HAMBURGER VAGY HOT DOG -

MOZI-HASZNÁLAT A KILENCVENES ÉVEKBEN

 

A multiplex mozik megjelenése és térhódítása kapcsán mind több olyan állítást fogalmaznak meg szakértők, kritikusok, amelyek - kissé ellentmondásosan - egyszerre szólnak a mozi haláláról és a mozizás újabb keletű virágzásáról. A multiplexek "menetelését" ugyanakkor a magyar és az európai film elsorvadásához is szokás kötni, hiszen a multik forgalomnövelő hatásai leginkább az amerikai produkciókat érintik, ami egyesek szerint az amerikai minták átvételét, vagyis kulturális kiüresedést eredményezhet. A mozizás átalakulásáról szóló írások szerzői azonban legritkábban integrálják gondolatmenetükbe azt a tényt, hogy ma Magyarországon piaci fejlődést két mozi-típus él meg: a multiplexek és az art mozik - amit a hagyományos kereskedelmi mozik válságának haláltánca kísér. Jelen írás fő állítása az, hogy a művész mozik és a multiplexek prosperitása egy tőről fakad, s hogy a változás mögött a fogyasztás új formáinak jelenségei állnak.

A multiplex-jelenség megértésében egyes szerzők - lásd például Kövesdy Gábor cikkét a Filmvilág októberi számában (Kövesdy, 1998) - a változás alapjául technikai problémákat jelölnek ki. Kövesdy például azt állítja, hogy a multiplex válasz a 70-es évek mozi-recessziójára, melyet az elektronikus képrögzítés váltott ki. Amit a mozi elvesztett akkor - a filmhez való szűk hozzáférés monopóliumát -, ma bepótolja az otthoni körülmények között reprodukálhatatlan kép és hangminőséggel. Noha ez mind igaz, ami az ilyen érvelésből hiányzik, az az, hogy a mozizásban forradalmi változást produkáló multiplexet kulturális jelenségként értelmezhessük. Kövesdy is jól látja, hogy a multiplex a mallok, bevásárlóközpontok kulturális közegébe helyezi a mozit, ebből viszont azt a kevésbé tartható következtetést vonja le, hogy ezzel a film elveszti varázsjellegét is. Ilyen típusú állításokat a kor publikuma legutóbb a hangosfilm megjelenése - s a varázslatos némafilm kiszorulása - kapcsán olvashatott, azelőtt pedig magának a mozinak a megjelenésére reagálva - a könyveket, s az "eredetiséget" féltő tollú íróktól. A frankfurti hagyományokból építkező -  vagy akár a korábbi - kultúrakritika mindig is olyan gondolatrendszert épít fel, mely szerint a múlt egy idealizált állapotát váltja fel a jelen egy alantasabb formája. Kövesdy is a hamburger-evéshez hasonlítja a multikban megvalósított filmfogyasztást, állítva, hogy a multik technikai lehetőségei miatt a filmek is egyre inkább hasonulnak egymáshoz - éppúgy mint a hamburgerek. Nos, ő bizonyára nem szereti a hamburgert, mert ha így lenne, nyilván meg tudná különböztetni az egyik gyorsétteremben készült "műanyagételt" a másiktól, ahogy a filmet nézők is bizony képesek a különbségtevésre. Bár az esszé-műfajból következően Kövesdynek nem kell alátámasztania állításait, úgy érzem, teljesen tarthatatlan az a feltételezése, hogy a multiplexek látogatói arra a filmre ülnének be, amit az elkövetkező húsz percben a mozi éppen vetíteni kezd. Ez már csak azért sem lehet igaz, mert akkor nem létezhetnének kasszasikerek, s bukott filmek - mint ahogy vannak, hacsak nem a mozisok csúnya fondorlatos ármánykodása következtében, hogy ti. amikor nézők nagyobb számban az előtérben megjelennek, mindig a sikerre ítélt filmet vetítik.

Véleményem szerint a mozizás a 90-es években kulturális változásokon megy át, ami éppúgy jellemző a "szent filmeket" vetítő helyekre (art mozik), mint az "aljafilmeket" játszó mozi-típusra: a mozizás ma a tágan értelmezett fogyasztás, shoppingolás kontextusában érthető meg.

