I. Bevezetés

1. A téma fontossága és jellege

Több mint egy évtizede magunk mögött hagytuk a létező szocializmus – újabban kommunizmusnak nevezett – társadalmi berendezkedését, de még mindig hurcoljuk magunkkal egyes – kerékkötő – elméleti mozzanatait és társadalmi, erkölcsi megrögzöttségeit. Ebben sok egyéb tényező mellett két dolog vagy összefüggés játszik főszerepet: 1. Szocialista múltunk pozitív fejleményei hivatkozási alapot nyújtanak a társadalmi élet – életfontosságú – folytonosságára, így a benne szereplők akkori érdemeinek mai elismerésére. 2. A szocialista berendezkedés diktatórikus jellege a kultúra területén is erőteljesen érvényesült, és ideológiai kizárólagosságra törekedve a szellemi közéletben és az oktatásban elnyomta a marxizmust bíráló elméleti munkát, és nem támogatta más irányzatok, nézetrendszerek kifejlődését, megjelenését sem, illetve igyekezett lehetetlenné tenni az e téren a világban megjelent eredmények megismerését.

A mai helyzet ezért úgy látszik javíthatónak, ha a második összefüggés terén lépünk előbbre. Természetesen az elmúlt évtizedben e téren már sok minden történt, nagy számban fordították le és adták ki nyugati szerzők társadalomelméleti műveit, az egyházak szabadon, rég nem látott mértékben és új eszközökkel hirdethetik vallásuk tanait, a felsőoktatásban pluralitás érvényesül a felajánlott tematikákban és a szellemi életben is jelentkezett bizonyos igény az elméleti vitára, tisztázásra. Áttörésről azonban sajnos még nem beszélhetünk, mert a szellemi közélet meghatározó szereplői igen óvatosak és sajátosan konzervatívok, az alapvető társadalmi vita elmaradt a követendő kulturális és oktatási stratégiáról, szellemi és társadalmi értékrendről. Ráadásul a tömegközlési eszközökben túlteng a semmitmondó vagy romboló jellegű műsor, ami fokozza a tájékozatlanságot. Hiányzik, és egyben lehetetlennek látszik az a bizonyosságot nyújtó eligazítás, amely képes felülemelkedni a múltból örökölt kicsinyes érdekeken, a jelenben mutatkozó és elkerülhetetlennek látszó kulturális káoszon. Erre a teljesítményre csakis a tudomány, csakis a társadalomtudósok gárdája lehet képes. Olyan tudomány lehet alkalmas, amely már elvégezte a napjainkban érvényesülő nagy társadalmi folyamatok és összefüggések elemzését, és javaslatait képes egységes, jól megragadható formában közölni a befogadás számára.

A befogadók köre természetesen az egész társadalmat jelenti, ám természetesnek látszik, hogy ebből két réteg korszerű tájékozottsága létfontosságú: a szellemi közélet szereplőié és a felnövekvő ifjúságé. Számukra akár ugyanabban a formában is elérhető lehet az új, igényes és mindenre kiterjedő társadalomelmélet. S különösen akkor lesznek rá fogadókészek, ha az elmélet egyfajta, a tiszta tudomány iránti elkötelezettséggel és ideológiai semlegességgel rendelkezik. Utóbbi követelmény teljesítése igen nehéz, de nem lehetetlen, hiszen a most véget ért 20. század változatos történései elegendő anyaggal bírhatnak a tisztán tudományos következtetések számára, valamint a filozófia, és jelesül a társadalomelmélet története is megfelelő segítséget nyújthat. Mindezen követelménynek megfelelő, korszerű, s így társadalomelméleti gondolkodásunkat és társadalomtudományi oktatásunkat forradalmian befolyásolni képes társadalomelméletet – érthetően – hazai szerzőknél nem találunk. A külföldiek között is kevés felelhet meg ezeknek a magas szintű elvárásoknak. Nem véletlenül, aki szóba jöhet, mindkét meghatározó európai régiónak és az Amerikai Egyesült Államoknak is jó ismerője. Beleértve az elméleti, elmélettörténeti, társadalmi, társadalomtörténeti, gazdasági, gazdaságtörténeti, valamint politikai és politikatörténeti fejleményeket e világrégiókban.

S ha Friedrich Hayek, akinek munkásságáról szó van, eredetileg nem is azzal a szándékkal végezte munkásságát és fejtette ki nézeteit, hogy kifejezetten a társadalom elméleti megközelítésének oktatását segítse elő, hanem őt mindig az elméleti kihívás, a tudományos probléma megoldása és a társadalmi hiányosságoknak elméleti és módszertani javaslatokkal való megjavítása sarkallta, életműve, elméleti teljesítménye pontosan olyan jellegű, amely alkalmas e feladat betöltésére. Ilyenformán Hayek, aki igen korán elkötelezte magát az egyetemi oktatásra, és azt hosszú élete végéig folytatta, nem véletlenül hozta létre a társadalomtudomány terén azt az összefüggő ismeret együttest, amelyet egyúttal az oktatási terület számára alkalmazott nevelésfilozófiai műnek tekinthetünk. Ennek sajátos módszertani összefüggés rendszere abban áll, hogy a társadalomban élő ember számára minden adott és lehetséges – társadalmi, emberi és természeti – kapcsolatot és viszonyt feltár, illetve eszközt nyújt a feltáráshoz. Ezzel minden embert – lehetőség szerint – társadalomtudóssá képez ki, a kifejtett tudományos ismereteket beépíti a mindennapi gondolkodásukba, s elméleti és gyakorlati korlátaik rendszeres tudatosításával a megfelelő szintű együttműködési hajlamot kelti fel bennük egymással és minden nem személyes fontos összefüggéssel.

Nem arról van tehát szó, hogy találtunk egy tévedhetetlen tudóst és egy megdönthetetlen elméletet, hanem arról, hogy ínséges helyzetünkben adott számunkra egy neveléstudományi szempontból hasznosítható munkásság. Ennek részei és részletes bemutatása majd megmutatja azokat az elemeket, segítségeket is, amelyekből Hayek felépítette a maga társadalomelméleti építményét. Ebben érvényesül a jelen helyzetünkben kívánatos, igazi pluralizmus, ahogyan az már megvolt Immanuel Kant filozófiájában is. Nagy szerepet játszott Hayek életében a Sir Karl Raimund Popperhez fűződő elméleti kapcsolata. Popper társadalomelméleti munkássága maga is sok mindenben megfelel az itt támasztott követelményeknek, ám módszertana sokkal egyoldalúbb, mint Hayeké, kevésbé alkalmas széleskörű neveléstudományi célok elérésének eszközéül, sokkal inkább a konkrét kutatási célokat szolgálja. Hayek és Popper azonban a 20. század szellemi ikercsillaga, és – bár Karl Popper jobban ismert nálunk, mint Hayek – e helyütt is ildomos felhívni a figyelmet az ő társadalomtudományi munkásságára. Nézzük azonban most már Hayek munkásságát.     

