Szűts-Novák Rita

Misztika a modernitásban

A múlt század elején Szelényi Ödön, a pozsonyi Evangélikus Teológiai Akadémia székfoglaló beszédének egyik fő gondolata az volt, hogy „A misztikával való foglalkozás ép ma időszerű. […] Napjainkban a misztikus hajlamok erős lüktetését tapasztalni minden felé, mintha meguntuk volna a világos gondolkodást, lelkünk a misztikum felé vonzódik, a történeti hagyományokkal szemben szívünk belső sugallatára hallgatunk”. (Szelényi, 1913)

Tanulmányomban arra keresem röviden a választ, hogy milyen módon van jelen ma a misztika, mi jellemzi a róla szóló diskurzust, hogyan definiálhatnánk a misztika fogalmát, veszített-e időszerűségéből, és milyen súllyal jelenik meg a keresztény felfogás a teljes misztikáról szóló vitában.

A misztika koronként előtérbe kerül, vagy háttérbe szorul, ennek okát bonyolult vallási, társadalmi, sőt gazdasági folyamatokban kell keresni. Azt hiszem, korunkra a misztika háttérbe húzódása a jellemző, ennek okát nehéz meghatározni, a legpontosabb magyarázat talán éppen Klujber Anitáé lehet: „a misztika ma nem divatos tudatforma, talán azért nem, mert a misztikus élmény a tudat kiüresítésén, a ráció elcsendesítésén alapszik, mi pedig az információrobbanás korában nem kiüresíteni (megtisztítani) akarjuk az életünket és a fejünket, hanem minél több mindennel megtölteni. […] Pedig a lélek univerzálissá személytelenedő mélyrétegeivel foglalkozó misztikusok menthetik át azokat az értékeket, amelyeket korunk természettől eltávolodó, gépiesedő érzelemvilágú embertípusa megfoszt önmagától.” (Klujber, 2006)

„A feltétel nélküli értelmi gondolkodás tehát a misztikában végződik. Magunkat az életakarat világot alkotó sokarcú jelenségeihez, az élettisztelet érzületéhez tartani, ez az etikus misztika. Minden mély világnézet misztika. Hiszen a misztika lényege abban áll, hogy a világban való elfogulatlan, naiv létemből az énről és a világról való gondolkodáson keresztül a titokzatos és végtelen akaratnak való olyan önátadás lesz, amely az Univerzumban megnyilvánul. […] Ifjúságomtól fogva bizonyos voltam abban, hogy minden gondolkodás, ha végiggondoljuk, a misztikában végződik. Az afrikai őserdő csendjében váltam képessé arra, hogy ezt a gondolatot végigvezessem és kimondjam.” – írja Albert Schweitzer a Kultur und Ethik bevezetőjében.1▼

Részben igaznak találom Szelényi kijelentését, miszerint a „vallásos lelkek az istenkeresők, mivel Kant megindította szellemi forradalom következtében sem a természetben (mechanizmus!), sem a történelmi életben nem találjuk többé meg az Istent, szintén az ember belső világában, kedélyében, lelkiismeretében, erkölcsi akaratában keresik az Isten nyomait, úgyhogy ez a cselekvés is hathatósan egyengeti a miszticizmus útját.” Észre kell vennünk azonban, hogy az istenkeresők azonban nem feltétlenül vallásos lelkek, ahogyan azt a szerző megállapítja, ahogy ez például Pilinszky lírájában is megfigyelhető.

Magát a misztikát többféleképpen lehet definiálni. Különbséget tehetünk a fogalom mindennapi és tudományos diskurzusban létező meghatározása között. A következőkben részben Szelényi értekezésére, részben az eredeti művekre hivatkozom majd.