A 80-as, 90-es évektől a fogyasztásnak a szociológiai értékelése is megváltozott. Nyugat-európai és amerikai szerzők mind gyakrabban érvelnek amellett, hogy a fogyasztás jelenségét ki kell emelni a racionális döntés elméletének fátyla alól, a shoppingolást kulturális jelenségként érdemes megközelíteni. A vásárlók egy ilyen felfogásban nem pusztán hasznossági függvényekben kalkuláló piaci cselekvők, hanem olyanok, akik a fogyasztással egyben identitásukat is létrehozzák, akik a javakkal társadalmi kapcsolataikról, pozíciójukról, presztízsükről döntenek. Egy kis kitérő erejéig gondoljuk át, hogyan keletkezik igény például egy ún. "holdjáró" (bizonyos szubkultúrákban "taxistaposó"-nak nevezett) cipő megvételére. Miután kilépünk a "divat miatt" típusú érvelésből, rámutatva, hogy bizony nem mindenki vásárol ilyen cipőt, el kell jutnunk oda, hogy a cipőket, ruhákat stb. az emberek jelekként (is) használják, amelyeken keresztül a jelentéstulajdonítások egész rendszere működik. Egyes elméletek szerint a vásárlás legtöbbször negatív aktus, valaminek, valamilyen szubkultúrának, értékrendszernek az elutasítása (lásd pl. Mary Douglas írásait). Amikor tehát valaki nem vesz a fent említett "holdjáróból", akkor egy másfajta identitást jelöl ki magának, és fordítva, ha ilyet vesz, akkor például elutasítja az "öltözködésben az értelemért kiáltó" szándékok képviselőinek identitását. Stuart Hall és munkatársai már a hetvenes évek derekán ilyen perspektívából elemezték az angol fiatalok szubkultúráit (Clarke, Hall, Jefferson, Roberts, 1976). Kimutatják, hogy az egyes szubkultúrákhoz tartozók miképpen használnak tárgyakat a csoport számára belülről értelmezhető szimbolikus jelentőséggel, pl. hogy milyen jelentése van mondjuk a gémkapocsnak az egyik, míg a fésűnek a másik csoportnál, és ez hogyan válik egy-egy koherens világgá a csoport társadalmi helyzetének ismeretében, keretében. Az ilyen érvelésben megmutatkozó tárgyak, áruk és vásárlás nyilvánvalóan nem értelmezhető csupán a divat, a versengés, vagy a manipuláció perspektívájából, sokkal inkább az egyéni identitás folytonos építéseként, a jelentéstulajdonítások rendszereként.

Colin Campbell amellett érvel, hogy a shoppingolás rekreációs, szabadidős tevékenység, aminek kulturális vonatkozásaitól hiba eltekinteni (Campbell, 1997). "Az önmagában vett 'fogyasztás' absztrakció, a jelentésteli emberi cselekvés bonyolult mintájának közgazdasági leegyszerűsítése." (Campbell, 1996, 106.o.) A ma Magyarországon egyre dinamikusabban fejlődő shopping-mall-okra gondolva talán azt érdemes meglátni, hogy a bevásárlóközpontok sikere éppen abban rejlik, hogy összekapcsolják a szabadidős tevékenységet a vásárlással. Valószínű, hogy a mallok prosperitása ehhez a momentumhoz kötődik, hogy ti. a korábban nyűgnek, letudandó rossznak hitt shoppinghoz az élményszerzés, kikapcsolódás egész tárházát kapcsolják.