2. Szakmai életút a közgazdaságtanban

Friedrich August von Hayek 1899. május 8-án született Bécsben. [1] Nagyapja biológus, zoológus, apja pedig orvos és botanikatanár a Bécsi Egyetemen. Ugyanitt egyik fivére az anatómia professzora lett. Másik fivére kémiát tanított az Innsbrucki Egyetemen. Hayek társadalomtudományi érdeklődésére eme természettudományoknak elkötelezett családban a magyarázatot az adhatja meg, hogy anyai ágról nagyapja az alkotmányjog professzora és később statisztikus, a császári Ausztriai Központi Statisztikai Bizottság elnöke volt. Hayek a Menger, Böhm–Bawerk, Wieser és Mises nevével fémjelzett osztrák közgazdasági iskolának otthont adó Bécsi Egyetemen tanult és szerzett 1921-ben jogi, 1923-ban politikatudományi doktorátust. 1921–26 között Hayek jogi szaktanácsadó a Saint–Germain-i békeszerződés rendelkezéseinek végrehajtását ellenőrző osztrák állami hivatalban. Itt dolgozott Ludwig von Mises is, akivel tanára, Wieser ismertette össze. Az akkoriban még mérsékelt, fabiánus szocialista eszméket valló Hayek Mises magánszemináriumán ismerkedett meg a szocializmus problémáival, s elfogadta Mises kritikáját a szocializmusról. 1923 márciusától 1924 júniusáig Hayek posztgraduális képzésen vett részt a New York Egyetemen. Utána két tanulmányt publikált németországi folyóiratban az országok aranyvaluta készletének stabilizálási problémáiról és az Amerikai Egyesült Államoknak az 1920-as válság óta követett pénzügyi politikájáról. [2]

1927-től 1929-ig Hayek az Osztrák Konjunktúrakutató Intézet alapító igazgatója (az elnök Ludwig von Mises) volt. 1928-ban visszatért az Egyesült Államok-béli konjunktúra témájára. Elvetette azt az elképzelést, hogy a növekvő árszínvonal hiánya garantálja a tartós prosperitást. Figyelmeztetett: az árszínvonal stabilitása nem biztosíték

a fellendülés megfordulása ellen. [3] Kapcsolatba került a kor nagy közgazdászaival. 1928 szeptemberében előadást tartott a konjunktúrakutatásról a Verein für Sozialpolitik társadalomreformer szervezet zürichi konferenciáján. [4] Ez évben találkozott Londonban John Maynard Keynesszel, aki aztán a következő húsz évben fő elméleti ellenfele lett. 1929. február havi intézetigazgatói jelentésében előrejelezte az Egyesült Államok-béli válságot. Ekkoriban több tanulmányt is szentelt a hitel, a tőke és a ciklusok témájának, mintegy bevezetve a beruházási ciklusról szóló pénzelméleti tételeit. [5]

Hayek1929-től a politikai gazdaságtan magántanára a Bécsi Egyetemen. Azután Lionel – utóbb Lord – Robbins angliai előadássorozatra hívta a London School of Economicsra az 1930–31-es tanév második felében. A négy előadást, amely az osztrák tőkeelmélet továbbfejlesztését nyújtja, ugyanott azonnal ki is adták. [6] Az 1931-es év során Hayek a közgazdaságtudomány és a statisztika professzora lett a Londoni Egyetemen. John Hicks csendes drámának nevezi ezt az időszakot, amikor – mint mondja – egyedül Hayek új elméletei voltak Keynes új elméleteinek méltó riválisai. Keynes könyve két kötetben jelent meg 1930-ban, [7] amikor Hayek Prices and Production c. könyvének a kézirata már majdnem készen volt. Hayek ezért úgy reagált Keynes könyvére, hogy 1931–32-ben kétrészes recenziót jelentetett meg róla. [8] Keynes az Economica 1931. novemberi számában a Hayek–bírálat első részére adott válaszában kritizálta Hayek könyvét. Ugyanitt Hayek viszontválasszal élt. [9] 1932 márciusában jelent meg a Keynes által szerkesztett, cambridge-i Economic Journalban Piero Sraffa recenziója Hayek könyvéről. [10] Ugyanitt Hayek válasza Sraffa viszontválaszával 1932 júniusában. Voltak más cikkek, recenziók is a vitával kapcsolatban a két – londoni és cambridge-i – folyóiratban és másutt, például R. G. Hawtrey, A. C. Rigou, D. J. Robertson, Alvin Hansen, Herbert Tout cikkei. [11] Arthur W. Marget Hayek oldalára állt. [12] Hayek mindenkinek válaszolt, s 1932–36 között még vagy tíz cikket jelentetett meg a vitával kapcsolatban.

S ha Keynes sokat meg is fogadott Hayek (és mások) bírálataiból, amit 1936-os könyve mutat, végül a világgazdasági válságból való kilábolásra a nagyvilág Keynes eszméit fogadta el, s Hayek ekkor háttérbe szorult. Ám ha Keynes A Treatise on Money c. könyvében még úgy vélte, hogy a fellendülés alapkritériuma a fogyasztási javak árának és az eredményezett profitnak a növekedése, 1936-os fellendülési modelljében [13] már csak igen kis szerepet kapott a beruházások növelése. [14] Hayek pedig nem tért már ki Keynes The General Theory of Employment, Interest and Money c. könyvének szisztematikus bírálatára, azt gondolván, hogy Keynes majd újra megváltoztatja álláspontját. Erre azonban sosem került sor, és Hayek sokszor vádolta magát a későbbiekben mulasztásáért. Ugyanakkor ekkorra – jó pár évvel a nagy világgazdasági válság után – már nyilvánvalóvá vált, hogy Hayek kivárási taktikája időszerűtlen, s hipotézisei elfogadhatatlan politikai javaslatokhoz vezettek. Az időtlen stagnálás és munkanélküliség éveiben a teljes alkalmaztatást felvető modell lemaradt azzal szemben, amelyet a munkanélküliségi egyensúlyra alapoztak, s amelyből a több munkahelyért való erőteljes állami beavatkozás javaslata fakadt. Ezidőtájt Hayek a tiszta gazdaságelmélet vizsgálatáról áttért egy olyan gondolkodásra és elméletalkotásra, amelyben egyre nagyobb teret nyertek a társadalmi és politikai kérdések. 

3. A társadalomelmélet kiteljesítése

Hayek már a korábban – Mises szellemében – írott szocializmus bírálata során túllépett a tiszta gazdaságtani ellenvetéseken, s erkölcsi és politikai oldalról is állította a szocializmus lehetetlenségét. [15] Lényegében ide sorolható Hayeknak az a magyarul megjelent tanulmánya is, amely a tervezés és a beavatkozás gazdaságra gyakorolt hatásait szemlélteti hatósági ármegállapítás esetén és kiterjeszti az egész gazdaságra, illetve társadalomra. [16] Érdekesen összehangzik mindez a hazai liberális Csécsy Imre elképzeléseivel a különféle szocialista jellegű gazdaságokról és társadalmakról: "A tervgazdálkodás semmilyen rendszerének, sem a szovjetbelinek, sem a fasisztának vagy horogkeresztesnek, sem a Roosevelt–félének lényege nem lehet más, mint kényszergazdálkodás. Eszköze: az állam hatalmának kiterjesztése a gazdasági életnek lehetőleg minden területére és ennek a hatalomnak minél aktívabb gyakorlása. Célja: a jövedelemelosztás befolyásolása olyan irányban, hogy az az összesség, a többség, valamely társadalmi osztály vagy valamely konkrétan soha meg nem határozott nemzeti eszme érdekének megfeleljen. Módszere nem lehet más, mint diktatúra, amit egy párt, vagy a többség, vagy felhatalmazás alapján néhány ember gyakorol. Indoklása az, hogy a 'szabadjára hagyott gazdálkodás' (az eddigi szerintük ilyen volt) eltekintve attól, hogy a jövedelemelosztás terén 'igaztalan eltéréseket' (szocialista indoklás), illetve 'magára a magántulajdonra nézve is veszedelmes aránytalanságokat' (polgári tervgazdászok indoklása) teremtett, még annak a feladatnak sem volt képes megfelelni, hogy az adott jogrendszer keretén belül olyan mértékben gondoskodjék a társadalom anyagi szükségleteinek kielégítéséről, amilyen a technikai fejlettség fokának megfelelne; ez a tehetetlenség vezetett ahhoz a paradoxonhoz, hogy egyszerre és egymás okozataiként vannak jelen olyan tények, amelyek a józan ész szerint egymást kizárnák: a javak bősége és a tömegek nyomora, tétlen tőke és munkanélküliség, alacsony árak és csekély fogyasztás stb." [17]

