kétszáz
év a nyéki dombokon
alig változások az időbe
temetve - mégis
mennyi

mennyi
rezdülés és mennyi csend
bús düledékek alól kiviláglik
a rom, kötetek, tankönyvek sárga
lapjain a halhatatlan szellem -
és újraéled a nyéki ház
a nyéki domb

mert
benne él ma is
a tájban-időben; Zalán
futásába beleőszül a távoli
lanka, rádmosolyog a király
felkacag Szép Ilonka s hol
magyar szó hallik, ott
értik a Szózatot

értik
a dalt is a nyéki
földeken, a tó felől madárfütty
hívogat, por ül meg az elvarázsolt
bokrokon; itt ahol élt és halt
Vörösmarty
Mihály


s mi
fentről is látható már
belülről egyre jobban érzett -
s nem csak ezer utcanév tábla
kiált: nem süllyedtünk el a népek
tengerében, ahogy
jósoltad kedves
Mihály

kétszáz
év a nyéki dombokon
alig történések az időbe
temetve - mégis
mennyi

négy-öt
emberöltő a nyéki
halmokon, hol élő az emlék
éled valahány rokon, s hol lehet
a lélek gazdag vagy éppen oly
sivár, szívében megmarad
e népnek, élni fog
Vörösmarty
Mihály

s ha régi
dicsőségünk egyszer nem
késik, s ápol majd hazánk nem
csak eltakar, akkor lesz
igaz bölcsőnk és sírunk
s rendületlenül híve
a magyar

négy-öt
emberöltő s mire jó a költő?
szavakban, versben maradhat
örök, s ha változik a táj
magából kifordul a világ, itt
akkor is élned és éltetned
kell Vörösmarty
Mihály