A multiplex mozik legnagyobb része a bevásárlóközpontokban tehát olyan kontextusba ágyazódik, ami nyilvánvalóan gyökeresen más típusú mozizási formákat hoz létre. A filmnézést ebben a környezetben nem tekinthetjük minőségileg másnak, mint egy póló kiválasztását, egy hamburger elfogyasztását, vagy akár a játék-automaták élményszerzési formáit. Ennek ellenére teljesen nyilvánvaló, hogy miként póló és póló között értő fogyasztója számos megkülönböztető jegyet tud kimutatni - s ezzel összefüggésben saját csoportján belül pozíciókat, pl. a hozzáértő megbecsült helyzetét kivívni - úgy a filmeket sem fogyasztják a nézők szelekció, megkülönböztetés nélkül. A multikkal kapcsolatban tehát talán arra érdemes koncentrálni, hogy ezek mint médiumok hogyan ágyazódnak be az egyének, csoportok identitásába, életstílusába, vagyis társadalmiságuk létrehozásába. Hogy csak egyféle jelenséget említsek: a vidékről hétvégén felruccanó fiatalok mozizási szokásai pusztán a filmből nem megérthetők. Ilyen alkalmakkor a mozizás mindig is egy tágabb tevékenységrendszer részeként működik, megelőzi a felutazás időzítésének megtárgyalása, része az utazás, a mall végigjárása, a nézelődés és a vásárlás, majd a filmnézés, amit egy gyorséttermi étkezés, vagy akár sörözés zárhat. A felutazó fiatal számára ezek az események egy később előadható narratíva részeit képezik, melynek tétje az illető énképe, csoport-hovatartozása és csoport-pozíciója.

A multiplex tehát fogyasztási környezetben működik, ami befolyásolja kulturális használatát is. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola diákjaival[1] megfigyeléseket végeztünk eltérő mozi-típusokban, annak érdekében, hogy képet kapjunk a mozik eltérő használati jellegzetességeiről.

A jól működő és a kevésbé prosperáló filmszínházak közötti egyik leglátványosabb különbség a filmen kívüli egyéb fogyasztásokhoz köthető. A kereskedelmi - népszerű filmeket vetítő - moziknak látványos kellékévé vált a popcorn és a cola. Megfigyelhető, hogy minél jobban működik egy mozi, annál nagyobb adagokban mérik e két terméket, az egy literes popcornnál jobb a négyliteres (popcorn vödör), a poharas colánál jobb a literes (mamutcola). A multiplexekben a megfigyelések szerint a nézők két sort állnak végig, az egyik a jegypénztárak sora, a másik a popcornos sor. Néhány helyen a popcornt és colát menüként is árusítják, az "elefántmenüben" például az öt liter popcorn-hoz egy liter üdítő járul. Itt tehát látványosan megváltoznak bizonyos fogyasztási szokások, a nézők korábban elképzelhetetlen mennyiségű pattogatott kukoricát képesek megenni, illetve colát meginni, a termékek kapcsán átalakul a "természetesnek tartott" mennyiség képe. Nem kerülhető meg az a feltételezés, hogy a filmnézés közben is folytatott fogyasztás a népszerű mozik használatának kulturális mintájává vált, s ahogy Kövesdy is írja, ez kifejezi a hely szelleméhez igazodó fogyasztói attitűdöket[2]. A multiplex mozi térkialakításában is gyökeresen újat hoz a filmszínházak hagyományos formái közé. A bevásárlóközpontokban kialakított multikat egy elitista, a fogyasztó professzionális kiszolgálására épített térszerkezet jellemzi. Bársonyszőnyeg, tükrök és modern csővázas formák együtt adják ki a modern szórakozóhely és a hagyományos színház keverékéből álló miliőt. A tér kialakításához tartoznak a filmek adatairól folyamatosan informáló displayerek, amivel - az egyik megfigyelő diák kifejezésével[3] - a mozi repülőtéri terminálokhoz teszi önmagát hasonlatossá. Ezeknek a kijelzőknek a segítségével a nézők akár arra is képessé válnak, hogy afféle brókerként megbecsüljék, melyik film igazán népszerű, melyik "megy", és ezzel összefüggésben melyik film megtekintése segítheti leginkább elő a kötelező up to date-séget. A repülőtéri hasonlatot tovább lehet vinni a kiszolgáló-személyzet egységesen kialakított küllemét elemezve. A vásárlás egyfajta felfogása szerint a piaci professzionalitásnak, a minőségnek az egységes külsejű - ebből következően azonos elvárásokat teljesítő - eladók, kiszolgálók a letéteményesei. A stewardess, hostess uniformisa egy mindig elvárható szintű kiszolgálás megtestesítője, a multiplex mozik személyzetének külleme ezt a minőségi biztosítékot képviseli.

