ADAM SMITH SZÜKSÉGLETELMÉLETE

Adam Smith méltatlanul van mellőzve nálunk. Kétszeresen is: 1. Amit a szocialista ideológia korában mulasztottunk vele szemben, most sem pótoljuk, pedig "neki lett igaza". 2. Akik ma a neoliberalizmust istenítik, elfelejtik annak előzményeként Smith érdemeit megemlíteni, illetve kételyeit a piacot illetően, s javaslatait a szükségszerű nehézségek megoldására. E javaslatok egyébként - mint tudjuk, nem véletlenül - igencsak rímelnek a Marxnál is szereplőkkel, s mint korábbiak, mindenképp eredetibbek. S főként Smith a filozófus lehet érdekes számunkra, akinek történelemfilozófiája épp olyan jelentős és meghatározó, mint az abból következtetett szükségletelmélete; társadalom-, politika- és államfilozófiája időszerűbb, mint valaha, időszerűbb, mint gazdaságelmélete.

A második világháború előtt, 1940-ben fordításban megjelent Magyarországon a Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól című alapvető műve. Ezt követte az ötvenes évek végén ugyanennek egy csonka kiadása, A nemzetek gazdagsága, amely az akkori ideológia számára fontos részeket tartalmazza. Ám Smith többi művét nem nagyon ismerik nálunk, s nem sokan tudnak a skót fölvilágosító társadalomelméletéről sem. Amint az emberi szükségletek smithi elméletéről sem, amelyet az Előadások a jogtudományról című művében fejtett ki. Mivel ez az elmélet az alapja az állam és a piac viszonyáról szóló további elméleti megfontolásainak, s a modern társadalomban az emberi életminőség szerinte a civilizáció által teremtett mesterséges szükségletek kielégítésétől függ, érdekesnek és aktuálisnak találtam Smith ezen elméletét a bemutatásra.

Smith először is az emberek bizonyos tehetetlenségéről beszél az állatokkal összehasonlítva, bár az embereknek vannak olyan képességeik, amelyek az állatok fölé emelik őket. Az állatok abban a tekintetben vannak előnyben az emberekkel szemben, hogy testileg idomulnak a környezetükhöz, és környezetük számukra megfelelő formában biztosít táplálékot. Az embernek ezzel szemben házat kell építenie, hogy abban lakhasson, és tűzön ételt készíteni, hogy étkezhessen. Ráadásul az evés, lakás, ruházkodás alapszükségletét a népesség növekedésével mind nehezebb kielégíteni. És az ember megnehezíti e téren a saját dolgát még azzal is, hogy a durvaság, bárdolatlanság helyett az elegáns, rendezett életet kedveli, s olyan dolgokat részesít figyelemben és kedvel, amelyeknek semmi közük alapszükségleteihez, ráadásul igen ritkák és nehezen elérhetők. Tehát az emberek speciális fizikai érzékenysége és a ritkaság és a luxus iránti esztétikai igényessége szükségletet meghatározó tényező, sőt egyenesen ez a negyedik, a rendezettség iránti szükséglet, amely a tudományt is megalapozza. Ugyanakkor érdekes, hogy Smith szerint a szexualitás nem tartozik ide, azaz nem alapszükséglet.

