 |
A NÉPRAJZI LÁTÁSMÓD
AZ EZREDFORDULÓN
|
Johann
Gottfried von Herder 1784 és 1791 között keletkezett Ideen zur Philosophie
der Geschichte der Menschheit című könyvében a magyarokról szólva
felvetette nyelvük kihalásának lehetőségét: "Most szlávok, németek,
románok és más népek közt az ország lakosainak kisebbik részét alkotják,
és évszázadok múltán talán a nyelvüket is alig lehet majd megtalálni."1
Konrad Köstlin tübingeni majd bécsi néprajzprofesszor szerint a századfordulókon
megduplázódnak a válságérzések.2
Azon a régi századfordulón II. József császár (1780-1790) összbirodalmi
érdekeket szolgáló, központosító, németesítő törekvéseitől alig hogy
megszabadult magyar nemesség, értelmiség számára a herderi jóslat villámcsapásként
hatott. Szerencsére nem csupán a komor jóslat, hanem a herderi népszellem (Volksgeist)
gondolata is megérintette őket. A magyar nyelv megszűnésére vonatkozó jóslatra
nemzeti irodalmunk kiemelkedő egyéniségei (Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel,
Vörösmarty Mihály, Arany János, Ady Endre, Illyés Gyula) reagáltak, ki félve
tőle, ki elkerülhetőségében bizakodva. Utóbbiak a Herder által
megfogalmazott népszellem gondolatára építettek, azokra a hatóerőkre,
amelyek a nyelvben, a népdalokban, balladákban, mondákban, népszokásokban,
jogszokásokban gyökereznek. A népszellem megnyilvánulási formái nem csupán
népi, nemzeti sajátosságokat, hanem mindenekelőtt saját értékeket is
igazoltak, amelyeknek ápolására, erősítésére, bemutatására alakult meg
Pesten a Magyar Tudományos Akadémia (1825), épült fel a Nemzeti Színház és
a Magyar Nemzeti Múzeum.
A magyar néprajztudomány is ezen értékek összegyűjtésének,
megőrzésének és bemutatásának szándékával született meg nemzeti megújulásunk
korában, a reformkorban (1825-1848). Az első jelentős magyar népköltési gyűjtemény
Magyarországon (Erdélyi János: Népdalok és mondák I-III.) 1846-tól
1848-ig, Erdélyben (Kriza János: Vadrózsák) 1863-ban jelent meg. A Magyar
Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya 1872-ben, a Magyar Néprajzi Társaság
1889-ben alakult, társasági folyóiratunk, az Ethnographia 1890 óta jelenik
meg.
Századunkban a magyar néprajztudomány intézményrendszere
egyetemi tanszékekkel, akadémiai kutatóintézettel bővült, személyi állománya
megerősödött, feladatköre a Magyar Néprajzi Lexikon, a Magyar Néprajzi
Atlasz és a Magyar Néprajz kézikönyv anyagának összegyűjtésével, megírásával,
kiadásával jelentősen kibővült.
Különösen nagy társadalmi érdeklődés mutatkozott a
magyar néprajztudomány eredményei iránt az 1970-es, 80-as évek néprajzi
forradalma idején. A néprajzi forradalom — a magyar
néprajzkutatók, tárgyalkotó népművészek, népzenészek,
néptáncosok, népdalénekesek, néprajzi fotósok, filmesek társadalmi
mozgalma — az 1970-es években már nagykorúnak tűnő társadalmunkat arra
figyelmeztette, hogy népi műveltségünk európai mércével mérve is jelentős
értékeket hordoz.
|
A magyar néprajz, mint nemzeti és európai tudomány,
ezzel a küldetéstudattal ért el olyan eredményeket, hogy az 1980-as években
már együtt emlegették a német nyelvterület és a skandináv országok igen
fejlett néprajztudományával. Alapos terepmunka, múzeumi, levéltári és
szakirodalmi kutatások eredményeként megszületett magyar és idegen nyelvű
könyvek, tanulmányok sora hívta fel a figyelmet néprajztudományunk teljesítményeire.
