KANTI GONDOLATOK BEFOGADÁSA A MAGYAR FELVILÁGOSODÁSBA 

A felvilágosodás fogalmával és tényével kapcsolatosan manapság még mindig érdemes tisztázó megkülönböztetéseket tenni, hiszen az így megragadott lényegi vonásokhoz kutatásokkal hozzáfűzhetőknek látszanak a még jórészt feltáratlan vonatkozó közép-európai (pl. osztrák, magyar, erdélyi szász, cipszer) filozófiai fejlemények is. Egyrészt a felvilágosodás történetileg sokak szerint olyan társadalomelméleti eszmeáramlat, illetve művelődési korszak a XVIII. században s pár évtizeddel előtte és utána, amely előkészítette a polgári rendet, avagy a polgári forradalmat. Ezen előkészítő szerepnek azonban ellentmond rögtön a felvilágosodás kezdete, angliai, hollandiai létrejötte, ahol a megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyok eszmei feldolgozásaként valósult meg Locke, Hume, Newton vagy Bayle munkássága. Franciaországban már inkább ideológiai alapként szerepeltek Fontenelle, Montesquieu, Voltaire, Rousseau, Diderot, az enciklopédisták, Condillac és Buffon nézetei. Másrészt viszont filozófiai és irodalmi téren a csúcsot a német felvilágosodás jelenti, melynek nagy alakjai - Wolff, Lessing, Herder, Hamann, Goethe, Schiller és Kant - összegezték a legteljesebben a felvilágosodás eszméit. Ezenkívül még csúcspont a filozófiatörténetben a korai klasszikus görög felvilágosodás.

A felvilágosodás ellentmondásmentes és kétértelműség nélküli fogalmát keresők számára, a legjobb volt Kant meghatározásából kiindulni. A híres mondat a Berliner Monatschrift-beli feltűnése után alig hat évvel, 1791-ben nálunk is megjelent, s Bárány Péter fordításában így hangzott: "A megvilágosodás nem egyéb, hanem az embernek azon tutorság alól való felszabadulása, mellybe magát önként vetette volt." Ezen alapeszme nyomán a felvilágosodás központi kérdésévé lett társadalom-átalakítás hazai megvalósítása továbbra is lehetségesnek és irányíthatónak mutatkozott, s mindenekelőtt és legfőképpen az új nemzedékek nevelése által, illetve nemzedékváltással. Az ilyenfajta átalakítás az alkotást és az erkölcsös életet lehetővé tevő szabadságot sürgeti az embert felemelő olyan központi elvvé tenni, amely hatékonyan segíti egyéni s közösségi, napi és hosszú távú feladatai megoldásában, a boldogság elérésében. Sőt ennek a felvilágosodás elképzelésnek a hívei olyannyira bíztak e szabadság isteni természetében s az embert hatalmassá tevő erejében, hogy még a lázadást is megengedhetőnek tartották a szabadság elnyomói ellen. Ezenkívül legfontosabb gondolataik foglalkoztak az isten és a vallás kérdéseivel, az ember erkölcsével, boldogságával, törvényeivel, rendeltetésével, s egyaránt figyelemmel voltak az emberiség jövőjére és a napi szoros teendőkre. Ám megfelelve Kant kritikai felfogásának a felvilágosodásra vonatkozóan is, miszerint ahol az értelem véget ér vagy megfeneklik, ott nem az ész szerepe kezdődik, nem az ész javaslatai indulhatnak, hanem ott az Isten van jelen, aki viszont szintén nem léphet túl önmagán, mert nem léphet át a léten.

Témám tehát a felvilágosodás kanti értelmezésének magyar befogadása. Azért választottam, mert eddig többnyire feltáratlan területről van szó, melynek kutatását munkacsoportban végezzük (újabban a GATE Filozófia- és Művelődéstörténeti Tanszékén az MTA által támogatott, Dr. Rathmann János egyetemi tanár vezette felvilágosodás kutató-csoport keretében), másrészt az eredmények közlésre méltóak, hiszen azt mutatják, hogy Kant eszméinek befogadásával a magyar felvilágosodás túllépett a francia hatás ideologikus korszakán, s a teljesebb, egyetemesebb emberi haladás iránt kötelezte el magát.