A növekvő népesség növekvő szükségleteinek mind inkább szűkülő forrásokból való kielégítése Smith szerint különböző gazdasági és társadalmi formációkat hozott létre. A vadon gyümölcsei és vadászott állatai csak egy ideig voltak elegendők, utána az ember a megszelídített állatok pásztoraként elégítette ki szükségleteit. Tehát a gyűjtögetést követte a pásztorkultúra, azt pedig a földműves kultúra. Ekkor az emberi munka megoszlott a három foglalatosság között. Bár már a vadászkultúrában is elkülönült a férfi és női munka. A munkamegosztás növelte a munka eredményességét, ami többletet hozott, s ezt elcserélték egymás áruira. Aztán a csere egyetemessé vált, s így kialakult a kereskedői kultúra. Ez maga a modern társadalom, amely tehát nem a magántulajdonra épül, mert a magántulajdon már a pásztorkultúrában megjelent. Smith ugyan az ipari forradalom előtt fejtette ki elméletét a társadalmi alakzatokról, ám ettől függetlenül sem indokolt újabb, tőketulajdonosi, kapitalista kultúrát megkülönböztetnünk, hiszen a kereskedelem meghatározó vagy uralkodó szerepét ma sem tagadhatjuk, sőt ellenkezőleg, a piackutatás, a marketing már előfeltétele a termelésnek, egy-egy szolgáltatás beindításának.

A saját helyzetének javítását célzó természetes emberi szükséglet Smith szerint elősegíti a gazdaság természetes fejlődését. Mindenki saját előnyét követi, s ekkor akaratlanul az összesség javát is szolgálja. A dolgok értékét termelő emberi munka hozza létre a civilizációt, a technikát és az eszméket, az ember gazdasági tevékenysége a szorosabb emberi érintkezést, a művészeteket és a tudományt. Az egyén életének a szükségletek és a munka közössége az alapja, mely minden embert magában foglaló rendszerben elégítheti csak ki szükségleteit, specializálódhat és érvényesülhet.

Smith a négy alapszükséglet közül az első hármat elsődlegesnek, a negyediket másodlagosnak tekinti, azaz előbb az evés, a lakás, a ruházkodás, és csak azután jöhet a luxus. Azaz a testi szükséglet elsődleges az esztétikaival szemben. Ezt a négy kultúra fokozat: vadász, pásztor, paraszt, kereskedő kifejlődési sorrendjével indokolta. Az elsődleges alapszükségleteket az ember produktív munkával elégíti ki, míg a másodlagosakat improduktív munkával. Egyes alapszükségletek tehát fontosabbak, mint a többiek, azaz az élelem, lakás, ruházat igénye kívánatosabb, mint a luxusra irányuló természetes szükséglet. Ezért a természetes gazdasági fejlődés e jelentőségük sorrendjében elégíti ki az alapszükségleteket, azaz a mezőgazdaság megelőzi a luxusra termelő kézműipart. Ez a sorrend azonban nem magától értetődő, illetve automatikusan megvalósuló, mert a társadalmi szerveződés egyes mozzanatai és elvei megakadályozhatják. A társadalmat szervező eszmék ugyanis sokáig fennmaradva, későbbi korokban már a gazdaság ellenére lehetnek, ha előtte javára voltak is. Ilyen volt az elsőszülöttség joga, amely a középkor elején még segítette a gazdasági szerveződések egyben tartását, a középkor végére viszont a birtokolt földek felparcellázásának megakadályozásával gátolta a mezőgazdaság fejlődését. Hasonló példát a 20. századból hozhatunk a hadigazdálkodás, illetve a háború utáni újjászervezés önmagát túlélt formációit megemlítve, amelyek az őket létrehívó körülmények megváltozása után hadikommunista vagy államszocialista parancsuralomként tovább fennmaradva már nem tudták a bonyolulttá vált szükségleteket kielégíteni, míg a korábbi egyszerű célt sikeresen szolgálták.

