BUDAPEST ÉS BÉCS IRODALMI ÉLETE A SZÁZADFORDULÓN

 

Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó negyed százada tele volt ellentmondásokkal. A társadalmi és nemzeti feszültségek előre vetítették a dualista állam felbomlását, ugyanakkor a két főváros modern világvárossá épült ki, és a birodalom minkét felében a kultúra korábban soha nem tapasztalt szintre emelkedett. Ízelítőül elég néhány nevet említeni, mint pl. Sigmund Freud, Ludwig Wittgenstein, Gustav Mahler, Arnold Schönberg, Gustav Klimt, Otto Wagner, Arthur Schnitzler, Hugo von Hofmannsthal, Rainer Maria Rilke, Franz Kafka, Jaroslav Hasek vagy a Lajtán innen Lechner Ödön, Rippl-Rónai József, Bartók Béla, Hubay Jenő, Kodály Zoltán, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Lukács György. A századforduló kultúrájáról, különösen a nagy művészek alkotásairól könyvtárnyi irodalom szól, kevés azonban az olyan tanulmány, amely egyben tekintené át a korszak és azon belül a Monarchia teljes szellemi teljesítményét [1], olyan pedig, ami azt vizsgálná, milyen társadalmi és intézményes keretek között jött létre ez a kivételes gondolati és művészeti csúcspont, mennyiben hasonlított vagy tért el egymástól a két főváros Bécs és Budapest irodalmi élete, egyáltalán nincs. Jelen tanulmány erre vállalkozik.

Az irodalmi élet fogalmának meghatározásával az irodalomtudomány viszonylag keveset foglalkozott. Az utolsó két évtizedben az irodalom kutatóinak attól való félelme, hogy tudományuk politikai vagy ideológiai befolyás alá kerül, elvetett minden olyan vizsgálati módszert, amely az irodalmi művön kívüli szempontokat is figyelembe vette volna. Ezért például a ma elterjedt és használatos német irodalomtudományi lexikonok és kézikönyvek az irodalmi élet fogalmával egyáltalán nem foglalkoznak. A nyolcvanas évek végén a berlini Humboldt Egyetem Germanisztikai Intézete több más egyetem (Budapest, Róma, Varsó stb.) közreműködésével elindított egy olyan kutatási programot, amelynek célja az lett volna, hogy 1750-től 1950-ig feltérképezi a földrajzilag mindig is széttagolt német irodalom koronként változó irodalmi központjait, Bécs, Berlin, München mellett Weimárt, Innsbruckot, Pestet és Budát, Lemberget, Czernowitzot, Nagyszebent, stb. E vállalkozás azonban a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján bekövetkezett politikai változások miatt abbamaradt, csak néhány elkészült tanulmány jelent meg folyóiratokban, köztük Klaus Hermsdorf elméleti alapvetése, amely az irodalmi életről a következőket írja: "az irodalom létrehozásában, terjesztésében és fogyasztásában résztvevők együtt- és egymásra hatása átfog és összeköt helységeket, országokat és földrészeket."[2] Ez összecseng azzal a kitűnő meghatározással, amit a Világirodalmi Lexikon 1977-ben megjelent ötödik kötetében Kárpáty Zoltán következőképpen fogalmazott meg:

irodalmi élet: a társadalmi élet része, írók, írócsoportok és a közönség között történetileg létrejött és kulturális intézmények által közvetített kölcsönhatások területe.[3]

Ez a definíció az összetett jelenség minden fontos tényezőjét felsorolja, és azokat a történelmi folyamatba állítja. Így jó alapul szolgálhat a Monarchia két fővárosa irodalmi életének összevetéséhez.

1 Társadalmi és történeti körülmények

Történeti vizsgálatokban hely és idő egymástól elválaszthatatlan összetevők. Először azt a hely és a konkrét történeti korszak által meghatározott társadalmat kell megvizsgálnunk, amelynek tagjai az irodalmi élet szereplői.

1.1 A korszak

A századforduló, mint kulturális korszak években meghatározott terjedelme országról országra változik, attól függően, mikor jelennek meg az adott ország kultúrájában az új századra előremutató jelenségek. A német irodalomtudomány az 19. és 20. század fordulóján ezt az újat a Moderne fogalmával szokta jelölni. Ennek magyar megfelelője a modernség szó lenne, ebben azonban ellentétben a német szóval, nincs benne az, hogy a fogalom nemcsak a modernségre való törekvést, hanem a korszakot is jelöli, amelyben ezek jelentkeztek. Már maguk a kor írói is ezt a kifejezést használták saját és kortársaik céljainak megfogalmazására.

A magyar irodalom az elmúlt évszázadokban általában egy-két évtizedes késéssel vette át a nyugat-európai irodalmak új jelenségeit. Így történt ez Ferenc-Józsefi korban is. Bécsben elég pontosan meghatározható a modern irodalom születésének dátuma, ez az 1891-es év. [4] Ennek az évnek az elejétől jelenik meg az Eduard Michael Kafka szerkesztette Die Moderne Rundschau [Modren Szemle] című folyóirat, amely az új bécsi irodalom első orgánuma. Brünnben szerkesztik, Prágában nyomják, de a kiadó Leopold Weiß Bécsben székel, s ugyanebben az évben megjelenteti azt a művet is, amely a modern osztrák irodalom első jelentős alkotásának tekinthető, az akkor még gimnazista csodagyerek Hugo von Hofmannsthal (1874-1929) lírai egyfelvonásos drámáját a Gestern-t [Tegnap], amely a reneszánszkori Olaszországban játszódik, és arról szól, hogy nem élhetünk csak a mának, mert a múlt meghatározza jelenünket. 1891 októberében a linzi születésű Hermann Bahr (1863-1934) is Bécsbe költözik Berlinből. Hamarosan ő lesz az új osztrák irodalom szervezője, propagátora, megalkotja az Ifjú Ausztria csoportelnevezést és Die Überwindung des Naturalismus [5] [A naturalizmus legyőzése] címen kiadja tanulmányait. A Friedrich Schiller szülővárosában, Marbach am Neckarban működő Német Irodalmi Archívum (Deutsches Literaturarchiv) 1974-ben a két jeles bécsi író Hugo von Hofmannsthal és Karl Kraus születésének századik évfodulójára nagyszabású kiállítást rendezett Jugend in Wien [Fiatalság Bécsben] címen. Ennek a katalógusa a századforduló egyik legjelentősebb osztrák írójának, Arthur Schnitzlernek (1862-1931) akkor még kiadatlan naplóira hivatkozva ugyancsak az 1891-es évet emeli ki, mint az új korszak kezdetét:

Schnitzler naplói nemcsak írójuk önéletrajzi dokumentumai, hanem vázlatos képet nyújtanak a századfordulós Bécs irodalmi életéről is. 1891-ben a feljegyzésekben többször olvashatunk a "Fiatal Bécs"-röl [Jung-Wien] vagy a "Fiatal Ausztriá"-ról [Jung-Österreich]. Ezek az elnevezések akkor jöttek divatba, és végül is Hermann Bahr volt az, aki tartósan érvényt szerzett nekik. Ez a "Fiatal Bécs" nemcsak a Bahr által támogatott Schnitzler - Beer-Hoffmann - Salten - Hofmannsthal - "klikk"-ből állt. Hosszú a sora azoknak a neveknek, akiket Schnitzler a "Fiatal Bécs" vagy a "Fiatal Ausztria" címszó alatt feljegyez: Ferry Bératon, Felix Dörmann, Leo Ebermann, Karl Feredn, Friedrich Michale Fels, Paul Goldmann, Jacques Joachim, Eduard Michael Kafka, C. Karlweis, Heinrich von Korff, Julius KLulka, Rudolf Lothar, Friedrich Schik, Gustav Schwarzkopf, Falk Schupp, Richard Specht, Karl Ferdinand Freiherr von Torresani und Leo Vanjung (Schnitzler által gyakran tévesen Fanjung névalakban).[6]

A magyar irodalomban a modernség kezdetét nem ilyen könnyű évszámhoz kötni. Irodalomtörténet-írásunk általában 1906-ot, Ady Endre Új versek című kötetének megjelenését szokta korszakhatárként feltűntetni. Az új irodalom és szervezeti kereteinek létrejötte azonban több évet vesz igénybe. A kritikus Osvát Ernő, aki később a Nyugat meghatározó egyénisége lesz, 1902-től próbálkozik irodalmi folyóiratok alapításával, 1902-1903-ban Magyar Géniusz, 1905-ben Figyelő, 1906-ban Szerda címen ad ki tiszavirág-életű lapokat, és csak 1908-ban sikerül megindítani a Nyugatot, amely a modern magyar irodalom összefogója lesz. Visszatekintve több szempontból különös jelentőséget nyer az 1904-es év. Ennek januárjában érkezik haza Párizsból Ady Endre, s nem Nagyváradra megy vissza, hanem beáll a Budapesti Naplóhoz újságírónak. A főváros a helyszíne annak a találkozásnak is, amely a szekszárdi Babits Mihály, a szegedi Juhász Gyula és a szabadkai Kosztolányi Dezső között jön létre Négyesy László professzor egyetemi szemináriumán. A három költő levelezése 1904 tavaszán kezdődik, Kosztolányi első levele Babitshoz azonban már mutatja érdeklődésüket, azért mentegetőzik, hogy a nála lévő Poe és Verlaine-köteteket még nem tudta barátjának eljuttatni.[7] 1904. január 29-én nyújtja be Bánóczi László a Magy. Kir. Belügyminisztériumba a Thália Társaság alapító okiratát. [8] Ez a társaság, melynek alapítói Bánóczi mellett Benedek Marcell és Lukács György voltak, a párizsi Théatre Libre és a berlini Freie Bühne mintájára olyan modern színdarabok bemutatására vállalkozik, amelyek nem kapnak helyet a nagy színházak műsorán. 1904 novembere és 1909 februárja között számos magyarországi ősbemutatót hoznak létre, többek között Ibsent, Hebbelt, Hauptmann, Schnitzlert, Gorkijt és Wedekindet játszanak.

Az újdonság nem jelenthet hosszú távon és folyamatosan újat. Egy rövid átmeneti időszak után vagy feledésbe merül, vagy természetessé válik. A századforduló bécsi és budapesti irodalmi életének vizsgálatakor érdemes azt is számbavenni, mikor következik be a fordulat, és milyen irányban. E tekintetben Bécs okozza a nagyobb nehézséget, mert ott a modern irodalomnak nem teremtődtek meg az intézményes keretei. A XX. század első évtizedében azonban megfigyelhető egy irányváltás. A modernség fogalma ma az irodalomtudomány egyik legtöbbet vitatott kérdése.[9] Számomra azonban a bécsi modern irodalomra is érvényesnek látszik az a meghatározás, ahogy Hugo Friedrich Dis Struktur der modernen Lyrik [A modern líra struktúrájáról] című alapvető fontosságú könyvében Baudelaire költészetének modernségét megfogalmazta:

Baudelaire-nek a fantáziáról szóló fejtegetései jelentékenyen hozzájárultak a modern líra és művészet keletkezéséhez. [...] "A fantázia szétszedi (décompose) az egész teremtést; olyan törvények alapján, amelyek a lélek legmélyéről származnak, és az így keletkezett részeket összegyűjti, rendszerezi, és azokból egy új világot teremt." [...] Baudelaire modernsége abban áll, hogy a művészi alkotás kezdetére a szétszedést, a romboló folyamatot állítja.[10]

A teremtés szétszedése az osztrák irodalomban a XX. század első évtizedében elérkezik egy olyan ponthoz, amikor a részek olyan apró egységekké válnak, hogy azokból már nem lehet egy új világot teremteni. Ezt az állapotot Hugo von Hofmannsthal fogalmazza meg abban a levélben, amely Ein Brief [Levél] címen 1902 októberében a berlini Der Tag [A nap] című napilapban jelent meg, s amelyet a fiktív szerző Philip Lord Chandos után általában Chandos-levélként szoktak emlegetni. Ebben a levél szerzője az alábbiakat írja:

Az esetem, röviden, a következő: Végleg elveszett az a képességem, hogy valami dologról összetartozóan gondolkozni vagy beszélni tudjak. [...] Elmém kényszere alatt mindazon dolgokat, melyek e beszélgetések során szóba kerültek, bántóan közelről láttam: ahogyan egyszer nagyítóüvegen keresztül láttam kisujjam bőrének darabját, mely barázdás, gidres-gödrös ugarföldhöz volt hasonló, úgy voltam most az emberekkel és tetteikkel. Nem sikerült többé a megszokottság egyszerűsítő tekintetével átfognom őket. Minden részeire bomlott előttem, a részek megint részeikre és semmi sem akart egy fogalom alatt megférni. A szavak egyenként úszkáltak köröttem; szemekké folytak össze, rám bámultak és vissza kellet rájuk bámészkodnom. Örvények ezek, szédülök, ha beléjük nézek, megállás nélkül forognak és rajtuk keresztül az űrbe visz az út.[11]

Ennek az állapotnak egyenes következménye az elhallgatás. A levél célja éppen az, hogy a címzettel, Francis Bacon Lorddal közölje, miszerint "sem jövőre, sem az azután következő, sem az összes többi években, sem latin, sem angol könyvet nem fog [..] többet írni." [12] A Chandos-levél után Hofmannsthal pályája fordulatot vesz, a költő a mélypontról visszatér a klasszikus német irodalom és filozófia humanista eszményeihez, a világirodalom nagy drámai műveit, Elektra és Oidipusz király történetét, a halálról szóló középkori misztériumjátékot, Calderon barokk világszínházát fogalmazza újra, és szövegkönyveket ír Richard Strauss operái számára. A Chandos-levél a kortársak között alig lel visszhangra, csak a Második Világháború után fedezik fel újra és válik a modernség alapdokumentumává. A bécsi irodalom többi jelentős alakja, Arthur Schnitzler, Richard Beer-Hoffmann, Leopold von Andraian vagy Peter Altenberg is megírja az új század első évtizedének kezdetéig azokat a műveket, amelyek újdonságot hoztak az irodalom történetébe.