Hayek azt mondja, azért lépett fel a szcientizmus kihívó módszertani tévedései ellen, mert nem tudta megállítani a Londonra hulló hitleri bombákat. [18] Ekkor kiad még egy könyvet, mely az első teljes tanulmány a tőkéről Böhm–Bawerk Positive Theory c. könyve és Irving Fischer kamatelméletének megjelenése óta. [19] E könyvnek azonban nem volt hatása, mert akkoriban a tőkeelmélet komplex, nehéz absztrakcióival nem foglalkoztak a közgazdaságtani szakemberek. Helyette olyan, napi aktualitású valóságos problémákhoz nyúltak, mint amilyen a munkanélküliség, a háborús pénzügyek, az élelmiszeradagolás, az ipari szervezet és a kereskedelem állami ellenőrzése stb. [20] Most, az 1940-es évek elején – miután Kelet– és Nyugat–Európában, valamint az Egyesült Államokban a tiszta pénz– és tőke–, valamint cikluselméleteket félresöpörve egyaránt az állami intervencionista gazdaságpolitikák kerekedtek felül, s nem utolsósorban a korábbi elméleti félelmeit borzalmasan igazoló második világháború hatására – Hayek törekvése az lett, hogy gazdaságelméleti meggyőződéseit ismeretelméleti és tudományelméleti megalapozással erősítse meg, illetve igazolja kiállását mellettük. E törekvés megvalósítása során nemcsak gazdasági ellenvetésekkel, hanem erkölcsi és politikai oldalról is állította a szocializmus lehetetlenségét. Ugyanakkor gazdaságelméleti meggyőződéseit ismeretelméleti és tudományelméleti megalapozással erősítette meg. Ennek folyamán saját individualista közgazdaságtani érvei mellé kantiánus szellemiségű ismeretelmélete és Karl Poppert idéző tudományelmélete filozófiai érveit sorakoztatta fel. [21] Popper 1935 őszén olvasta fel Hayek szemináriumán rövid dolgozatát a historicizmus nyomorúságáról. Popper a Mises és Hayek által kidolgozott, a kollektivista gazdaság kritikáját mint módszert alkalmazta általában a társadalomtudományokra: "Az a kísérlet volt itt a lényeges, hogy a gazdaságelmélet (határhaszon–elmélet) módszerét úgy általánosítsuk, hogy az alkalmazhatóvá váljék más elméleti társadalomtudományokra is." [22] Amit viszont tehát Hayek tanulhatott Poppertól, az a tudományelméleti szempontok bevezetése. Ekkortól kezdve Hayek és Popper társadalomfilozófiai gondolkodása párhuzamos pályán haladt. [23]

Amint az 1930-as évekbeli válság következtében kialakult kollektivista gazdasági tanok az 1940-es évekre – nem csupán szocialista tanokként – általánosan elterjedtek és érvényre jutottak, úgy terjeszti ki Hayek is azokat az eszmei előzményeket a filozófia és a tudomány történetében, amelyek szerinte ebben az irányban fertőzően hatottak. 150–200 évre visszanyúlva a filozófiai és a tudományos gondolkodás történetében, a bírált intervencionista gazdaságpolitikák és kollektivista gazdasági tanok általános érvényesülésének okait a megelőző két évszázad filozófiai és tudománytörténeti előzményeiben tárja fel, s – Popperhoz hasonlóan – módszertani síkra tereli a vizsgálatot. [24]

Hayek az emberi értelem és tevékenység kantiánus jellemzésével eléri a társadalom és a természet megismerési módszerének azonosságát, azaz a társadalomban élő ember természetét alkalmazza a megismerésben. E módszertani megfontolás elkülöníti a természet és a társadalom tanulmányozását, megkülönbözteti az emberi természet természeti, szellemi és társadalmi jellegzetességeit, és megkülönbözteti az ember világát az általa még nem elsajátított világtól, valamint következtet a társadalmat berendező, irányító és fenntartó legjobb alapelvekre. Hayek e módszertanának alkalmazása során síkra szállt a liberális gazdaságelmélet előnyei mellett, [25] és érvelt a pozitivista társadalom felfogás és módszer ellen. Elkülönítette az igazi individualizmust hamis változataitól, [26] s fellépett a kollektivista historicista babonák ellen. [27] Hayek a Freedom and the Economic System c. tanulmányában kifejtett alapgondolatait folytatta itt, miszerint a társadalmi–politikai tervezés veszélyezteti az egyén politikai és gazdasági szabadságát. Kitért azután az emberi természet érzékeléselméleti jellemzésére, [28] egy még 1919–20-as egyetemi dolgozatában felvázolt fő gondolatmenetből kiindulva. Az előszóban elismeri adósságát Ernst Mach felé a témával kapcsolatban. És végül Hayek megalkotta saját társadalomelméleti szintézisét, s ezt a szintetizáló munkát – bizonyos jogfilozófiai és egyéb finomításokkal – folytatta és teljesítette ki további életében, igen bő termést hozva. [29]

Elméleti munkássága mellett Hayek fontos, iskolateremtő professzori tevékenységet folytatott, 1950-től a Chicagoi Egyetemen, ahol a Társadalomtudományi tanszéket vezette. Csak kevesen tudják, hogy ő indította el a később méltán híressé vált chicagoi közgazdaságtani iskolát, melynek legismertebb tagja Milton Feedman lett, s amelynek harmadik generációja dolgozta ki a Ronald Reagan–féle gazdasági fordulatot a kínálati gazdaság felé. 1962–ben visszajött Európába, a Freiburgi Egyetem Gazdaságpolitikai Tanszékét vezetni. 1969-es nyugdíjaztatása után még tanított a Salzburgi egyetemen is, s 1992-ben bekövetkezett haláláig összegyűjtött munkáit adta ki. [30] 1974–ben megkapta a közgazdasági Nobel–díjat. [31] A sors fintora, hogy gazdaságelméleti ellenfelével, Gunnar Myrdallal megosztva kapta. Ugyanakkor e díj nagy elégtétel is volt számára, hiszen méltányolta Hayeknak az 1930-as évektől folytatott küzdelmét saját gazdaságelméleti meggyőződése érvényesítésére, s mintegy előrevetítette annak az elmúlt 25 évben bebizonyosodott gyakorlati előnyeit és hasznosságát.