A parancsuralom helyett Smith a másik szélsőséget tekinti a természetes gazdasági fejlődés modern kori optimális keretéül. Ez a láthatatlan kéz működése, amely hosszú távon még akkor is a természetes gazdasági fejlődést eredményezi, ha addig azt hibás elvű parancsokkal, beavatkozásokkal tönkretették. Ez a piaci mechanizmus azonban nem javít meg automatikusan mindent, nem a benne szereplő cselekvők szándékait teljesíti, hanem úgy működik, hogy benne akik elérik saját céljaikat, egyúttal megjavítják mások helyzetét, azaz olyan gazdasági állapothoz vezet, amely mindenki számára jobb, mint a szereplő cselekvők eredeti szándékai. A munka fokozott megosztása a munkafolyamatok részekre szabása révén ugyanilyen módon döntően önérdekből történt és a termelés megnövekedésével a szükségletek játszi könnyedségű kielégítéséhez vezetett. Egyúttal azonban a gazdasági összefonódás olyan nemzetközi kölcsönös függőségi rendszerhez vezetett, amely idővel az örök béke állapotába juttatja az emberiséget. Másik hatása a munkamegosztásnak ugyanakkor negatív, amennyiben a benne szereplők - az egész életükben végzett egyszerű munkaműveletek miatt - nem fejleszthetik és fejthetik ki igazi képességeiket. Így a játszi szükséglet kielégítés egyúttal a dolgozó tömegek szellemi elnyomorodásához vezet, azaz akik a világot ruházzák, maguk lerongyolódnak. Ennek igazságtalanságán túl végzetes veszélye az, hogy a nép alkalmatlanná válik az uralkodók demokratikus ellenőrzésére, amivel felélednek a tekintélyelvű struktúrák, s elvész az addigi szabadság, rend és béke.

Van azonban lehetőség Smith szerint a gazdaságilag hasznos cselekvés nem szándékolt káros hatásainak csökkentésére. Az elbutulás ugyanis nem érinti a társadalom egészét. A tulajdonosokon, irányítókon kívül az értelmiséget sem. Ezért az értelmiségnek kell gondoskodni a munkások szellemi és lelki felemeléséről. Mindennek megszervezése az állam feladata. Az állam látható kezének kell a mindenki számára hozzáférhető kitűnő képzési rendszerrel megjavítania itt, amit a piac láthatatlan keze elrontott. Az állam ezzel egyúttal szükséglet teremtő megrendelőként lép fel. A kiképzett, autonóm emberek közössége lesz tehát az a hely, ahol a nemzetek jóléte megteremtődhet, mert a nemzetek gazdagsága önmagában ezt nem tudja elérni. Azaz a negyedik gazdasági és társadalmi formáció, a kereskedelmi kultúra nem szükségszerűen a legfejlettebb, hanem csak a lehetőség, hogy azzá váljon. Ebben segíti az iskolai képzéseken túl a művészetek befogadása a tömegek részéről, s minden olyan tevékenység és forma, amely az emberek szellemi és lelki felemelkedéséhez vezet.

Az állam feladata és kötelessége tehát, hogy mindenki számára biztosítsa a művelődés lehetőségét és széleskörű felvilágosítással hárítsa el a munkamegosztás káros következményeinek végzetessé válható hatásait. Ez tehát már nem csupán iskolák fenntartását jelenti. Ezen felül azonban, az államnak feladata az is, hogy mindenféle privilégiumot és monopolhelyzetet felszámolva biztosítsa a gazdaságban szereplőknek az egyenlő feltételeket, hogy a piaci mechanizmus érvényesülhessen. Ezáltal ugyanis lehetővé válik a természetes és valódi előnyök érvényesülése mind szűkebb, mind tágabb környezetben és szinten. Példája szerint, ha a skót szőlőtermelőknek sikerülne valamilyen eszközzel pénzt szerezni a fűtött üvegházakban való szőlőtermesztésre, akkor háromszoros áron kellene eladni borukat a behozott borok árához képest. Ugyanakkor az így elherdált pénz hiányozna onnét, ahol Skóciának természetes előnyei vannak, például a birkatenyésztésből. Mindenkinek az az érdeke, hogy mennél több szükségletét kielégíthesse. A lehető legkisebb, mindenki számára elérhető árakat úgy lehet elérni, ha a különböző országok és gazdasági szereplők természetes előnyei szabadon működhetnek. Ezzel pedig még az országok ellenségeskedése is megszűnik, hiszen minden országnak az az érdeke, hogy a legkedvezőbb módon lássa el lakóit a javakkal.