Budapesten megint bonyolultabb a helyzet. Az új irodalom a Nyugat című folyóiratban, amely 1909 után könyvkiadásra is vállalkozik, hosszú távra megteremti a maga orgánumát. Útja ugyan még küzdelmes addig, hogy nagyságát mindenki elismerje, de létét külső erők már nem tudják veszélyeztetni. A felszínre kerülő nézetkülönbségek azonban szakadáshoz vezetnek. Hatvany Lajos, aki anyagilag is támogatta a folyóiratot, az 1911. évi első augusztusi számban közzétesz egy Irodalompolitika című tanulmányt, amelyben megállapítja, hogy "ma már nem fenyegeti az írót a közönség közönyének gyilkos veszedelme" [13], az "irodalompolitika a 19. század szülötte, s az arisztokrata-művészetnek a demokratiával, a tömeggel való szembekerüléséből származott. A modern művész majdnem egy századon át ijedten nézi a tömeget, és gőgjével csak rosszul leplezi tehetetlenségét." Nyíltan kimondja azt is: "Aki folyton forrong, az lejáratja a forradalmat. A megmerevülés néha fejlődés jele, a hosszúra megnyúlt 'Sturm und Drang' a visszamaradásé." [15] Ez a kritika elsősorban Osvát Ernő ellen irányul, aki Hermann Bahrhoz hasonlóan újabb és újabb tehetségeket akart felfedezni. E cikk nyomán keletkezett vita Hatvany és Osvát között még párbajhoz is vezetett. 1911-ben Lukács György is kiválik a Nyugatból. A művészettörténész Fülep Lajossal közösen Szellem címen új folyóiratot indít, és az egyik legjelentősebb pesti napilap, a német nyelvű Pester Lloyd 1911. karácsonyi számában Gall veszély címen tanulmányt közöl, amelyben szembeszáll azzal, hogy a modern magyar irodalom a francia dekadens költőket tekintse példaképül. [16] Hatvany és Lukács Berlinbe költöznek, Ady pedig mind inkább magára marad. A magyar irodalomtörténet-írás nem látszik nagy jelentőséget tulajdonítani ennek az eseménynek, pedig ez több ágra szakítja a modern magyar irodalmat.

1.2 A társadalom

A bécsi és a pesti irodalmi élet társadalmi háttere részben hasonló, részben eltér egymástól. Mindkét főváros gyors tempóban vált modern nagyvárossá, és a birodalom mindkét felében a feudális arisztokrácia osztozik a politikai hatalomban a nagypolgársággal, amely azonban életmódját hasonlítja az előbbiéhez. A nemesi cím mindkét társadalomban jelentős szerepet játszik. Az az értelmiségi réteg, amely a modern irodalmat megteremti, kívül van a politikai hatalmon.

A vizsgált időszakban, Bécsben 1890 és 1900 között, Budapesten 1900 és 1910 között, viharos politikai események játszódnak le. Ausztriában 1893, az Eduard Taaffe-féle utolsó liberális kormány bukása után egymást követik a kormányok, az 1898-ig terjedő öt évben Alfred Windischgrätz herceg, Kielmansegg gróf, Kasimir Badeni gróf, Gautsch von Frankenthurn báró és Franz Thun-Hohenstein gróf váltják egymást a miniszterelnöki székben. A nyelvhasználat és a választójog körüli csatározások kiélezik a szociális és nemzetiségi ellentéteket. Növekszik az antiliberális tömegpártok befolyása. 1897-ben a Keresztényszocialista Párt antiszemita és magyar ellenes vezére Dr. Karl Lueger győz a bécsi választásokon, és Ferenc József többszöri vétója ellenére végül mégiscsak elnyeri a császárváros főpolgármesteri tisztjét.

A következő évtizedben Magyarországon a Függetlenségi Párt választási győzelme idéz elő hasonló viharos eseményeket. 1905-ben a király Fejérváry Géza tábornokot bízza meg kormányalakítással. Az úgynevezett darabontkormány be akarja vezetni az általános választójogot, de a konzervatív nemesi erők ellenállása kompromisszumokra kényszeríti. [17] Mindezek a politikai események azonban alig találnak visszhangra a modern bécsi írók körében. A fiatal magyar írók között is Ady Endre az egyetlen, aki mint újságíró, a Budapesti Napló munkatársaként síkra száll a Fejérváry-kormány mellett. Az érdektelenség oka az a szakadék, amely az állam és az értelmiség között tátong. A 19. században az európai állam egyre inkább nemzetállammá vált. Ausztria-Magyarország, elsősorban annak császári fele pedig nem tudott számos különböző nemzetiségének közös nemzeti és azonosságtudatot adni. A kortárs költő Rainer Maria Rilke még a Monarchia szétesése előtt, Prága és a csehek vonatkozásában így ír erről Sidonie Náhren von Borutin bárónőnek:

[...] Prága komor, valóban sajátos módon komor, mégpedig miért? Először is azért, mert öreg, mert súlyos, zilált, soha egészen ki nem élt múlt torlódik falai mögött, és mert osztrák képződmény. Ha idejében, korábban szláv befolyás alá kerül, akkor - ha nem is temperamentuma, de - temperamentumának gyakorlata más formákat ölt: de micsoda hosszú ideig tűrte ez a nép, hogy összecsapjanak feje felett az idő hullámai! Részvétlenül, mégcsak anyanyelvére sem ügyelve, mely az évszázadok alatt mindinkább lerongyolódott, hogy aztán (amikor minden hagyomány csupán elméletileg létezett) görcsösen és indulatosan ébredjen öntudatra; és még ebben az öntudatra ébredésben is a legkicsinyesebb és legsilányabb gátlások terhei alatt nyögött, és hagyta, hogy megrontsák mások, ha ugyan már maga nem rontotta meg előbb önmagát. És ebben a vonatkozásban számtalan bűn szárad Ausztria lelkén: megmérgezte, kezdettől fogva megmérgezte a társnépek nemzeti törekvéseit, és aláásta e nemzeti törekvések erejét, feliben-harmadában megfosztotta nemzetiségüktől a népeket, és korlátok közé szorította őket anélkül, hogy új nemzeti egységet teremtett volna azokból az elemekből, melyek ekkora áldozatokat hoztak, éppen Ausztria érdekében. Félig-meddig mindenki föláldozta magát, de más voltaképpen nem történt; Ausztria valamiféle örökre befejezetlen építkezés maradt, idültté vált átmenetiség [...] [18]

Különösen sújtotta a nemzeti identitás hiánya a Monarchia német nyelvű lakóit, akik 1871, a Német Császárság megalakulása után kívül rekedtek a német nemzetből, osztrák nemzeti tudat meg nem létezett. A két világháború közötti kor egyik legjelentősebb osztrák írója Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című regényében Ausztriát, azaz az ő szóhasználatában Kakaniát egyenesen olyan államnak nevezi, amely egy nyelvi hiányon, azaz azon, hogy alattvalói nem találtak megfelelő népnevet a maguk számára, ment tönkre. [19] Eduard Castle bécsi irodalomtörténész az 1895-ben elindított, de csak 1937-ben befejezett nagyszabású Deutsch-Österreichische Literaturgeschichte negyedik kötetében erről a következőket írja:

Az egységes nagy német hazába vetett hit, amely az 1848-as fiatalságot az apákat lelkesítette, veszendőbe ment az 1866-os fiatalok a fiúk számára. A Német Birodalomból kitaszítva, államférfiaik által újra meg újra önmagukra, a saját államukra, a saját sorsukra utalva a német-osztrákok végre saját tulajdonságaik felismerésére ébredtek.[20]

A helyzetet Bécsben még az is bonyolította, hogy a fiatal írók nagy része zsidó családból származott, és az erősödő antiszemitizmus elidegenítette őket az osztrák államtól. Erről Castle így vélekedik:

             Érthető, hogy Schönerer és híveinek fenyegető antiszemitizmusa és a Keresztényszocialista Párt bécsi győzelme a Griensteindl Kávéház íróira, akik zsidó vagy félzsidó családból származtak, de magukat társadalmilag és kulturálisan teljesen asszimiláltnak érzeték, nyugtalanítóan hatott, és a jogfosztottság meg hontalanság kísértetét idézte fel bennük. Ezek a fiatalemberek, akiknek nem engedték meg, hogy németeknek vagy osztrákoknak érezzék magukat, Schnitzlertől Stefan Zweigig kénytelenek voltak a fajok felett álló "europäer"-nek nevezni magukat, vagy hitet tenni fajuk mellet és a Herzl által propagált cionizmushoz csatlakozni. [21]

Az általános választójog a német nyelvű osztrák polgárság számára kétélű fegyvernek látszott: Egyrészt a kiszélesítette volna a demokratikus jogokat, másrészt azonban azt is jelentette volna, hogy a nemzetiségek, amelyek egyes csoportjaikban nem, együttesen azonban lényegesen többen voltak, mint a németül beszélők, a parlamentben kisebbségbe szorították volna az eddig vezető német hivatalnoki és polgári réteget. Így az állam demokratikus átalakításának eszméje nem lelkesíti a bécsi polgárságot, s benne a művészeket sem. Budapesten nincs hiány nemzeti tudatban, de annak tartalma körül éles harc bontakozik ki a különböző nemzedékek között.

2. Nemzedékek (Írók és írócsoportok)

Egy ország vagy város irodalmi életét mindenkor különböző életkorú írók együttese alakítja. A német irodalomban a múlt század utolsó negyedétől kezdve kisebb-nagyobb időközökben kiadnak egy irodalmi kalendáriumot, amelyet mai is alapító szerkesztője Joseph Kürschner irodalomtörténész után Kürschners Deutscher Literatur Kalendernek hívnak. Ez tartalmazza valamennyi akkor éppen németül alkotó író legfontosabb adatait: születési hely, dátum, lakáscím és az önállóan megjelent művek jegyzékét. Az 1899-es évfolyam lakcímmutatója szerint az adott évben 1286 író él Bécsben. A 90-es években, amikor a modern bécsi irodalom megszületik, még él és alkot az a nemzedék, amely 1848 előtt született. Ehhez olyan jelentős főként prózaírók tartoznak, mint Marie von Ebner-Eschenbach (1830-1916), Ferdinand Saar (1833-1906), Bertha von Suttner (1843-1914), Peter Rosegger (1843-1918). Ezek az írók azonban nem alkotnak csoportot, vagy nem is Bécsben élnek, mint a falusi tanító Rosegger, vagy csak az év egy részét, főként a telet töltik a császárvárosban, mint Marie von Ebner-Eschanbech vagy Saar. A fiatalok olvassák és szeretik ezeket az írókat, noha ők maguk másként írnak. A korabeli osztrák irodalomban Berlinnel és Budapesttel ellentétben nem létezik nemzedéki probléma. Erre Bahr már 1893-ban, Das junge Österreich [A fiatal Ausztria] című híres cikkében rámutat:

Kérdezzen meg az ember egy fiatal berlini írót Spielhagenről vagy Heyseről, akkor már jobban tenné, ha egyenesen a hóhért kérdezné meg áldozatáról. Kérdezzen meg az ember egy fiatal bécsit Eschenbachról vagy Saarról - és se, vége se hossza a szívélyes tiszteletnek, a gyengéd hűségnek. [22]

Rögtön azt is hozzáteszi: "A 'Fiatal Ausztria' nem forradalmár." A kérdésre azonban, hogy mi teszi a fiatal nemzedéket csoporttá, csak tagadásokkal tud válaszolni: "A fiatalok nem tudják megmondani. Nincs képletük, Nincs programjuk. Nincs esztétikájuk. Csak azt ismétlik újra meg újra, hogy modernek akarnak lenni. Ezt a szót nagyon szeretik, mint egy olyan misztikus erőt, amely csodát csinál és gyógyítani tud." [23]

Bahr szembeállítja egymással a fiatal Auszriát a fiatal Németországgal, de ennek a bécsi irodalomnak osztrák voltát megint csak negatívumokban vagy olyan fogalmakkal tudja megmagyarázni, amelyek a polgári gondolkodásban értéknek tartott tulajdonságok hiányát jelölik, mint lágy, hanyag, kényelmes:

Egészen mások a fiatal bécsiek. Itt nincs kínlódás és erőszak. Nem lóg ki a tanulság. Nem látható a kész technika. Inkább az az ember érzése, hogy meg akarnak szabadulni a sablonoktól, és mindegyik a saját jellegzetességét akarja megtalálni. Szeretik a hazai, nem csupán bécsi tárgyakat, azt a lágy, kissé hanyag és kényelmes módot, ahogy az ember itt kötetlenül gondolkozik és beszél, [...] [24]

Néhány hónappal korábban, 1892 decemberében Ferdinand Saar Schloss Kostenitz [Kostenitz kastély] című novellájáról írott kritikájában Hugo von Hofmannsthal hasonlóképpen jellemzi az osztrák sajátosságokat:

Ez a fiatalság utáni vágyakozás, ez az elvesztett, gyermekszemekből az életbe tekintő naivitás keresése, ez az egyszerűség, a rezignáció, a csendes, lassan sikló élet vágya nagyon is osztrák hangulat, talán ez valódi költőink alaphangulata. Ezt Adalbert Stifter érezte és mondta ki világosan. Ebből fakadt Grillparzer megrázó életírása és számos szomorú vers. [25]

Hogy ennek az irodalomnak hiányzik a pozitív magja, azt már a kortárs, és kezdetben a Fiatal Bécs íróival együtt haladó Karl Karaus is észrevette. Die demolierte Literatur [A lebontott irodalom] című, 1896 végén közzétett pamfletjében, melynek apropója a Griensteindl Kávéház lebontása volt, a következőképpen bírálja kollégáit:

A modern irodalmi mozgalom, amely egy évtizeddel ezelőtt Északról indult, itt csak tisztán technikai változásokat idézett elő. Az az új stílusú belső hatás, amely a tárgyköröket szélesítette és a szociális problémákat mozgásba hozta, a mi fiatal művészetünket érintetlenül hagyta; az éppen a kor szellemi harcaitól való elfordulásban keresi üdvét. [26]

Ilyen körülmények között a fiatal írók Bécsben nem kovácsolódhatnak egységes csoporttá, még kevésbé mozgalommá. Mindez elsősorban Hermann Bahr vágyálma, aki még 1899-ben is lelkesen hirdeti, hogy az új irodalom minden részletre kiterjedő irodalmi életet hozott magával:

Nincs nekünk Hamerlingünk és Anzenguberünk? Nincs nekünk Ebner-Eschenbachunk és Saarunk és Roseggerünk? [...] Erre azt lehetett és lehet válaszolni, hogy az irodalom többől áll, mint költők birtoklásából, bármily nagyok és tiszták legyenek is azok, hogy az irodalom valami az egyes költők felett lebegő, önmagában és önmagából ható erő, egy csak az önmaga számára élő hatalom, amelynek az egyes költő csak az egyik része, a másik részét a számos fáradozó, és megint egy másik részét azok a nép körében élő emberek alkotják, akik befogadják, élvezik és élvezetük által beteljesítik a művészetet. Ebben az értelemben nekünk Ausztriában még nem volt irodalmunk, csak magányosan tevékenykedő íróink. A magányos költő, [...] ő volt Ausztriában a régi irodalom tipikus jelensége. Ezzel szembe mi állítottuk az élő és teljes irodalom fogalmát. [27]

Ezzel szemben Bahr monográfusának, a kanadai germanista Donal G. Daviau-nak van igaza, aki megállapítja:: "Amennyiben egyáltalán volt köztük összatartozás-érzés, az egy olyan baráti társaságé volt, melynek tagjait a hasonló származás, neveltetés és érdeklődési kör kötötte össze." [28]

Egészen más a helyzet Budapesten. Itt nagy csattanással ütköznek össze a nemzedékek. A harci kedv már Ady Új versek című kötetének bevezető versében, a Góg és Magóg fia vagyok én-ben megmutatkozik. Az új versek új időket hirdetnek. Az idős nemzedék azonban ezt élesen elutasítja. Világosan rajzolódnak ki az egymással szembenálló frontok a Budapesti Újságírók Egyesületének 1909-ik évi almanachjában. Ady Magyar lelkek forradalma című cikkének már címében is hirdeti a forradalmat. Bevezetőül Jeremiás prófétát idézi: "Vedd el az én kezemből e harag borának poharát és köszönd azt minden nemzetségekre, kikhez én téged küldlek. Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, melyet én közikbe bocsátok." Majd így folytatja:

Én azokhoz tarozom, a kik a harag borának poharát ráköszöntötték egy hitvány generáczióra. Mert ez az ország, Magyarország, mindig a politikának, a nagy lármás együgyüségnek országa volt, itt bizony nagy dolog egy intellektuális forradalom. De megcsinálták, megvan, talán elbukik, talán ér el valami sikert s talán jómagam is csináltam ezt a forradalmat. // Bizonyos az, hogy ideák nélkül élő országra sikerült rábocsátanunk azokat a veszedelmes ideákat.[29]

Gúnyt szór ellenségeire, majd levonja a következtetést: "A politika ellenére és kedvetlenségére Magyarországon olyan intellektuális kultúra indult el, a mely méltó volna egy skandináv államhoz. [30] " Ellenfelei, Beöthy Zsolt irodalomtörténész, Rákosi Jenő drámaíró és újságszerkesztő, és a nép-nemzeti költő Szabolcska Mihály minduntalan azt a vádat ismételgetik, hogy Ady és harcostársai megvetik a nemzeti hagyományokat és megrontják a nemzetet. Ady mellett Hatvany Lajos és a befolyásos újságíró Mikes Lajos érvelnek. Mikes az alábbi módon jellemzi Ady verseit: "A magyar viszonyok züllöttségén való elkeseredés rikolt ki Ady verseiből megdöbbentő közvetlenséggel és hatalmas költői erővel." [31] A bécsi költőktől eltérően nálunk az idős és a fiatal nemzedék teljesen másként ítéli meg az ország helyzetét. Míg az öregek a haza ezer éves fennállását ünneplik és dicsőítik, a fiatalok észreveszik a széles néprétegek anyagi és lelki szegénységét, panaszkodnak a viszonyok fojtogatóan kicsinyes és szűkös voltáról. Leleplezik az ellentmondást a hazugság és igazság, az "álom és valóság" között.

3. Az intézmények

A nemzedéki ellentét Magyarországon sem vezetett volna olyan kétségbeesett harcokhoz, ha ezek nem a közvetítő intézmények és a közönség megnyeréséért folytak volna. Az irodalmat a századfordulón az alább intézmények közvetítették: folyóiratok és újságok, könyvkiadók, színházak, egyesületek. Ezek az alábbi képet mutatták:

3.1 Folyóiratok és újságok

Mindkét városban mintegy tucatnyi napilap van különböző politikai színezettel. A bécsi írók ezeken túl a berlini lapokban is publikálnak. Az újságok tárcarovataiban nemcsak hagyományos tárcák, regények és elbeszélések, hanem versek is jelennek meg. De az itt közölt művek nagyon különböző esztétikai értékűek, és hamar feledésbe merülnek. Az újságok ugyan jelentősen hozzájárulnak az írók megélhetéséhez, de a költők hírnév és halhatatlanság iránti vágyát nem elégítik ki. Ebben a tekintetben alig van különbség Bécs és Budapest között.

Kevésbé hasonló a helyzet az irodalmi folyóiratok tekintetében. A kilencvenes évek Bécsében egyetlen irodalmi folyóirat sem tudja hosszabban felszínen tartani magát. Több kísérlet is van (Wiener Literaturzeitung 1890-93, Neue Revue 1893-1898, Die Waage 1898-1902, Ver Sacrum 1898-1900, Liebelei 1896. január - március, Die Zeit 1894-1904, Österreichische Rundschau 1904-től), de egyik sem bizonyul életképesnek. Ezek a rövid életű vállalkozások sem egy állandó közönséget nem tudnak kinevelni, sem a költőknek nem tudnak folyamatos megjelenést biztosítani. Egy állandó orgánum hiánya Bécsben annál is fájóbban jelentkezik, mert a berlini Neue Deutsche Rundschau [Új Német Szemle], ami bizonyos fokig a Nyugatnak is mintául szolgált, 1894 óta folyamatosan köti magához a bécsi írókat is.

Budapesten etekintetben jobb a helyzet. Több igényes irodalmi folyóirat is van, mint például a Gyulai Pál szerkesztette Budapesti Szemle (1873-1944) vagy Herczeg Ferenc Új Időkje (1894-1949), de ezek konzervatív szellemet és stílust képviselnek. 1890-től a nagyvárosi polgári irodalom is rendelkezik saját orgánummal, a Kiss József szerkesztésében megjelenő A Hét (1890-1924) című kulturális és irodalmi folyóirattal, de egy hetilap már terjedelmi okokból sem tud hosszabb irodalmi műveket vagy igényesebb esszéket közölni. Így A Hét a 20. században már nem elégítheti ki a jelentkező fiatal nemzedéknek a gondolatilag mélyebb irodalom utáni igényét. Ilyen körülmények között a Nyugat megjelenése 1908-ban forradalmi tett a magyar irodalomban. Kár hogy 1911 után profilja és munkatársi gárdája szűkebb lett.