Czóbel István szerint (Czóbel, 1901) a misztika minden vallás magva, a vallás tanainak átvitele a kedélyi életre, tehát a teóriának praktikus alkalmazása. Szelényi szerint Czóbel definíciója annyiban pontosításra szorul, hogy ő a misztikát a spiritizmussal és okkultizmussal hozza szoros vonatkozásba, holott ezek a jelenségek legfeljebb a misztika elfajulásai. S. M. Deutsch jóval árnyaltabb és finomabb választ ad, szerinte a misztika fogalma nem is határozható meg pontosan, hiszen ama momentumok, amelyekről itt szó van, az egyesek lelki életében gyökereznek ugyan, de az emberiség életében is fejlődésen mentek keresztül, más jelenségekkel összeszövődve olyan bonyolult komplexumot képeznek, amelyek nem levezethetők, egyszerűen egy vonással. Az amerikai William James a misztikának négy ismertető jegyét különbözteti meg: leírhatatlanság, megvilágosultság, múlékonyság, passzivitás, amelyek Szelényi szerint túl általános jegyek és nem alkalmasak a misztika specifikumának feltüntetésére.

A véleményemhez legközelebb álló megállapítás a következő: A misztika Istent akarja felfogni, és vele reálisan egyesülni – állítja a dán Lehman (Lehman, 1908), majd azzal folytatja, hogy a misztikus bátran kiemeli Isten és az ember azonosságát. Nem is lehet szigorú határt vonni emberi és isteni között, épp ezért olvadhat össze az ember teljesen az istenivel, vagy az istenibe. Fő vágya minden misztikusnak (ezt tapasztaljuk elsősorban a hívő katolikus szerzőknél), hogy oly állapotba kerüljön, melyben a legfőbbet, az Istent közvetlenül láthassa, megélhesse, ami akkor következik be, ha az ember legyőzve a maga énjét, magát teljesen oda engedi az örök lénynek.

Max Reischle szisztematikus teológus a misztikus teológiát elkülöníti a misztikus kegyességtől, ez utóbbi dolgozatomban csupán érdekesség szempontjából említendő. Ehhez hasonló az a felvetés, amit Kozáry is oszt, miszerint a misztika a léleknek titokzatos egyesülése Istennel a szemlélet rendkívüli tudományai révén, amik az elragadtatás, látomás, kinyilatkoztatás, stigma.

Szelényi sugallatára kizárnám a misztikafogalmának értelmezéséből azon jelenségek hosszas tárgyalását, melyek a léleknek nem az Istennel való összeköttetését keresik, hanem földi célokat igyekeznek misztikus eszközökkel elérni. Ilyenek lehetnek a mágia (amely külső hatásokat próbál természetfeletti módon megidézni), mantika (amely jövő kifürkészésére irányul), spiritizmus (ami emberen túli szellemvilággal próbál közeledést létesíteni), okkultizmus (ami egy egészen új tudományt próbál misztikus alapon felállítani). A misztika továbbá nem azonosítható teljesen a gnosztikával, illetve teozófiával sem (bár ennek a régebbi értelmébe beletartozik a misztika fogalma is). A gnózis fogalmát Schmitt Jenő definiálja azonos című művében (Schmit, 1.), ahol a szó jelentését a következőképpen határozza meg: saját belsőnk tényeinek szemlélete és azok által és azokban az összes tünemények fokozatosságának összefüggésébe való betekintés.

Poétikai szempontból különösen fontos a francia Récéjac felfogása, miszerint a misztika: „oly törekvés, mely erkölcsileg és a szimbólumok útján akar közeledni az abszolútumhoz.” Véleményem szerint ez a megállapítás a fentiek közül az egyetlen vitathatatlan misztikameghatározás, amely a hívő, vagy örök kétkedő lírikusok istenes verseiben is nyomon követhető. Nemcsak a középkor emberének, hanem a jelen emberének is. A keresztény misztika lényege a bensőséges kapcsolat Istennel. A misztikus lélekben nem a világ uralkodik, hanem Isten, vagyis: teljesen betölti a hívők szívét Isten szeretete.2▼