A multiplex térkialakításában a nézőtéri komfort is nagy szerephez jut. A nézőtéri székek egyrészt jóval kényelmesebbek, mint a hagyományos filmszínházakban, a székek inkább fotel-jellegűek, s e fotelek szerves részét képezi a moziban megvalósítható egyéb fogyasztást kiszolgáló eszköz, a cola- és popcorntartó keret. Megjegyzendő, hogy bár a filmfogyasztás átalakulásáról szóló jelen írás a hely, vagyis a mozi egyéb, a filmnézésen túlmutató szociológiai sajátosságainak használatát állítja középpontba, a multiplexben a nézőtéri székek kialakításából következően a mozi egy hagyományos "többletfunkciója" gyakorolhatatlanná válik, s ez az első csók intézménye. A karfás fotelek nem teszik lehetővé a mellettünk ülővel való szoros kontaktus kialakítását.

A multiplexekben és a hagyományos mozikban a filmbefogadás is eltérően alakul, mint az art mozik legtöbbjében. A vetített filmek itt nem képeznek “szentséget”. A filmek alatt nem ritkák a közbeszólások, bekiabálások, ezek legalábbis jóval tovább eltartanak, mint az art mozikban. A művész mozikban a nézőtéri susmogás gyakorlatilag a reklámok végéig hallható, a filmkezdetre egy általános csend alakul ki. A multiplexekben és a hagyományos közönség-mozikban a bekiabálások, beszólások, “benevetések” jóval a filmkezdet után is tartanak, nem ritkán végigkísérik az egész filmet. Az egyik multiplexben tapasztaltuk, hogy egy néző a film bizonyos pontjain a manapság divatos vörös lézerfény-pisztollyal megvilágította a vászon bizonyos pontjait, derültséget - s nem felháborodást - keltve ezzel a többi nézőben. Szintén jellemző, hogy a multiplexekben és a hagyományos közönség-mozikban a nézők szinte soha nem várják meg a film végi stáblistát, a film befejezte után a közönség egy emberként ugrik fel és “menekül” a teremből.

Ha egy ábrán szemléltjük a multiplexre jellemző film-fogyasztást, akkor annak központi helyére a filmhez kapcsolódó objektív tényezők kerülnek. A filmeket a néző itt egyrészt komfortosabb körülmények közepette nézheti, másrészt jobb minőségű hangot, és képet élvezhet, mint más, hagyományos filmszínházakban. A filmfogyasztáshoz másrészt szorosan kapcsolódnak a mozin belüli és azon kívüli fogyasztási lehetőségek és gyakorlatok. Végül a mozizást egy tágabb tevékenységrendszer kontextusába kell elhelyezni, amivel a filmnézést a társadalmi cselekvéshez, a csoportok létrehozásához és folyamatos újratermeléséhez kapcsoljuk (ábra).

Magyarországon az önálló épületű multiplex Belgiumból kiinduló mintáját csak egy intézmény, a Corvin mozi követi. A multiplexekről fent leírtak legtöbbje e mozival kapcsolatban is elmondható (popcorn, kényelem, speciel effect), a legnagyobb formai különbség egyben a két típus tartalmi hasonlóságában rejlik: A Corvin belül hozza létre azt a shopping, szórakoztató jelleget, amit a bevásárlóközpontokban megnyitott multiplexek az elhelyezéssel automatikusan nyernek. A Corvin ugyanakkor keverék mozi, átmenet a multiplex és az art mozi között - s ez talán üzemeltetője filozófiájából következik[4]. A Corvin ábráján több új elem is feltűnik. E moziban a tér kialakításakor már eleve figyelembe vették azt, hogy az emberek nem pusztán nézőként lesznek a ház vendégei, hanem számos egyéb módon is használhatják a hely/szórakozóhely lehetőségeit. Ennek megfelelően a Corvinban találunk asztalokat és székeket, ahova az ember akár csak pihenésképpen is beülhet. A Pesti Est jelenléte egy sajátos lehetőséggel ajándékozza meg a mozit, nevezetesen, hogy a szórakozni vágyó emberek a filmszínházban dönthetik el, milyen formáját választják a délután, az est eltöltésének. A filmválasztásról a nézők itt egy kávé, vagy egy sör mellett is dönthetnek, ugyanakkor vásárolhatnak is (könyvet, fülbevalót, szerepjátékot), Internetezhetnek, de akár találkahelyként is használhatják a filmszínházat. Az önálló épületben működő mozikról elmondható, hogy mindenképp előnyükre válik, ha referenciaként, az est kiindulási pontjaként használják őket.