Hasonló logikából adódik az állam szerződések betartását kikényszerítő, jogi szerepe, valamint az egységes értékmérő pénzverési, valamint adókivetési és beszedési funkciója. Az állam ösztönözni köteles ugyanezért a hitelkamat szabályozásával a tőke termelő felhasználását, támogatással, jutalmazással a kockázatos, de nagy társadalmi hasznot ígérő vállalkozásokat, az időigényes felfedezéseket, és időleges intézkedésekkel segítheti a hazai termelés megerősödését. Továbbá közszükségletek kielégítésére, illetve olyanokéra, amelyekre magánemberek nem képesek, mert nem rentábilis, az államnak kell gondoskodnia közszolgálati berendezések és létesítmények megteremtéséről. De az állam ne legyen vállalkozó, ilyen célra ne szedjen adót. Az egyes emberek jobban tudják, hogyan fektessék be a maguk tőkéjét, mert az közvetlen érdekükben áll. A legféltettebb emberi kincs az ember munkája, mert az az összes többi tulajdon alapja. Így az emberi erő és ügyesség szabad, önmaga által meghatározott és másokat nem sértő kifejtése a legszentebb emberi jog. Ha ebben akadályozzák, az jogtalan beavatkozás nemcsak a munkás, de a munkaadó szabadságába is. Az emberek szükséglik az állam védelmét is világbéke híján a külső, valamint a belső ellenségtől. Ennek érdekében az államnak a hadsereget, a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat el kell különítenie. Az államnak meg kell védenie a hátrányos helyzetűeket, amilyenek a munkások is, illetve biztosítani kell, hogy megvédhessék magukat: gyülekezhessenek, közösen védjék magukat a munkahelyi sérelmektől. Ugyancsak az állam a bértárgyalásokba a munkások érdekében avatkozhat be, tehát a szegények és gyöngék javára.

Smith a piac és az állam viszonya esetében is azt az elvet vallja, hogy a közösség minden tagjának feladata léthelyzetének javítása a számára rendelkezésre álló becsületes eszközökkel. A vállalkozóknak tehát az a feladata, hogy hatékony erőforrás felhasználással és így olcsó termékekkel versenyelőnyre tegyenek szert. A kereskedőknek pedig az a feladata, hogy válaszoljanak az árjelzésekre és a fogyasztók által kívánt javak termelését segítsék elő. Ezzel a piac kerül döntő helyzetbe a javak és szolgáltatások allokációjában, hiszen az államnak nincs erről információja. Ehelyett az állam célja megteremteni az egyének szabad önérdek követésének feltételeit és körülményeit, és megteremteni a társadalomban az igazságosságot. Ám a nemcsak az állam nem lehet vállalkozó, de a kereskedők se legyenek államférfiak, hiszen függővé tennék a politikát a saját haszonszerzésüktől. Smith szerint akár a nagybirtokosok, akár a politikusok vagy vállalkozók, mindig fenntartással kezelendők a különös visszásságok lehetőségei miatt, mialatt a munkások iránt eleve bizalommal kell lennünk.

Az állam tehát legyen alkotó, aktív az igazságosság, a jólét és a művelődés érdekében, és ennek érdekében határozza meg a kormányokat irányító szabályokat is. S mint másik műve, Az erkölcsi érzés elmélete hangsúlyozza, az igazgatás értékmérője a kormányzata alatt állók boldogsága. A boldogság pedig akkor áll fenn az embereknél, ha kielégítik alapvető szükségleteiket és erkölcsösek. Mert Smith vallja a platóni elvet, az erkölcsös emberek boldogságáról. A szükségleteik kielégítése mellé tehát az embereknek még erkölcsöseknek is kell lenniük. S akkor erkölcsösek, ha legbensőbb ösztönzéseiket követik. S mert ezek természeti ösztönzések, természetes dolog, hogy erkölcsössé váljunk. Az emberi természet tehát nemcsak ösztönzés, hanem annak megvalósító képessége is. Így a természetes ösztönzések az erkölcsi tudat alapjául szolgálnak, és túlmutatva a saját anyagi helyzet megjavításának érdekén elősegítik az állam törekvését az egyenlőségre és igazságosságra. Az ember tehát nem istentelen, nem eleve romlott, nem farkasa embertársának, hanem olyan természet, amely erkölcsi érzései által helyesbíti önmagát.