A kutatást megnehezíti, hogy 200 évvel ezelőtt nemcsak Martinovicsot és társait fejezték le, hanem a kibontakozó kantiánus szellemiséget is Magyarországon. Kant nevét sem volt szabad aztán kimondani vagy leírni többé, s e tiltás máig ható következményei, hamisításai nagyban gátolják a helyes megközelítést. Hiszen a kantianizmus nyomait akkortól még maguk az érintett kantiánusaink is igyekeztek takargatni, ugyanakkor az irányzatot hivatalosan pedig mint tudománytalant jött szokásba megbélyegezni. A tudománytalanság bélyege aztán később elmaradottságnak lett beállítva, s a köztudat azóta is elmaradottnak tekinti az akkori hazai szellemi életet, amely majd csak a reformkorral kezdett emelkedni. Az elmaradottságból viszont kézenfekvőnek látszott az a következtetés, hogy elmaradott viszonyok között lehetetlen magasröptű gondolatok befogadása, így kantianizmusról szó sem lehetett Magyarországon. A nehézségeket csak fokozza, hogy a korszak anyaga, adatai idehaza nagyrészt fellelhetetlenek, külföldön is kell tehát kutatni. Különösen a bécsi s némely németországi archívumok és könyvtárak rendelkeznek gazdag anyaggal e korszakból - akár a releváns művek (pl. Hißmann, Toperczer életműve, az egyetemjárások adatai) kézikönyvek, folyóiratok, akár a fellelhető kéziratok, hagyatékok (pl. Kálmán emlékkönyv), esetleg rendőri jelentések (pl. a szabadkőművességről, Herbert báró köréről, a Reinhold-körről) tekintetében. A kutatás sok meglepő összefüggést és alig ismert tényt tárt fel.

A felvilágosodás megismeréséhez vezető magyar utak közül az első a hétéves háború tapasztalatainak hatása. A háború 1756-tól 1763-ig tartott Poroszország ellen, amelynek hadjáratai során a magyar nemesi katonaság megfordult Nagy Frigyesnek a felvilágosodás szellemében kormányzott országaiban, s megváltozott gondolkodással tért haza onnan. Az elvesztett osztrák hegemónia és német-római császárság mellett a magyar hadizsákmány a gondolatszabadság, a kételkedés és a tudományok megkedvelése, valamint a vallástalanság terjedése volt. A magyar felvilágosodás mozgalma innét eredeztethető. Az új felfogás hihetetlen gyorsasággal terjedt, és Voltaire neve hamarosan mindenfelé felhangzott.

A másik út a felvilágosodáshoz a francia eszmehatás volt Bécsen keresztül. Ide már 1750-től áramlott a francia szellem; főként Kaunitz főúri környezetén keresztül - a deizmus, a tekintélyellenesség, az egyház iránti ellenszenve, a francia színház és rokokó ízlés szeretete, bizonyosfajta könnyelműség, léhaság és erkölcsi feloldottság. Ugyanakkor a felvilágosult kormányzás lehetősége a bécsi uralkodó köröket is foglalkoztatta, de nem francia hatásra, hanem a Christian Wolff által képviselt formában. Wolff felvilágosultsága abban merült ki, hogy a kinyilatkoztatás és az értelem összeegyeztetését tűzte ki célul Leibniz-interpretációiban, s államfilozófiájával kiszolgálta a felvilágosult monarchia szellemi igényeit. Eszerint a polgárok veleszületett természetes szabadságjogaikat a kölcsönös biztonságuk érdekében a fejedelmi főhatalomra ruházzák át. Ezáltal az állam célja - az általános vagy közboldogság - megszabja a szuverén államfő népe iránti kötelességeit. Az egyén szabadsága és egyenlősége háttérbe szorul, s az államigazgatás az alattvalók érdekében minden ügyre kiterjedve az abszolutizmust erősíti.