Évről-évre gyarapodó múzeumi gyűjteményeink anyagából itthon és külföldön
(Ausztriában, Németországban, Finnországban, Észtországban, Japánban)
rendezett kiállítások, s a hozzájuk kapcsolódó katalógusok tanúskodnak néprajzi
muzeológiánk fejlettségéről. Az egyéni és a csoportos gyűjtőutak, a néprajzi
gyűjtőpályázatok, valamint a honismereti táborok eredményeként évente
sok ezer oldallal gyarapodtak néprajzi adattáraink. Múzeumaink, egyetemeink,
kutatóintézeteink gyakran rendeztek hazai és nemzetközi konferenciákat, s
az elhangzott előadásokat magyar- vagy idegen nyelvű kötetekben jelentették
meg. Konferencia-köteteink egy-egy téma nélkülözhetetlen kézikönyvévé váltak.
Mindehhez igen színvonalas tárgyalkotó népművészeti, népzenei és táncház
mozgalom, néprajzi könyvkiadás, néprajzi film- és hanglemezgyártás
kapcsolódott.
A herderi népszellem megnyilvánulási formáit huszadik
századunk végén a nemzeti kulturális örökség kifejezéssel foglaljuk össze.
Munkánk célja az új ezredfordulón is: kulturális örökségünk értékeinek
felmutatása, beépítése a magyar és az európai műveltségbe. Olyan anyagi,
szellemi, erkölcsi értékekre gondolok, amelyek a néprajztudomány eszközeivel
feltárhatók, bemutathatók. Ezredfordulónk számos területen kiszámíthatatlan
végeredményhez vezető világában a nemzeti kulturális örökség értékei
olyan szilárd alapnak látszanak, amelyre államokat lehet építeni. Olyan államokat,
amelyek a második évezred utolsó évtizedében átrajzolták Közép-,
Kelet-, Délkelet-Európa, a Baltikum és Közép-Ázsia térképét.
Bizonyos kérdéseket, például az egy és oszthatatlan
magyar nemzet létezésének hangsúlyozását, ezzel együtt az 1920-ban meghúzott
határainkon kívül, a szomszéd országokban élő magyarok ügyét egyedül a
néprajztudomány tartotta folyamatosan a felszínen. Három nagy vállalkozásunk:
az öt kötetes Magyar Néprajzi Lexikon, a kilenc mappába rendezett Magyar Néprajzi
Atlasz és a nyolc kötetes Magyar Néprajz kézikönyv az egész magyar
nyelvterület népi műveltségét mutatta be. Bizonysága ez annak, hogy néprajztudományunk
művelői nem veszítették el szakmai identitástudatukat, az egész magyar
nyelvterület népi kultúrájában, s a szomszédos európai népekkel való
sok évszázados kulturális kapcsolatokban, kölcsönhatásokban gondolkodtak,
ma is ezt teszik.