Vizsgáljuk most meg, milyen szerep jut a kereszténységnek a misztikáról szóló elméletekben. Szent Ágoston vallomásaiban a következőket írja „Magadnak teremtettél minket, Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned.”A kereszténység forrásait a keresztény kor előtti misztériumokban is kereshetjük. E kereszténység előtti misztikában rátalálunk arra a termőtalajra, ahol a kereszténységet önálló mivoltában érthetjük meg, bár észrevehető a kereszténység előtti misztika átalakulása is. „A kereszténység úgy feltételezi az őt megelőző misztikát, mint a növényi csíra a termőtalajt” – írja Rudolf Steiner (Steiner, 1910) osztrák filozófus, az antropozófia megalapítója. Az antropozófia, az ember bölcsessége, az egyetlen modern, krisztusi alapokon nyugvó szellemi tudomány, mely az emberben lévő szellemiséget kívánja elvezetni a világban lévő szellemi princípiumhoz. Számtalan tény bizonyítja, hogy az antik görög filozófia bölcsessége ugyanannak az érzületnek a talajából fakad, mint a misztikus megismerés. Például az ephesosi Herakleitost (Kr. e. 535-475) „homályosnak” nevezték, mert nézeteire csak a misztériumok ismerete derített fényt. Továbbá fontos, hogy Steiner Platónt, már mint misztikust említi, majd nagyot ugorva, Radnóti Sándor pedig Pilinszky Jánost misztikus költőként definiálja (Radnóti, 1981). Ez utóbbi (az érdekesség szintjén) a miszticizmus folyamatos aktualitását, de a fogalom átalakulásának tényét is igazolja. A misztika keresésének több oka van, a két legfontosabb a rácsodálkozás és a saját halandóságunk felismerése. Végül röviden kitérnék arra, hogy a kereszténység miképp változtat a misztika fogalmán. A keresztény hívőkre nagy hatással volt, hogy az Istenség, az Ige, az örökkévaló Logosz többé nem a misztériumok titokzatos mélyén, és nemcsak mint szellem jelenik meg, hanem, amikor a Logoszról beszéltek, mindig Jézus történelmi személye is előttük állt. A folytonosan változó Logoszt a kereszténység az egyes személyiségről átvitte Jézus egyetlen személyiségére.

Lábjegyzetek:

1▲ Schweitzer élettisztelet etikájának pedagógiai vonatkozásairól az Új Pedagógiai Szemle 1999. márciusi számában írt tanulmányt Rókusfalvy Pál A nevelés erkölcsi nevelés is címmel.

2▲ Ez az Újszövetség egyik legfőbb üzenete is: „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből” (Mt 22,34).

Irodalomjegyzék:

  • Albert SCHWEITZER, Kultur und Ethik. Sonderausgabe mit Einschluss von Verfall und Wiederaufbau der Kultur, München, C. H. Beck, 1960.
  • CZÓBEL István, Die Entwickelung der Religionsbegriffe, Leipzig 1901.
  • EDVARD Lehman, Mystic im Heidentum und Christentum, Leipzig, 1908.
  • KLUJBER Anita, Gondolatok a misztikáról. A perifériáról a centrum 3. Pécs, Pro Pannonia Kiadó, 2006.
  • RADNÓTI Sándor, A szenvedő misztikus, Bp., Akadémiai Kiadó, 1981.
  • Rudolf STEINER, A kereszténység mint misztikus tény és az ókor misztériuma, Budapest, Genius, Magyar Antropozófiai társaság, 1910.
  • SCHMIT Jenő, Die Gnosis II. L.1913.9.1
  • SZELÉNYI Ödön, A misztika lényeges és jelentősége. Székfoglaló értekezés, Pozsony, Wigand K. F. Könyvnyomdája, 1913.
  • SZENT ÁGOSTON, Vallomások I,1.