II. A természet és a társadalom tanulmányozása

4. Természettudományok

A természettudományokat leginkább jellemző eljárás során Hayek szerint az történik, hogy az érzékeink által korábban a dolgoknak bizonyos módon való osztályozását, az érzetminőségeket, új minőségekkel, új osztályozással helyettesítik, amit tudatosan a dolgok osztályai között megállapított kapcsolatokra alapoznak. A modern természettudomány azt tekintette feladatának, hogy a jelenségvilág rendszeres elemzése révén felülvizsgálja és rekonstruálja a mindennapi tapasztalat által alkotott fogalmakat, mindinkább általános szabályok eseteiként fogva fel az egyedi eseményeket. Teljességgel új rendbe, illetve osztályozásba kellett foglalnia az érzéki percepciókat, s eredeti értelmet adni olyan fogalmaknak, mint a magyarázat, az ok, a funkció, a rendszer, a szervezet stb. Így aztán Hayek számára a modern természettudomány története a külső ingerek velünkszületett osztályozás alóli emancipáció folyamata. [32]

Az érzetminőségek képviselte osztályozási rendszer szétzúzása és újjal való helyettesítése azzal kezdődött, részletezi Hayek, hogy tudatosították a számukra ugyanolyanoknak látszó dolgok eltérő viselkedését egyazon értelemben vagy összefüggésben, és a számukra különbözőknek látszó dolgok megegyező viselkedését a mindegyre változó körülmények között. Amikor is ugyanazon térbeli vagy időbeni szimultán percepcionális kontextus különböző tényekből származhat, s érzetminőségek legkülönfélébb kombinációi képviselhetik ugyanazt a tényt. Hayek hangsúlyozza, hogy a fizika számára a matematika nyelve lett az egyedül alkalmassá a megfigyelhető dolgokból az érzékeink által felfogottak kifejezésére. Mert ezen a nyelven tudták leírni az elemek közötti kapcsolatok bonyolultságait, miközben az elemeknek már nem tulajdonítottak a kapcsolatokon kívül más tulajdonságokat. S miközben mégsem tudtak megszabadulni attól, hogy minőségekkel lássák el azokat az új elemeket, amelyekben a fizikai világot taglalták. Hiszen pusztán mechanikai modellekkel nem lehet adekvátan, alapvetően láthatóként vagy tapinthatóként kifejezni vagy megalkotni például sem az elektronokat, sem a hullámokat, sem az atom struktúráját vagy az elektromágneses mezőt.

Hayek kijelenti, a tudomány világa leírható pusztán oly szabályok soraként, melyek által képesek vagyunk megrajzolni érzékelésünk különböző komplexitásainak egymással való viszonyait. Bár az ilyen szabályok sikertelenek lesznek, teszi hozzá Hayek, ha természetes, adott létező egységként, állandósult érzetminőség komplexumként, azaz egyszerre fogjuk fel őket. Vagyis a fizikai tudomány elméleteit ha nem is tudjuk az érzetminőségek terminusaiban kifejezni, azok Hayek szerint azért fontosak számunkra, mert a perceptív jelenségek nyelvére le tudjuk őket fordítani e szabályok segítségével. Hayek példája, hogy holt nyelvek tanulásakor azokban a különböző írásjegyek kombinációi a nyelv megjelenési helyeiként megfelelnek az érzetminőségek különböző kombinációinak. Hiszen a különböző betűkombinációk is jelenthetik ugyanazt a dolgot, s más–más kontextusban ugyanaz a betűcsoport jelölhet más–más dolgot is. Az egységek különböznek a betűktől, s olyan törvényszerűségeknek engedelmeskednek, amiket nem lehet felismerni az egyes betűk jellegzetességeinek következményeiként. Az új egységek törvényei, azaz a grammatikai szabályok, valamint mindaz leírható, amit ki lehet fejezni az eme törvények szerint kialakított szavakkal, de nem lehet az egyes betűkre, vagy arra az alapelvre utalni, ami szerint a betűk kombinálódnak, hogy a teljes szókészlet számára összeállítsák a jeleket. A párhuzam értelmében az absztrakt lényegek vagy konstrukciók terminusaiban mozgó, a természettörvényekről való tudásunk ugyanígy nélkülözi azoknak a szabályoknak az ismeretét, amik révén ezek az absztrakt konstrukciók lefordíthatók lennének az érzékeink által felfogható jelenségekről szóló kijelentésekre. Hayek arra a következtetésre jut, hogy amint a nyelvstruktúra leírása esetén sincs szükség annak leírására, mi módon állnak össze az egységek különböző betű–, illetve hangkombinációkból, ugyanúgy a természetről való elméleti leírásban eltűnnek azok a különböző érzetminőségek, amik által a természetet észleljük.

Az érzékeink által felfoghatatlan, értelmileg megteremtett világ meghatározott viszonyban áll érzeteinkkel: magyarázatukra szolgál. Éles megkülönböztetés azonban Hayek szerint nem indokolt a gondolkodás elvontabb folyamatai és a direkt érzéki percepció között. Mert az érzékelési tapasztalatainkban talált rendet Hayek nem a külvilág számunkra adott valóságosságának, hanem elménk teremtő tevékenysége gyümölcsének tekinti. És szerinte ennek megfelelően a tudomány számára nem végső valóság, adat az, amit az ember a külső világról gondol, vagy ahogyan következetes viselkedését megvalósítja, hanem az a fontos, hogy miként kellene gondolkodnia és viselkednie. Az alkalmazott fogalmak, a természet (vagy majd a társadalom) szemléletének, megközelítésének módjai a tudás számára átmenetiek: a tudósok változtatnak a kialakult képen, a fogalmak szokásos használatán, hogy kijelentéseink aztán még határozottabban és biztosabban szóljanak a dolgok, események új osztályairól. Innét ered, hangsúlyozza Hayek, hogy a természettudományok különleges jelentőséget tulajdonítanak a számszerűségnek, illetve kvantifikációnak a kijelentésekben és a felmérésekben. Így lehet ugyanis az eljárás során a közvetlen érzetadatokat szétrombolni, s elemek terminusaiban adott leírással helyettesíteni az érzetminőségek terminusaiban történt leírást, – az elemeknek nem tulajdonságaival, hanem egymással való viszonyaikkal foglalkozván. Ahol ezeket a viszonyokat előzően rendszeres kísérletekkel s ellenőrzésekkel felfedezték és megalapozták.

  Hayek úgy összegzi az eddigieket, hogy a természettudomány számára tehát nem az a világ volt érdekes, melyet adott fogalmaink, sőt érzeteink nyújtottak. Neki a külső világról való tapasztalatot újjá kellett szerveznie, elszakadni az érzetminőségektől, s helyükre az átdolgozott osztályozást tenni. Azaz függetlenednie kellett az objektív tények vizsgálatakor attól, mit is gondol úgy egyébként az ember e tényekről, vagy mit művel velük általában. Hayek hozzáteszi, hogy ameddig a tudomány mint tudás teljesítette feladatát és nem hagyott magyarázatlanul semmit se a lelki folyamatokban, addig a lelki jelenségek révén vezérelt emberi tettek magyarázata elmebéli dolgainkra, mint megmagyarázott adatokra épült. Ezen a ponton, a modern természettudomány sikereivel azonban új problémák is létrejöttek, amikkel a tudósok közvetlenül nem foglalkoztak. Pedig Hayek nem azt tartja a fő kérdésnek a természettudományokkal kapcsolatban, hogy mennyire illik a tényekhez az ember képe a külső világról, hanem azt, hogy miként épít fel – nézetei és fogalmai által meghatározott tetteivel – egy olyan másik világot, amelynek az egyén a részévé válik. S Hayek ebből arra következtet, hogy a természettudományokkal foglalkozván az emberrel és társadalmával is foglalkozunk, s a társadalom tanulmányozása elősegítheti, hogy többet megtudván az embernek a többi emberhez való kapcsolatairól, az emberről szóló tudás növelje a természetről valót is.