Munkánk nehézségét, az eredményekhez vezető út akadályait
néhány egyszerű számadat, tény is bizonyítja. 1920 óta minden harmadik
magyar Magyarország határain kívül, a szomszédos országokhoz került szülőföldjén,
Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon él. A magyar nép így egy olyan
mozaiknemzet keretei között létezik, amelynek tagjai Magyarországon kívül
a szomszédos Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban,
Szlovéniában és Ausztriában élnek. A mozaiknemzet azt jelenti, hogy a
mozaik minden darabja önálló, különálló rész, de csak a többivel együtt
teljes. A teljesség igénye nyolc különböző társadalmi-gazdasági-politikai
berendezkedésű, más-más nyelvű és kultúrájú, a legtöbb esetben a saját
nemzetállamiságának kiépítésére törekvő ország területén élő
magyarság számára mindmáig illúzió maradt. Ráadásul Magyarországnak, a
magyar államnak a második világháború végétől 1990-ig nem volt, nem
lehetett nemzetstratégiája. Az összmagyarság érdekeit szolgáló
nemzetstratégia kidolgozása helyett hosszú időn keresztül egyfajta hamis
kisebbrendűségi érzés kialakítása folyt, mely szerint a magyar kis nép,
kis nyelv, gazdasági-társadalmi-kulturális szempontból a magyar nemzet
elmaradott, történelme során örök vesztes, társtalan, sőt bűnös. Ezzel
a hamis kisebbrendűségi érzéssel átitatott magyar nemzetet szinte természetes
volt az örökös bűnhődés állapotában tartani. A kicsinységünket
hangoztatók felé Csoóri Sándor 1996-ban így érvelt: "Kis nép? Igen,
azzá váltunk. De a kis nép fogalma elsősorban mennyiségi fogalom. Hiányzik
belőle a minőség dimenziója. Meg kell nézni a tudomány világát, a zenéét,
a sportét, s láthatjuk, hogy még rossz korszakainkban is ott vagyunk a nagy népek
között! A középkori Magyarország épp annyi szentet adott az egyetemes
keresztény világnak, ahány Nobel-díjast a huszadik század emberiségének
— kiválva ezzel közvetlen és távolabbi szomszédaink közül."3
A magyart mintegy tizenötmillió ember beszéli, s ezzel
a beszélők száma szerint a középmezőnyben foglal helyet a nyelvek sorában.
Az ural-altáji nyelvcsalád finnugor ágában a legnagyobb számú beszélővel,
s a legkorábbi írott nyelvemlékekkel (Tihanyi alapítólevél 1055, Halotti
beszéd, Ómagyar Mária siralom) rendelkezik. A középkortól egészen az első
világháború végéig a magyar nyelv jelentős hatást gyakorolt a szomszéd népek
nyelvére. Schubert Gabriella: Ungarische Einflüsse in der Terminologie des öffentlichen
Lebens der Nachbarsprachen című, figyelemre méltó könyvének tanúsága
szerint a magyar nyelvi hatások a társadalmi élet, a közigazgatás, ipar,
kereskedelem területén voltak a legerősebbek.4 Ugyanakkor a magyar
nyelvet is erős török, szláv, német hatás érte.5
A közművelődésben és a közoktatásban, elsősorban néprajzi
látásmóddal megírt tankönyvekkel, erősíteni kell a népünkre, nyelvünkre,
kultúránkra vonatkozó ismeretek terjesztését. Hungarológiánk eredményeire
alapozva újra meg kellene indítani a Nemzetnevelők Könyvtára sorozatot,
amelyet Hóman Bálint megbízásából adott ki az Országos Közoktatási Tanács.6
Magyar Néprajzi Társaságunk 1996 óta folyamatosan napirenden tartja azt a törekvést,
hogy a néprajz a korábbinál nagyobb szerepet kapjon a hazai közoktatásban.7
E cél érdekében a Debreceni Egyetemen ma már néprajz szakos középiskolai
tanárokat is képeznek. Társaságunk tagjaira vár a feladat: az általános-
és középiskolai oktatásban használható néprajz tankönyvek megírása.
Nem csupán mai határainkon belül, hanem a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben
és a Délvidéken is a magyarságismeret megszilárdítására kell törekedni,
mivel itt még a magyar nyelvű tankönyvek is évtizedeken keresztül hamis
magyarságképet nyújtottak több generáció számára. A magyarságkép újrarajzolásában
óriási szerep hárul a Duna Televízió néprajzi, művelődéstörténeti műsorainak
készítőire. Jó alkalmat adtak ehhez a munkához az egész magyar nemzetet érintő
történelmi évfordulók: kárpát-medencei honfoglalásunk millecentenáriuma
(1996), az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója, a Magyar
Királyság megalapításának és a nyugati kereszténységhez való kapcsolódásának
millenniuma (2000). Néprajztudományunk számos kiállítással, konferenciával,
kiadvánnyal járult hozzá a jubileumi ünnepségsorozatokhoz, amelyeket ezáltal
a néprajzi látásmód is megérintett.8
Társtalanságunk, megosztottságunk emelgetése helyett
határozottabban kellene hangsúlyozni nyelvrokonságunkat a finnekkel, észtekkel,
korábbi történelmi, kulturális, nyelvi kapcsolatainkat a törökökkel és a
Szovjetunió felbomlásának eredményeként függetlenné vált törökségi népekkel.