Mária Terézia ilyenformán Magyarországra csak az általa adagolt formában és mennyiségben kívánta beengedni az új eszméket, amiben a nemesség és annak ősi jogai nagyban gátolták. Mivel ekkortól a főnemesség nagy része Bécsbe költözött és elnémetesedett, szinte magától feladta ezeket a jogait. Az uralkodónak már csak a köznemességet kellett megfékeznie. E célból hívta életre a lovagakadémiát (vagy Theresianumot) és a testőrség intézményét. Amelynek tagjai eleinte tényleg be is hódoltak a császárváros pompázó ízlésének, ám a testőrírók, főként Orczy, Bessenyei és Barcsay fellépése megváltoztatta ezt a tendenciát. A franciás irodalmi utánzásaikat a cenzúra miatt kéziratban olvasta az egész testőrség, és megkedvelte a tiltott gyümölcsöt, ami mindig édesebb. Bessenyei azonban a magasabb filozófiát is művelte Montesquieu és Voltaire nyomán írott műveiben. Megírta a magyar nemzet filozófiai történetét és értekezett az emberi nem törvények útján történő boldogításáról. Persze Bessenyei felvilágosító programja nem esett egybe a felülről vezérelt későbbi oktatási programmal, a Ratio Educationisszal, amint a magyar felvilágosodás sem esett egybe a felvilágosult abszolutista uralkodással A testőrírók mozgalma és a felvilágosodás szelleme mindazonáltal nem valamiféle nemzeti szempontok miatt aratott diadalt, hanem a filozófia, az elme diadala volt ez az érzékiség, az örömök tobzódása fölött.

A harmadik jelentős utunk a felvilágosodáshoz a német egyetemek közvetlen hatása volt. A protestáns egyetemjárás, peregrinációk révén történt ez meg - a magyar nemesi és polgári ifjúság, valamint a németül beszélő nemzetiségen kívül különösen a szepességi és erdélyi német polgárság ifjai által. Mivel a protestánsoknak nálunk a katolikus uralkodók nem engedték meg egyetemet alapítani, a korábban látogatott németalföldi egyetemek helyett ebben az időben a kiemelkedő német egyetemeket, Hallét, majd Jénát és Göttingát választották. S itt a vizsgált időszakban főként a felvilágosodás német változatával, majd elsősorban Kant közöttük szenzációszámba menő új filozófiájával ismerkedtek meg (pl. Reinhold által). Hazatérve az egyetemen, a főiskolákon és a gimnáziumokban, a kezdődő újságírásban, a tudományos kutatásban vagy a közélet más helyein helyezkedtek el s nagy hatással voltak a magyarországi magyar és nem magyar ifjúságra egyaránt. Amikor pedig a filozófia lehetőségei beszűkültek, szakterületükön érvényesítették a felvilágosodás, az új filozófia gondolatait, módszertani eszközeit, vagy pedig a kevésbé ellenőrzött új tudományágakban, mint a pszichológia és antropológia, kezdeményeztek publikációkat, illetve naplóikba temetkeztek. Voltak azonban olyanok is, akik nem tértek haza Magyarországra, illetve külföldön értek el sikereket (pl. Kálmán József Vilmos, Kőrösi Csoma Sándor), sőt magára a német szellemi életre és felvilágosodásra is hatással voltak (pl. Hißmann Mihály). Így aztán a protestáns vezető német egyetemek szellemi mozgalmaival Magyarországról élő kapcsolatok alakultak ki, amit akár Hißmann erdélyi kapcsolatai, akár a jénai Reinhold-kör magyarországi tagjainak további sorsa jól példáznak.