5. Társadalomtudományok

Hayek felfogásában a társadalomtudományok az emberek olyan nézeteivel és fogalmaival foglalkoznak, amik nem a dolgok közötti, hanem a dolgok és az emberek közötti, valamint maguk az emberek közötti viszonylatokat és emberi tetteket fejezik ki. S legfőbb törekvésük, hogy számot adjanak a sok–sok emberi gondolat és cselekvés szándékolatlan és tervezetlen következményeiről. Hayek hangsúlyozza, hogy a társadalomtudományok tényei puszta vélekedések: azoknak nézetei, akiknek cselekvését tanulmányozzuk. Azért különböznek a fizikai tudományok tényeitől, mert egyes emberek hiedelmei– és vélekedéseiként adottak számunkra, ha igazak, ha nem, és nem figyelhetők meg közvetlenül az emberek agyában, hanem abból felismerhetők, amit az emberek mondanak és tesznek, mivel nekünk is hasonló elménk van, mint nekik. Ez utóbbi, a lelki hasonlóság ugyanolyan empirikus tény, mint a külső világról való tudásunk, mert nemcsak a másokkal történő kommunikációban, hanem bármikor, írás, gondolkodás közben is használjuk. [33]

Az egyéni hitek vagy attitűdök azonban nem magyarázatunk tárgyai, folytatja Hayek, hanem csupán elemek az egyének között felépülő lehetséges kapcsolatstruktúrákhoz. A társadalomtudomány így nem a gondolkodást tárja fel, hanem megkülönbözteti azokat a lehetséges elemtípusokat, melyekkel a társadalmi kapcsolatok különböző mintáinak megalkotásában számolunk. Azért nem célja a tudatos cselekvés magyarázata, mert számára a tudatos tettnek a típusai azok az adatok, amiket a hatékony felhasználásban rendszerezhet. A társadalomtudományok létét adó alapvető probléma Hayek szerint tehát az, hogy a tudatos tetteknek nem szándékolt következményei, eredményei is vannak, a megfigyelhető szabályszerűségeket pedig nem tervezte senki. Ha a társadalmi jelenségekben csak annyi rend lenne, amennyit tudatosan terveztek, akkor Hayek nem látna lehetőséget az elméleti társadalomtudományok létezésére, mert csupán a pszichológia problémáiról lenne szó.

Hayek közvetlenül összehasonlítja a természettudományokat és a társadalomtudományokat a pontos megkülönböztetések céljából. Meglátása szerint amíg a társadalmi diszciplínákban az egyéni attitűdök az ismerős elemek, melyek kombinálásával a komplex jelenségeket – azaz az egyéni tettek eredményeit – megpróbáljuk reprodukálni, addig a fizikai tudományok szükségszerűen a természet komplex jelenségeivel kezdődnek s hátramenetben dolgoznak, hogy kikövetkeztessék összetevő elemeiket. Vagyis a természettudományok módszere analitikus, a társadalomtudományoké összetevő. Hayek számára a természet– és társadalomtudományok megközelítési különbségét legjobban az objektív—szubjektív jelzőpáros érzékelteti. A természettudós világosan látja az objektív tények és a szubjektív vélekedések ellentétét, a társadalomtudományok tényei viszont az ama tettek végrehajtóinak vélekedései, melyek a társadalomtudós tárgyát képezik. Így ez utóbbi tények oly kis mértékben szubjektívek, mint a természettudományokéi, hiszen függetlenek az egyéni (a tudós) megfigyelőtől.

A társadalomtudományos absztrakciók célja Hayek szerint olyan nemfogalmakhoz, általános terminusokhoz eljutni, mint amilyenek a fizikai tudományokban használatosak. A lényeges különbséget Hayek abban látja, hogy az egyik esetben az absztrakciók a dolgok összes fizikai tulajdonságából vannak elvonva, a másikban pedig a definíciók az embernek a dogokhoz való szellemi attitűdje terminusaiban megfogalmazottak. A második eljárás nehézségeit mutatja például, hogy amikor a régész megpróbálja megállapítani, hogy egy bizonyos kőeszközhöz hasonlító tárgy valóban kezdetleges – mesterséges – szerszám-e, melyet ember készített, vagy csupán a természet véletlen, szerencsés formájú produktuma. Hogy elkerülje a szubjektív kifejezés szükségszerű félrevezető melléktermékeit, mellékjelentéseit és metafizikai asszociációit, Hayek a szubjektív terminus helyett a tulajdonítottat – mint az objektívvel szembeállót – használja. Különben is, szerinte a pszichológia és a közgazdaságtan már lefoglalta a szubjektív kifejezést, hogy kifejezze vele az emberek tudásainak és hiedelmeinek több szempont szerinti különbségit, még ha rendelkeznek is a kommunikáció számára közös struktúrával. Tudás és hiedelem szembefordulása arra figyelmezteti Hayekot, hogy az emberi csoportok cselekvésének konkrét vezérlő ismeretfonala sosem lehet konzisztens, illetve koherens, hanem mindig csupán sok egyedi elmében szétszórt, befejezetlen és inkonzisztens jellegű. Az emberi természetről szóló társadalomtudományok kiindulópontjának Hayek minden lehetséges tudás ezen eloszlott és nem teljes felfogását tekinti.

6. Az emberi természet

Hayek elgondolásában a társadalomtudományok eredményeként az emberi test tudattalan reflexei és folyamatai megközelíthetők mechanisztikusan, objektíven megfigyelhető külső események által előidézettként, hiszen azok az illető ember tudása és módosító befolyása nélkül folynak le s feltételeiket a külső megfigyelés megalapozhatja. Ezenközben a megfigyelő személy által a külső ingerekre adott osztályozás módja semmiben sem tér el az ingereknek fizikai terminusokban adott meghatározásától. Amikor az antropológia és a néprajz az ember fizikai tulajdonságaival foglalkozik, állítja Hayek, mint emberről szóló természettudomány nem szül szükségszerűen természettudományos módszerekkel nem megoldható problémákat. Mert szerinte az embercsoportok életével kapcsolatos tudás tudományszakaiban kialakított problémák nem térnek el jelentős mértékben a természettudományos problémáktól. Például a járványok terjedésének, az átöröklésnek, a táplálkozási vagy a népesedési mutatóknak a társadalombeli vizsgálata nem csupán a társadalom tudományszakaira jellemző, az állatok vizsgálata nem tér el különösebben. Hayek arra a következtetésre jut, hogy az ember helye félúton van ama természeti és a társadalmi jelenségek között, amikre hatással van, illetve amiknek oka. Ebből eredően az emberről szóló magyarázathoz szükséges lényegesebb alaptények a mi közös emberi tapasztalatunknak, gondolkodási nyersanyagunknak a részei. Így az egyénnek a dolgok rendjében elfoglalt pozíciója eredményezi, hogy egyfelől felfogja az elemzendő komplex jelenségeket, másfelől pedig azokat az elemeket, amelyekből a számára egészekként megfigyelhetetlen komplex jelenségek összetevődnek.