Még jobban erősíteni kellene a helyi öntudatot (pl. őrségi, rábaközi, sárközi,
jász, kun, hajdú, debreceni, szegedi, kecskeméti, egri, győri, soproni, fehérvári),
amit a táji-történeti csoportok, városok, városrészek néprajzi, művelődéstörténeti
kutatása során feltárt értékek révén lehetne további tartalommal megtölteni.9
Az 1980-as évek végétől sikerült elmélyíteni a
magyar mozaiknemzet részei között a néprajzi együttműködést. A Magyar Néprajzi
Társaság 1989 óta minden évben megrendezi az egyhetes néprajzi szemináriumot,
amelyen a szomszédos országok magyar néprajzkutatói is részt vesznek.
1989-ben Szlovákiában, 1990-ben Erdélyben és a szerbiai Vajdaságban önálló
magyar néprajzi társaság alakult, így a néprajzi szemináriumot 1995-ben
Szlovákiában, 1996-ban Erdélyben, 1997-ben a Vajdaságban, 1999-ben Szlovéniában
rendeztük, az ottani magyar néprajzi társaságok aktív közreműködésével.
A határainkon túli magyar néprajzi kutatások eredményeinek publikálására
a Györffy István Néprajzi Egyesület 1992-ben indította meg a Néprajzi Látóhatár
című folyóiratot. Az Ethnographiában is rendszeresen megjelennek a szlovákiai,
erdélyi és vajdasági magyar néprajzkutatók tanulmányai. Ugyanakkor a szlovákiai,
erdélyi, vajdasági magyar néprajzi társaságok rendszeres vándorgyűléseikkel,
évkönyveikkel, kiadványsorozataikkal 1990 óta nagy mértékben hozzájárulnak
az összmagyar néprajzi kutatások erősítéséhez, eddig ismeretlen magyar
területek néprajzi anyagának feltárásához és bemutatásához. Erdélyben
a Kolozsvári Babeş-Bólyai Tudományegyetemen 1990-ben magyar néprajz szakos
képzés indult. Az oktatásba magyarországi vendégtanárok is bekapcsolódtak.
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni- és a Szegedi
Egyetem néprajz szakán több szlovákiai, erdélyi, vajdasági, sőt egy
moldvai magyar néprajzkutató is végzett, 1990 után már magyar állami ösztöndíj
segítségével. Közülük többen posztgraduális doktori képzés keretében
folytatják tanulmányaikat Budapesten és Debrecenben.
Az eddig elmondottakból talán kiderült, hogy a herderi
népszellem értékeinek feltárásában a magyar néprajztudomány mindvégig
eredményesen, sőt jelenkorunkhoz közeledve egyre hatékonyabban működött közre.
Kutatásunk fő tárgya, a magyar nép viszont demográfiai válsággal sújtottan,
ismét a komor herderi jóslat árnyékában lép át a harmadik évezred küszöbén.
Magyarország tízmilliós lakossága 1993 óta évente több mint
harmincezerrel fogy a halálozások magas, a születések alacsony száma miatt.