A kilencvenes évek elejétől létrejövő art hálózat mozijai ugyancsak számos új, ugyanakkor az előbbiekben tárgyaltakhoz hasonló - csak más tartalmú - fogyasztási lehetőséget kínálnak látogatóik számára. E filmszínházak terei a hagyományos mozi-tértől eltérnek (noha hagyományos mozikból alakították ki őket), belsőépítészeti stílusukban a nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek elejei avantgárd szubkultúra szórakozóhelyeinek hangulata és a mai multiplexek modernitása keveredik. Nem ritka a több-termes art mozi, a Művészt akár artiplexnek is nevezhetnénk a maga öt termével. Ezek a mozik a kulturális fogyasztás, a kulturális rekreáció terepei. A jól prosperáló art filmszínházak előtereit szintén úgy alakították ki, hogy azok alkalmasak legyenek a Corvin mozinál említett társasági referenciapont-jellegre, a mozi a filmnézésen kívül számos egyéb funkciót nyújt az idelátogatónak. A művész mozikban általában megtalálhatók székek, egyesekben kanapék, akár heverő-szerű ülő-alkalmatosságok is, amelyek lehetővé teszik, hogy a betérők a - természetesen itt is fellelhető - Pesti Estet a moziban böngészhessék végig, egy ital, tea, vagy kávé kíséretében. A moziban található könyvesboltok a kulturális fogyasztás lehetőségét teremtik meg, több art filmszínházban gyakoriak a fényképkiállítások, illetve egyéb kulturális happeningek is. Az art mozi a szellemi feltöltődés helyszíne, a filmkultúra alkotásai mellett a néző "képbe kerülhet" az előtérben kapható filmes és művészeti folyóiratok segítségével, a legfrissebb "cult" könyvek megvásárlásával.

A cult jelensége kapcsán mindenképpen szólni kell a különböző fesztiválokról, amelyeket az art mozi-hálózat tagjai időről időre rendeznek. A cult egy tudás, ami az ilyenre érzékeny emberek fejében van. A jól tájékozott művész mozilátogató mindig tudja, hogy melyik helyszínen zajlik éppen olyan esemény, amelyre a magára valamit is adó, értő nézőnek feltétlenül el kell látogatnia. Ez lehet egy fesztivál, vagy az éppen aktuális (neves rendezőhöz, vagy csoporthoz stb. köthető) bemutató. A cultot persze moderálni is lehet, sőt az ilyen események nem is működnek, ha nem válnak culttá. A cult tudása nézői csoportokat alakít ki, az értő látogatók egymást hozzák létre egymás észlelésében. Jelen lenni annyi mint látszani, vagyis létezni. A művész mozik látogatói tehát nem csak a filmeket, vagy akár az egyéb kulturális alkotásokat fogyasztják, hanem azt az ideált is, hogy ők értik azt, amit mások kevésbé, vagyis értő mivoltukat is. Ugyanakkor az is vélhető - és kutatandó terület -, hogy a művész mozik látogatóinak énképébe szervesen illeszkedik saját mozi-választásuk, sajátos képpel rendelkeznek a másik, vagyis a multiplexeket látogató csoportokról, mint ahogy ez fordítva is igaz lehet. Meghatározott típusú mozit preferálni tehát identitást, csoport-hovatartozást is jelent.