A társadalom vizsgálatában azonban a dolgokhoz és az egymáshoz való emberi kapcsolatok nem definiálhatók a fizikai tudományok objektív terminusaiban, hanem csupán az emberi hitek, hiedelmek terminusaiban. Hayek példája az, amikor a gyermek és a szülő pusztán biológiai viszonyát nem lehet sem fizikai terminusokban definiálni, sem szándékaik, céljaik felől, mert tetteikben nem fog változást okozni, sem ha igaz, sem ha nem hogy az a bizonyos gyerek annak a szülőnek valóban a természet szerinti ivadéka-e, vagy csak mostoha, illetve fogadott gyereke. Habár az emberi tetteket meghatározó dolgok többsége – amiket nem fizikai jellegzetességeik, hanem az irántuk megnyilvánuló emberi attitűd szerint kell meghatározni – eszköz ugyan egy cél érdekében, azok meghatározásában a célszerűségi vagy teleológikus mozzanatot Hayek nem látja lényeginek. Ezért a róluk szóló tudományt nem is nevezi teleologikusnak, hanem a praxeológiai tudomány kifejezést javasolja. A szerszám vagy eszköz fogalma viszont Hayek szerint egyáltalán nem mondható attól függetlenül az objektív tényekre, vagyis a dolgokra vonatkozónak, amit róla az emberek gondolnak. E fogalom három feltétel kapcsolatrendszerét fejezi ki: a cselekvő vagy gondolkodó személyét, a kívánt vagy elképzelt eredményekét és a szokásos értelemben vett dologét. A fogalmat azonban lehetetlen definiálni, hangsúlyozza Hayek, ha nem alkalmazunk olyan kifejezéseket, mint az arra való, vagy az arra tervezett. E kifejezések a használatra vonatkoznak, amire az eszközöket tervezték. Míg a definíció semmit sem tartalmaz lényegükre, felépítésükre vagy egyéb fizikai tulajdonságukra vonatkozóan. A közönséges kalapács és a gőzkalapács, a fémbarométer és a higanyos például semmi közösen nem rendelkezik, kivéve a célt, amire használhatóknak tartja őket az ember.

Ilyen okokból gondolták korábban sokan azt, állapítja meg Hayek, hogy a közgazdaságtan és a társadalom egyéb elméleti tudományai teleologikus tudományok. Ebben a vizsgálati körben azonban Hayek már félrevezetőnek tartja a célszerűségi jelzőt, mert az azt sugallja, hogy nemcsak az egyes emberek tettei, hanem az emberek egymás közti kapcsolatainak eredményeként létrejött társadalmi struktúrák is valamilyen cél érdekében valaki által szándékosan megtervezettek. Az emberi természet, az ember társadalomalkotó természete azonban nem ad helyet az ilyen magyarázatoknak, amelyek oda vezethetnek, figyelmeztet Hayek, hogy valamely felsőbb hatalom által rögzített végcélok terminusaiban magyarázzák félre a társadalmi jelenségeket. Vagy az ellenkező véglethez vezethetnek, a minden társadalmi jelenségről, mint tudatos emberi tervezés eredményéről szóló fatalista szemlélethez, a pragmatizmushoz. Hayek még a természettörvényeket sem tartja teljesen azonosaknak a természettudósoknál szereplőkkel, amikor a társadalomvizsgálatban az emberi tetteket befolyásoló adatokként kezeli őket. Jellegükben azonban szerinte mégsem különböznek e törvények a két tudományterületen, mivel a társadalom vizsgálatakor az az érdekes, hogy a természettörvényeket vallják-e és alkalmazzák-e, s nem az, hogy igazak-e. Az emberi természetről szólván Hayek egyre inkább az emberi gondolkodást és eredményeit emelte ki vizsgálataiban.

7. Fogalmak, nézetek, eszmék

Hayek szerint az ember fogalmai és nézetei egyaránt a külső természetről szóló ismeretek, valamint tudások és hiedelmek önmagáról, másokról és a külvilágról. A társadalomtudományok legnagyobb nehézségei pontosan abból származnak, hogy bennük az eszmék kettős minőségben jelennek meg: mint tárgyuk alkotó részei, és mint az eme tárgyról való eszmék. Vagyis amíg a természettudományokban a vizsgálat tárgya és a róla szóló eszme szembetűnő különbsége megegyezik az objektív tények és az eszmék közti megkülönböztetéssel, addig a társadalomtudományokban meg kell különböztetni egyrészt azokat az eszméket, amelyek a magyarázandó jelenségeket felépítik, s másrészt azokat, amelyeket mi magunk vallunk vagy azok az emberek formáltak e jelenségekről, akiknek tetteit magyarázzuk, s mely eszmék nem a társadalmi struktúrák okaiként, hanem a róluk szóló elméletekként jöhetnek csupán szóba.

A nehézség tehát az, hangsúlyozza Hayek, hogy a vizsgált embereket nemcsak motiválják bizonyos eszmék, hanem ők maguk is formálnak eszméket tetteik ama következményeiről és eredményeiről, amiket nem terveztek, nem szándékoltak. Ez utóbbi eszmékben a társadalomtudós is osztozik, mégha célja is a módosításuk, javításuk. Így aztán Hayek arra az álláspontra jut, hogy a tényeket fogalmakkal vagy elméletekkel helyettesítés veszélye a természettudományokhoz hasonlóan jelen van és károkat okoz a társadalomtudományokban is. A valóságos ellentmondás azonban nem – a természettudományokhoz hasonlóan – az eszmék és a tények között van, hanem két eltérő szinten: tudniillik az emberek által vallottként a társadalmi jelenségek okaivá váló eszmék között, és azok között, amiket az emberek magukról a kialakult jelenségekről formálnak. Azaz más hitek, vélekedések vezetik az embereket a szabályszerűen ismétlődő cselekedeteikben (például bizonyos áruk termelése, eladása vagy vásárlása közben), mint amiket a társadalom egészéről kialakítanak. Hayek a gazdasági rendszert is ilyen egésznek tartja, amely ugyan kerete és összeadódása az emberi tetteknek, mégis igazán adekvát ismeretek, illetve eszmék csak az egyes tetteket mozgatják, az embereknek az egész gazdasági rendszerről vallott eszméik sokban hibáznak.

Hayek általános érvénnyel is megfogalmazza, hogy állandó hibaforrás a társadalomtudományban, ha nem megfelelő a megkülönböztetés az egészekről vallott spekulációk és a motivációs vélemények között, vagyis az alkotó és a magyarázó eszmék között. Ha a közfelfogás ki is alakít olyan eszméket, mint a társadalom vagy a gazdasági rendszer (például kapitalizmus, imperializmus stb), az ilyen kollektív entitásokról szóló eszméket – követeli Hayek – a társadalomtudós nem tévesztheti össze a tényekkel. Ideiglenes elméleteknél, népszerű absztrakcióknál nem tekintheti többnek őket. Hayek módszertani individualizmusa tehát szorosan kapcsolódik a társadalomtudományok szubjektivizmusához. Állétezőknek tartva a kollektív létezőket, az állétezők tényekként kezelése helyett azokból a fogalmakból indul ki, amelyek az egyéneket tetteikben vezetik, s nem a tetteik eredményeiről szóló elméletalkotási teljesítményeikből.