Hißmann Mihály erdélyi szász származású göttingai (majd közvetlenül halála előtt Pestre kinevezett) filozófus egyetemi tanár és szülőhazája kapcsolatának dokumentumai jól mutatják a felvilágosodás eszméinek terjedését nyugatról keletre, valamint annak módosítását, kiegészítését, a helyi adottságokhoz alkalmazását, - s így eredeti alakba öntését az önálló gondolkodó Hißmann részéről. Hißmann ezért egyértelműen a magyar felvilágosodás - ma ugyan még egészen ismeretlen - legkorszerűbb és legnagyobb filozófusa, aki Göttöngában a rendkívüli egyetemi tanárságon nem tudott túljutni, talán éppen eszméi miatt, s akinek hatása a német folyóiratokban elhelyezett cikkei, recenziói, Németországban megjelent tanulmánykötetei, könyvfordításai és nagyarányú levelezése révén mind németországi, mind magyarországi s különösen erdélyi kortársaira hatalmas jelentőséggel bírt. Sokban hozzájárult egyébként a korabeli angol és francia eszmék németországi megismertetéséhez, valamint az erdélyi felemelkedési stratégia kidolgozásához. Már Kant előtt képviselte a közép-európaiság jellegzetességeinek elméleti feldolgozási igényét, úgy is mint filológus pontosságú filozófus, úgy is mint patrióta erdélyi polgár. Szabad szelleme és tolla sokat segített a későbbi kanti gondolatok megértési akadályainak előzetes elhárításában mind német, mind magyar és szász földön. Amikor tragikusan fiatalon, 32 évesen 1784-ben meghalt, Heine szerint a németek még nem ismerték Kant főművét. Hißmannt és életművét bátran tekinthetjük a Leibniz és a Kant filozófiája közötti összekötő lépcsőfoknak: Fellépett a wolffi dogmatizmus ellen s ő képviselte Németországban teljes nyomatékával az angol-francia szenzualizmust. Meghatározta a korábbi ellentmondó irányzatokból egyesített tapasztalati lélektan követelményeit. A német kézikönyvek sem nevezik őt németnek.

A Jena Hungarica egyetemi tagjai közül Kálmán József Vilmos Reinhold belső köréhez tartozott, s Weimarba, Wielandékhoz, Reinhold apósához is átjárt, ahol a Deutsche Merkur szerkesztőjénél mindig híres tudósok vendégjárása volt. A kínálkozó lehetőség a találkozások emlékének megörökítésére Kálmánt emlékkönyv íratására ösztönözte. Kálmán előbb orvosnak tanult, s csak később lett filozófus. Reinholdot Kielbe is követte, majd 1795-től eltűnik a körből s egy Graz környéki birtokra vonul vissza annak a Purgstall grófnak a segítségével, aki a klagenfurti jakobinus kör vezetőjével, Herbert báróval együtt érkezett Jénába filozófiát tanulni és még Kantot is felkereste Königsbergben. Kálmán Emlékkönyvébe a jénai magyarok közül bejegyzést tett Toperczer Sámuel szepességi lelkész is, akinek később álnéven jelent meg Bécsben érdekes pszichológiai műve, s akinek naplója máig lappang. Mindenesetre Hißmann, Kálmán és Toperczer munkásságának feldolgozása sürgős feladat, amit pár éven belül el fogunk végezni.

Az persze, hogy a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeiben a közép-európai szellemi élet összefüggő rendszert alkotott, amelyet joggal nevezhetünk közép-európai felvilágosodásnak, nem túlságosan régóta szerepel a tudományos hipotézisek között. És nagyon sok még a feldolgozatlan anyag a magyar felvilágosodás osztrák, német kapcsolatait illetően. A térség felvilágosodási csúcspontjának számító kanti filozófia magyar feldolgozása és befogadása jellegzetesen összenőtt a közép-európai haladó szellemi hagyományokkal. Terjedt az illuminátusok, illetve szabadkőműves mozgalmak, páholyok révén is, s kapcsolatai Hallétól, Jénától, Göttingától, Weimartól, Kieltől Grazig, Klagenfurtig, Pestig és Nagyszebenig terjedtek. Hogy a felvilágosodás, és kimondottan kant eszméi az eddig említett csatornákon kívül is áramlottak Magyarországra, azt a további kutatás számára érdekesként jelzi a volt jezsuita nagyszombati majd bécsi egyetemi tanár, Makó Pál életútja; a pécsi jogakadémián Delling János, a pesti egyetemen Kreil Antal és Koppi Károly sorsa; a pszichológia és antropológia nagyfokú fejlődése; valamint az a tény, hogy a királyi Helytartótanács 1795. június 15-i rendelete a katolikus iskolákban tiltotta be Kant tanainak oktatását (amit a protestánsokban külön egyházkerületi határozatok tettek meg).