Ha vannak is tehát az emberekben egoista befolyások, vannak olyan szükségleteik is Smith szerint, hogy osztozzanak, részt vállaljanak mások sorsában. E részvételre mások sorsában az ember részéről elegendő bizonyíték a bánat érzése más bánata miatt. Ez tehát a mások sorsa iránti együttérzés, szimpátia, olyan vágy, amely érzelem-cserén alapul éppoly természetesen, mint a termékek cseréje. A szenvedélyek, indulatok ebben az érzelem-cserében igazulnak, erkölcsösödnek meg és általánosodnak a mások érzelmeinek utánérzésével. Ez nem szorítja háttérbe a saját érdeket, hanem a magáéval egy szintre hozza másokét. Így az ember az önmaga iránti figyelemmel fordulva mások felé, egyben olyan közössége tesz szert, amelynek részét képezi. S a rokonszenv mellett a viszonosság is finomítja az emberi érzéseket, a reváns vágya, hogy a társadalmat az igazságosság érdekében alakítsuk át. A mások rossz cselekedete elleni fellépés egyúttal a magunk korlátozása is, mert jogtalan cselekvésünk esetén a viszonosság érzése lelkiismeret-furdalást okozva ellenőrzi és korlátozza az önérdeket. Vagyis az egyének versenye a gazdagságért, becsületért és sikerért csak tisztességes lehet, a becstelenséget a viszonosság szorongató érzése megakadályozza, és kijelöli a határt az egoista szenvedélyek kiélésében, egyúttal megvédi a gyengéket, megzabolázza a fékevesztetteket és megszelídíti a bűnösöket. A közjó és az erkölcsös élet érdekében lép fel bennünk a szeretetre méltóság vágya is. Csak pártatlan szemlélettel tudjuk ezt elhinni magunkról, amely szemlélet a dolgok helyes látásmódjához, az emberiség álláspontjához vezet bennünket. Ekkor képesek vagyunk a saját személyes előnyünk nélkül helyesnek tartani a dolgokat, tehát az egyenlőség platformjára helyezkedünk. S e pozitív kép az emberben a törvénytiszteletet megtisztítja az érdektől, s az egész közösség jólétéért tevékenynek mutatja őt.

Az erkölcsi embert tehát Smith nagyobbra becsüli a gazdasági embertől, vagyis szerinte csak korrekt és igazságos módon törekedhetünk helyzetünk megjavítása. A jogszerű önérdek erény. Smith azonban bizonyos esetekben magyarázatot talál a közjó érdekében elkövetett magánbűnökre is. A vadászkultúrában előfordult például, hogy az igazságosság erényét úgy gyakorolták, hogy az égbekiáltó bűnt elkövető személyt közvetlen igazságszolgáltatással meglincselték annak a felháborodásnak, megbotránkozásnak eredményeként, amit a bűn mindenkiből kiváltott. Az összetettebb társadalomban, a pásztorkultúrában azután már saját intézményt alakítottak az ítélethozás feladatára. Mert ameddig a vadászkultúrában a szükségletek kielégítése közvetlen, személyes birtoklással járt, a pásztorkultúrában a háziasított állatok magánbirtokká, tulajdonná váltak. Az életszükségleti javak birtokfelhalmozásával - az erőforrások általános szűkössége mellett - elkülönültek a nyájas gazdagok és nyájatlan szegények. Emellett a vadászó és gyűjtögető életmódú emberek is szegénnyé váltak. Így a sokat vitatott magánbirtokok tulajdonosai kormányzatot és igazságszolgáltatást hoztak létre a saját tulajdonuk és hatalmuk jogszerű védelmére és megszilárdítására, azaz a szegények elnyomására.