Hayek a metodológiai individualizmust a metodológiai kollektivizmussal állítja szembe, mely utóbbi módszert a szcientizmusból eredezteti. [34] A szcientista attitűd a fizikai és a biológiai tudományok gondolkodási adottságainak túlzott és jogosulatlan extenziója, módszerének, nyelvének (s nem szellemének!) szolgai utánzása a társadalomtudományokban. Tehát a valamely területen kialakult gondolkodásmódnak mechanikus és kritikátlan alkalmazása más területre, de annyira előítéletesen, emeli ki Hayek, hogy a legjobb kutatási módszer követelménye mellett számára másodlagos, mi is valójában maga a kutatás tárgya. A szcientikus megközelítés igyekszik elkerülni ezek szerint, hogy az egyéni tetteket meghatározó szubjektív fogalmakból induljon ki, amint a fizika is igyekszik objektív lenni. Hayek rámutat, hogy pontosan az elkerülni vágyott tévedésbe esik azonban a szcientizmus, mivel a – közkeletű általánosításoknál nem több – kollektívumok vagy együttesek tényekként kezelésével próbál objektív, nem az egyéni tetteket hajtó kiinduláshoz jutni.

8. Társadalmi jelenségek: vonatkozások, tettek, intézmények

A társadalmi vagy emberi tettek legtöbb tárgya Hayek szerint nem objektív tény: nem definiálható fizikai terminusokban, ahogyan a kifejezést szűk értelemben, a vélekedéssel szembeállítva a természettudomány használja. Az emberek tettei csak olyan dolgokra vonatkozhatnak, mondja Hayek, amiket a cselekvő ember dolgoknak tart. A társadalom az emberek által elfogadott fogalmakból és eszmékből épül fel, s a társadalmi jelenségek csak emberek agyában visszatükrözöttként bírnak felfogható jelentéssel. Az emberek közötti összes vonatkozás és társadalmi intézmény, valamint a külső világban alkalmazott minden emberi tett csak annak alapján érthető meg, amit az ember gondol róluk. Hayek példája erre, hogy a gazdasági tevékenységet lehetetlen objektív terminusokban, az emberi szándékok vonatkozásai nélkül definiálni (például az áru, a gazdasági javak, az élelem, a pénz stb fogalmait). Bármely különös áru története Hayek számára azt mutatja, hogy az emberi ismeretek változásával ugyanaz az anyagi dolog (például a fa, a vas, az olaj, a búza vagy a tojás) egészen más gazdasági kategóriát képvisel.

Bár nem lehet fizikai terminusokkal megkülönböztetni, ha két ember mondjuk árut cserél, eljátszik valamit vagy vallási rítust végez, mégis képesek vagyunk megérteni, hangsúlyozza Hayek, amit tettükkel elérni akartak, – képesek vagyunk megérteni anélkül, hogy az emberi tetteket szabályosságok alá sorolva a hasonló tettekkel összekapcsolnánk a hasonló helyzeteket. Ezért Hayek úgy gondolja, hogy a társadalmi jelenségeket csak úgy tudjuk megérteni, ha az egyéni cselekedeteket megértjük, mint olyanokat, melyek a többi ember felé irányulnak s beszámítják a többiek remélt, illetve elvárt viselkedését. Tudásunk a többi elméről Hayek szerint nem több mint közös tudásunk a külső világról. Mindazt, amit a külső dolgokból képesek vagyunk felfogni, múltbeli tapasztalatok determinálják. S mialatt az érzetminőségek eltűnnek a külső világ tudományos képéből, meg kell maradniuk az emberi értelem tudományos képe részének. Hayek végső következtetése tehát az, hogy a minőségeket vizsgálván, nem a fizikai világot, hanem az emberi észt vizsgáljuk. Emiatt figyelmeztet arra, hogy – mivel az emberek a világot és egymást közös lelki struktúrába szervezett érzetek és fogalmak segítségével fogják fel és nagyobbrészt közös tudás vezérli tetteik egész hálózatát – az emberi bizonyosságokat folytonosan újravizsgálandóknak és ellenőrizendőknek kell tekinteni – hasonlóan a természettudomány által átmenetinek tekintett, a külső világról való emberi képhez –, ahogyan képünket is azokról a lényekről, akik vagyunk, s akiket gondolkodó embereknek ismerünk és megértünk.

(Folytatás: a Szabadpart 13. Számában, 2002 májusában. A szerk.)



[1] Hayek életrajzi adatait lásd: "Fritz Machlup: Hayek's Contribution to Economics." Essays On Hayek. (Szerk. Fritz Machlup.) New York University Press. NewYork, 1976. 13–59. Eamonn Butler: Hayek. His Contribution to the Political and Economic Thought of Our Time. Temple Smith. London, 1983. 2–7.

[2] Lásd: "F. A. Hayek: Das Stabilisierungsproblem in Goldwährungsländern." Zeitschrift für Volkswirtschaft und Sozialpolitik NS 4 (1924) és "F. A. Hayek: Die Währungspolitik der Vereinigten Staaten seit der Überwindung der Krise von 1920," Uo. NS 5 (1925).

[3] Lásd: "F. A. Hayek: Das intertemporale Gleichgewichtssystem der Preise und die Bewegungen des 'Geldwirtes'." Weltwirtschaftliches Archiv 28 (1928).

[4] Lásd: "F. A. Hayek: Einige Bemerkungen über das Verhältnis der Geldtheorie zur Konjunkturtheorie." Schriften des Vereins für Sozialpolitik 173/2 (1928). Ennek bővített változata: F. A. Hayek: Geldtheorie und Konjunkturtheorie. Herausgegeben vom Oesterreichischer Institut für Konjunkturforschung Nr. 1. Hölder–Pichlet–Tempsky A. G. Wien–Leipzig, 1929. Angol Fordítása Lionel Robbins bevezetésével: F. A. Hayek: Monetary Theory and the Trade Cycle. Jonathan Cape. London, 1933.

[5] Lásd: "F. A. Hayek: Diskussionsbemerkungen über 'Kredit und Konjunktur'." Schriften des Vereins für Sozialpolitik 175 (1928); "F. A. Hayek: Gibt es einen 'Widersinn des Sparens'? Eine Kritik der Kriesentheorie von W. T. Foster und W. Catchings mit einigen Bemerkungen zur Lehre von dem Beziehungen zwischen Geld und Kapital." Zeitschrift für Nationalökonomie 1. No. 3 (1929).

[6] F. A. Hayek: Prices and Production. Studies in Economics and Political Science, edited by the director of the London School of Economics and Political Science, No. 107 in the series of Monographs by writers connected with the London School of Economics and Political Science. Routledge and Sons. London, 1931. Német kiadás: F. A. Hayek: Preise und Produktion. Wien, 1931. 

[7] J. M. Keynes: A Treatise on Money I–II. London, 1930.