1996-ban 37.858 fővel fogyott a magyarországi népesség lélekszáma. A népességszám
változatlan szinten maradásához, az egyszerű reprodukcióhoz egy nőre 2,1
születésnek kellene jutnia élete folyamán. Magyarországon 1994-ben ez a
teljes termékenységi arányszám már csak 1,64 volt, 1995-ben 1,57-ra,
1999-ben 1,3-re süllyedt. Ha a termékenység nem emelkedik fel az egyszerű
reprodukció szintjére, akkor a magyar népesség elfogyása szükségszerű.10
A kialakult helyzet komolyságát jelzi, hogy azzal 1996-ban a magyar nép jövője
iránt felelősséget érző testületek is foglalkoztak, ajánlásokat tettek,
megoldási javaslatokat dolgoztak ki. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Igazságosabb
és testvériesebb világot! című körlevele szerint: "A demográfiai
helyzet romlása valóban nemzeti létünk katasztrófájával fenyeget."11
A Magyarok Világszövetsége által összehívott Magyarok IV. Világkongresszusán
Andorka Rudolf így összegezte demográfiai helyzetünket: "Népesedésünk
csődhelyzetben van, aminek okairól, következményeiről a közvélemény igen
keveset tud, s ez jelenti ma a legsúlyosabb közösségi gondot."12
A Professzorok Batthyány Körének 1997 novemberében közzétett nyilatkozata
a felelős családpolitika szükségességére hívta fel a figyelmet: „A
lelkileg és fizikailag egészségesebb Magyarország alapja a gyermeket örömmel
és méltó körülmények között felnevelni képes család. Mindent meg kell
tenni a katasztrofális demográfiai helyzet javítására.“13
A magyar népesedési dráma nem csupán az elhúzódó
gazdasági-politikai-erkölcsi válság, hanem a társadalom modernizációjával
tévesen összekapcsolt önzés, túlzott kényelemszeretet és családellenesség
számlájára is írható. Ha mindez nem fordul jóra, akkor a herderi jóslat
beteljesül. Ráadásul a magyar nép, nyelv és kultúra nem a szlávok, németek
és románok tengerében merül el, hanem a magyarság saját nemzeti államában
pusztítja ki önmagát. Szomorú helyzetünk kialakulásáért semmi esetre sem
nagy néprajzkutató elődünk, Johann Gottfried von Herder a felelős.
Herder jóslatának demográfiai alapját az adta, hogy a
magyar népesség török kori megfogyatkozása és a XVIII. századi betelepülések
és betelepítések hatására Magyarország multietnikus jellege megerősödött.
A század végére a magyar lakosság arányszáma 40-44 százalékra csökkent,
a népességmérleg a többi etnikum javára billent. Ez a magyarság számára
kedvezőtlen demográfiai helyzet a XIX. század folyamán, egészen az 1880-as
évekig fennállt (1850: 41,5 %; 1880: 44,8 %). Arany János Az örökség
című versének sorai még ezt a helyzetet tükrözik:
Ha minket elfú az idők
zivatarja:
Nem lesz az istennek soha több magyarja.
A XIX. század utolsó két évtizedében, a magyarok
magasabb természetes szaporodási arányának, a nem magyarok, főként a városlakók
asszimilációjának, a nemzetiségi lakosság nagyobb arányú kivándorlásának
következtében a népességmérleg a magyarok oldalára billent (1900: 51,4 %;
1910: 54,4 %).14
A herderi jóslat demográfiai alapja tehát csak az
1880-as évekig létezett. Ám a rövid felemelkedés után XX. századunk megpróbáltatásai:
vesztett háborúk, halmozottan hátrányos békeszerződések, erőszakos
kitelepítések, magyarok nagy csoportjainak kisebbségi létbe kerülése,
menekülése, áttelepülése, emigrációba kényszerülése, etnikai tisztogatások
Erdélyben és a Délvidéken 1944-45-ben, hadifogság, málenkij robot, munkatáborok,
az erdélyi falurombolás, a délszláv háborúk során a szlavóniai, drávaszögi
magyarság szétszóródása, a vajdasági magyarok rettegésben tartása, településeik
etnikai szerkezetének megbontása mind azt jelzik, hogy a kárpát-medencei
magyarság számára Herder jóslata ma is időszerű. Mindezek hátterében nem
csupán politikai, gazdasági kérdések, hanem bonyolult etnikai folyamatok állnak,
amelyek feltárásához, megértéséhez valódi néprajzi látásmód szükséges.