A gazdagok igazságérzetét megsemmisítette tulajdonuk fenyegetettsége a szegény társadalmi osztály részéről, s éppen ebben a helyzetben került sor az anyagi helyzet megjavításának és az erkölcsös boldogságra törekvésnek az összekapcsolására. Ez azonban lehetetlen volt, megoldásra nem volt remény, kiutat csak a társadalom és a gazdaság átalakítása hozhatott. Ezért az emberek áttértek a földműves és kereskedő kultúrára, valamint az ezzel együtt járó hatalommegosztási gyakorlatra. Az átmenet lehetőségére a gazdagok hiúsága és az ember negyedik, luxus iránti alapszükséglete nyitott teret. A gazdagokat ez arra ösztönözte, hogy rengeteg, kézművesek, iparosok készítette drága, valójában fölösleges dolgot, csecsebecséket és semmiségeket vásároljanak és szerezzenek be gazdagságukért és hatalmukért cserébe. Itt Smith szerint ugyancsak magánbűnök vezettek közjóra. A létrejött új, gazdasági tevékenységet folytató osztály rövid távú érdeke az átgondolt, okos cselekvés volt. Ezen osztály tagjai pontosan megfontolták érdekeiket és a hozzája vezető tetteket, s olyan állami berendezkedést alakítottak ki, amely szavatolta szabad gondolkodásukat és munkásságukat, s a védelmet a feudális urak önkényétől. Smith a középső és alsó társadalmi réteget tartotta ilyen homo oeconomicusnak, akit nem a hűbérurától jobb természete tett ilyenné, hanem az, hogy körülményei kikényszerítették belőle természete magasabb ösztönzéseinek megvalósítását.

Mindez igazán csak piaci struktúrák közepette képes végbemenni, ahol a vállalkozók okosan és jogszerűen tevékenykednek, mert csak ott vezetheti a javak cseréje hosszú távon pozitív eredményre az emberi cselekvést. És ezen a piacon minden olyan rendszerekben valósul meg, amelyek jobbak, mint azok, amelyeket az emberek hosszú távra terveztek. Ez a piac evilági boldogulás színtere, ahol a szereplők nem szentfazekak, hanem korrekt sportemberek. És az etika is az evilági boldogság módjával szolgál, ahol megfér kevesek luxusa és mindenki szükséglete. Minderről a politikai gazdaságtannak kell az állam vezetése számára olyan tudományt szolgáltatnia, amely által az lehetővé tudja tenni a népesség számára a bőséges jövedelem és megélhetés elérését, valamint el tudja látni a közületet a közszolgáltatások teljesítéséhez megfelelő jövedelemmel.

Darai Lajos Mihály

Felhasznált irodalom:

 A. Smith: Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól. Budapest 1940. 

 A. Smith: A nemzetek gazdagsága. E gazdagság természetének és okainak vizsgálata I. Bp. 1959. 

 A. Smith: Lectures on Jurisprudence. Oxford é.n.

A. Smith: Theory of Moral Sentiments (1759.) 

P. Salvucci: Adam Smith politikai filozófiája. Bp. 1976.

G. Streminger: A gazdaságelmélet filozófiai alapjai: Vissza Adam Smithhez! Magyar Filozófiai Szemle 1992/5-6.

Mátyás Antal: A korai közgazdaságtan története. Bp. 1995.

G. Streminger: Adam Smith. Reinbeck 1989.

D. D. Raphael: Adam Smith. Oxford-New York 1985.

M. Trapp: Adam Smith - Philosophie und politische Ökonomie. Göttingen 1987.

A. S. Skinner-Th. Wilson (szerk.): Essays on Adam Smith. Oxford 1975.