelező vállalatok története. Budapest, 2005. 85-92.
/44/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 100.
/45/ Farkas Zoltán: A Fecskeparti lakótelep. Székesfehérvár, 1990/4.
/46/ Kreszán Albert szerk.: A magyar kivitelező vállalatok története. Budapest, 2005. 91.
/47/ Bányóczky Ferenc szerk.: Jubileumi évkönyv a Székesfehérvár Ingatlankezelő Vállalat 25 éves alapításának évfordulója alkalmából. Székesfehérvár, 1974. 13.
/48/ Tatár Dezső: Székesfehérvár városrendezése. Városépítés 1972/5. 6-9. 8.
/49/ Csurgai Horváth József: Székesfehérvár történeti szerepe és annak változásai. Acta. Tanulmányok I. 2004. 7-22. 21.
/50/ Román András: Székesfehérvár védett műemléki belvárosa. Városépítés 1972/5. 13-16. 15-16.
/51/ Tatár Dezső: Székesfehérvár városrendezése. Városépítés 1972/5. 6-9. 7-8.
/52/ Tatár Dezső: Székesfehérvár városrendezése. Városépítés 1972/5. 6-9. 7.
/53/ Horváth Júlia: Fáy András lakónegyed, Novák Károly lakótelep. Székesfehérvár, 1991. május.
/54/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 73 82.
/55/ Kreszán Albert szerk.: A magyar kivitelező vállalatok története. Budapest, 2005. 80.
/56/ Kreszán Albert szerk.: A magyar kivitelező vállalatok története. Budapest, 2005. 87.
/57/ Csizmadia - Óvári szerk.: Negyed százada építünk… Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat 1949-1974. Székesfehérvár 1974. 15.
/58/ Kreszán Albert szerk.: A magyar kivitelező vállalatok története. Budapest, 2005. 80-87.
/59/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 97.
/60/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 85.
/61/ Székesfehérvár, Lenin lakónegyed A tipusú részletes rendezési terve. VÁTI, 1977. Molnár Attila. Székesfehérvár Megyei Jogú Város levéltára. Sagitarius Kft. tervtára.
/62/ Molnár Tibor építész volt városi főmérnök emlékei az 1910-1980. évek Székesfehérvárára. 1986. Kézirat. Szent István Király Múzeum könyvtára. 76.
/63/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 98-99.
/64/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 89-91.
/65/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 32.
/66/ Horváth Tamás szerk.: Székesfehérvári Könnyűfémmű - Alcoa-Köfém Kft. Székesfehérvár, 2001.79- 95.
/67/ Farkas Gábor főszerk.: Fejér megye kézikönyve. CEBA Kiadó, 1997. 221.
/68/ Pintér Lajos: Doktori értekezés, 1982. SZJKMAdattára, AD/7315-2003. 89-91.
/69/ Csizmadia - Óvári szerk.: Negyed százada építünk… Fejér Megyei Állami Építőipari Vállalat 1949-1974. Székesfehérvár 1974. 14-15.
/70/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004.. 32-33.
/71/ Farkas Gábor főszerk.: Fejér megye kézikönyve. CEBA Kiadó, 1997. 221-223.
/72/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 39-41.
/73/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 35.
/74/ Horváth Tamás szerk.: Székesfehérvári Könnyűfémmű - Alcoa-Köfém Kft. Székesfehérvár, 2001. 9-11.
/75/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 38-39.
/76/ Farkas Gábor főszerk.: Fejér megye kézikönyve. CEBA Kiadó, 1997. 224.
/77/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 54.
/78/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 72.
/79/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 36.
/80/ Székesfehérvár rendezési terve 1991. évi felülvizsgálata. Székesfehérvár Megyei Jogú Város levéltára. Sagitarius Kft. tervtára.
/81/ Posch Ede szerk.: Királyok városa, Székesfehérvár. Székesfehérvár, 2004. 140.
/82/ Román András: Székesfehérvár védett műemléki belvárosa. Városépítés 1972/5. 13-16. 16.
/83/ Molnár Tibor építész volt városi főmérnök emlékei az 1910-1980. évek Székesfehérvárára. 1986. Kézirat. Szent István Király Múzeum könyvtára. 78.