3.2 A könyvkiadók

A Nyugatnak a könyvkiadás területén is nagy a jelentősége. Budapesten ugyan már a 19. század utolsó harmadában működik néhány nagy könyvkiadó, akik részvénytársasági alapon elég tőkével rendelkeznek, és szépirodalmi műveket is kiadnak, mint az Athenaeum (1868-1948), a Franklin-Társulat (1873 - 1949), a Révai Testvérek (1880-1948), a Pallas (1884-1945) és a Singer és Wolfner (1885-1949), de a fiatal írók alig tudnak ezekkel tartós kapcsolatba lépni; Ady Endre első öt verseskötete öt különböző kiadónál jelent meg. 1909-től a Nyugat könyveket is ad ki, mégpedig szép, korszerű szecessziós kiállításban. Ettől kezdve Ady versei, Móricz Zsigmond novellái a Nyugat Könyvkiadó gondozásában jelennek meg. A kiadó modern külföldi irodalmat is közvetít fordításokban, például Wedekind novelláit, Arthur Schnitzler Der Ruf des Lebens [Az élet szava] című drámáját, Nietzsche Wagnerről szóló tanulmányait, Maeterlinck Kék madár című mesejátékát. A fordítások honoráriumai a szerzőknek anyagi segítséget is jelentenek.

Budapesttel ellentétben a szépirodalmi könyvkiadásnak Bécsben nincs sikere. Az osztrák szerzők, ha nem akarnak ismeretlenségben maradni, műveiket német könyvkiadóknál jelentetik meg. Az idősebb nemzedék, mint Ebner-Eschenbach Paetelnél Berlinben, Ferdinand Saar Weißnél Heidelbergben, Peter Rosegger Staackmann-nál Lipcsében, a fiatalabbak pedig, mint Bahr, Schnitzler, Beer-Hoffmann, Felix Salten és részben Hofmannsthal a berlini S. Fischer könyvkiadóban találják meg támogatójukat. Samuel Fischer különben, aki a magyarországi Túróczszentmártonban született és Miskolcon tanulta a könyvkereskedést, a századforduló és a századelő német könyvkiadásának egyik legjelentősebb könyvkiadó egyénisége. Hihetetlen érzéke volt, hogy a művekben és szerzőkben felfedezze a maradandó értéket. Az osztrák könyvkiadók szépirodalmi művekkel nem tudnak betörni a német könyvpiacra. 1910-ben az Osztrák Könyvkiadók Egyesületének folyóirata, az Österreichisch-Ungarische Buchhändler-Correspondenz fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából ünnepi számot jelentet meg, ebben Herman Gilhofer, az ünnepi tanulmány szerzője rezignáltan állapítja meg:

Látjuk, hogy tehetséges költőink útja éppúgy int korábban külföldre vezet, és szellemi termékeik Lipcséből, Berlinből, Stuttgartból, Münchenből és más német városokból vándorolnak vissza hozzánk. Áldozatkész kísérletekből, hogy ezt a gyakran panaszolt rossz helyzetet megszüntessük, nem volt hiány, mégis, éppen az újabb időkben, mindez csak kísérlet maradt. Ma is hiányzik nálunk az a tőkeerős és energikus vállalkozó, aki a számos és rendkívül tehetséges költői erőt az országban tudná tartani.

3.3 A színház

A 19. és 20. század fordulóján az irodalmi élet egyik legfontosabb területe a színház. E kor polgári életformája a színházat a társadalmi élet majdnem olyan fontos színhelyévé teszi, mint amilyen a kávéház. A színházban üzletpartnerekkel lehet találkozni, a színi előadásokról kritikát lehet írni, s azt megfizetik; a színigazgatókat szidni lehet, és a színésznőkbe bele lehet szerelmesedni. Bécs és Budapest közeli rokonsága, ami a városnegyedek elnevezésében is kifejezésre jut, a színházi életben is számos olyan párhuzamhoz vezet, mint ami a Bécsi Burgtheater meg a pesti Nemzeti Színház, a Deutsches Volkstheater meg a pesti Vígszínház programja és közönsége között fennállt. Mégis a magyar drámairodalom messze lemarad az osztrák mögött. A budapesti drámaírók közül csak hárman, Bródy Sándor, Molnár Ferenc és Lengyel Menyhért, tudtak ideig-óráig betörni a német színházak színpadaira. Igazán sikeres azonban csak Molnár volt. Az operettet leszámítva Budapesten is nagy az ellenállás a bécsi drámákkal szemben. Schnitzler és Hofmannsthal drámái inkább ellenérzést mint tetszést váltanak ki mind a magyar írókban, mind a pesti közönségben. A színházak repertoárjának hasonlósága inkább a harmadik országból származó szerzők, mint Ibsen, Strindberg, Csehov, G. B. Shaw darabjainak vagy a divatos párizsi és berlini vígjátékok, mint Eugene Scribe, Victorien Sardou, Oscar Blumenthal, Gustav Kadelburg műveinek bemutatásában jelentkezik.

3.4 Társaságok

Költők, tudósok már a reneszánsz óta tömörültek társaságokban, hogy egymást kölcsönösen támogassák, és az irodalom meg a tudomány színvonalát emeljék. Irodalmi társaságokban a századfordulón sincs hiány. Bécsben az 1859-ben alapított Concordiának, a Bécsi Újságírók és Írok Egyesületének van a legtöbb tagja. Ez azonban, mint magyar testvérszervezete a Budapesti Újságírók Egyesülete is, szervez ugyan, főként ünnepi alkalmakkor, évfordulókon, előadásokat, mégis inkább az újságírók gazdasági érdekszervezet, mintsem valódi irodalmi fórum. Az 1874-ben alapított Irodalombarátok Bécsi Egyesülete (Wiener Verein der Literaturfreunde), a

Grillparzer-Egyesület (Grillparzerverein, alapítva 1874) és a bécsi Goethe-Egyesület (alapítva 1878) főként a múltba tekintenek, és alig van befolyásuk a jelenkori irodalomra.

Megint más a budapesti helyzet. A magyar állam nemzeti és központosított jellegének megfelelően a Magyar Tudományos Akadémia, amely akkoriban még szépírókat is soraiba választott, nagy tekintélynek örvend. Ítélete mennyekbe emelhet, vagy a pokolra küldhet. Ott a 20. század elején még a Petőfi-kortárs Gyulai Pál és a konzervatív egyetemi tanár Beöthy Zsolt szabják meg az irányt. Az Ady-nemzedék “hazafiatlannak” kikiáltott költészete nem számíthat elismerésre. Hasonló a helyzet az 1836-ban alapított Kisfaludy-Társaságban is. Így ezek a társaságok a fiatal írók szemében az elmaradott magyar társadalmi viszonyok jelképeinek látszanak, s ellenük a moderneknek meg kell vívniuk a maguk harcát.