Magyarországon elsősorban történészek, humángeográfusok elemezték a
nacionalizmus második évszázadának végén a szomszédságunkban lezajlott
etnikai összetűzések okait, céljait.15 Németországban és az érintett
Horvátországban a kérdés már tükröződik a legújabb néprajzi
irodalomban is.16
Lukács
László
JEGYZETEK
1.
HERDER, Johann
Gottfried é. n. 429.; HERDER, Johann Gottfried 1978. 13-14.
2.
KÖSTLIN, Konrad
1994 a. 407.; KÖSTLIN, Konrad 1994 b. 5.
3.
CSOÓRI Sándor
1996. 15-16. – Korábban (1963) KÁDÁR János így nyilatkozott gazdasági-társadalmi-kulturális
elmaradottságunkról a L’ Humanité tudósítójának: „Az ellenség
sohasem beszél róla, mi pedig elkövetjük azt a hibát, hogy túlságosan
keveset beszélünk a kiindulópontról, arról a félfeudális, középkori állapotról,
amelyben tizennyolc esztendővel ezelőtt voltunk: számottevő ipar nélkül,
civilizáció nélkül a szó valódi értelmében. A hiba nem a népünkben
volt, hanem a múltunkban.“ – KÁDÁR János 1977. 104.
4.
SCHUBERT,
Gabriella 1982. 669-674.
5.
KAKUK Zsuzsa 1977;
KNIEZSA István 1974; MOLLAY Károly 1982; HORVÁTH Mária 1978.
6.
HÓMAN Bálint
1942.
7.
KARÁCSONY MOLNÁR
Erika 1996. 37-38.; KARÁCSONY MOLNÁR Erika – KRAICINÉ SZOKOLY Mária
(szerk.) 1998.; KARÁCSONY MOLNÁR Erika – TÁTRAI Zsuzsanna 1999. 40-45.
8.
KOVÁCS László
– PALÁDI-KOVÁCS Attila (szerk.) 1997.; LANDGAF Ildikó (szerk.) 1998.; KRÍZA
Ildikó (szerk.) 1998.; VAJKAI Aurél 1998.; DÖMÖTÖR Ákos 1998.; TARI Lujza
1998.; LUKÁCS László 1998 a.; MAGYAR Zoltán 2000. A magyar honfoglalás
millecentenáriumának tiszteletére jelent meg a Magyarok, szomszédaik,
rokonaik (896-1996) című kötet az Ethnographia két évfolyamaként (CVII-CVIII.
1996-1997).
9.
KÓSA László
1998.; BALOGH István 1969. 11-54.; BALOGH István 1973.; BÁLINT Sándor 1995.;
TIMAFFY László 1991.; BAKÓ Ferenc 1994.; LUKÁCS László 1998 b. 549-572.;
DEMETER Zsófia – GELENCSÉR József – LUKÁCS László 1990.
10.
Demográfiai Évkönyv 1995. Magyarország népesedése. Budapest, 1997.
120.; ANDORKA Rudolf 1996.; HOMÁNYI András Ferenc 1988.; DANISS Győző 2000.;
Eltűnt két nagyváros. Magyar Nemzet LX. 280. 1997. december 1. 1.
11.
Igazságosabb és testvériesebb világot! A Magyar Katolikus Püspöki
Kar körlevele a hívekhez és minden jóakaratú emberhez a magyar társadalomról.
Budapest, 1996.
12.
ANDORKA Rudolf 1996. 177.
13.
Polgári értékrendet és felelős kormányzást akarunk. A Professzorok
Batthyány Körének nyilatkozata. Magyar Nemzet LX. 280. 1997. December 1. 5.