Jellegzetes ténye a magyar Kant-recepciónak, hogy a Kanti eszmék és tanok olyan művelői, mint Mándi Márton István, Sárvári Pál, Sípos Pál, Lengyel József, Bárány Péter, Köteles Sámuel, vagy közvetetten akár Kazinczy Ferenc és Kölcsey Ferenc is, sajátos felfogásmódban és nézőpontból, nem annyira Kant kritikai gondolatait utánozták vagy alkalmazták, hanem a kritika alapjául szolgáló a felvilágosodás emberképét, az erkölcsjobbító, harmóniára törekvő Kant-munkásságot sajátították el. Megfelelve egyúttal az általános közép-európai vagy kantiánus szellemiségnek, aminek lényege, hogy az észkritika által elutasítja a filozófia radikális újító szerepét, s feladatának a valóságos lehetőségek feltárását tekinti, a múlt és a jövő üzeneteinek megfejtését. E filozófia befogadása és követése nem lázadó fellángolásból vagy felső parancsra történik, hanem szerves elméleti fejlődés eredményeként mindenki belső meggyőződéséből fakadóan.

Ezenkívül a kanti filozófia magyar befogadását elősegítette annak a mítosz, a vallás, a filozófia és a kultúra közötti kiegyenlítő jellege. Ezzel mintegy lehetővé téve az itthoni elmaradottság-tudat kiiktatását, a vallás és a közkultúra egyenjogúsítását, filozófiai megújítását. Német mintára a magyar felvilágosodás is elkezdte feltárni saját kulturális hagyományait, értékeit. Hiszen e felvilágosodás szerint elvileg még a népi kultúra sem különül el az un. magas kultúrától, amint azt Herder népdalgyűjtése, a Grimm-testvérek népmesegyűjteménye, vagy a német mondavilág irodalmi feldolgozása s mindezek magyar megfelelői példázzák.

És ahogy a római kereszténység egyetemességét annak előtte a reformációval, úgy most a felvilágosodás eszmei monopóliumát e filozófia előtti szellemi folyamatok, gondolkodási formák eredményeinek, hatásának érvényben tartásával korlátozták a kultúra egészének megfelelő fejlődését érvényesítő egyetemes szempont hívei. Kiiktatva ezzel a közgondolkodástól elszakadt, idejétmúlt, avítt magas kultúra megújításának rettegett formáját, a mindent felforgató s leromboló forradalmi megoldást. Így a szellemi felszabadultságot nem a régiségek eldobása jelentette, hanem azok megújításának, új értelmezésének nagyszerű lehetősége teremtette meg. Egyrészt Nagy Frigyes felvilágosult porosz állama, másrészt az osztrák abszolutizmus - a Mária Terézia - és a II. József-féle felvilágosult formájában - erősen korlátozta ugyan a kritikai filozófiát, ám éppen a kormányzás modernizálása érdekében felhasználta a felvilágosult gondolatokat s a felvilágosodás igazgatás-módszertani újításait, hogy saját tevékenységét tudományos alapokra helyezze. A kultúrában eszközölt beavatkozások, kezdeményezések elegendőnek bizonyultak a megcélzott fejlődéshez. S ha ezek az intézkedések elnyomták a természetes nemesség önálló törekvéseit, a fejlődés objektív lehetőségeinek kiszolgálóivá kényszerítve őket, a felülről vezérelt központi haladáskeltés és modernizáció mellé fel tudtak sorakozni a nemzeti megújulás programját hirdető mozgalmak is, ugyanakkor pedig érvényesült a kultúra egységének és egyetemességének követelménye.

Mármost a kanti gondolatok befogadásának legfőbb színtere hazánkban négy magyar iskolaváros volt: Pápa, Patak, Debrecen és Marosvásárhely. Persze Pest és más helyek is szerepet játszottak, de nem ennyire hangsúlyosan. Pápán Márton István mélyen megértve a kanti gondolatok jelentőségét, komolyan törekedett a gyakorlati vallástanba is beépíteni a Kant-féle új megismerési szempontok eredményeit. S érdekes részéről, hogy bár járt Göttingában egyetemre és Jénában is megfordult, csak Pápán mélyült el igazán 1793-tól Kant tanulmányozásában. Főként a megismerés kereteinek majd lehetőségi feltételeinek a kijelölését tartotta felhasználható eszköznek arra, hogy a kanti transzcendentális elvet egyesítse a hagyományos metafizikai elvvel, s a vallást a gyakorlati ész legnemesebb megnyilvánulásaként, a filozófiai istentant pedig a gyakorlati filozófia ágai közt tárgyalja. Ezért határozta meg a filozófiát elméletileg a dolgoknak a transzcendenciából, illetve a metafizikából merített végső okai előadásaként, gyakorlatilag pedig az ezen okokból előállított emberi célok tudományaként. Egyszerűbben mondva, Mártonnál a filozófia gyakorlata a vallás. Mármint a kanti filozófiai felvilágosodásnak a gyakorlata szerinte a felvilágosodott vallásosság. Kiindulva az erkölcs vallásmegalapozó lehetőségéből és kiterjedve az élet minden területére. Ezért lesz nála a noumenális világ empirikus érzékelésének önálló, öntudatos megjelenésével azonos a jelenségvilág, s az elméleti kategorikus imperatívusz megjelenésével a gyakorolt erény.