[8] "F. A. Hayek: Reflections on The Pure Theory of Money of Mr. J. M. Keynes." Economica 11 (1931. augusztus) és Economica 12 (1932. február).

[9] "J. M. Keynes: Reply to Dr. Hayek." Economica 11 (1931. november) és "F. A. Hayek: The Pure Theory of Money: A Rejoinder to Mr. Keynes." Uo.

[10] "Piero Sraffa: Dr. Hayek on Money and Capital (on F. A. von Hayek's Prices and Produktion. London, 1931.) " The Economic Journal 42 (1932. március).

[11] Vö. "R. G. Hawtrey: Professor Hayek's Prices and Production." Capital and Employment. London, 1937.

[12] "A. W. Marget: Review of Friedrich A. Hayek, Prices and Production and Preise und Produktion." Journal of Political Economy 40 (1932. április).

[13] Lásd J. M. Keynes: The General Theory of Employment, Interest and Money. London, 1936.

[14] Vö. Fritz Machlup im. és Heller Farkas: A közgazdasági elmélet története. Budapest, 1943. 373–383; 559–561. Keynes – meglepő magyar – bírálatára lásd még: "ifj. Boér Elek: Keynes konjunktúraelmélete." Közgazdasági Szemle 1931. 779–780; "Sós Aladár: A pénzelmélet fejlődése." Századunk V. évf. 5. köt. 1933. 213; "Sós Aladár: John Maynard Keynes könyve a pénzről." Századunk VI. évf. 9. köt. 1934. 192–195; "Wilhelm Röpke: Szocializmus, tervgazdaság és konjunktúra." Közgazdasági Szemle 1936. 129–141.)

[15] Lásd: Collecticvist Economic Planning: Critical Studies on the Possibilities of Socialism. Szerk., bev. és utószó: F. A. Hayek. Routledge and Sons. London, 1935; Boris Brutzkus: Economic Planning in Soviet Russia. Szerk. és előszó: F. A. Hayek. Routledge and Sons. London, 1935; "F. A. Hayek: Socialist Calculation: The Competitive 'Solution'." Economica NS 7 (1940. május); "F. A. Hayek: Planning, Science and Freedom." Nature 148 (1941. november 15.); "F. A. Hayek: Der Mensch in der Planwirtschaft." Weltbild und Menschenbild. Szerk. Simon Moser. Innsbruck, Wien, 1948.

[16] Lásd F. A. Hayek: Diskontpolitik und Wahrenpreise." Der Österreichische Volkswirt 17 (1,2) Wien, 1924. Magyarul: "F. A. Hayek: Hatósági árszabás." Közgazdasági Enciklopédia II. köt. Athenaeum. Budapest, 1929.

[17] "Csécsy Imre: Demokrácia, vámvédelem, tervgazdaság. Széljegyzetek Roosevelt könyvéhez." Századunk 1933. 6–7. sz. 181–182.

[18] Lásd Eamonn Butler, im.

[19] Lásd F. A. Hayek: Freedom and the Economic System. University of Chicago Press. Chicago, 1939.  

[20] Lásd Fritz Machlup i.m.

[21] Vö. Karl Popper: Logik der Forschung. Wien, 1934; "Karl Popper: The Poverty of Historicism." Economica NS XI. köt. 42, 43. sz. (1944) és XII. köt. 46. Sz. (1945).

[22] Karl Popper: Unended Quest. An Intellectual Autobiography. Fontana/Collins, 1976. 118.

[23] Vö. Darai Lajos Mihály: Friedrich Hayek és Karl Popper filozófiája az új ismeretelméletért. Egyetemi doktori értekezés. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Budapest, 1984.

[24] Vö. Karl R. Popper: The Open Society and Its Enemies. London, 1945.

[25] Lásd: "F. A. Hayek: Economics and Knowledge." Economica NS 4 (1937. február), amely Hayeknak a London Economic Clubban 1936. november 10-én tartott előadása; "F. A. Hayek: Freedom and the Economic System." Contemporary Review 1938. Április, bővített változata: Freedom and the Economic System. I.m.

[26] Lásd: "F. A. Hayek: The Counter–Revolution of Science I–III." Economica NS 8 (1941. Február–augusztus); "F. A. Hayek: Scientism and the Study of Society I." Economica NS 9 (1942); "F. A. Hayek: Scientism and the Study of Society II." Economica NS 10 (1943); "F. A. Hayek: Scientism and the Study of Society I." Economica NS 11 (1944), könyv alakban: F. A. Hayek: The Counter–Revolution of Science: Studies on the Abuse of Reason. The Free Press. Glencoe, Illinois, 1952, mely könyv harmadik része tanulmányának első megjelenése: "F. A. Hayek: Comte and Hegel." Measure 2 (1951. július, Chicago); "F. A. Hayek: The Facts of the Social Sciences." Ethica 54 (1943. október); "F. A. Hayek: The Geometrical Representation of Complementarity." Review of Economic Studies 10 (1942–43); "F. A. Hayek: The Use of Knowledge in Society." American Economic Review 35 (1945. szeptember); Utóbbi tanulmányokon kívül új fejezeteket is tartalmaz: F. A. Hayek: Individualism and Economic Order. George Routledge and Sons. London, 1948. 

[27] "F. A. Hayek: The Road to Serfdom. George Routledge and Sons. London, 1944.

[28] "F. A. Hayek: The Sensory Order: An Inquiry into the Foundations of Theoretical Psychology. Routledge and Kegan Paul. London, 1952.

[29] Lásd: F.A. Hayek: The Constitution of Liberty. Routledge and Kegan Paul. London, 1960; F. A. Hayek: Studies in Philosophy, Politics and Economics. Routledge and Kegan Paul. London, 1967.

[30] Lásd: F. A. Hayek: Law, Legislation and Liberty: A New Statement of the Liberal Principles of Justice and Political Economy. I: Rules and Order. Routledge and Kegan Paul. London, University of Chicago Press. Chicago, 1973, II: The Mirage of Social Justice. Routledge and Kegan Paul. London, University of Chicago Press. Chicago, 1976, III: The Political Order of Free People. Routledge and Kegan Paul. London, University of Chicago Press. Chicago, 1979; F. A. Hayek: New Studies in Philosophy, Politics, Economics and the History of Ideas. Routledge and Kegan Paul. London, 1978.

[31] Vö. "F. A. Hayek: The Pretence of Knowledge." Les Prix Nobel en 1974. Nobel Alapítvány. Stockholm, 1975; "Arthur Shenfield: Friedrich A. von Hayek: Nobel Prizewinner." Essays on Hayek i.m.

[32] A természettudományos megismerés módszerére és jellegzetességeire vonatkozó Hayek féle felfogást lásd F. A. Hayek: The Counter–Revolution of Science. Studies on the Abuse of Reason. Liberty Press. Indianapolis, 1979. 27–40.

[33] A társadalomtudomány jellemzését lásd F. A. Hayek: The Counter–Revolution of Science i.m. 41–76.

[34] A metodológiai kollektivizmus, a szcientizmus, az objektivizmus és a historicizmus összefüggéseinek Hayek-féle feltárását lásd uo. 77–139. Vö. Karl Popper nézeteivel a metodológiai nominalizmusról és esszencializmusról: Karl R. Popper: The Poverty of Historicism. Routledge and Kegan Paul. London, 1972. 28–40, 119, 136.