14.
KOSÁRY Domokos 1990. 59.; ROMSICS Ignác 1999 a. 47.
15.
KOCSIS Károly 1993.; JUHÁSZ József 1997.; ROMSICS Ignác 1998.; ROMSICS Ignác
1999 b. 4-11.; CSERTÁN Zsolt 1999.
16.
BREDNICH, Rolf Wilhelm – HARTINGER, Walter (szerk.) 1994.; BELAJ, Vitomir
1991.; JAMBREŠIĆ KIRIN, Renata – POVRZANOVIĆ, Maja (szerk.) 1996.; BELAJ,
Vitomir (szerk.) 1992.
Felhasznált
irodalom
ANDORKA Rudolf , 1996.
A megtámadott élet. In: Nemzetstratégia a harmadik évezred küszöbén. A
Magyarok IV. Világkongresszusa. (szerk.: KURUCZ Gyula). 101-115, 176-178.
Budapest
BAKÓ Ferenc,1994. Egriség. Egri öntudat a múltban
és ma. Eger
BALOGH István, 1969.
Debreceniség. Egy irodalmi fogalom története és társadalmi háttere. Studia
Litteraria VII. 11-53. Debrecen
1973 A cívisek világa.
Debrecen néprajza. Budapest
BÁLINT Sándor, 1995. A szegedi nép. Budapest
BELAJ, Vitomir, 1991. Völkermord in Jugoslawien.
Zagreb
BELAJ, Vitomir (szerk.), 1992 Hrvatska Baranja. Studia
Ethnologica IV. Zagreb
BREDNICH, Rolf Wilhelm –
HARTINGER, Walter (szerk.), 1994.
Gewalt in der Kultur. Vorträge des 29. Deutschen Volkskundekongresses Passau
1993. I-II. Passau
CSERTÁN Zsolt, 1999.
Ne damo Kosovo. Mire gondolhat most egy „átlagszerb“? Magyar Nemzet LXII.
92. április 21. 13.
CSOÓRI Sándor, 1996.
Ünnepi megnyitó a Magyarok IV. Világkongresszusán és tudóstalálkozóján.
In: Nemzetstratégia a harmadik évezred küszöbén. A Magyarok IV. Világkongresszusa.
(szerk.: KURUCZ Gyula). 13-18. Budapest
DANISS Győző, 2000.
Mi lesz veled, átlagmagyar? Az élettartam-tartalékaink nagyok, de a születésszám
kevés a népesség megtartásához. Népszabadság LVIII. 105. május 6. 26-27.
DEMETER Zsófia – GELENCSÉR József
– LUKÁCS László, 1990. Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár-Palotaváros
története és néprajza. Székesfehérvár
DÖMÖTÖR Ákos, 1998. Hősök és vértanúk.
Mondák és visszaemlékezések a szabadságharcról. Budapest
GELENCSÉR József, 1991. Háború a szomszédban.
Fejér Megyei Hírlap XLVII. 240. október 12.
HERDER, Johann Gottfried, é. n. Ideen zur Philosophie der
Geschichte der Menschheit. R. Löwit, Wiesbaden
1978 Eszmék az emberiség történetének
filozófiájáról és más írások. Budapest
HOMÁNYI András Ferenc, 1998.
Meddig lesz nemzet a Kárpát-medencében? Helyzetkép a süllyedő hajóról.
Magyar Nemzet LXI. 208. szeptember 5. 15.
HORVÁTH Mária, 1978. Német elemek a 17. század
magyar nyelvében. Budapest
HÓMAN Bálint, 1942.
Hazánk. Nemzetnevelők Könyvtára. I. Nemzetismeret. HÓMAN Bálint m. kir.
Vallás és közoktatásügyi miniszter megbízásából kiadja az Országos Közoktatási
Tanács. Budapest
ILLYÉS Gyula, 1978. Szellem és erőszak.