Hogy az említett identitásnak az art mozik esetében milyen alapja illetve tartalma lehet, arra talán következtetni lehet a filmnézés - a multiplexekben tapasztaltakétól - eltérő jellegéből. Az art mozikban a film alatt általában csend van, ritkák a beszólások, hangoskodó nevetések. A nézők leggyakrabban végignézik a stáblistát is, nem ugranak fel az utolsó filmkocka után. Ezekben a filmszínházakban mindennaposak az olyan kevéssé nézőkímélő filmformák, mint a feliratos, sőt, hangalámondásos filmek[5]. Az art mozikra jellemező egyfajta intimitás, ami azt eredményezi, hogy kevésbé tűnnek üzleti vállalkozásnak. A nézők számára gyakran kényelmetlenségnek számító tolmácsolásból is születnek néha olyan megjegyzésre érdemes pillanatok, melyek az intimitás, a közösségiség átélésének terepét adják[6]. Nem ritkák az olyan teltházas előadások sem, amelyekre egyes nézők már csak az előtérből hozott, kényelmetlenebb székekre ülve juthatnak be, s egyes mozikban az is előfordul, hogy a létszámon felüli nézőket akár ingyen is beengedik a fontosabb, ritkán látható filmekre.

 

"Ha te Adidas, akkor én Nike" - replikázott egymásnak két buszon utazó gyerek, ami plasztikus példája lehet annak, ahogy a fogyasztási javak a kulturális használat révén az én-kép részévé válnak. Úgy gondolom a multiplex mozik használatát egy ilyen perspektívából lehet megérteni, vagyis elfogadva a mozizás megváltozott szerepét, megérteni azt, ahogy a mozizás a fogyasztási szokásokba - és a tágabb tevékenységi rendszerbe - beilleszkedik. Az art mozik jelenlegi prosperitása is egy (kulturális) fogyasztási szemszögből magyarázható, a mozi saját többletfunkcióival a társadalmiság különböző formáinak létrehozója, illetve annak terepe. Mi sem mutatja jobban az art mozikra jellemző mozi-használati szokások ilyen irányú átalakulását, mint az utóbbi időben a Tilos Rádió által megszervezett vízi-mozi intézménye, ahol a film voltaképpen csak ürügyül szolgál az együttlét gyökeresen új formáihoz.

 

Hivatkozott irodalom:

John Clarke - Stuart Hall - Tony Jefferson - Brian Roberts (1976): Subcultures, cultures and class, in: Resistance Through Rituals, ed: Hall - Jefferson, Univ of Birmingham

Colin Campbell (1996): A 18. századi fogyasztói forradalom okai. in: Replika, 1996. május

Colin Campbell (1997): Recreational shopping as a context of desire. in Sosiologisk Arbok, 1997.1, 81-104.

Kövesdy Gábor (1998): A multiplex még nagyobb (Mozi-forradalom) in: Filmvilág, 1998 október, 36-38.o.

 


[1] A kutatásban a következő hallgatók vettek részt: Fadgyas Gábor, Huszár Linda, Kutnyánszky Zita, Geszler Mihály, Moys Zoltán, Oravecz Ákos, Simon Bence, Kukorelli Anett, Radnai Anna, Gáti Kornél és Fehér Andrea

[2] Abban viszont nyilvánvalóan nincs igaza a szerzőnek, hogy itt a vásárlók a filmeket is "megennék". Akkor ugyanis például azt is lehetne állítani, hogy a focimeccs nézői szotyiként rágcsálják el a meccseket.

[3] Simon Bence meglátása

[4] A Corvint ugyanaz a Budapest Film üzemelteti, amelyik a Művész mozit, utóbbi pedig az art mozik átalakulásának eklatáns példájául szolgálhat.

[5] Megjegyzem, hogy – mint ismert – az európai filmek amerikai sikerének egyik legfőbb akadálya a nyelv, az amerikai nézők ugyanis nem igazán hajlandók feliratos filmet megtekinteni (vajon mit szólnának a tolmácsgépes verzióhoz?)

[6] Például az Örökmozgóban vetített egyik cseh film végén a tolmácshölgy a záróslágert nem pusztán fordította, hanem – megfeledkezve magáról - énekelte, a közönség legnagyobb tetszésére.