4. Az olvasóközönség

Az olvasóközönség az irodalmi életnek az az összetevője, amelyről a legkevesebbet tudjuk. Nagyságára és ízlésére következtetni lehetne az egyes könyvek eladott példányszámaiból és a kiadások meg utánnyomások gyakoriságából. A német irodalomban Knut Beck és Heinz Sarkowski kitűnő bibliográfiái alapján az S. Fischer és az Insel kiadónál megjelent művek kiadásainak számát és idejét még csak rekonstruálhatjuk, de a többi kiadóról és a folyóiratok példányszámáról nincsenek ismereteink. A magyar irodalomban még rosszabb a helyzet. Azt sem tudjuk például, hogy Ady Új versek című kötetének első kiadása milyen példányszámban jelent meg. A könyv iránti érdeklődésről csak közvetetten kapunk információkat, például abból, hogy Ady verseinek kritikai kiadása a jegyzetanyagban közli azt a Szilágyság című hetilapban 1908. December 3-án megjelent rövid hírt, miszerint hamarosan megjelenik a könyv második kiadása:

Az Új Versek második kiadása. Manapság az írók egyre arról panaszkodnak, hogy a közönség komoly, irodalmi nívójú könyveket egyáltalán nem vásárol, a kiadók pedig egyértelemmel azt vallják, hogy ha a tankönyvek és a detektív-regények nem volnának, akkor nem tudnának megélni se. Ilyen viszonyok között valósággal irodalmi esemény, ha egy két és félévvel ezelőtt megjelent verseskötet teljesen elfogy, s még nagyobb dolog, ha új kiadás készítését érdemesnek tartja a kiadó. Ady Endre munka-társunknak egyik verseskötetét, az Új Versek-et érte ez az irodalmi viszonyaink között ritkaságszámba menő sors, melyből a Pallas irodalmi részvénytársaság most, a karácsonyi könyvpiacra új kiadást készíttetett. Hisszük, hogy a verskedvelő magyar közönség ez új külső formájában is szívesen veszi a régi verseket, melyek Nagy Sándor művészi címlapjával 4 koronáért minden könyvkereskedésben kaphatók.

További forrást jelentenek a könyvismertetések. Az Ady-Bibliográfia adatai szerint 1906-ban huszonnégy kritika és ismertetés jelent meg az Új Versek-ről. Ezekből mindössze hét volt, ami nem Budapesten, hanem vidéken látott napvilágot, de ezek is olyan városokban, mint Debrecen, Nagyvárad vagy Zilah, amelyek Ady korábbi életének szinterei voltak, s ahol a költő személyes kapcsolatokkal rendelkezett. A modern magyar irodalom olvasóközönsége csaknem kizárólag a fővárosban élt, és a nagypolgárság, a bankárok vagy a gyárosok köréből került ki, a magyar vidék még túlságosan konzervatív volt ahhoz, hogy a Nyugatról behozott témákat és formákat el tudna fogadni.

Bécsben a helyzet valószínűleg más volt. A modern bécsi irodalom sem az állami hivatalnokok és katonatisztek széles rétegében, sem az antiszemita kispolgári tömegekben nem talált olvasókra. Éppen ellenkezőleg, állandó támadásoknak voltak kitéve. Ezt mutatják azok a perek és botrányok, amelyek például Arthur Schnitzler művei, a Guszti hadnagy című elbeszélése vagy a Körtánc [Reigen] és a Professzor Bernhardi című darabjai váltottak ki.

5. Összefoglalás

Miután a századfordulós Bécs és Budapest irodalmi életének legfontosabb összetevőit áttekintettük, megállapíthatjuk, hogy a modern budapesti íróknak elsősorban konkrét társadalmi akadályokat kellet leküzdeniük, és ebből következően határozott társadalmi célkitűzéseik voltak. Ezzel szemben a bécsi írók főként saját válságérzetüket juttatták kifejezésre. Ez a válságérzet azonban csak egy fél évszázaddal később vált más országokban is meghatározó jelenséggé, a 20. század elején az ausztriai németségen kívül alig fogta fel más. Ezt a különbséget figyelembe véve megérthetjük, hogy a pesti modern írók bécsi kollégáik műveit túlságosan ezoterikusnak meg életidegennek tartották, és ezért élesen bírálták. Más oldalról ugyanúgy érthető, hogy azt a Karl Kraust, aki Hermann Bahrt és körét kíméletlen gúnnyal támadta, Ady Endre lelkesen üdvözölte, és 1913 decemberében budapesti felolvasó estjét az alábbi szavakkal ajánlotta a Nyugat olvasóinak figyelmébe:

Túl szerények vagy túl keserűek vagyunk, ha azt hisszük, hogy ez a harcos, gazdag életű író nem miérettünk is viaskodik már. Bátorsága, nagyszerű stílusművészete, akár neveket is tudnék felsorolni, erősen hatott, tanított, bíztatott nálunk. Úgy sejtem, hogy itt Budapesten különösen elemében és kedvében lesz Karl Kraus, aki mint fölolvasó is nagyon egyéni, izgató és érdekes.


1.Ilyen összefoglalók: JOHNSTON, William M: The Austrian Mind. An Intellektual and Social History 1848-1938. - Berkeley, Los Angeles, London: University of California Press 1972, németül: Österreichische Kultur- und Geistesgeschichte. Gesellschaft und Ideen im Donauraum 1848 bis 1938. (Aus dem Amerikanischen übertragen von Otto Grohma.) - Wien, Köln, Graz: Böhlau 1974. - VAJDA György Mihály: Keletre nyílik Bécs kapuja. Budapest 1994. - Gyűjteményes tanulmánykötet az osztrák és a magyar irodalomról a századfordulón: "Kakanien". Aufsätze zur österreichischen und ungarischen Literatur, Kunst und Kultur um die Jahrhundertwende. Hrsg. von Eugen Thurnher, Walter Weiss, János Szabó und Attila Tamás unter Mitarbeit von Hildemar Holl. - Budapest: Akadémiai, Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften 1991.

2.HERMSDORF, Klaus: Stätten deutscher Literatur. - in: Weimarer Beiträge. 35, (1989), 252. l. A többi megjelent tanulány: - HERMSDORF, Klaus: Regionen deutscher Literatur 1870-1945. Theoretische und typologische Fragen; - KIRJUCHINA, Ljubow: Deutsche Literatur und Kultur in St. Petersburg am Ende des 19. und am Anfang des 20. Jahrhunderts; - KASKA, Maria: Lemberg. Die "Stadt der verwischten Grenzen"; - SINERTH, Stefan: Das literarische Kronstadt (Siebenbürgen) zu Beginn des 20. Jahrhunderts; - WERNER, Klaus: Czernowitz. Zur bukowinischen Dichtung im 20. Jahrhundert. mindegyik - in: Zeitschrift für Germanistik, N. F. 2, (1993), 7-79. l.

3.Világirodalmi lexikon. Főszerk.: Király István. 5. köt. - Budapest: Akadémiai Kiadó 1977, 169. l.

4.Németországban a modernség igényének megfogalmazása valamivel korábban történt. 1885-ben Lipcsében jelent meg az a Wilhelm Arendt szerkesztette antológia, amely a fiatal írók műveit tartalmazta és a modernség igényét címében hirdette: Moderne Dichter Charaktere [Modern költő-jellemek]. A kötetben szereplő egyik költő, Arno Holz egy évvel később Zürichben a következő címen és alcímmel adta ki verseit: Das Buch der Zeit. Lieder eines Modernen [Korunk könyve. Egy modern ember versei].