Budapest
JAMBREŠIĆ KIRIN, Renata –
POVRZANOVIĆ, Maja (szerk.), 1996. War, Exile, Everyday Life.
Cultural Perspectives. Zagreb
JUHÁSZ József, 1997. A délszláv háborúk.
Budapest
KAKUK Zsuzsa, 1977. Cultural Words from the
Turkish Occupation of Hungary. Budapest
KARÁCSONY MOLNÁR Erika, 1996.
Hon- és népismeret, néphagyomány az oktató-, nevelőmunkában. Néprajzi Hírek
XXV. 1-4. 37-38.
KARÁCSONY MOLNÁR Erika –
KRAICINÉ SZOKOLY Mária (szerk.), 1998. Hon- és népismeret, néphagyomány
az oktató-nevelő munkában. Budapest
KARÁCSONY MOLNÁR Erika – TÁTRAI
Zsuzsanna, 1999 A néphagyomány oktatásáért.
Néprajzi Hírek XXVIII. 1-4. 40-45.
KÁDÁR János, 1977. Internacionalizmus,
szolidaritás, szocialista hazafiság. Budapest
KNIEZSA István, 1974. A magyar nyelv szláv jövevényszavai.
I-II. Budapest
KOCSIS Károly, 1993. Az etnikai konfliktusok történeti-földrajzi
háttere a volt Jugoszlávia területén. Budapest
KOSÁRY Domokos, 1990. Újjáépítés és polgárosodás
1711-1867. Magyarok Európában III. Budapest
KOVÁCS László – PALÁDI-KOVÁCS
Attila (szerk.), 1997. Honfoglalás és néprajz.
A honfoglalásról sok szemmel IV. Budapest
KÓSA László, 1998.
Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon
(1880-1920). Budapest
KÖSTLIN,
Konrad, 1994. a A néprajzi látásmód. Népi kultúra a századfordulókon. Ethnographia CV.
407-418.
1994
b Das ethnographische Paradigma und die Jahrhundertwenden. Ethnologia Europaea
XXIV. 5-20.
KRÍZA Ildikó (szerk.), 1998.
Történelem és emlékezet. Művelődéstörténeti tanulmányok a szabadságharc
150. Évfordulója alkalmából. Budapest
LANDGRAF Ildikó (szerk.), 1998. „Beszéli a világ, hogy
mi magyarok…“ Magyar történeti mondák. Budapest
LUKÁCS László, 1993. Horvátország lerombolt műemlékei.
Élet és Tudomány XLVIII. 2. január 8. 42-44.
1998 a 1848-49 jeles napjai a néphagyományban.
Székesfehérvár
1998 b Székesfehérvár
XVIII-XIX. századi etnikai viszonyai. Ethnographia CIX. 549-572.
MAGYAR Zoltán, 2000. Szent István a néphagyományban.
Budapest
MOLLAY Károly, 1982. Német-magyar nyelvi érintkezések
a XVI. század végéig. Budapest
ROMSICS Ignác, 1998.
Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és
20. Században. Budapest
1999
a Magyarország története a XX. században Budapest
1999
b A délszláv válság(ok) háttere. Európai Utas, X. évf. 1999. 2. szám
4-11.
SCHUBERT,
Gabriella, 1982. Ungarische Einflüsse in der Terminologie des öffentlichen Lebens der
Nachbarsprachen. Berlin
SOLYMOSI Frigyes, 2000.
A magyarságkép formálói. Becsüljük meg az értékeket és az értékteremtőket.
Magyar Nemzet LXIII. 18. január 22. 14.
TARI
Lujza, 1998.
Magyarország nagy vitézség. A szabadságharc emlékezete a nép dalaiban.
Budapest
TIMAFFY László, 1991. Rábaköz és a Hanság. Győr
VAJKAI Aurél, 1998. 1848 emlékei a népi díszítőművészetben.
Budapest