Jellegzetes alaphangja, magas filozófiai színvonala miatt Márton eredeti Kant-feldolgozása a korai Kant-befogadás vezető elméleti erejévé vált. Mindazonáltal hangsúlyozandó, hogy Márton eredetiségét a feldolgozás hazai szempontjainak az érvényesítése adja, amit csak a hű Kant-tolmácsolás tehetett lehetővé. S Márton érdemeit még emeli, hogy a Kant-befogadás e szempontjai egész Közép-Európa számára egységesnek bizonyultak. S hiába fogadta Mártont a hazai Kant-ellenesek elsöprő támadása, s tiltották el Kant (és a teológia) oktatásától s kellett ismét a filozófiát latinul tanítania, műveit később mégis élénk visszhang fogadta. Megválaszolhatott támadóinak s olyan filozófiai programot hirdetett meg, mellyel a teljességet próbálta megragadni. Így filozófiája később is aktuális minta maradt.

Sárvári Pál 1793 óta tanította debreceni diákjainak Kant Göttingában megismert tanait. Érdekesség, hogy a Sárvárit helyettesítő Deák Nagy Sámuel is tanította Kantot, de hogy hol ismerkedett meg tanításával, eddig nem sikerült kideríteni. Sárvári eredetileg a geometria tanára volt, s Mártonhoz hasonlóan ő is magyarul adta elő a filozófiát, s erkölcsfilozófiai kézikönyvet adott ki magyar nyelven. Oktatói eredményességét mutatja az első egyházi és iskolai folyóirat, a Novi ecclesiastico-scholastici Annales beszámolója 250 diákja 1794. decemberi vizsgájáról: "A jelen volt bírák és vizsgálók főleg abban gyönyörködtek, hogy a Kollégium érdemes polgárai a nagy hírű Kant és mások által megtisztított szabadelvűbb filozófiát tudták és teljesen megértették." A Kant-ellenes országos fellépés után Sárvári visszafogottabb lett, majd a filozófia tanítását 1795-től átadta Lengyel Józsefnek.

Lengyel József is tanult Göttingában, s Kant filozófiáját beépítette oktatói anyagába. Sokat dolgozott Kant főművének feldolgozásán. Logikáját Kant szellemében és nagy közvetlenséggel adta elő, mindazonáltal az erkölcstanban nyújtotta a legtöbbet. A természetjogban a szabadságot emelte ki, s ezt tette főelvvé társadalombölcseletében is. Szabad szellemét azonban felettesei nem tűrhették, s év közben, 1802. március 28án elmozdították filozófia tanári állásából.

Az egy ideig pataki matematika és fizikatanár Sípos Pál szintén német egyetemeket látogatott. Kifejezetten Kazinczy számára írott magyar, latin és német nyelvű tanulmányokban ismertette filozófiai nézeteit, amelyek Kant és a német idealizmus szellemiségét tükrözték. 1810-től Erdély különböző pontjain lelkészkedett, de a filozofálást nem hagyta abba.

Erdélyre nem hatott ki a kanti filozófia kormányzati betiltása, így Köteles Sámuel, aki Jénában is tanult, 1799-től komolyan és eredményesen tanította Kant filozófiáját, aminek híre Debrecenbe is eljutott. Logikai tankönyve három kiadást is megért, ezenkívül Köteles kiváló filozófiai nyelvteremtő. Kétkötetes Etikájában hitet tett a kantiánus etika nemes eszmeisége mellett. Tudósi nagyságát az Akadémia tagsággal becsülte meg. Élete végén írott filozófiai enciklopédiájában szintén Kant alapján dolgozott. Ő az egyik kidolgozója a harmóniás vagy egyezményes magyar filozófiai irányzatnak.