5.BAHR, Hermann: Die Überwindung des Naturalismus. Als zweite Reihe von "Die Kritik der Moderne" [A naturalizmus legyőzése. "A modernség kritikájának" második sorozata]. - Dresden: Pierson 1891, 322 S.

6.Jugend in Wien. Literatur um 1900. (Sonderausstellung des Schiller-Nationalmuseums. Ausstellung und Katalog Ludwig Greve, Werner Volke. Unter Mitarbeit von Gudrun Gertschat u.a.) [Fiatalság Bécsben. Irodalom 1900 körül. A Schiller Nemzeti Múzeum időszaki kiállítása. A kiállítást és a katalógust készítették Ludwig Greve és mások.] - (München: Kösel 1974), 119. l. A magyar fordítás itt is, és következő idézeteknél, ha a fordító külön nincs megnevezve Sz. F. munkája.

7.BABITS [Mihály], JUHÁSZ [Gyula], KOSZTOLÁNYI [Dezső] levelezése. (Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Belia György.) - Budapest: Akadémiai Kiadó 1959, 7. l

8.A Thália Társaság /1904-1908/. Levelek és dokumentumok. Kiadta Gábor Éva]. -Budapest: Magyar Színházi Intézet; MTA Lukács Archívum és Könyvtár 1988, S. 63.

9.V. ö.: MEGA , Viktor: Moderne/Modernität - In. Moderne Literatur in Grundbegriffen. [A modern irodalom alapfogalmakban]. Hrsg. v. Dieter Borchmeyer und Viktor mega. 2., neu bearb. Aufl. - Tübingen: Niemeyer 1994, S. 278-291.

10.FRIEDRICH, Hugo: Die Struktur der modernen Lyrik. Von der Mitte des neunzehnten bis zur Mitte des zwanzigsten Jahrhunderts [A modern líra struktúrája. A tizenkilencedik század közepétől a huszadik század közepéig]. (2. Aufl. der) erweiterten Neuagusgabe. (Hamburg): Rowohlt (1968), S. 55-56.

11.HOFMANNSTHAL, Hugo von: A költő és a ma. Levél. Lányi Viktor fordítása. - [Budapest]: Athenaeum é. n. [1914], 33. és 40. l. (= Modern könyvtár 340-341.)

12.u.o. 46. l.

13.HATVANY, Lajos: Ady. Cikkek, emlékezések, levelek. - Budapest: Szépirodalmi Kiadó 1959, 1. köt. 86. l.

14.u.o. 87-88. l.

15.u.o. 95. l.

16.V. ö.: SZÁSZ Ferenc: Az induló Nyugat és az osztrák irodalom. - In: Helikon. 22. évf., 2-3. sz. (1976), 257-258. l.

18.A politikatörténethez lásd.: ZÖLLNER, Erich: Geschichte Österreichs. Von den Anfängen bis zur Gegenwart [Ausztria története. A kezdetektől a jelenkorig]. 6. Aufl. - Wien: Verlag für Geschichte und Politik (1979), 427-442. l.

19.RILKE, Rainer Maria: Levelek III. 1912-1914. (Válogatta, fordította, az előszót és az életrajzi jegyzeteket írta Báthori Csaba.) - Budapest: Új Mandátum 1996, 30-31. l.

20.Az első könyv 98. fejezetének címe. Deutsch-Österreichische Literaturgeschichte. [Német-Osztrák Irodalomtörténet]. Ein Handbuch zur Geschichte der deutschen Dichtung in Österreich-Ungarn. Unter Mitwirkung hervorragender Fachgenossen nach dem Tode von Johann Willibald Nagl und Jakob Zeidler hrsg. von Eduard Castle. Bd. 4. - Wien: Carl Fromme o.J. [1937], 1651. l.

21.u.o. 1730. l.

22.A cikket az alábbi kiadás alapján idézzük: Das Junge Wien. Österreichische Literatur- und Kunstkritik 1887-1902 [A fiatal Bécs. Osztrák irodalom- és művészetkritika 1887-1902]. Hrsg. v. Gotthart Wunberg. - Tübingen: Max Niemeyer 1976, 364. l..

23.u.o. 365. l.

24.u.o. 365. l.

25.HOFMANNSTHAL, Hugo von: Reden und Aufsätze I. 1891-1913 [Beszédek és tanulmányok I. 1891-1913]. (Hrsg. v. Bernd Schoeller in Beratung mit Rudolf Hirsch.) - (Frankfurt a.M.): Fischer Taschenbuch Verlag (1979), 139. l.

26.In: Das junge Wien. - id. kiad. 653-654. l.

27.BAHR, Hermann: Zehn Jahre. - u.o. 1006. l.

28.DAVIAU, Donald G.: Der Mann von Übermorgen. Hermann Bahr 1863-1934 [A holnapután embere. Hermann Bahr 1863-1934]. (Übersetzt aus dem Amerikanischen von Helga Zoglmann.) - Wien: Österreichischer Bundesverlag (1984), 91-92. l.

29.Ady Endre: Magyar lelkek forradalma. - In.:A Budapesti Újságírók Egyesülete 1909-ik évi almanachja. Szerk.: Szerdahelyi Sándor. - Budapest: Budapesti Újságírók egyesülete 1909, 101-102. l.

30.u.o. 103. l.

31.u.o. 148. l.

32.1985-ben Bécsben a századfordulós nagy kiállítás éppen ezeket a szavakat hordta címében, mint a bécsi kultúra jellemzőit.

33.ADY, Endre: Versek. - Debrecen: Hoffmann 1899. - ADY, Endre: Még egyszer. - Nagyvárad: Láng József ny. 1903. - ADY, Endre: Új versek. - Budapest: Pallas 1906. - ADY, Endre: Vér és arany. /Újabb versek/. - Budapest: Franklin 1908. - ADY, Endre: Az Illés szekerén. Ady Endre legújabb versei. - Budapest: Singer és Wolfner 1909. - ADY, Endre: Szeretném, ha szeretnének. Versek. - Budapest: Nyugat 1910.

34.In: Festnummer [der] Österreichisch-Ungarischen Buchhändler-Correspondenz anläßlich des 50-jährigen Bestehens. - Wien 1910, 45. l.

35.BECK, Knut: 100 Jahre S. Fischer Verlag 1886-1986. Eine Bibliographie. – (Frankfurt a. M.): S. Fischer (1986),

36.SARKOWSKI, Heinz: Der Insel-Verlag. Eine Bibliographie. – (Frankfurt a.M.): Insel (1970).

37.ADY Endre összes versei. 2. köt. Sajtó alá rendezte Koczkás Sándor. - Budapest: Akadémiai Kiadó 1988, 278. l.

38.VITÁLYOS László, OROSZ László: Ady-Bibliográfia 1896-1970. Ady Endre önállóan megjelent művei és az Ady-irodalom. - Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára 1972, 4-5. l.

39.V. ö.: : SZÁSZ Ferenc: Az induló Nyugat és az osztrák irodalom. - lásd 15. lábjegyzet.

40.ADY Endre összes prózai művei. Újságcikkek, tanulmányok. 11. köt. Sajtó alá rendezte Láng József. - Budapest: Akadémiai 1982, 51. l.