Említést érdemel még Bárány Péter pszichológiai műve, amely kantiánus alapokon kidolgozott modern felfogásával ma is meglepően újszerűen hat.

De még a Kant-ellenesek táborában is találunk kiváló Kant-értő, bár nézeteivel nem egyetértő filozófust Rozgonyi József személyében. Rozgonyi szakszerűen vitatkozik Kanttal, főként általánosságait és formális etikáját támadva.

Később, mikor a tilalom általánosan enyhült, folytatódott a kanti filozófia feldolgozására irányuló munka. Ennek gyakorlati haszna a pszichológián kívül az antropológiában és főként a nyelvművelésben mutatkozott meg. Kazinczy a nyelvújítás elvi jelentőségének megalapozásához felhasznált kanti és herderi esztétikai elveket. Hogy Kantnál a szubjektív ízlés és szubjektív géniusz elválaszthatatlanul összetartozik, s ezen a szubjektív vonalon haladva alakította ki nyelvszemléletét a humanista nyelvideál jegyében. Éppen ez állította szembe Kazinczyt ellenfeleivel és bátorította fel, hogy az objektív nyelvgéniusz, a nyelvszellem és az empirikus alapú grammatika és nyelvfelfogás ellen forduljon. Így a nyelvújítás mozgalma a Kazinczy-féle alapelvtisztázás után teljesedett ki s a felvilágosodás sajátos magyar formájában kihatott az élet minden lehető mozzanatára.

Másik nemzeti nagyságunk e magyar felvilágosító és reformkort előkészítő időszakból Kölcsey, aki drámai küzdelmet folytatott önmagával, hogy szubjektivizmusának fullasztó örvényeiből kimeneküljön. Ezt Kant segítségével 1810-et követően sikerült is megvalósítania.

Megemlítendő még Endrődy János piarista tanár, aki teljes természetességgel fejti ki 1806-os monumentális művében a kanti alapokra építkező saját tanait, még ha név szerint nem hivatkozik is rá túl gyakran. Annál többször hivatkozik teljes nyíltsággal Kantra Fejér György 1807-es antropológiájában, de talán az új tudományág szokatlansága miatt könyve átcsúszott a cenzúrán.

Figyelemre méltó, hogy a reformkortól kezdve nálunk a kantianizmus védekező jellegűvé vált, ami abban nyilvánult meg, hogy valamiképpen mindig továbblépett a fichtei, schellingi vonalon Hegelig, és eklekticizmusba fojtotta a saját hadállásait ért támadások miatti megrendültségét. E következetlenség sokszor a túlélését biztosította: azoknak a felvilágosodás által kitűzött céloknak a képviseletét az új helyzetben, amelyek megvalósulását a közelgő forradalomtól várni lehetett, majd amelyeket a szabadságharc leverése után is valamiképp megőrizni és képviselni kötelesség maradt. Így az ötvenes években Szontagh Gusztáv a spekulatív bölcselkedés ellenében, a gyakorlati munkásságban eligazító kanti gyakorlati észnek tulajdonít elsőséget. S még Hetényi János is kötődik Kanthoz, de csak oly módon, hogy a Köteles-féle a gondolat, akarat és cselekvés harmóniájából rendszeres filozófiát megkísérelve alkotni, bizonyos egyezményt kiált ki az elméleti és gyakorlati ész között.

Befejezésül szeretném még hangsúlyozni, hogy a közép-európai és a hazai felvilágosodás mozzanatai és kihatásai megkésettségük és gyakorlati kivitelezhetetlenségük korlátozottsága miatt túlnőttek saját korszakukon, s erőteljes hatást fejtettek ki a romantika idején. Így a magyar reformkor és 1848 eszméi ezen előzetes filozófiai fejleményekben is gyökereznek. Később pedig a pozitivizmus ellen harcolók merítettek a kanti eszmékből, s a múlt század végi európai Kant-reneszánszból a mi filozófusaink is kivették részüket.